A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-05 / 27. szám

— Hót «2 meg?

— Csak benézett,

Az öregasszony viszszament a nyárikonyhába. Kati önkéntelenül nagy két lépést tett a kapu felé, de aztán meggondolta magát és bement a házba,

Kati otthon maradt. A gyerekek közüli egyedül. A két bátyja már rég elment, az iparban kerestek maguknak munkát. Nővére, Sárika, pedig vagy öt esztendeje férjhez ment. Most Komlón él, A mama örült, hogy legalább a legkisebb Itthon marad. Neki könnyű volt a választás, já a szövetkezet. Egy városi lány tízéves gyakorlat után sem kap annyit, mint amennyivel ő kezdett.

— Neked adjuk a ház elejét — mondta egyszer az anyja. — Az első konyhái meg az utcai szobát. Ho új berendezést akarsz, azt is megkaphatod ...

— Anyuka drága, nem tudom, de majd gondolkodom rajta.

Nagy gond. Kati hetekig törte a fejét. Nem dolgozott még, volt ideje bőven. Bement néha Pécsre, járta a boltokat. Amikor megtalálta az elképzelésének megfelelő bútorokat, hívta az anyját, s együtt mentek Pécsre. Először a ma-, gyáros bútort mutatta, amit az előszobába szánt. >

— Hát az meg minek, nagyanyámnak volt ilyen — szörnyűlködött az anyja. Kati bizonygatta, milyen szép ez, látott már ilyet egy orvos várószobájában, most ez a divat, ilyen még nincs senkinek a faluban.

— Ha neked jó, akkor hát legyen — adta meg magát az anyja. Mindent kiválasztottak, megvettek.

Kati boldog volt. Ezekben a napokban nem törődött mással, csak a függönnyel, a bútorral, a bútorhuzattal.

Megjött a teherautó. Lerakodtak. Még délelőtt volt. Kati mindent a helyén akart látni. Kevés volt a szülők segítsége, összehívott egy-két lányt is.

— Ide tegyük, oda tegyük, talán így szebb lesz? ... —• De hiába. A kirakatban minden jobban mutatott.

Estefelé fáradtan leült a rekamléra. Nézte a szobát. Az ablak alatt elment a busz. Fölugrott és utána nézett. Ebben a pillanatban Kerekes Gabi arca jutott eszébe. Nevetett, mert újra látta — igaz csak gondolatban — a megdöbbenését az előrebillent sapka alatt.

De a fiú messze jár. Valahol a Mátrában, gyakorlat közben egy kis faluban áll a gépkocsioszlop. Gabi a falusi kútnál egy kislánnyal évődik.

— Jó a vizetek.

— Artézi — mondja a kislány és nézi a nagyadarab szőke katonát.

— Jó hideg, én arra gondoltam — évődik tovább. A katonák nevetnek. A kislány, aki talán még az általánost sem járta ki, fülig pirul, de nem tud elmozdulni onnan. A fiú meg feltűri az inge ujját s odaszól:

— Na önts a kezemre. — A lányka kezében remeg a bádog, de önti. S nem ugrik el, amikor rácsapádik a víz. Szeretne valamit mondani, de túl nagyok ezek a .fiúk őhozzá. Érzi, hogy nem sokat törődnek vele, kicsit sértődött. De nem tudja otthagyni őket.

— A mamádat küldd — szál rá az egyik katona. Erre aztán elsomfordál. Kajánul nevetnek rajta. Gabi utána né2, egy kicsit eltűnődik. Amikor elment a faluból, ilyen süldőlány lehetett Kati.

Kóstolgatni kell a falusi életet, még annak is, aki ott született. Kati, hogy hazakerült és dolgozni kezdett, mint könyvelő a szövetkezetben, érezte, hogy megváltozott minden körülötte. No, nem a falu képe, nem is az emberek, hanem az ő helyzete. A néhány tanító, aki ott élt, $ az orvos Is felnőttként kezelte. Kóbor tanítóék meg is hívták, ű szívesen tett eleget a meghívásnak.

Amióta elhagyta a nyolcadikat, nem járt az iskolaudvaron. Most azt látta először, hogy megnőttek a fák. S hátul a nagyudvar helyén tankert van. Egy picit állt, s gondolatban gyerekként futkározott az udvaron.

Kóbor talán a kapu nyikorgásából hallotta meg, hogy jött valaki, hát kinézett. Egy darabig a lány mögött állt, majd megszólította.

— Jöjjön, csak jöjjön I Már kifolyt a kávé. — Kati nem volt kávés. Pécsett csak ritkán került rá sor, hogy kávézott volna. Ha akadt egy kis pénzük, beültek a Nádorba. Ott táncolni is lehetett, s egy kávé mellett eltelt a délután. — Forró kávéval várják? Ez is egy jel a többi közt. Felnőtt lett. Kóbor felesége, Emmi, sötét ruhában, tornyos konttyal, egyszóval délutóniasan várta. Némán ültek. Hogyan lehet kezdeni az ilyen ismerkedést? .,. Ezen töprengett Kati és Kóborné is, a férfi pedig zavartalanul legeltette rajta a szemét. Katit kezdte feszélyezni a dolog, azt sem tudta, hogyan üljön.

— Ne hallgass rá, azt hiszi a matematika a dolgok teteje. Pedig mit ér egy matematikus, ha tanít, csak annyit, mint a másik tanár. Csak hőbörögni lehet vele és nem pénzt keresni.

— Jó, majd elmegyek alkalmazott matematikusnak. Akkor megláthatod.

— Csakhogy ott dolgozni kell — vágta oda az asszony. Kati hallgatja évődésüket és közben érezte magán a férfi tekintetét. Feszengett. — Egy bárszekrényt is kellene venni, — jutott eszébe. Erre nem gondolt. S vajon milyen italokat kell tartani? Leste az üvegek cimkéit. Konyakot ittak, tehát konyakot venni kell. De a férfi tekintete továbbra is zavarja.

Két fiatal tanítónő is van a faluban, azoktól talán megkérdezheti. Vagy a védőnőtől? A pedagógus lányok nincse— Te, mondd, és hogyan fogsz itt élni? — kérdezi az asszonyka, de hirtelen észbe kap: — Ó, butaságot beszélek, hiszen te idevaló vagy, neked könnyebb. De amíg mi megszoktuk ...

— Meg lehet ezt szokni! Főképp, ha van hol lakni — vág közbe a férj, és nevettek .. .

— Mindenesetre furcsa lehet azoknak, akik messziről jöttek — mondta Kati.

— Ha még kocsink lenne, mint az orvoséknak!

— Pedagógusnak kocsi? — jegyezte meg gunyorosan Emmi. Katinak mindez ÚJ. Maga a meghívás is az, nem érti, nem tudja mivel magyarázni. Csak szégyenli, hogy nem öltözött ünneplőbe, nem tudta mi a szokás.

— Milyen szakosak vagytok? — kérdezte.

— Matematika, fizika, kémia — felelte a férj kis büszkeséggel, majd hozzátette gúnyosan: — Emmi irodalom, történelem. Dunát lehet velük rekeszteni. — Emmi felkapta a fejét.

nek itt még, szünidő van. A védőnő meg egy nagy farkaskutyával sétál. A kutyától mindenki fél a faluban.

Már besötétedett, amikor hazaért. Vacsorája be volt készítve. Anyja nem kérdezte merre járt. Tudott mindent. Még talán azt is, hogy kivel hány szót beszél.

Egy hónapja sincs, hogy dolgozik, de már olyan, mintha éveket töltött volna el a füstös irodában. Vasárnap sokáig alhat, ha segíteni akar, anyja elküldi.

— Ezt a keveset elbírom magam is? — És szúrós fekete szemét ráveti Katira. Szeretné tudni, hogyan tetszik a munka. Szeretné tudni, hogy ez a lány vajon meddig marad itthon? Nem állít-e be egyszer azzal, mint a két fiú annak idején, hogy bizony ő elmegy, mert mit kezdjen itt. Pedig hát itt ez a nagy ház, a rengeteg jószág, a papa öregszik. Igaz, ez csak lány, de mégis itthon van.

Kati, ha délutánonként végigfeküdt a rekamién és nézte a csillárt, azt érezte, egyedül van. Vagy talán vágyat érzett? Valakivel beszélgetni, valakit dédelgetni. Igen, igen, valakit szeretni. Ha erre gondolt, Kerekes Gabi, a katona arca jutott eszébe. Ezen mosolygott, vagy hangosan nevetett, mert eszébe jutott, hogy milyen dühös lett Gabi, amikor előrebillentette a sapkáját. Ilyenkor megpöccintette saját halántékát és hangosan megkérdezte:

— Mi az, megrúgott a galamb? — Ezen újra nevetni kellett. Ijedten pillantott körbe mindig, nem hallja-e valaki?

Az irodába bejárt egy fiú, utolsó éves Gödöllőn, gyakornok itt, jött a kávéért, s leült Katival szemben. Vicceket mesélt. Jó vaskosakat, és kihívóan nézte a lányt, de ő nem jött zavarba, hangosakat nevetett. A fiú olyan állandóan kakaskodó, kicsit vaskos gyerek, aki a világot, mint tulajdonát szemléli. Nem éri meglepetés soha, kész véleménye van. A kiforrott, felkészült szakembert játssza, Kati érezte, hogy ez csak szerep lehet, de tetszett néha. Egyszerkétszer hagyta, hogy elkísérje a kapuig, tudta, hogy sokan látják, de nem törődött vele. A gyakornok meg, mintha akarta volna, hogy minél többen lássák. Lassan ment és hangosan beszélt. De mondják, ugyanígy viselkedett alig egy hónapja a védőnővel is. Ott úgy kezdődött, hogy elvarázsolta a kutyát, Morgott a Cézár, de megtűrte a fiút a kicsit különcködő, néha lovaglónadrágot, csizmát hordó védőnő mellett. Kati tudto ezt, hisz az első sétájuk után elmondták neki, anyja is figyelmeztette. Nevetett a figyelmeztetésen és nevetett a fiún is. De sohasem hívta, pedig már volt kávékészlet, kávéfőző, konyak. Az első fizetéséből ezeket is megvette.

Egy kedd délután, hívás nélkül beállított o védőnő. Meleg volt. A lányon nyári nadrág. Kerékpáron jött, mellette lógó nyelvvel futott a kutya. Letámasztotta a biciklit a kapu elé, a kutya melléfeküdt a kerítés árnyékába. Ha most jött valaki, bizony átment a másik oldalra. Fickó úgy látszik a kertben hűsölt, nem lett nagy ugatás.

— Csókolom, Veres néni, Kati? — A mama kidugta a fejét a nyárikonyhából, egy kicsit csodálkozott, aztán intett.

— Menjen fel, ott leszl

— Kati meglepődve, elébe jött.

— Ismersz, ugye? — kérdezte Piri. Kati csak bólintott.

Mit keres ez itt? —■ gondolta. A gyakornok jut eszébe, azt kéri számon? A másik lány nem állt meg az előszobában. Az olvasólámpa alatti fotelbe ült.

— Eljöttem. Ne ijedj meg? Ezt is, azt is hallok rólad, hát megnézlek. Én olyan bolygó hollandi vagyok, négy falum van, mint az orvosnak. Senkim sincs itt. Élek és unatkozom. Olyan vegetálás ez. Kergetem az egyik napot a másik után.

— Körbenézett, meglátja a kávéfőzőt a vitrinrészben. — Te, kávéd is van? — kérdezte — mert ha van, főzz is egyet!

— Kati csodálkozott, de elővette a kávéfőzőt. A kutya valakit megugatott az utcán. A védőnő hallgatja és mosolygott.

— Hogy bírod ezt a nagy dögöt? — kérdezte Kati.

— Cézár jó pajtás. És hogy rosszat

ne gondolj, azt is megmondom, hogy heréltl — nevetett a védőnő. — Ez bolond! — gondolta Kati. Csend támadt. A védőnő a kávéfőzőt nézte, számolta a cseppeket, Kati pedig kicsit csodálkozva vette észre, hogy a lebarnult arc valójábah finom, lágy. — Szép ez a lány! Csák talán azért viselkedik így, hogy ezt ne vegyék észre? — Ahogy ül a fotelben, fogja a cigarettáját, bájos. Magas, karcsú, feszes. És nemcsak a nadrág, meg a nyári pulóver, hanem a bőre is az. .

— Igen, a kutya! — zökkent vissza a lány. — Mondhatnám ezért, vagy azért tartom, de neked azt hiszem, inkább az igazat mondom. Félek, nagyon félek. Amikor ápolónő voltam Pesten, ha véletlenül beosztottak éjszakára, még a beteget is képes voltam felkelteni, hogy ne legyek egyedül, vagy magamra zártam a nővérszoba ajtaját, annyira féltem.

(Folytatjuk)

In&t, 12