A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-02 / 31. szám
Gondosan ellenőriznek minden gépet Mert valóban csuda jól... Aki utazott már repülőgépen, az tudj'a: pompás érzés egy több ezer méter magasan haladó gépmadárral a legnagyobb távolságokat is alig néhány órányira rövidíteni. Verőfényes, tiszta időben tenyérnyinek látni a hegyesvölgyes táj lankáinak hajlataiban meghúzódó falvakat; a habkönnyűnek tűnő, gomolygó felhők fehér párájának vattaszerű takarója fölött tündöklő napsütésben repülni, aztán a gép kerek ablakából egy óvatlan pillanatban a felhők fölé érő csupasz sziklacsúcsokat vagy az aranyló napsugarak táncától sárgásán csillogó tengert megpillantani ... Ám repülni nemcsak csuda jó, de érdekes is! Különösen most, a nyári csúcsidény kellős közepén érdemes hát kissé alaposabban szétnézni az ország második legnagyobb légikikötőjében — Bratislava-lvónkán .. . Persze — már csak a rend kedvéért is — tartsunk sorrendetl Hiszen aki repülőn akaz utazni, annak először menetjegyhez kell jutnia, s napjainkban ez bizony nem kis „tudomány" és szerencse dolga. Gabriela Sturm óvá, a Csehszlovák Légiforgalmi Társaság bratislavai jegyirodájának fiatal és nagyon csinos vezetője nevetve tárja szét a karját: — Néha bizony könnyebben tudnék valakinek Tokióba, Kairóba vagy Havannába jegyet szerezni, mint a reggeli prágai járatok valamelyikére ... Az íróasztalán tornyosuló iratokba pillant, aztán komolyra fordítja a szót. — A külföldre szóló repülőjegyek biztosítása nem jelent különösebb gondot számunkra. De a belföldi járatok iránt óriási az érdeklődés. A rendelkezésünkre álló jegyek kétszeresét is játszva eladnánk, így azonban többnyire már tíztizennégy nappal előbb is elkelnek. Ilyenkor már csak egyetlen válasz: egy udvarias mosoly kíséretében elhangzó „sajnos, nem adhatok" marad... — Miért repülnek szívesen az emberek? — Mert gyors és kellemes, kényelmes és szép. — Mire gondol, amikor ön is egy induló gép fedélzetén tartózkodik? Szemében vidám, pajkos derű csillan. — Örömet!... Tizenhárom éve dolgozom itt, de ma is imádom még a repülést. A repülőtér fogadóépületének tágas várócsarnokában állandó az élénk nyüzsgés. Az érkezők harsány üdvözlésének és az indulók halk türelmetlenkedésének zsivaja eggyé forr a hangosbemondóval, amely a nemzetközi járatok utasait útlevél- és vámvizsgálatra, a hazai légivonalakon utazókat szlovákul, oroszul és angolul repülőjegyeik láttamozásóra szólítja, vagy épp az induló s leszálló gépeket jelenti be. Kint, a hatalmas betonkifutón ezüstszínű gépek sorakoznak. A háttérben egyszer a startoló, másszor a landoló repülőgépek látványa ragadja meg az emberek kíváncsiskodó tekintetét. Huszonnégy órás, azaz egész napos „üzem" ez a javából, ahol a nap minden percében ügyeletet tartanak, hogy a Bratislava légiterében tartózkodó gépeket irányíthassák; fogadhassák a fővárosba érkező vagy útra bocsáthassák az innen induló járatokat. Reggel van, a mindennapi csúcsforgalom időpontja. Az irányítótorony radarkezelői egy IL—18-as, négymotoros repülőgépet várnak Koíicéről (Kassáról) és egy sugárhajtású TU 134-est Prágából. A rádiólokátor képernyőjén egyszerre csak egy fehér pont tűnik föl, s ezzel egyidőben a rövidhullámú adóvevőben is „bejelentkezik" a Kelet-Szlovókiából érkező gép pilótája: „Elhagytam Nyitrát. A látásviszonyok kielégítőek, zivatarveszély nincs, minden rendben!“ Ezzel csaknem megszakítás nélküli párbeszéd indul a radarkezelő és a pilóta között, utasítások, helyzetjelentések váltják egymást. Közben a repülőtér
