A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-02 / 31. szám

c

í

z

A fürdőpark

fürdő

^ Az egyik legrégibb fürdőház

Jói tudta, hogy mi következik, ha a törökök fogságába kerül, ezért nyugodtan, elővigyázatosan a mocsár peremén folytatta útját. És amikor látta, hogy a janicsárok veszélyes közelségbe kerültek, mintha a föld nyelte volna, eltűnt a nádasban. A janicsárok sokáig keresték, de hiába...

Már alkonyodott, amikor elhagyta búvóhelyét. A janicsárok ugyan még a közelben voltak, a domboldalon füstölgő tűz elárulta őket, Fekete Lázár azonban elkerülve a domboldalt nyája után ballagott. Tudta, hogy két hűséges kutyája hová tereli juhait.

öreg éjszaka lett, mire az erdőhöz ért. Olyan sötét volt, hogy akár ki is szúrhatták volna a szemét. Esni kezdett... A távolból a janicsárok rekedt éneke hallatszott. Az eső egyre vadabbul csapkodta, áztatta a földet, nyirkos köd lebegett a rét fölött. Csak elvétve csillantak meg a szennyes vízzel telt árkok.

Meredek, csúszós volt az út. Az öreg juhász minden lépés után megpihent. Pirkadatkor, amikor az egyik tanyai házhoz ért, elállt az eső. Benyitott. A kis konyha tűzhelyén vígan pattogott a tűz, mellette ősz öreg ember melegedett, az asztal mellett pedig egy öregasszony krumplit válogatott.

— Átkozott idő! Bőrig áztam. A janicsárok elől menekülök, egészen megdermedtem ebben a pocsék időben.

Az öregasszony bement a kamrába, és száraz inget hozott Lázárnak.

— Ezt vedd föl, gönceidet meg szárítsd meg a tűznél. Reggelire krumplilevest főzök, az majd felmelegít — mondta az öregasszony.

— Merre jár a török? — kérdezte a tűz mellett melegedő öregember.

— A nagy nádas körül. De kevesen vannak, úgy öten lehetnek.

— Ha kevesen vannak, nem támadnak. Ezt már tapasztalatból tudom. A török csak akkor támad, rabol, ha seregestül jön. Félnek, a falvakat messzire elkerülik.

Lázár göncei gyorsan megszáradtak. Kikanalazta a forró levest, felöltözött, s elköszönt. Már délre járt, amikor juhait megtalálta. Egy kis, zöld színű tó körül legelésztek. Két hűséges kutyája ébren őrködött, egyetlenegy juha sem hiányzott.

Már jócskán a magas fák fölé kapaszkodott s egyre melegebben sütött a nap. Lázár letelepedett egy fa alá. Megebédelt, utána elszundított. A kutyák csaholására ébredt. Egy toprongyos ember állt előtte.

— öreg, beteg ember vagyok. Hacsak tehetem, ennek a kis tónak a vizében fürdetem meggémberedett beteg lábamat. Csodás víz ez... Igazuk van azoknak, akik azt híresztt lik róla, hogy vizében az öregek megfiatalodnak, új erőre kapnak, a betegek meg meggyógyulnak. És aki ennek' a tónak a vizéből iszik, olyan étvágyat kap, hogy a vasszöget is megeszi — mesélte az öreg Lázárnak.

— Hallottam már én is róla De nemcsak az embert, a beteg állatot is meggyógyítja ez a víz. Ezt én tapasztalatból tudom - - válaszolta Lázár. — Sok beteg birkám gyógyult meg már ettől a víztől.

Az öregember közben lassan levetkőzött, lerakta a holmiját, s bement a vízbe. Sokáig fürdőit. Lázár szótlanul figyelte.

— Ha a víz meggyógyítja, akkor rajtam is segít. Holnap én is megfürdök — határozta el.

A nap már a fák mögé bukott, amikor az öreg kijött a vízből. Éppen öltözködött, amikor váratlanul megjelent lóháton a vidék földesura, két fegyveres kíséretében.

— Ez itt meg mi? Ki engedte meg neked, te koszos féreg, hogy ebben a tóban fürödj?! —

— Beteg, öreg ember vagyok... A tó balzsam meggémberedett lábamra, hátamra. Ha erre járok, itt szoktam fürödni. Űj erőt ad ez a víz.

— Azonnal szedd a sátorfádat, s takarodj innét! — ordította még dühösebben a földesúr. Leugrott a lováról, s lovaglóostorával az öregre támadt,

A juhász kutyája morogva közeledett. Lázár jól ismerte a hűséges ebei. tudta, hogy senkitől és semmitől sem riad vissza: ha botot lát, azonnal támad.

— Ide gyere. — parancsolt a kutyára.

A tanulásban sem maradnak el a gyerekek

De az nem engedelmeskedett. Ott állt a földesúr előtt, fogait vicsorgatva. A földesúr lovaglóbotja hirtelen lesújtott. A kutya azonban ügyesen félreugrott, s a pillanat töredéke alatt támadója lábába harapott. A földesúr fájdalmában nagyot ordítva a földre rogyott.

Mindenki szaladt, hogy segítségére legyen.

— Verjétek agyon a dögöt! Itt, a szemem láttára — ordította kísérőire. A kutya azonban eltűnt, sehol sem találták, pedig mindenütt keresték.

— Hűséges állat, úgy őrzi a nyájat, hogy egy birkának sincs híja soha. Uram, kegyelmezz neki — könyörgött a juhász.

— Ott van, ott úszik a tóban! — kiáltotta a földesúr egyik kísérője, és egy hatalmas követ dobott a kutya felé. Amikor a kő a víz tükrére esett, hatalmas menydörgés rázta meg a kis erdő csendjét. A derült égből villám csapott a tóba, melynek vizét pillanatok alatt elnyelte a föld. Valamennyien kővé meredten álltak, némán az ijedelemtől. Sokáig bámulták a kiapadt tó medrét.

A kutya ott feküdt mozdulatlanul az iszapban. A toprongyos öregember lassú léptekkel odament hozzá. Megsimogatta. A kutya felállt, melléje szegődött. Az öreg egyenesen odaállt a nagyúr elé, mögötte a kutya:

— Csodatevő tavadat elnyelte a föld ... Azért, mert én úgy akartam — mondotta meggyőző hangon az öreg. — És addig amíg te élsz, sohasem bugyog fel többé a gyógyító víz a föld mélyéből. És most azt akarom, hogy téged olyan kór kerítsen hatalmába, amelyet a tó vize kigyógyított volna ... Nagy fájdalmak, kínok között múlsz ki. Ügy lesz, mert én úgy akarom...

A földesúr lábából patakokban folyt a vér a sebből, amit a kutya okozott.

— Üssétek agyon ezt a tetves gazembert, meg a kutyát is! — parancsolta kísérőinek a földesúr.

Mindketten az öregemberre támadtak, de amikor kezüket ütésre emelték, az öreg is meg a kutya is eltűnt. Akárcsak a tó vizét, elnyelte őket a föld.

A földesúr parancsára végigkutatták az egész környéket, de sehol sem találták az öreget.

Egyesek azonban látták, találkoztak vele. A késői utódok mesélték, hogy szüleik akkor találkoztak vele, amikor a gyógyvíz kútját verték.

— Itt verjetek kutat! — tanácsolta a kútverőknek egy toprongyos öregember, aki juhászkutyájával járta a vidéket — s meglátjátok, olyan víz tör majd itt föl a föld mélyéből, melynek nincsen párja az egész világon.

Igaz-e vagy sem, azt nem tudni. Az viszont való igaz, hogy Cízben olyan víz tör fel a föld mélyéből, amelynek nincs párja a világon, és sok-sok ezer olyan beteg gyógyult már itt meg, akiken az orvostudomány gyógyszeres kezeléssel a régi világban nem tudott segíteni.

hot 19