A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-02 / 31. szám

»mliKi'i

Szeretnék tanácsot kérni önöktől. Tizennyolc éves voltam, amikor férjhez mentem. Most huszonnyolc éves vagyok, és két gyermeknek adtam életet. Házasságunk kilencéves története rendkívül bonyodalmas volt. Nemrégen még egy munkahelyen dolgoztam a férjemmel. Néhány hónap múlva rájöttem, hogy a férjemnek szeretője van. Több éjszakát töltött nála. Magától értetődően munkahelyet változtattam, egyszerűen nem bírtam elviselni, ami ott folyt. Később a férjem is otthagyta a munkahelyét, és aztán nem volt alkalma a szeretőjével találkozni. Közben felépítkeztünk, de ez sem lett elég a boldogsághoz, örökké válni akar, kizavar a házból, és már nem is titkolja, hogy neki mindig más nő kell. És a természete nem változik. Utóbb az italra adta a fejét. S ha ittasan jön haza, akkor az éjszakát átveszekszi velem, megver, és fenyegetőzik, hogy megöl. Az idegeimet annyira legyengítették a viselt dolgai, hogy még mindig kezelésre járok. Arra is gondoltam mór, hogy öngyilkos leszek, hogy az életet már mellette nem bírom. De nagyon sajnálom a két gyermeket, hogy mi lesz velük.

Jelige: Egy szomorú édesanya

Rendszeres olvasója vagyok az Emberi sorsok rovatának, s nagyon sajnálom azokat a fiatalokat, akiknek rosszul megy a soruk. Mikor mások sorsával ismerkedtem, soha nem jutott eszembe, hogy egyszer majd az én sorsom is úgy alakul, hogy önökhöz kell fordulni tanácsért. Tizenöt éves vagyok, s két fiatalabb testvérem van. Szüleim igen rendes emberek, csak az a baj, hogy édesanyám egy idő óta nagyon iszik, s én ezt nem bírom, mert olyankor rossz, ellenem fordul. Sokat sírtam már emiatt, és többször gondoltam arra is, hogy megmérgezem magam, de erre a lépésre soha sem tudom rászánni magam, nem mernék tablettákhoz nyúlni, nem merném a szüleim életét annyira megkeseríteni, hiszen ezt nem is érdemelnék tőlem, mindent megadnak nekem, s ha édesanyám nem iszik, akkor nagyon jó, még magát is szidja. Persze

Nagy László felvétele

sui'snl:

ez semmit nem segít, mert nem tudja megállni, hogy ne igyon. Szeretném, ha az olvasók tanácsot adnának, hogyan, mivel hathatnék édesanyámra.

Jelige: így csak mindig szomorú az élet.

VAN-E ÉRTELME JÓNAK LENNI?

Különböző okok miatt úgy döntöttem, hogy többé nem avatkozom bele mások magánügyeibe. Legfőképpen azért, mert érzésem szerint, egyesek csak kérik a segítséget, de nem veszik komolyan. Persze, nehéz nem beleszólni egy-egy kényesnek látszó ügybe. Ilyennek tűnik fel a Hét 18. számában ismertetett probléma is, amely véleményem szerint inkább csak szeszély. Tekintettel arra, hogy minden panaszos a saját problémáját tartja a legsúlyosabbnak, nem árt, ha bebizonyítjuk az ellenkezőjét. Szeretném tiszteletadó formában megszólítani a levél íróját, de ebben az esetben, mintha fejbe kólintották volna. Függetlenül attól, hogy „anyatisztelő'' vagyok, a szóban forgó levél íróját anyaként sem tudom tisztelni. Azokat a nőket, akik csak önmagukra összpontosítják figyelmüket: lelketleneknek, önzőknek tartom. Egy olyan asszonyban (anyában), aki egy másik asszonytársa csapodár férjében látja a „boldogítóját", értéktelen bizsut látok csupán. Az ilyen típusú nők kétségessé teszik a leghűségesebb feleségek jóhírét is. De maradjunk a tárgynál. Nem minden asszony vérmes. Akadnak szép számmal frigidek is. Mindkét típus inkább önmagának okoz bajt, mint élettársának. A frigid nő nem tud, vagy nem is akar alkalmazkodni, a túl vérmesnek meg semmi sem elég, azaz a sok is kevés. Néhány év múlva aztán mindkét típus rádöbben arra, hogy baklövést csinált. Hogy legjobb a középút. A szóban forgó eset arra enged következtetni, hogy nincs középút. A férj még semmit sem tud, de mi lesz, ha a gyerekek is rájönnek? Nem titok, hogy az ilyen levelek a lelkem mélyéig felháborítanak. Hát már az sem jó, ha a férfi túl csendes, túl rendes? Tulajdonképpen mi kell a nőknek?! Vitathatatlan, hogy a nők — tisztelet a kivételnek — nem a fejükkel

gondolkodnak! De legalább arra a kis időre vennék elő a józan eszüket, ha van, amíg problémáikat papírra vetik. Hogyan lehet ilyen magasztaló sorok után, hogy a férjem szolid, szorgalmas ember, törekvő a munkában, és minden keresetét hazaadja, így folytatni: „De nekem mindig is igen csendes volt. Csak otthOn üldögélt, a szórakozás nem érdekelte, soha sem vitt sehová, mert ott volt a tévé, és a gyerek sem maradhatott egyedül!..." Le merem írni, hogy a férjnek százszázalékosan igaza van. Akinek nincs kire hagynia gyermekét, az üljön otthon, és legyen boldog, hogy a férje is otthon van és nem a kocsmában .. . Persze más a helyzet, ha valakinek az útjába kerül egy „érdekes egyéniség", egy olyan férfi, aki boldogtalan, ha a „primitív", a „nem hozzá való" felesége, mindenféle „csip-csup" dolgokkal zaklatja. Más asszonynak a könnyelmű férjét (aki nem tűri a zaklatásokat) a legmesszebbmenően pártfogásába veszi, s képes fölszarvazni egy olyan férjet, aki a legnagyobb tiszteletet érdemli. (Arcpirulás nélkül hogyan lehetett ilyesmit leírni?) Talán úgy, hogy a pipere-lisztek mindent eltakarnak, és talán még a boszorkányt is angyallá varázsolják? Tudom, hogy az elmélkedésemmel ellenséget szerzek, de nem érdeke.l. Egy bizonyos, hogy egy ilyen feleségtől (anyától) nem fogok bocsánatot kérni. Mikor e levelemet írtam, betoppant hozzánk két tiszteletre méltó családanya. Átnyújtottam nekik a cikket, illetve a Hetet, és vártam a véleményüket. Az egyik rögtön kifejezte a véleményét, s az lesújtó volt. És ez érthető is. Becsületes családanya nem azonosíthatja magát a már említett levélíró eszmefuttatásával. A két becsületes családanya szó szerinti véleményét szégyellném leírni. Sajnos, valóban úgy van, hogy mindig a másik élettársában fedezzük fel a „mintaképet". Ugyanakkor mindig a „mintakép" élettársában fedezzük fel a hibákat, holott talán ezerszer különbek, mint mi vagyunk. S talán a miénk is különb, mint akivel képesek lennénk felcserélni. Hát csak „cseréljen fácskát" a levél írója, de legyen legalább annyi becsülete, hogy „csere előtt" beszélje meg férjével a problémát. Hátha rászánja magát a férj, és elviszi szórakozni! A szög előbbutóbb úgyis kibújik a zsákból, és jaj annak az anyának, aki fölött a gyermeke fog ítélkezni!

Nevelés Vince

ii mis

tilllSÍüNIll

GOMBAMÉRGEZÉS

A gombamérgezés a mindennapi életben még mindig gyakran előforduló alakja a mérgezéseknek. Jóllehet nincsenek pontos adataink a megbetegedések gyakoriságáról s a gombamérgezéses halálesetek számát tekintve is csak boncoló orvosok tapasztalataira vagyunk utalva, a gombamérgezések számát Csehszlovákiában évente 200—300-ra, a halálos kimenetelű mérgezésekét 10—12-re becsüljük.

A gombamérgezés veszélye még mindig igen nagy. Sajnos, olyan általános megkülönböztető jelek, amelyeknek alapján biztonsággal fel lehetne ismerni, hogy melyik gomba mérges és melyik nem az, nem ismeretesek. Nálunk összesen mintegy százféle mérges gomba tenyészik, ezek közül hozzávetőlegesen tizet lehel összetéveszteni a hasonló ehető gombákkal, s a tíz közül öt halálos kimenetelű mérgezést okoz. A gombamérgezések 80 százalékát nem is mérges gombák, hanem romlott gombák vagy gombás ételek okozzák. A gombák ugyanis nagy víz-, fehérje- és zsírtartalmuknál fogva könnyen bomlanak. rothadásnak indulnak, s ilyenkor mérges bázisok, ptomainok képződnek bennük, amelyek a leghevesebb gyomor- és bélhurutot okozhatják. Azt is számos eset bizonyítja, hogy gombás ételeket veszedelmes újra felmelegitett állapotukban enni.

Orvosi szempontból a legsúlyosabbak azok a gombamérgezések, amelyek az ember máját és idegrendszerét károsítják. De a gombamérgezések más fajtái is, noha többnyire enyhébb lefolyásúak, halálos veszélyt jelenthetnek a betegre, különösen, ha erős hányással és hasmenéssel járnak.

MÁJÁT KÁROSÍTÓ GOMBAMÉRGEZESEK. Ilyeneket okoz a gyilkos és a gumós galóca, valamint a közönséges redőnygomba. E megbetegedés kórképében a többi tünettel szemben túlsúlyban vannak a máj károsodásának jelei. A legveszedelmesebb a gumós galóca okozta mérgezés, aránylag a legkevésbé mérges a közönséges redönygomba; ennek forrázással kivonható, kéthavi szárítással elpusztítható mérge (helvellasav) feloldja a vörös vérsejteket.

Az említett csoportba tartozó gombák okozta mérgezés első jelei rendesen 8—12 órával, ritkábban 12—24 órával az evés után kezdődnek, általános rosszulléttel, gyengeséggel, fülzúgással, hányással-hasmenéssel, merevgörcsökkel, hidegrázással, hánykolódással. Rendszerint heves kólika. majd nyálfolyás és hányás következik, mely utóbbi alig csillapítható, 2—3 napig is eltarthat. A hányás és az erős hasmenés 1—2 órás időközönként ismétlődik. A sok vízvesztés következtében a bőr teltsége leapad, a szemek beesnek, az orr, fülek kihegyesednek és jéghidegek (a testhőmérséklet rendszerint alacsony. 36 C fok alá száll), a lélegzés nehéz, a bőr elkékül, a beteget csillapíthatatlan szomjúság kínozza. A gumós galócában egy foszforszerűen ható méreg van, ami a mirigyes szervekben, izmokban, edényfalakban hirtelen kifejlődő zsíros sejtelfajulásokra, ez pedig belső vérzésekre vezet. A halál mély bódulatban következik be.

Ha a páciens ezt az időszakot túléli, a 4—5. napon gyomorfájás jelentkezik, amely a jobb alsó borda alatt, a máj tájékán összpontosul. Fokozatosan kialakul a sárgaság. Olykor a betegség a veséket is megtámadja.

Más gombák — légyölő, párduc, sárga galóca, susulyka, tölcsérgomba — mérge az idegrendszert károsítja. A mérgezés első jelei evés után már V» — 1 órával mutatkoznak. Sok gombában, például a légyölő galócában atropinszerű méreg van, amely szédülést, élénk izgalmat, delíriumokat, görcsöket, szapora szívverést, pupillatágulást, látási zavarokat, hallucinációkat, később mély öntudatlanságot okoz, amiben a halál észrevétlen beállhat. Hányás, hasmenés ritkán van, bár a has erősen .felfúvódik.

A gombamérgezés ellenszerei a gyors orvosi segély, hánytatok és hashajtók adása, izgató italok (feketekávé, konyak, pálinka, éter), a test melegítése az erős kihűlés ellen. A mérgezés első napjaiban ajánlatos a beteget tejkúrán tartani. A legjobb óvószer a gombamérgezés ellen azonban az a szabály, hogy olyan gombából, amit a magunk hosszú tapasztalatából nem ismerünk, ne együnk, továbbá, hogy a gombák első fővővizét öntsük ki. Ez alól csak a frissen szedett, biztosan ismert jó gombák képeznek kivételt, mert a forrázás sokat árt aromájuknak.

Dr. Ján Petrás