A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-09 / 32. szám
Az utolsó csallóközi aranyász korán reggeltől késő estig a Dunánál tartózkodik TITOKZATOS MESTERSÉG „Nézzék ezt a gyönyörű tájat! Erről is lehet írni..." Évezredekkel ezelőtt, a múlt szürke ködében, amikor mese és valóság még karöltve járt az emberek között, valami távoli, égi világból leszállt a földre Tündér Ilona. Amerre ment, virág fakadt, s lába nyomán a puha homokban aranyrögök nőttek. Nem tudja senki, hogyan tévedt a Duna tájára, de egész biztosan járt itt, s azóta a jó öreg folyó aranyat szállít homokos medrében. A Duna mentén élő emberek hamarosan felfedezték a kincset, s elhatározták, hogy elveszik a parti homoktól Tündér Ilona aranyait. Ki volt az első aranyász? Neve feledésbe ment s emléke is elhalványult: sem a mítosz, sem a történelem nem tartotta érdemesnek arra, hogy hírt adjon róla az utókornak. De az általa megkezdett munkát sokan folytatták. Emberek jöttek mindenfelől, s letelepedtek, házakat építettek a folyó mellett. így keletkezett az a település is, amelyet már a rómaiak Ismertek, s Locus Aureusnak — Aranyos Helynek — neveztek. Egyik nép kihalt, másik jött helyébe, a dicső Római Birodalom is összeomlott, Tündér Ilona aranyai azonban ellenálltak a történelem rombolásának. Nem pusztította el az idő Locus Aureust sem: a település egyre gazdagodott, fejlődött, s aki ma ellátogat a Csallóköz délkeleti csücskébe, egy szép, korszerű falut talál az ókori Locus Aureus helyén. Zlatná na Ostrove (Csallóközaranyos) — így hívják a községet, ahol az aranyászok utolsó képviselője, Zsemlovics Imre lakik. Hajnalban kell ébrednie annak, aki Imre bácsit otthon akarja találni. Az utolsó csallóközi aranyász korán reggeltől késő estig a Dunánál tartózkodik: itt találtunk ró mi is, a fűzfák és jegenyék között, ahol a vízimadarak tanyáznak. — Jól nézzék meg az aranymosó szerszámot és a munkát, mert ez ősidők óta nem változott — mondja. — Mióta felfedezték, hogy arany van a Duna homokjában, mindig így mosták ki, mint én csinálom. Gyerekkoromban, öreg aranyászoktól hallottam, hogy az avaroktól tanulták a csallóközi emberek ezt a módszert. Egy Győr megyei kis faluból, Ásványról járt ide egy aranyász, én tőle tanultam a mesterséget még gyermekkoromban. Akkor még csak settenkedtem az aranyászok körül, aztán beszegődtem egyhez. Azóta minden szabad időmet erre áldozom. — Megéri? — A munkám mindig megtérül. Ez nem olyan dolog, mint a horgászás, hogy vagy fogok valamit, vagy nem, mert én mindig biztosra jövök. Tudni kell, hol van az arany: 'nem százalékosan, hanem annál Is jobban tudom. Csinálnák ezt mások is, csak nem értenek hozzá. Titokzatos mesterség az enyém ... A folyó mindig változik, mindig újat hoz. S én kiszedem belőle a titkot: mert beszél a föld Is, a víz is. Csak érteni kell, hogy mit mond. — Nekünk is elárulná a titkot? — Az Igazi, nagy titkot csak mi ketten tudjuk: a Duna meg én. S ezt tiszteletben kell tartani. Nem árulhatom el senkinek. — Sok helyütt csillog a homok. Ott arany van? Imre bácsi elmosolyodik: — Biztosan ismerik a közmondást: nem mind arany, ami fénylik. Az arany elbújik: a legalsó rétegekben található, hiszen egyike a legnehezebb fémeknek. Ahol csillog a homok, ott egész biztosan nincs arany. — Mikor beszél az aranyósz szerencséről? — Az előbb azt mondtam, hogy mindig biztosra jövök, mert tudom, hogy hol van a legtöbb arany. Mégis elmondhatom néha, hogy szerencsés napom volt: időnként vízbefúlt állatot, legtöbbször kutyát hoz a víz. Ha az állat még valahol Ausztriában vagy még messzebb került a folyóba, mire ideér, aranyszemcsék rakódnak a bún dójára. Csak ki kell belőle mosni Ilyenkor mondom, hogy szerencsérr van. I De figyeljük egy kicsit a munkát hátha valamelyik olvasóm kedvet kap a titokzatos, érdekes mesterségre. Imre bácsi egy rostára rakja a Duna homokos kavicsát és vízzel öntözi. A kavics a rostán marad, a homok pedig — az arannyal együtt — áthull az apró nyílásokon. A homokot a víz továbbviszi, a nehezebb aranyszemcsék azonban fennakadnak az aranymosó asztalra erősített durva posztón. A nézelődő újságíró legalábbis így látja az aranymosó munkáját. — Itt azonban még nem fejeződik be az egész művelet. Ml történik a háromszög alakú aranykristályokkal később? — Otthon lemosom a posztóról az aranyat, s nitrogénsavval és higannyal tisztítom. Aztán a szemcséket összeolvasztom és vékony lemezt készítek belőlük. Ennyi az én mesterségem, mert az arany megmunkálása már nem az én dolgom. Gyűrűt például nem tudnék készíteni. Egyszerű kis ékszert — érmet — már csináltam, de számomra hosszú ideig tart az efféle munka, mert én csak kézzel dolgozom. Különben a legfinomabb arany a Dunában található. A fogaim, meg a feleségem fogai is ebből készültek ... Meggyőződésem, hogy az aranynak gyógyító hatása van. Lehet, hogy ezt nem hiszik el, de mondok egy példát: mór megfigyeltem, hogy a kúti víz — főleg nyáron — hamar megbüdösödlk. De az a víz, amelyben az aranyat mosom, jó és tiszta marad. Az aranyról mindig nyugodtan lehet Inni, mert a vizet — bármilyen melegben, bármilyen hosszú időn át — tisztán tartja. Es szerintem az emberi szervezetre is hatással van az arany. Hallottam már olyan esetről, hogy valakinek a sebére színaranyat tettek, s a beteg meggyógyult tőle. Azt mondom, hogy kár ékszerek készítésére elherdálni az aranyat: inkább gyógyításra kellene használni... — Hallottuk, hogy a csallóközi aranyászok mindig nagyon szegény emberek voltak. Igaz lehetett ez? — Maradt fenn egy nagyon régi közmondás: „Ritkán száraz a halász, sokat fárad a vadász, rongyos az aranyász.“ Mert az úgy volt, hogy az aranyászok elitták a pénzüket... Bevallom, a bort én se vetem meg. De azért egészséges mesterség ez: víz, napfény, tiszta levegő bőven van a Dunánál. Es nézzék ezt a gyönyörű tájatl Erről is lehet írni. En minden szabad napomat itt töltöm. Reggel fél négykor kelek, elkészítem a szerszámot, és jövök a vízhez. Volt már úgy, hogy még csillagos volt az ég, mikor kijöttem, és mikor hazafelé mentem, már újra fönt voltak a csillagok. — Imre bácsi télen is kijár ide? — Télen szép csak az aranyászásl Főleg olyankor szeretek dolgozni, amikor jégtáblákat sodor a víz, csönd van mindenfelé, mint a templomban, és tengeri kacsák szállnak a folyó fölött. El se hiszik, milyen csodálatos látvány az. Es nagyszerű dolog megismerni a fémek királyát, s barátságban lenni vele. De jöjjenek el hozzám este, mikor hazamegyekl Sok érdekes dolgot mutatok maguknak... Este Imre bácsi vendégei vagyunk: először a 43 grammos, 22 karátos aranyászgyűrűt csodáljuk meg, aztán az aronymosó szerszámokat nézegetjük. Egy pici tányéron a tiszta aranypor is szemünk elé kerül. Ezt nagyítóüvegen ót is jól megvizsgáljuk. Nem azért, mert kételkedünk az arany valódiságában, hanem azért, mert Ilyesmit még nem láttunk, s talán nem Is látunk egyhamar ... Különös, titokzatos mesterség az aranymosás, különös, titokzatos ember az aranyász, aki szereti a csöndet és a magányt: — Mert ha az ember egyedül van, sok minden eszébe jut. És sok mindent megsúg a Duna is: az én édes, szép Dunám ... Úgy hangzik ez, mint egy szerelmi vallomás. S nem .is tévedünk, mikor ezt megállapítjuk: hiszen a Csallóköz egyetlen aranyásza a Duna szerelmese. Még közös titkuk is van: egy rejtély, egy nagy titok, amelyet csupán ők ketten ismernek: a folyó és az aranyász. S mi ne kérdezősködjünk efelőll Tartsuk tiszteletben kettőjük titkát I VARGA ERZSÉBET Az aranymosó szerszám és munka ősidők óta nem változott Hötir 7
