A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-14 / 24. szám
SEGÉDANYAG VERSENYZŐKNEK CSEMADOK-VETÉLKEDŐK a Szlovák Nemzeti Felkelésről Olvasóink előtt ismeretes, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsága „Ki tud többet a Szlovák Nemzeti Felkelésről?“ címmel, nagyszabású vetélkedőt szervez a felkelés közelgő harmincadik évfordulójának tiszteletére. Az elmúlt hónapokban Szlovákia-szerte megrendezték már ennek a vetélkedőnek helyi, körzeti és járási fordulóit. Ezek győztesei néhány nap múlva az országos elődöntőben mérik össze tudásukat, a felkeléssel kapcsolatos ismereteiket. Szerkesztőségünk ismeri a kérdéseket, s ezért időnként segítséget nyújt lapunk olvasóinak. Hiteles történelmi dokumentumok és a felkelésben részt vevő aktív partizánok vallomásainak tanúsága bizonyítja, hogy az 1944 nyarán kirobbant Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében és harcaiban nagy szerepet játszott a Szovjetunióba és a Vörös Hadseregbe vetett bizalom. Jelentős, mozgósító tényező volt az a tudat, hogy harcolni kell és kitartani, amíg megérkezik a felszabadító Vörös Hadsereg. Természetesen, a szovjet hadvezetés is tudta, hogy a felkelők mennyire várják már a felszabadító seregeket, és azért az SZNF megsegítésére indította például a duklai-kárpáti hadműveletet. Sok kiváló költő, író és publicista vette ki részét azokból a hősi küzdelmekből, amelyek a dolgozó emberek felszabadításához és a fasiszta betolakodók felett aratott győzelemhez vezettek. Sokan közülük később regényekben, elbeszélésekben és egyéb irodalmi alkotásokban írták meg a felkelésben szerzett élményeiket. Példaként az alábbiakban Andrej Plávka: Jankó, Vladimír Mináé: Mese az unokának és Viera Markoviéová-Záturecká: Gépfegyverszalag című elbeszéléséből közlünk egy-egy rövid részletet. „ ... Jankó meredten nézett a tagbaszakadt katonára, keze még fogta a fakanalat, de arca elsápadt, torka kiszáradt. Az anyja se bírt szólni. Bénultan állt a tűzhely mellett, homlokát baljós sejtelem felhőzte. — Nem tudsz beszélni? — hörrent rá a tiszt, és szíjas végű pálcája Jankó arcán csattant. — Mit csinál? — sikoltott Jankó anyja, kezét tehetetlen mozdulattal nyújtotta fia felé. — Hol volt a kölyök ma reggel? — kérdezte újból a tiszt, s lassú léptekkel Jankó anyja felé ment, csak közvetlenül előtte állt meg ...“ „ ... A helyiség megtelt emberekkel. SS-ek jöttek, tisztek meg közlegények, megérkezett a tolmács is, egy szemüveges, sovány férfi, aki szüntelenül remegett és riadt pillantásokat vetett erre-arra. Megindult a kihallgatás. Jakubíkot egy székre ültették. Az őrnagy parancsára az egyik SS-legény feltámasztotta a fejét, amely a vérveszteség okozta gyöngeségtől állandóan vissza-visszabiccent a mellére. Az első kérdésnél Jakubík kinyitotta szemét, értetlenül, bárgyún nézett körül a kocsmában...“ „ ... Hirtelen felriadt. Mi az ott, nem messze a két kalaptól? Ágnes szeme a rémülettől kerekre tágult. Martin kalapja mellett valami idegen holmi lógott, hosszú, fémből való, fenyegető. Német gépfegyverszalag. Knapp SS-katonából mégis itt maradt valami. Nem ment el egészen. Agnes teljesen felébredt, a hideg borzongatta. Egy heves mozdulattal felkelt...“ Sajnos, a felkelésben harcoló hősök mellett, gyáva árulók is akadtak. Szomorú példája volt ennek Augustin Malár tábornok esete. A Szlovák Nemzeti Tanács ugyanis számított a Kelet-Szlovákiában állomásozó és az ő parancsnoksága alatt álló két szlovák hadosztály aktív részvételével is a felkelésben. Ez ellenben a parancsnok árulása miatt nem valósult meg, ami katonailag erősen legyengítette a partizánok ütőképességét ezen a területen. • A szlovák nép hősi harca a fasiszta járom alatt sínylődő számos más nép számára példaképül szolgált. A moszkvai rádió magyar nyelvű adása például a következő felhívást sugározta a magyar nemzethez: A szlovák eseményeknek messzemenő jelentősége van a mi szabadságharcunk szempontjából... Használjuk ki a kedvező helyzetet, melyet a szomszéd nép bátor cselekedete teremtett számunkra ... Kövessük a szlovákiai példát! Vessük be mi is minden erőnket a fegyveres partizánharcba! Vállvetve a szlovák hazafiakkal vegyük fel mi is a harcot a németek ellen! Vívjuk ki mi is hazánk függetlenségét, szabadságát!“ A versenyzőknek igen hasznos segédeszköze a Tanúságtétel az SZNF- ről című könyv, amely valóban számos, értékes adatot és ismeretforrást tartalmaz. Az alábbi megállapítás is ebben a kiadványban olvasható: „A központi vezetés még csak alakulófélben volt; a járásokkal, az üzemekkel nem volt megfelelő kapcsolat, ugyanakkor igen kritikusnak tűnt az egész helyzet. Az egyes részterületeken a katonai egységek és a partizánalakulatok, a járási és helyi nemzeti bizottságok úgy harcoltak, ahogy tudtak. Szilárd egységet kellett teremteni e sokféle erő között, világos célt kellett kitűzni, s minden erőt mozgósítani kellett a nácikkal vívott harcra. Ezt a feladatot egyetlen szervezett politikai erő vállalhatta — Szlovákia Kommunista Pártja. Vállalta és becsülettel teljesítette is. • Attól kezdve, hogy a náci haderő megtámadta a Szovjetuniót, Szlovákia Kommunista Pártja a partizánegységek, az antifasiszta harc fegyveres formáinak kialakítására törekedett. Az első kísérletek s az első felfegyverzett csoportok már 1942 tavaszán is megvoltak, de a biztonsági szervek csakhamar felszámolták őket. A partizánmozgalom csak 1944- ben vált szélesebb körűvé, csak ekkor öltött fokozatosan tömegmozgalmi jelleget. „A német nácizmus és a szlovák fasizmus már hosszabb ideje tartó ágyasságából született meg az az állam, amelyet a náci zsarnok és a fasizált szlovák pap (Josef Tiso) jelképezett, s amelyet egy nappal később „könnyes szemmel“ hagytak jóvá a szlovák burzsoázia egyesült képviselői a szlovák parlamentben. Pozsonynak nem volt dicsőséges napja, amikor a Hlinka-féle Szlovák Néppárt 1939. március 14-én a szlovák burzsoázia többi képviselőjének engedelmes egyetértésével megvalósította Hitlernek Szlovákia önnállósítására irányuló tervét.“ (Tanúságtétel az SZNF-ről) 1944. szeptember 19-én 17 szovjet és 10 magyar partizánból álló csoport érkezett Szlovákiába. Ez a csoport később szökött magyar katonákkal és munkásokkal egészült ki, és a Petőfi nevet vette fel. Az egység V. M. Kozlov és Fábri József irányításával tevékenyen bekapcsolódott a felkelési harcokba. Aki egy-egy kirándulás során járt már az Alacsony-Tátrában, pontosabban a Chabanec-csúcson, vajon gondol-e már arra, hogy a felkelők 1944 novemberében erre vonultak vissza a német túlerő elől. Vagy arra, hogy itt halt meg a CSKP egyik kiemelkedő vezetője, Ján Sverma ... Alekszej Nyikolájevics Szaburov az ukrán partizánmozgalom kiemelkedő személyisége és parancsnoka volt. Az ő vezetése alatt harcolt Ján Nálepka, akinek bátorságáról, hősiességéről Titokzatos kapitány címmel könyvet írt. • Kelet-Szlovákiában Ludovít Kukorelli szervezi meg az első partizáncsoportot, mely a Csapájev nevet veszi fel. A felkelés visszaszorítása után a csoportot bekerítik a németek, és az 1944, november 24-i kitörési kísérletnél Kukorelli életét veszti. A vetélkedő anyagának tanulmányozása közben a versenyzők bizonyosan számos jeles kommunista életével is megismerkednek. Ilyen volt például Anton Sedláéek, áilinai illegális kommunista pártmunkás, akit 1941-ben a szlovák fasiszta rendőrség letartóztatott. Két évvel később kiszabadult, s folytatja illegális tevékenységét. Az SZNF alatt az egyik partizáncsoport politikai biztosa volt. Később ismét a németek kezébe került, és 1944 november 15-én Zilina egyik utcáján nyilvánosan felakasztották. Bizonyosan sok versenyző által ismert adatot ismétlőnk, ha leírjuk: A Szlovák Nemzeti Felkelésnek körülbelül 80 000 harcosa volt, ebből 60 000 katona és mintegy 20 000 partizán. A Szlovák Nemzeti Felkelés internacionalista jellegét bizonyítja egyebek között annak a röpiratnak a szövege, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács intézett a horthysta megszállás alatt élő dél-szlovákiai lakossághoz. Íme: „Magyar testvérek!... Nem mint gyűlölt ellenség hanem barátként jövünk, mint olyanok, kik segíteni akarnak nektek, az egész világ által gyűlölt és megutált okkupánsok — a németek kiűzésében ... Testvérek, ütött a leszámolás órája! Fegyverbe, magyarok! Kezetekbe vegyetek fegyvert és ne késsétek le az utolsó alkalmat a német hadsereg utolsó erejének felőrlésére... Hozzátok jövünk, magyarok. Nyújtsatok segítő kezet, és velünk közreműködve semmisítsétek meg a németeket minden lépésükön, kik halálos ellenségei minden tisztességes, jóakaratú embernek. Küzdjetek a győzelemért, melyre nem kell most már soká várni.“ Segédanyagainkban több ízben említettük már, hogy a szlovák irodalom számos jeles képviselője a felszabadulás után megírta az SZNF- ben gyűjtött élményeit. A felkelési témát feldolgozó írók sorából nem hiányzik Ján Poniéán és Ján Bődének sem. íme egy-egy részlet Az a szomorú szürke szempár, illetve Az első támadás című elbeszéléseikből: „ ... Kúszott lefelé a dombról. Mély völgy feküdt előtte, párhuzamosan a faluval. Felegyenesedett. A másik út felfelé vitt a hegyekbe. Egy pillanatig habozott, de azután . gyorsan a völgynek fordult. Futott, amíg lélegzettel győzte. Talán öt percig tarthatott, mire megkerülte a falut és felmászott ismét hason csúszva, óvatosan a dombra, most már a falu túlsó vége felől. Halotti csend fogadta. Egy lélek sem mozdult itt, s pihentek a házőrző kutyák, is. Hrtúsz feküdt és figyelt. A falu felső végén egyre tartott a zaj, de ide, hozzá csak tompa zörejek jutottak el. Aztán megpillantotta őket a dombon, ahol az előbb feküdt, ahonnét a lövést leadta. Hát mégis rájöttek. Jó helyütt keresték. Legfőbb ideje volt, hogy eltűnt onnan ...“ .......A város előtt a parancsnok szava megállította a gépkocsit. Könynyedén, mint a kísértetek siklottak le róla az alakok, a csoport kettévált és óvatosan benyomult az elsötétített utcába. Meghajlott árnyékok osontak a gyalogjárón, lépésről lépésre beljebb a mozdulatlan fekete csöndbe, gyakorlott szemmel tapogatva körül a falak kiszögelléseit, amely mellett a szálloda állt. Két meggörnyedt árnyékalak surrant az úton kétfelől, fegyverével az állomás felé fordulva, ketten a fal mellett a szálló bejáratához lopakodtak. Kétoldalt megálltak a kapu előtt. Pillanatnyi csend következett, füleltek, aztán egy kéz kinyúlt és lenyomta a csengő gombját. Odabenn kemény dobbanással valahonnan lépett valaki, odacammogott az ajtóhoz, s kisvártatva fénysáv hullott az ajtónyílásból az utca kövezetére. Ekkor hangtalanul két árnyék vetette rá magát a portásra, kétfelől fegyvert nyomva az oldalába. — Hol vannak a németek? — sziszegte valaki a sötétből a világosságba, a portás hunyorgó szeme közé...“ 10
