A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-31 / 22. szám

Megérdemli a tiszteletet

HŐSÖKRE

Motto:

A Sxlovák Nemzeti Fölkelés nemcsak váratlan meglepetést, hanem nagy politikai és katonai bonyodalmat is jelentett a náci Németország számára. Politikai szempontból a Szlovák Nemzeti Felkelés felforgatta Tisának Hitler* tál függő államát. Frankót állandó félelemben és idegességben tartotta a protektorátus sorsát illetően, végül Magyarországon meggyorsította azokat a tendenciákat, amelyek képviselői hátat akartak fordítani a náci szövetségesnek: egyszóval összekuszálta a nácik közép-európai helyzetét.

Gustáv Husik Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyvéből.

Az 1974-es év gazdag a nevezetes évfordulókban. Ezek az évfordulók olyan történelmi időszakot idéznek fel bennünk, fiatalokban is, melynek dicsfénye ma sem kopott meg. Egy nemzet életében gyakoriak az olyan sorsdöntő pillanatok, amikor a saját sorséról kell döntenie. A Szlovák Nemzeti Felkelés vértanúi és ma élő harcosai aranybetűkkel írták be nevüket a hősiesség, a hallhatatlanság krónikájába. Ezek közé tartozik Slachta András, a volt partizánharcos is. Megkértem, beszélgessünk el a múltról, az ifjúságáról. Slachta András készségesen teljesítette a kérésemet.

— „1920. november 30-án születtem Ruzomberokban — kezdi visszaemlékezését. — Munkáscsaládból származom. Másfél éves koromban árvaházba kerültem Kassára. Ugyanis meghalt az édesanyám, a megélhetés nehéz volt, apámnak nem volt más választása, mint hogy árvahózba adjon. Még így is maradt otthon két testvérem. Kassáról Turcianske Teplicére kerültem egy parasztcsaládhoz. Tíz évig voltam náluk. Onnan Csehországba kerültem, szintén egy parasztcsaládhoz. Keményen dolgoztattak. Közben elvégeztem az általános iskolát, és mezőgazdasági iskolába is jártam. Tizenhat éves koromban a bácsikám hazahozatott, aminek nagyon örültem. Négy év alatt kitanultam a molnármesterséget. Nem dolgozhattam sokáig a szakmában, mert

1940. október 1-én bevonultam tényleges katonai szolgálatra. Szolgáltam Liptovsky Mikulás-ban, Bardejovban és Dolny Kubín-ban. 1942-ben kivittek a keleti frontra. Jártunk Charkovnál és Kijevnél. Arra kényszerítettek bennünket, hogy harcoljunk a szovjetek ellen.

— Mielőtt kikerültek a frontra, és a fronton, milyen volt a hangulat a legénység között?

— Egyre határozottabban megérlelődött bennünk az elhatározás — közlegényekben és tisztekben egyaránt —, hogy mihelyt alkalom kínálkozik rá, átállunk a szovjet hadsereghez. Úgy is történt.: 1943. november 1-én Lichner ezredes vezetésével Aszkóniánál átmentünk a szovjetekhez. Uszmánba kerültünk, ahol 1944. január 15-ig tartózkodtunk.

— Ott hallották meg, hogy a Szovjetunió területén csehszlovák hadtest van alakulóban?

— Igen. Az volt a vágyunk, hogy mi is ott lehessünk a születésénél. Január vége felé teljesült is a vágyunk. Ezt követően Jefremovóban megkezdődött a második ejtőernyős brigád kiképzése. Nagyon kemény kiképzésen estünk át. A 45 szovjet kiképző büszke volt ránk. A kiképzés befejezése után megkaptuk a harci zászlónkat, amire az egységünk felesküdött. Melegen üdvözöltük a körünkben megjelent Klement Gottwaldot, Zdének Firlingert és Marek Culent, akik hosszan elbeszélgettek velünk. Júliusban Proszkurokba vezényeltek bennünket, majd az ötödik ukrán fronthoz osztották be egységünket. A duklai hadműveletekben estünk át a tűzkeresztségen. Harcoltunk még 2abokrky és Rimanovnál Is. Aztán visszavonultunk a lengyelországi Kroszenkába.

— Nyilván ott tudták meg, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés?

— Igen. Soha nem fogom elfelejteni, amit akkor éreztem. Egy emberként, minden különösebb parancs nélkül jelentkeztünk, hogy harcolni akarunk a felkelésben. Szeptember 3-án szovjet repülőgépek szállítottak a Tri Duby repülőtérre. Nemhiába neveztek bennünket a németek a „Kárpátok ördögeinek", a második ejtőernyős brigád felszabadította Jalna, Hronská Dúbrava és 2iar nad Hronom helységeket. Tovább harcoltunk egészen Banská Bystrica elestéig. Akkor kaptuk a parancsot, hogy vissza kell húzódnunk a hegyekbe. Akikkel együtt voltam a Szovjetunióban, egy emberként vállalták a további harcot, Nemecká Lupcán egyesültünk Jegorov partizánparancsnok egységével.

— Aztán már velük harcolt a háború végéig?

— Nem éppen. Mivel Ruzomberokból származtam, érdekes és izgalmas feladattal bíztak meg. Felderítő lettem. Vasúti alkalmazottként március 15-ig küldtem a fontos jelentéseket összekötőkkel a partizánegységeknek. Feladatom végeztével visszakerültem az egységemhez. Liptovsky Mikulás felszabadulása után Kezmarokba kerültünk, aztán továbbvonultunk Ostrava felé, hogy folytassuk a nácik kiűzését hazánkból. A felszabadulás 2ilinán ért. Onnan Nitrára majd Lévára kerültem, ahol 1945. október 22-én leszereltem.

— Hogyan illeszkedett bele a civil életbe?

— Ebeden vállaltam munkát a malomban, ahonnan saját kérésemre 1947. októberében áthelyeztek Oroszkára. Egy ideig a molnárszakmát folytattam, majd cukorfőző lettem a cukorgyárban. Azóta is itt élek és dolgozom. Immár 28 éve.

Rövid szünetet tart, mintha csak megpihenni akarna, aztán tovább folytatja :

— 1945-ben megnősültem, s itt maradtam, ezen a vidéken. Három lányunk született. Marianna Párkányban tanít. Ilonka — aki szintén tanítónő volt — Liptovsky Mikulásban egy építkezési vállalatnál könyvelő. Blanka Prágában él. A politikai főiskola elvégzése után a Hviezda rádióadó szerkesztőségében helyezkedett el, s ott dolgozik. Különben már nagypapa vagyok, hiszen Időközben mindhárom lányom férjhez ment. Feleségem szintén a gyárban dolgozik. Nem bántam meg, hogy azon a vidéken laktam. Olyan elvtársakkal dolgozom, akik nélkül szinte el sem tudnám képzelni az életem. Sok minden összeköt bennünket. Közülük sokan velem együtt léptek be o pártba, még 1947-ben. Tíz évig voltam a munkásőrség parancsnoka. Húsz éve vagyok tagja az üzemi pártszervezet vezetőségének, a falusi pártszervezetnél pedig a járási pártbizottság aktivistájaként működöm. Egyszóval a dolgos hétköznapok hihetetlen gyorsasággal váltják most is egymást az életemben. Ha néha akad egy kis szabad időm, szívesen segítek a feleségemnek o házi és a kerti munkában.

Végtelenül szerény és közvetlen modorú ember. Pedig lenne miért büszkélkednie, hiszen 13 kitüntetés tulajdonosának vallhatja magát. Slachta András olyan ember, aki mögött küzdelmes és harcos múlt áll, s aki ma is élen jár a munkában, megérdemli az emberek szeretetét, megbecsülését és tiszteletét.

BENDE JÓZSEF

Harcok Liptóban

A német egységek Poprád felől nyugatra törtek előre. A felkelő egységek gyorsan hozzáláttak a védelmi állások építéséhez Král’ovó Lehota térségében. 1944. szeptember 4-én a Hybe felől előnyomuló ellenség a partizánok erős védelmi állásába ütközött. Az elkeseredett harcokban különösen Liptovsky MikuláJ-l diákoknak egy tizenhét tagú csoportja tüntette ki magát.

Amikor a németek nem tudták ezen a szakaszon megtörni a felkelők ellen, állását, megkerülték védelmi vonalukat és Dovalovón át erdei utakon, Liptovsky Hródok felé vonultak. Szeptember 7-én nyugat felől támadták meg Král'oyá Lehotát. De sem ez a támadásuk, sem a szeptember 9-én tüzérség és aknavetők támogatásával végrehajtott támadás nem járt sikerrel. — Az ellenség jelentős veszteségeket szenvedett.

A hitleristák szeptember 11-én nagy túlerővel ismét támadásba lendültek. Amikor a felkelőket a bekerítés veszélye fenyegette, új állásokba vonultak Kráfová Lehotától délre. Ez a Maluzinától északra kiépített erős védelm állás egészen október közepéig ellenállt a fasiszták támadásainak.

A felkelők tüzérségének hősi harcaira emlékeztet a Maluziná közelében emlékműként felállított löveg

Mivel a felkelők tüzérsége tűz alatt tudta tartani a Vág völgyében húzódó utat és vasútvonalat, az ellenség mindent elkövetett, hogy felszámolja a Maluziná közelében levő ütegállást. Szeptember közepén igen jól össze volt hangolva ezen a szakaszon a felkelő katonaság és a partizánok együttműködése. Mór szeptember 19-én Maluziná védői visszaverték az ellenség több támadását. Másnap, miközben a tüzérség lőtte a hitleristák kezén levő Liptovsky Peter-i repülőteret és három Focke-Wulf mintájú gépet megsemmisítettek, „A szlávok szabadságáért" elnevezésű partizánbrigád harcosai az ellenség hátába kerültek. Felrobbantották a Belá folyón átvezető közúti hidat, valamint az Okolicné és az Uhorská Vés közelében levő hidakat. Másnap egy másik partizáncsoport a Vychodná és Vazec közötti hidat röpítette a levegőbe. Ezt követően szeptember végéig az ellenség csak egyes felderítő akciókat hajtott végre.

Maluzinába egyre több ember érkezett az ellenség által megszállt területről s beálltak a felkelők vagy a partizánok közé. „A szlávok szabadságáért" partizánbrigódnak itt volt a kiképzőtóbora.

Szeptember végén a fasiszták ismét sikertelen támadást hajtottak végre Maluzina ellen. Ennél a támadásnál harminc halottat, számos sebesültet, négy gépkocsit és egy páncéltörő ágyút vesztettek. Október 1-én a partizánok Kráfová Lehotától keletre kisiklattak egy páncélvonatot. Robbanás következtében két ágyút és négy harckocsit

szállító vasúti kocsi semmisült meg. A vonat védelmére a németek egy század katonaságot vezényeltek ki. A felkelők tüzérsége jól irányított tűzzel szétlőtte a kisiklatott kocsikat és több mint ötven fasiszta katonát megölt. A partizánok azután a szétlőtt kocsikból hat légelhárító géppuskát, tizenkét golyószórót és néhány aknavetőt zsákmányoltak.

Még október 12-én is sikereket értek el. A tüzérség Maluzinából a Liptovsky Peter-i repülőtéren megsemmisítette az ellenség két Junkers mintájú repülőgépét.

Október második felében az ellenség az összes frontszakaszon friss erőket vetett be a felkelők ellen és fokozta támadásait. A maluzinai arcvonalon is október 17-én friss erőkkel kiterjedt támadást indítottak, de a védők ezt is hősiesen visszaverték. A németek ettől a naptól kezdve szüntelenül támadták a felkelők állásait s megpróbálták bekeríteni őket. A felkelők október 24-én kiürítették maluzinai állásaikat, mert a hazai fasiszták a hátuk mögé vezették a német egységeket.

Az ezen az arcvonal-szakaszon folyt harcokban a fasiszták mintegy négyszáz halottat, több mint ötszáz sebesültet