A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-05 / 27. szám
A huszadik A KoSicei (kassai) Járási Nemzeti Bizottság művelődésügyi osztálya, a CSEMADOK Járási Bizottsága és a Járási Népművelési Ház a Szlovák Nemzeti Felkelés 30., valamint a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulója jegyében rendezte meg a somodi fürdőben a huszadik járási dal- és táncünnepélyt. A délelőtti műsorban, amely kevéssel kilenc után kezdődött, felléptek a járás gyermek és felnőtt tánccsoportjai, énekkarai és szólóénekesei. A közönség meghallgatta a szepsii gyermekkórust, az abaszéplaki általános iskola gyermekcsoportját, s elgyönyörködhetett a buzitai általános iskola tánccsoportjának Fordulj ki, fordulj be című táncában, a szalánci iskolások Játék a réten című táncosjátékos összeállításában. Ugyancsak a délelőtti műsorban bizonyították be felkészültségüket, tudásukat a zsarnói, valamint a szepsii iskolák tánccsoportjai. A járási dal- és táncünnepély délutáni műsorában fellépett többek között az abaújszinai Rozmaring népi táncegyüttes, a kassai Üj Nemzedék népművészeti együttes, a CSEMADOK nagyidai helyi szervezetének tánccsoportja, a járási művelődési központ Dargov népművészeti együttese, valamint a CSEMADOK KB Szőttes népművészeti csoportja. A jubileumi, huszadik járási dal- és táncünnepély méltó volt az eddigi hagyományokhoz, a CSEMADOK negyedszázados munkásságához. A diák- és felnőtt csoportok, együttesek színvonalas éneklését, táncolását hallhatta, láthatta a délutánra ugyancsak megnövekedett közönség. Felvételeinken a jubileumi rendezvény néhány mozzanatát örökítettük meg.- gs — Egy járás — két hír A CSEMADOK losonci (luéeneci) járási bizottsága megtartotta jubileumi ülését, szövetségünk megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Az ünnepi ülést Csák István elvtárs a CSEMADOK losonci járási bizottságának titkára nyitotta meg, majd üdvözölte a körünkben megjelent vendégeket, élükön Lőrincz Gyula elvtárssal, a CSEMADOK országos elnökével. Az üdvözlő beszéd elhangzása után dr. Vass László a losonci CSEMADOK járási bizottságának elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Értékelte a 25 év alatt kifejtett munkát, visszapillantott a kezdeti nehézségekre, megemlékezett az elért eredményekről és rámutatott az előttünk álló feladatokra. A gyűlésen a járás legaktívabb kultúrmunkásai és a CSEMADOK alapító tagjai országos és járási kitüntetéseket és okleveleket kaptak. A losonci CSEMADOK szervezet ünnepi műsort állított össze a CSEMADOK 25. évfordulójának tiszteletére, s az ünnepi ülés napján fénykép-kiállítás nyílt a losonci járás összes CSEMADOK szervezetének életéről, munkájáról és sikereiről. Gáspár István Április végén a luéeneci (losonci) színjátszó csoport hosszú szünet után — újra színpadra lépett, s felejthetetlen estét szerzett a közönségnek. Az esztrádműsor a „Kőszívű ember fiai“ című dráma Haynau- Baradlay jelenetének bemutatásával kezdődött, Dedák Sándor rendezésében. A Haynau tábornagyot alakító Hrugyan Ferenc és a jelenet többi szereplője: Ferencz Ferdinánd, Dedák Sándor, Balog Petronella, Szluka Béla, Bucsko József és Rákos József megérdemelten arattak nagy sikert. Utána a Csárdáskirálynőben a régi híres losonci színigárda legjobbjai léptek színpadra. A régi repertoárból válogatott műsorszámok nagy sikert arattak, s azokra majd évek múltán is emlékezni fogunk. Kiváló énekesek tolmácsolásában csendültek fel az operett- és népdalok. A műsort humoros jelenetek és rengeteg táncszám tette változatossá. Az előadás szervezői és rendezői minden tekintetben „csillagos egyesre“ vizsgáztak. A műsorszámokat kísérő Gáfrik Gyula zenekara jelentős mértékben hozzájárult a sikerhez. Sólyom László Kisváros - élénk kulturális élet A CSEMADOK áafárikovói (tornaijai) helyi szervezete is ünnepi gyűlésen emlékezett meg megalakulásának negyedszázados évfordulójáról. Vendégként megjelentek dr. Danis elvtárs, a CSEMADOK KB küldötte, továbbá Szabó és Kónya elvtársak, a rimaszombati járási bizottság, illetve a rimaszombati helyi szervezet elnöke. A II. sz. általános iskola énekkarának fellépése után Szőke István, a helyi szervezet elnöke beszédében főleg az alapszervezetek megalakulásának körülményeit ecsetelte. Beszámolójának második részében a megalakulástól eltelt huszonöt év eredményeivel foglalkozott. Mindjárt a kezdet kezdetén élénk tevékenységet folytatott a színjátszó csoport. Sikerrel mutatták be a Dankó Pistát, a Házasság hozománnyal-t, hogy csak kettőt említsünk a sok színre vitt darab közül. Néhány évvel ezelőtt adták elő a Valahol délen című operettet, s a napokban mutatták be az Isten veled, édes Piroskám című zenés darabot. A legjobb alakítást Nagy Lászlóné, a színjátszó csoport vezetője nyújtotta, de ügyesen oldotta meg a feladatát Maksi János is. Az éneklés nem okozott számára különösebb problémát, hiszen ő nyerte az amatőr táncdalénekesek tavalyi járási versenyét. Az egykor neves tánccsoport szintén jelentős eredményeket ért el. Különösen a Gömöri lakodalmas című tánckompozíciójuk érdemel említést. A tornaljaiak rendszeresen szerveztek író-olvasó találkozókat, emlékesteket, népdal- és táncdalesteket. A helyi szervezet meghívására az utóbbi időben Tornaiján vendégszerepeit a magyarországi Hungária- és Generálegyüttes, valamint az Ifjú Szívek népművészeti együttes. Az ünnepi esten adták át Ktina Bálint alapító tagnak a CSEMADOK emlékplakettjét. Rajta kívül két további alapító tag: Bódi Bertalan és Okos József kapott még emlékplakettet. A járási bizottság nem feledkezett meg a tornaijai helyi szervezet érdemes tagjairól. Elismerő oklevelet kapott többek között Barasso Katalin, Bódi László, Kasza Kálmán, Nagy Lászlóné, Varga Márton, Zsámbok Tamás, amíg a helyi szervezet szerény könyvajándékkal kedveskedett legaktívabb tagjainak. *' Az ünnepi est második részében régi számokból' összeállított műsorral kedveskedtek a helyi szervezet tagjai a közönségnek. A CSEMADOK helyi szervezetének jelenleg nincs tánccsoportja. Az ünnepi esten így a mezőgazdasági technikum tánccsoportja lépett fel. BORZI LÁSZLÓ 11 hé