A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-31 / 22. szám
monyaink 70—80%-át, a világnak mintegy huszonöt államába. Játékokat azonban csak a hazai piac számára gyártunk, főleg plasztikanyagokból: PVC-ből és polietilénből. Természetesen nemcsak törpéket gyártunk: 45—60 centiméter nagyságú alvóbabákat, különféle hajasbabákat, játékautókat, labdákat, paprikajancsikat és egyéb figurákat is. A gyerekek körében játékállatainknak is nagy sikerük van: macska, nyúl, majom, kakas, béka stb. készül nálunk, összesen körülbelül hatvanféle játékot állítunk elő. Gyártmányainkat szeretik, keresik a boltokban: az utóbbi időben már nem is tudjuk kielégíteni a megnövekedett keresletet. A közelmúltban új gépsorokat vásároltunk külföldön, hogy ezek üzembe állításával növelhessük a termelést. — Mióta működik a vállalat? — 1950-től. Jövőre ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Jelenleg körülbelül két é$ fél ezer alkalmazottunk van. De jöjjenek el majd ősszel, addigra kész lesz a katalógusunk, abból mindent meg lehet tudni, amire kiváncsiak. Nézzük a szebbnél szebb játékokat, babákat, autókat, törpéket, bohócokat, állatokat: a gyermeki öröm kiapadhatatlan forrásait. . . Emlékszem, édesapám mesélte, hogy ő még a rongylabdát rúgta a réten, s maga farigcsálta falovacskával, paprikajancsival játszott, édesanyám meg rongybabával, a kukoricacsutka-királykisasszonynyal, ha a libapásztorkodás mellett erre ideje jutott... Társadalmunk fejlődése ezen a téren is nyilvánvaló: a rongybabákat és falovacskákat felváltották az alvó- és hajasbabák, a műanyagtörpék s játékország többi csodái, amikhez ma minden gyerek hozzájuthat, sőt olykor több is van otthon belőlük, mint amennyivel a kisgyerek játszani tud. De kukkantsunk be még egy játékboltba. Hiszen a breclavi Gumotex nem az egyetlen vállalat, amely játékárut állít elő. A játékok birodalma napjainkban óriásivá nőtt. Sokszor az az érzésem támad, hogy a gyerekek is jobban tudnák értékelni játékaikat, ha nem lenne belőlük olyan sok. De nézzük, mi van a polcokon. A sárga műanyagautó s a különféle játékállatok már régi ismerőseim. Igen, ezek a Gumotex gyártmányai. De milyen különös játékok vannak a szomszédságukban. Amott egy valódi tank, kicsinyített mása, félelmetes ágyúval. Csők fel kell kulccsal húzni, elindul, keresztülmegy mindenen, ami útjában áll, közben ágyújából szikrákat vet. Igazán modern és ötletes kis, szerkezet. Én azonban ha rajtam múlna, nem adnám a gyerekek kezébe. VARGA ERZSÉBET MIBEN SÄNTIKÄLOK Aminap döbbenten tapasztaltam, hogy sántítok, sőt sántikálok. S ha még egy kicsit népies is akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy sántifikálok. Ez a felismerés azért hökkentett meg mindenekelőtt, mert most került ró sor, amikor már közelebb járok a negyvenhez, mint a harminchoz, s noha azelőtt sem jártam libegve, mint valami táncmester, se huszárkapitány módra délcegen és határozottan, de arról sem tudtam, hogy sántítok, s a tetejében mindennek: senki sem figyelmeztetett rá. Jóanyám figyelmét éppúgy elkerülte csekélynek mondható, de kissé kellemetlen testi hibám, akárcsak a feleségemét és a fiaimét. Olyannyira, hogy annak idején még a sorozóbizottság is alkalmasnak talált tényleges katonai szolgálatra, ami békeidőben szinte példátlan esetnek minősíthető. Egyszóval: sántítok. Saját magam állapítottam meg, nem csekély megrökönyödéssel, mint már mondottam. Azóta fokozott mértékben figyelem magam. Figyelem magamat. Elsősorban azt, nem érzek-e fájdalmat a jobb vagy a bal lábamban. Az eredmény: negatív — mondhatnám orvosi nyelven. A lábam nem fáj. Egy különös dolgot mégis sikerült megállapítanom. Az olvasó talán meglepődik, ha azt állítom, hogy furcsa módon, csak lehajtott fővel sántikálok. Ez pedig azt jelenti, hogyha például a várat vagy az új híd pillérén elhelyezett kávéházat szemlélem, akkor még csak nem is bicegek, sőt úgy járok, mint egy páva (természetesen mint egy olyan páva, amelyik nem sántít). Viszont abban a pillanatban, mihelyt a sorsomon vagy az élet értelmén, vagy egyszerűen csak legújabb újságcikkemen kezdek töprengeni, lehajtott fejjel, rögvest sántikálni kezdek. így figyelgettem magamat napokig, sőt hetekig, már arra is gondoltam, orvoshoz megyek és megméretem a lábam: melyik a hosszabbik, esetleg gyógycipőt vásárolok — és ekkor egyszerre, szinte valami múzsa sugallatára, minden megvilágosodott előttem. Minden átmenet nélkül rádöbbentem, hogy kizárólag csak akkor sántítok, ha azt az öltönyt viselem, amit körülbelül egy hónapja vásároltam. Itt vásároltam közel a szerkesztőségünkhöz. Viszonylag olcsó konfekciós öltöny, s az elárusítólány szerint úgy illett, mintha csak rámöntötték volna. Egyetlen csekély „hibával": a nadrág néhány centiméterrel hosszabb volt a kelleténél. Ez viszont egyáltalán nem hiba, mondották, mivel saját szobájuk van, aki másnapra a szükséges méretre rövidíti. Beleegyeztem, természetesen. Jött egy hatalmas termetű szabó és krétával megjelölt, miként a bűnösöket volt szokás egynémely mitológiában. A többit a kedves olvasó már nyilván kitalálja: a rövidítés úgy sikerült, hogy a nadrágom egyik szára jó két centivel rövidebb lett mint a másik. Ezért aztán, ha mint mondottam, holmi hamleti töprengésekbe merülvén közvetlenül magam elé néztem, s a fél lábamat rövidebbnek láttam, mit tehettem egyebet, sántikálni kezdtem: járásom kiegyensúlyozandó. Hát így! Tulajdonképpen egy elfuserált nadrágban sántikálok — semmi egyéb rosszban. ZS. NAGY LAJOS * I
