A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-14 / 24. szám

SEGÉDANYAG VERSENYZŐKNEK CSEMADOK-VETÉLKEDŐK a Szlovák Nemzeti Felkelésről Olvasóink előtt ismeretes, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsága „Ki tud többet a Szlovák Nemzeti Felkelésről?“ címmel, nagyszabású vetélkedőt szervez a felkelés közel­gő harmincadik évfordulójának tisz­teletére. Az elmúlt hónapokban Szlo­­vákia-szerte megrendezték már en­nek a vetélkedőnek helyi, körzeti és járási fordulóit. Ezek győztesei né­hány nap múlva az országos elődön­tőben mérik össze tudásukat, a fel­keléssel kapcsolatos ismereteiket. Szerkesztőségünk ismeri a kérdése­ket, s ezért időnként segítséget nyújt lapunk olvasóinak. Hiteles történelmi dokumentumok és a felkelésben részt vevő aktív par­tizánok vallomásainak tanúsága bi­zonyítja, hogy az 1944 nyarán kirob­bant Szlovák Nemzeti Felkelés elő­készítésében és harcaiban nagy sze­repet játszott a Szovjetunióba és a Vörös Hadseregbe vetett bizalom. Jelentős, mozgósító tényező volt az a tudat, hogy harcolni kell és kitar­tani, amíg megérkezik a felszabadí­tó Vörös Hadsereg. Természetesen, a szovjet hadvezetés is tudta, hogy a felkelők mennyire várják már a felszabadító seregeket, és azért az SZNF megsegítésére indította pél­dául a duklai-kárpáti hadműveletet. Sok kiváló költő, író és publicista vette ki részét azokból a hősi küz­delmekből, amelyek a dolgozó em­berek felszabadításához és a fasiszta betolakodók felett aratott győzelem­hez vezettek. Sokan közülük később regényekben, elbeszélésekben és e­­gyéb irodalmi alkotásokban írták meg a felkelésben szerzett élményei­ket. Példaként az alábbiakban Andrej Plávka: Jankó, Vladimír Mi­­náé: Mese az unokának és Viera Markoviéová-Záturecká: Gépfegy­verszalag című elbeszéléséből köz­lünk egy-egy rövid részletet. „ ... Jankó meredten nézett a tag­baszakadt katonára, keze még fogta a fakanalat, de arca elsápadt, torka kiszáradt. Az anyja se bírt szólni. Bénultan állt a tűzhely mellett, hom­lokát baljós sejtelem felhőzte. — Nem tudsz beszélni? — hörrent rá a tiszt, és szíjas végű pálcája Jankó arcán csattant. — Mit csinál? — sikoltott Jankó anyja, kezét tehetetlen mozdulattal nyújtotta fia felé. — Hol volt a kölyök ma reggel? — kérdezte újból a tiszt, s lassú lép­tekkel Jankó anyja felé ment, csak közvetlenül előtte állt meg ...“ „ ... A helyiség megtelt emberek­kel. SS-ek jöttek, tisztek meg köz­legények, megérkezett a tolmács is, egy szemüveges, sovány férfi, aki szüntelenül remegett és riadt pillan­tásokat vetett erre-arra. Megindult a kihallgatás. Jakubí­­kot egy székre ültették. Az őrnagy parancsára az egyik SS-legény fel­támasztotta a fejét, amely a vérvesz­teség okozta gyöngeségtől állandóan vissza-visszabiccent a mellére. Az első kérdésnél Jakubík kinyi­totta szemét, értetlenül, bárgyún né­zett körül a kocsmában...“ „ ... Hirtelen felriadt. Mi az ott, nem messze a két kalaptól? Ágnes szeme a rémülettől kerek­re tágult. Martin kalapja mellett valami idegen holmi lógott, hosszú, fémből való, fenyegető. Német gép­fegyverszalag. Knapp SS-katonából mégis itt maradt valami. Nem ment el egészen. Agnes teljesen felébredt, a hideg borzongatta. Egy heves moz­dulattal felkelt...“ Sajnos, a felkelésben harcoló hő­sök mellett, gyáva árulók is akad­tak. Szomorú példája volt ennek Augustin Malár tábornok esete. A Szlovák Nemzeti Tanács ugyanis számított a Kelet-Szlovákiában ál­lomásozó és az ő parancsnoksága alatt álló két szlovák hadosztály ak­tív részvételével is a felkelésben. Ez ellenben a parancsnok árulása miatt nem valósult meg, ami katonailag erősen legyengítette a partizánok ütőképességét ezen a területen. • A szlovák nép hősi harca a fa­siszta járom alatt sínylődő számos más nép számára példaképül szol­gált. A moszkvai rádió magyar nyel­vű adása például a következő felhí­vást sugározta a magyar nemzethez: A szlovák eseményeknek messzeme­nő jelentősége van a mi szabadság­­harcunk szempontjából... Használ­juk ki a kedvező helyzetet, melyet a szomszéd nép bátor cselekedete te­remtett számunkra ... Kövessük a szlovákiai példát! Vessük be mi is minden erőnket a fegyveres parti­zánharcba! Vállvetve a szlovák ha­zafiakkal vegyük fel mi is a harcot a németek ellen! Vívjuk ki mi is hazánk függetlenségét, szabadságát!“ A versenyzőknek igen hasznos se­gédeszköze a Tanúságtétel az SZNF- ről című könyv, amely valóban szá­mos, értékes adatot és ismeretforrást tartalmaz. Az alábbi megállapítás is ebben a kiadványban olvasható: „A központi vezetés még csak alakuló­­félben volt; a járásokkal, az üze­mekkel nem volt megfelelő kapcso­lat, ugyanakkor igen kritikusnak tűnt az egész helyzet. Az egyes rész­területeken a katonai egységek és a partizánalakulatok, a járási és he­lyi nemzeti bizottságok úgy harcol­tak, ahogy tudtak. Szilárd egységet kellett teremteni e sokféle erő kö­zött, világos célt kellett kitűzni, s minden erőt mozgósítani kellett a nácikkal vívott harcra. Ezt a feladatot egyetlen szervezett politikai erő vállalhatta — Szlovákia Kommunista Pártja. Vállalta és be­csülettel teljesítette is. • Attól kezdve, hogy a náci haderő megtámadta a Szovjetuniót, Szlová­kia Kommunista Pártja a partizán­egységek, az antifasiszta harc fegy­veres formáinak kialakítására töre­kedett. Az első kísérletek s az első felfegyverzett csoportok már 1942 tavaszán is megvoltak, de a bizton­sági szervek csakhamar felszámolták őket. A partizánmozgalom csak 1944- ben vált szélesebb körűvé, csak ek­kor öltött fokozatosan tömegmozgal­mi jelleget. „A német nácizmus és a szlovák fasizmus már hosszabb ideje tartó ágyasságából született meg az az ál­lam, amelyet a náci zsarnok és a fasizált szlovák pap (Josef Tiso) jel­képezett, s amelyet egy nappal ké­sőbb „könnyes szemmel“ hagytak jóvá a szlovák burzsoázia egyesült képviselői a szlovák parlamentben. Pozsonynak nem volt dicsőséges nap­ja, amikor a Hlinka-féle Szlovák Nép­párt 1939. március 14-én a szlovák burzsoázia többi képviselőjének en­gedelmes egyetértésével megvalósí­totta Hitlernek Szlovákia önnállósí­­tására irányuló tervét.“ (Tanúságté­tel az SZNF-ről) 1944. szeptember 19-én 17 szovjet és 10 magyar partizánból álló cso­port érkezett Szlovákiába. Ez a cso­port később szökött magyar katonák­kal és munkásokkal egészült ki, és a Petőfi nevet vette fel. Az egység V. M. Kozlov és Fábri József irányí­tásával tevékenyen bekapcsolódott a felkelési harcokba. Aki egy-egy kirándulás során járt már az Alacsony-Tátrában, ponto­sabban a Chabanec-csúcson, vajon gondol-e már arra, hogy a felkelők 1944 novemberében erre vonultak vissza a német túlerő elől. Vagy ar­ra, hogy itt halt meg a CSKP egyik kiemelkedő vezetője, Ján Sverma ... Alekszej Nyikolájevics Szaburov az ukrán partizánmozgalom kiemel­kedő személyisége és parancsnoka volt. Az ő vezetése alatt harcolt Ján Nálepka, akinek bátorságáról, hő­siességéről Titokzatos kapitány cím­mel könyvet írt. • Kelet-Szlovákiában Ludovít Kuko­­relli szervezi meg az első partizán­­csoportot, mely a Csapájev nevet veszi fel. A felkelés visszaszorítása után a csoportot bekerítik a néme­tek, és az 1944, november 24-i kitö­rési kísérletnél Kukorelli életét veszti. A vetélkedő anyagának tanulmá­nyozása közben a versenyzők bizo­nyosan számos jeles kommunista éle­tével is megismerkednek. Ilyen volt például Anton Sedláéek, áilinai ille­gális kommunista pártmunkás, akit 1941-ben a szlovák fasiszta rendőr­ség letartóztatott. Két évvel később kiszabadult, s folytatja illegális tevé­kenységét. Az SZNF alatt az egyik partizáncsoport politikai biztosa volt. Később ismét a németek kezébe ke­rült, és 1944 november 15-én Zilina egyik utcáján nyilvánosan felakasz­tották. Bizonyosan sok versenyző által is­mert adatot ismétlőnk, ha leírjuk: A Szlovák Nemzeti Felkelésnek kö­rülbelül 80 000 harcosa volt, ebből 60 000 katona és mintegy 20 000 par­tizán. A Szlovák Nemzeti Felkelés inter­nacionalista jellegét bizonyítja egye­bek között annak a röpiratnak a szövege, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács intézett a horthysta meg­szállás alatt élő dél-szlovákiai lakos­sághoz. Íme: „Magyar testvérek!... Nem mint gyűlölt ellenség hanem barátként jövünk, mint olyanok, kik segíteni akarnak nektek, az egész világ által gyűlölt és megutált okkupánsok — a németek kiűzésé­ben ... Testvérek, ütött a leszámolás órája! Fegyverbe, magyarok! Keze­tekbe vegyetek fegyvert és ne kés­­sétek le az utolsó alkalmat a német hadsereg utolsó erejének felőrlésé­re... Hozzátok jövünk, magyarok. Nyújtsatok segítő kezet, és velünk közreműködve semmisítsétek meg a németeket minden lépésükön, kik halálos ellenségei minden tisztessé­ges, jóakaratú embernek. Küzdjetek a győzelemért, melyre nem kell most már soká várni.“ Segédanyagainkban több ízben em­lítettük már, hogy a szlovák iroda­lom számos jeles képviselője a fel­­szabadulás után megírta az SZNF- ben gyűjtött élményeit. A felkelési témát feldolgozó írók sorából nem hiányzik Ján Poniéán és Ján Bődé­nek sem. íme egy-egy részlet Az a szomorú szürke szempár, illetve Az első támadás című elbeszéléseikből: „ ... Kúszott lefelé a dombról. Mély völgy feküdt előtte, párhuzamosan a faluval. Felegyenesedett. A másik út felfelé vitt a hegyekbe. Egy pil­lanatig habozott, de azután . gyorsan a völgynek fordult. Futott, amíg lé­legzettel győzte. Talán öt percig tart­hatott, mire megkerülte a falut és felmászott ismét hason csúszva, óva­tosan a dombra, most már a falu túlsó vége felől. Halotti csend fo­gadta. Egy lélek sem mozdult itt, s pihentek a házőrző kutyák, is. Hrtúsz feküdt és figyelt. A falu fel­ső végén egyre tartott a zaj, de ide, hozzá csak tompa zörejek jutottak el. Aztán megpillantotta őket a dombon, ahol az előbb feküdt, ahon­nét a lövést leadta. Hát mégis rá­jöttek. Jó helyütt keresték. Legfőbb ideje volt, hogy eltűnt onnan ...“ .......A város előtt a parancsnok szava megállította a gépkocsit. Köny­­nyedén, mint a kísértetek siklottak le róla az alakok, a csoport ketté­vált és óvatosan benyomult az el­sötétített utcába. Meghajlott árnyé­kok osontak a gyalogjárón, lépésről lépésre beljebb a mozdulatlan fekete csöndbe, gyakorlott szemmel tapo­gatva körül a falak kiszögelléseit, amely mellett a szálloda állt. Két meggörnyedt árnyékalak surrant az úton kétfelől, fegyverével az állo­más felé fordulva, ketten a fal mel­lett a szálló bejáratához lopakodtak. Kétoldalt megálltak a kapu előtt. Pillanatnyi csend következett, fü­leltek, aztán egy kéz kinyúlt és le­nyomta a csengő gombját. Odabenn kemény dobbanással valahonnan lé­pett valaki, odacammogott az ajtóhoz, s kisvártatva fénysáv hullott az aj­tónyílásból az utca kövezetére. Ek­kor hangtalanul két árnyék vetette rá magát a portásra, kétfelől fegy­vert nyomva az oldalába. — Hol vannak a németek? — szi­szegte valaki a sötétből a világos­ságba, a portás hunyorgó szeme közé...“ 10

Next

/
Thumbnails
Contents