A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-01 / 5. szám
1. Strhársky Tibor bratislavai olvasónk felvétele: „Kőkapu" a Kis-Kárpátokban 2. Dusza István Gemerskó Hőrka-i (gömörhorkai) olvasónk felvétele: A Kis-Dunánál. 3. Szabó Béla Horné Saliby-i olvasónk felvétele: Építők. 3 LEVELEK, TUDÓSÍTÁSOK FORRADALMI EMLÉKSZOBA A tvrdoäovcei (tardoskeddi) általános iskola úttörőcsapata tavaly novemberben megnyitotta a forradalmi hagyományokat ápoló emlékszobát, amelyben járási méretben és községenként is megtekinthető a munkásmozgalom történetére, a SZISZ 25 éves úttörőszervezetének történetére vonatkozó és a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójára megszervezett kiállítás. Az emlékszoba közepére elhelyezett asztalon térképen tüntették fel az SZNF jelentősebb harci cselekményeit. Egy másik teremben idős párttagokról készített dia-filmeket vetítenek, s közben az elvtársak magnószalagról mondják el, hogyan éltek, milyen körülmények között kapcsolódtak be a munkásmozgalomba, hogyan alakították meg a CSKP helyi szervezetét községükben. A forradalmi emlékszoba megnyitásán jelen volt az SZLKP Nővé Zámky-i (érsekújvári) járási bizottságának, a járási nemzeti bizottságnak, valamint a járási úttörőháznak a képviselője, de jelen voltak idős kommunisták is: Pálenyík Ferenc, Hips Sámuel, Képesi József, Ludas József, Ladies József, Vrtík Stefan, Ludas Gyuláné, Bugyíkné és Ivanics Vince. Az emlékszoba gazdag anyaga között található az a levél is amelyet Tardoskedd szülötte és legidősebb párttagja, Morvay Gyula magyarországi író írt az úttörőcsapat pajtásainak. Kobolka György ÖNKÉNT VÁLLALT MUNKA A Safárikovói (tornaijai) vnb polgári ügyeket intéző testületé tevékeny. Nemrég jól sikerült napot szerveztek az idős emberek számára. Ezen csupán a nyolcvan évnél idősebbek vettek részt, számuk mégis elérte a százat. Üttörők adták át az Ügyes kezek körének készítményeit és a polgári ügyeket intéző testület ajándékait az ünnepeiteknek. A testület elnöke Haluska Istvánná, ö és Balogh Aliz a legtevékenyebbek. Lóska Gusztávné anyakönyvvezető az esküvői szertartásokra és az ünnepélyes névadókra büszke. Nem múlik el úgy hét, hogy három-négy esküvői szertartást ne rendeznének. Számunk az első félévben meghaladta a százat. Külön öröm, hogy az ünnepélyes névadókra a szülők már önként elhozzák a gyermekeiket. Olyankor az óvodások szavalatokkal és virágokkal köszöntik a kicsinyeket. Tóth Mihályné, az óvoda igazgatónője gondoskodik arról, hogy az óvodások minden ilyen eseményen jelen legyenek. A műsorszámokat magyarul Haluska Istvánná, szlovákul pedig Balogh Aliz tanitja be az úttörőkkel. A polgári ügyeket intéző testület tagjai vállalták, hogy meglátogatnak egy-egy üzemet. Felvilágosító munkájuk célja az volt, hogy az üzem vezetői a példás dolgozók kitüntetésével járó ünnepségeket, a névadókat, az esketési szertartásokat az ő segítségükkel rendezzék meg. Munkájuk különösen az egészségügyi dolgozók körében és a ruházati üzem alkalmazottai között volt eredményes. A testület munkájába kulturális műsorral a fiatalok is bekapcsolódnak. Közülük Hadobás Mária és Erdélyi Béla képviselő gratulál a Grébecz házaspárnak. Margetová Soha a legtevékenyebbek, ök ketten több mint öt évig szavaltak az esküvőkön. A múlt esztendőben Kocsis Katalin is csatlakozott hozzájuk. A vnb polgári ügyeket intéző testületének tagjai bekapcsolódtak abba a versenybe, amelyet a pezinoki és koáicei (kassai) testvértestületek a februári győzelem 25. és az SZNF 30. évfordulója tiszteletére hirdettek meg. A verseny célja a különféle polgári szertartások szocialista szellemben történő megszervezése a CSKP XIV. kongresszusa határozatának értelmében. Közismert, hogy a legjobb testületek munkáját jutalmazzák, a verseny alakulását pedig a prievidzai vnb polgári ügyeket intéző testületének gondozásában megjelenő Az élet útjain című havi folyóirat kíséri figyelemmel. Egy nagyon szép eseményre nemrégen került sor. Az aranylakodalmát ünneplő idős Grébecz-házaspárt az általános iskola tanulói, a polgári ügyeket intéző testület tagjai, az unokák és rokonok köszöntötték. A hnb díszterme, berendezése már nem felel meg a követelményeknek. Az 1974-es esztendőben átalakítják a helyiséget. Űj bútorokat vásárolnak hangszórót és villanyorgonát is beszerelnek. A polgári ügyekkel foglalkozó testület tagjai hétvégeken vagy ünnepnapokon önként vállalt munkát végeznek. S ha egy-egy mozgalmas nap után fáradtan térnek is haza, örömmel tölti el őket a tudat, hogy nemes ügyet szolgálnak. Borzi László LEHÁR ÖRÖKSZÉP KERINGÖJE Tavaly decemberben szép ünnepségben volt részük azoknak a strekovói (kürti) polgároknak, akik házasságuk huszonötödik, ötvenedik és hatvanadik évfordulóját ünnepelték. A hnb nevében Simsik Béla elnök gratulált az ünnepeiteknek. A nőszövetség helyi szervezete a hnb hozzájárulásával évenként rendez ünnepélyt az arany- és ezüstlakodalmasoknak. Tizenkét ezüst- és három aranylakodalmas pár jelent meg az ünnepélyen, köztük a legidősebb házaspárral, Dornai Árpáddal és Hatvanger Zsófiával, akik átélték a két világháborút, de még mindig jó egészségnek örvendenek. A helyi nemzeti bizottság elnöke virággal s ajándékokkal köszöntötte az ünnepeiteket, s Farkas Dankó Rezső népi zenekara magyar nótákat játszott. Felcsendültek Lehár Ferenc egyik örökszép keringőjének a hangjai is. Az idős emberek felejthetetlen emlékkel távoztak. Kovács Ilona, a nőszövetség helyi szervezetének elnöke a hnb polgári ügyeket intéző testületével közösen szervezi a szép ünnepélyeket. B. Pólyák Valéria