A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-25 / 4. szám

m í t í MŰKEDVELŐ SZÍNJÁTSZÓINK NEGYEDSZÁZADOS MUNKÁJÁRÓL THÄLIA VARÁZSÁVAL... hető sikerek is. A Vitézek és hősök című darabbal a komáromi színját­szók Prágában lettek elsők rangos országos seregszemlén; és kétszer szerepelt sikeresen a műkedvelő színjátszók szlovákiai seregszemléjén a CSEMADOK Dunajská Streda-1 (dunaszerdahelyi) csoportja is... Ezek az emlékezetes sikerek újabb tettekre, egyre bátrabb tervezésre sarkallnak. Csallóközi Színház néven megalakul például az első állandó, önálló műkedvelő színpad. A szer­dahelyiek példáját rövidesen KoSl­­cén (Kassán), Szepsin, Rimaszomba­ton, Léván, Rozsnyón, Bratislavában, Érsekújvárott és egyebütt is követik. Műkedvelő színjátszó mozgalmunk egyre inkább népszerűsödik, egyre több embert lelkesít, mígnem foko­zatosan tömegmozgalommá érik, és számszerűleg is az öntevékeny nép­művészeti mozgalomnak ez a hagyo­mányokban bővelkedő ágazata vonz­za, mozgatja a legnagyobb tömege­ket. Színészekként és nézőkként egy­aránt. .. A hatvanas évek elején megkez­dődik a színjátszó mozgalom töret­len ívű továbbfejlődése" egyik leg­fontosabb segítőjének: a rendszeres szakemberképzésnek irányítása. És ennek eredménye sem várat magára, hiszen az addig közepesnek minősí­tett csoportok többsége rövidesen él­csoporttá lép elő, A tanfolyamok, megbeszélések, munkaértekezletek érdeme, hogy rendezőink és csoport­vezetőink, de színjátszóink is fokoza­tosan jönnek a színjátszó mozgalom­mal szemben jogosan növekednek az igények, s már távolról sem elegen­dő csupán betanulni egy-egy szín­művet, hanem a próbákat alapos színpadi ismeretekkel fölvértezett, sokoldalú szaktudással bíró és a gyakorlati kérdésekben jártas ren­dezőnek kell irányítania, aki nem­csak tolmácsol, de alkot is a színpa­don. Színjátszó csoportjaink emléke­zetes bemutatóinak egész sora bizo­nyítja, hogy együtteseink munkájá­ban így egyre sürgetőbben jelentke­zik a lépéstartás, a művészi igényes­séggel az állandó belső megújulás, a korszerűsödés követelménye — oly­kor-olykor már egyenlőségjelet téve a néha bizony csak puszta kézlegyin­­tésnyire becsült műkedvelő és a hi­vatásos színjátszás közé. A helyes irányítás és a csoportok­kal fenntartott közvetlen kapcsolat eredményezte, hogy a Csallóközben, Gömörben vagy a Bodrogközben mű­ködő színjátszó együttesek munkájá­ban egyre inkább határozott vonal­­vezetés, a művészi igényesség mércé­jének folyamatos emelése tapasztal­ható. És a múló évek során még egy új, korszerű mozzanat kibonta­kozása is: annak reális felismerése, hogy a színjátszás legalapvetőbb fel­adata elsősorban annak a környe­zetnek jó és rugalmas színházi ki­szolgálása, amelyben a csoport él, munkálkodik s hatni tud. Ez annyit tesz, hogy a ma színházának — kü­lönösképpen öntevékeny vonalon — nemcsak művészetet kell produkál­nia, hanem szervezni is a maga kö­­zönségtáborát, s azt a legnemesebb eszközökkel műértésre kell nevelnie. Mi következik ebből? Nem más, mint hogy a ma színházát át kell hatnia a nemesebb emberré formálás szán­dékának és annak az objektív tudat­nak, hogy műkedvelő színjátszásunk csak akkor tud igazán korszerűvé válni, ha kineveli a maga új igénye­sebb, pallérozottabb, műértőbh kö­zönségét. Ez a kölcsönösség — szín­játszóink igénye az új művelt közön­séggel és a műértő közönség egyre növekvő igényessége színjátszóinkkal szemben — az öntevékeny színjátszó mozgalom korszerűségének a szocia­lista elkötelezettségének egyetlen járható útja a jövőt illetően, A műkedvelő színjátszás elmúlt negyedszázadának eredményei bizo­nyítják, hogy a mozgalom gyakorlati irányításának leghatékonyabb, legru­galmasabb eszközét a járási drama­turgiai tanácsok jelentik, amelyek a CSEMADOK járási bizottságainak és a Járási népművelési központoknak közös szervei. Feladatuk a járás szín­játszó együtteseinek műsorpolitikai és szakmai irányítása, járási sereg­szemlék, különböző tanfolyamok ren­dezése. Kétségtelen, hogy e tanácsok munkájának eredményessége távol­ról sem csupán a CSEMADOK-tól függ, mégis nyíltan meg kell monda­ni, hogy az elmúlt 25 évben — saj­nos — nem mindenütt sikerült kel­lő mértékben aktivizálni a drama­turgiai tanácsokat. Ugyancsak nem mindig sikerült az elképzeléseknek megfelelően szorosra fűzni az együtt­működés szálait járási bizottságaink és a járási népművelési központok között. Gyors orvoslást igénylő fo­gyatékosság ez, hiszen fő célunk aligha lehet más, mint hogy együt­teseink ne csupán kimutatásokban szerepeljenek, hanem évadonként át­lagosan legalább egy-egy bemutatót tartva legyenek a vidék kulturális életének fáklyavivői. Ezzel kapcsolatban merül fel mű­kedvelőink helyes műsorpolitikai irányításának kérdése. Bevezetőben említettem már, hogy az ötvenes évek elején csoportjaink minden különö­sebb válogatás nélkül játszottak Gár­donyit és Moliére-t, Gorkijt és Mó­­riczot. A lelkesedés fűtötte munka dramaturgiai irányítása csak az egész mozgalom központi koordinálásával egyidőben kezdődik. Ennek eredmé­nyeképpen műkedvelő színpadaink­ról fokozatosan eltűnnek a mai szemmel nézve már giccsesen ható színművek, és rendezőink figyelmét egyre inkább a szocialista ország­építést segítő vagy az aktuális társa­dalmi problémákat tárgyaló szovjet és hazai színdarabok kötik le. Sőt, bátor kézzel nyúlnak már a világ­irodalom legrangosabb alkotásaihoz is. Ami pedig külön örömünkre szol­gálhat, az nem más, mint hogy a hazai magyar drámairodalom szá­mos alkotását immár több mint két évtizede éppen a Csemadok helyi szervezeteinek műkedvelő együttesei mutatják be elsőként, ősbemutató­ként. E rövid mérlegelés aligha lenne teljes, ha nem szólnánk arról is, hogy az utóbbi két-három esztendőben — az 1968—69-es időszak számos, utó­lagos tapasztalattal szolgáló hullám­völgyét leküzdye — színjátszóink műsorpolitikájának elvi és gyakor­lati irányításában ismét jelentős si­kereket könyvelhetünk el. Ennek a határozott eszmei-művészi előrelé­pésnek eredményeképpen csoportja­ink munkájának homlokterében el­sősorban haladó szellemű, elkötele­zett drámai alkotások állnak. Ren­dezőink megértették, hogy az amatőr színjátszás legfontosabb feladata nem más, mint céltudatos dramatur­giával napjaink időszerű mondani­valójának művészi tolmácsolása a színpadon. Értékes bizonyítéka volt ennek 1972-ben a szovjet dráma fesz­tiválja, a tavalyi, Jubileumi X. Jókai­­napok műsora, de több élcsoportunk haladó szellemű, aktuális darabvá­­lasztását tükrözik az idei évad ki­­csúcsosodásának előkészületei is, amelyek a CSEMADOK megalakulá­sának 25. és a Szlovák Nemzeti Fel­kelés közelgő 30. évfordulójával es­nek majd egybe. Huszonöt esztendői Az öntevékeny művészi munka gyakorta változó körülményeihez mérten tekintélyes idő. Az emléke­zetes és szebbnél szebb sikerek egész sorára futotta belőle. De egyben ar­ra is, hogy az öntevékeny művészeti mozgalom ma már falun és városon egyaránt komoly tekintélynek ör­vendjen; hogy műkedvelő színját­szóink teljes felelősséggel tudatosít­sák népművelői feladataik sokrétű komolyságát, a színpad varázsához érzett őszinte szeretetük s ragaszko­dásuk gyakorlati értelmét. Mert a taps sugallta jóleső öröm megfizethetetlen. BORSAI M. PÉTER (PrancLl S. felv.) I

Next

/
Thumbnails
Contents