A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-24 / 21. szám
A városok utcáit is pálmafák disiitik Ha betekintünk a pólmaligetek szélén felépült sárviskóba — ahol a munkások a családjukkal élnek — nagyon szomorú kép tárul elénk. Szinte minden családban van egy-két nyomorék, és mindenütt megtalálható a tragikus halál keserű emléke is. Az ilyen halált a pálmaerdő — mint egy pogány isten — minden évben kiköveteli magának. Ezek a munkások hatéves koruktól hatvanéves korukig — vagy amíg össze nem omlanak — a sovány keresetért vállalnak ekkora veszélyt. De e munkára ösztönzi őket a pálma iránti szeretet is, amely mélyen gyökeredzik az arab nép lelkivilágában. Sokan bíznak benne: eljön oz idő — talán nincs is olyan meszsze — hogy az embernek e veszélyekkel teli munkáját gépek fogják segíteni, csökkentve a verejtéket és a könnyet egyaránt. A PIAC LEGOLCSÓBB GYÜMÖLCSE A pálmafák termése évről évre növeli az iraki exportot, így az államjövedelmet is, ugynakkor sok-sok szegény irakit juttat — a szó eredeti értelmében — kenyérhez. Mert a datolya az iraki szegénység életében mindennél fontosabb! Ez a piac legolcsóbb gyümölcse, amellett nagy cukor- és vitamintartalma révén gyorsan felfrissíti a fáradt szervezeteket. Gyakori látvány déltájban, amint a fizikai munkások ebédszünetben falnék dőlve falatoznak. Az egyik kezükben az ősi, sivatagi szokás szerint készült lepénykenyér, a másik kezükben datolya... S ez minden: ez a reggelijük, az ebédjük, a vacsorájuk. Ezek az emberek napi V2—3lt dinárt keresnek (1 dinár egyenlő 2 és V2 dollárral) vagy még ennél kevesebbet. S a szegény ember életében amlly szűkösen jön a pénz, oly bőséges a gyermekáldás. Nem csoda, ha ilyen keresettel a 10—12 fős család szinte nem is ismeri a húst, a zsírt, és mindazt, ami például számunkra természetes, napi fogyasztású, fontos étel. És minthogy a múlt örökségét az új rendszer is csak lépésről lépésre tudja felszámolni, a datolya feltehetően még sokáig a lakosság nagy részének legfontosabb élelmiszere lesz. BÚTOROKAT, LADAKAT, KOSARAKAT FABRIKÁLNAK Elképesztően hasznos növény a pálma, de még elképesztőbb a nép ügyessége, leleményessége e fa sokoldalú felhasználásában! Hasznosítja a .város és a falu, de még a sivatag nomádja is. A városokban ma már fontos üzemek dolgoznak a datolyaexport előkészítésében. Van, ahol a magot szedik ki belőle, és a helyébe diót, mandulát raknak, sőt van, ahol mindezt csokoládébevonattal finomítják. De talán a hozzánk érkező természetes datolya a legjobb. Az olajgyárak a datolyamagból olajat préselnek. Basra városban —a Perzsa öbölben — nemrég olyan épületelemgyár létesült, ahol a pálmalevelek erős, rugalmas és könnyű levélnyelvének felhasználásával előregyártott falak készülnek. Mezopotámia parasztjainak életében a háziipari felhasználás ősidők óta dívik. Az említett levélnyelekből egyszerű, de nagyon „ügyes" bútorokat, ládákat és kosarakat fabrikálnak. A házépítésben — meggörbítve — tartópillér lesz belőlük. Magából a levelekből — azoknak háncsrost kötegeiből — szőnyeget fonnak a föld takarására és a falak külső vagy belső bevonására. Levelekkel védik az áttelelő növényeket a téli fagy ellen, hiszen fagy is előfordul ott, de még milyen kemély — a sivatagi széltől kísérve! (A nyári hőmérsékleti maximum és a téli minimum különbsége megvan 60 fok is — vagy nem sokkal kevesebb!) Erős gátak építésekor mindig beiktatnak pálmaleveleket, a gátat e rostos kéreggel tömítik, leöntik kátránnyal, majd földelik. S hogy ez mennyire nem újkeletű dolog, nem a mai ember találmánya, arra a legjobb példa a Bagdadtól 40—45 km-re levő Agerguf — ma egy pici sivatagi település — zikkurátja. Ez a hatalmas templom már több mint háromezer éve dacol az idők viharaival. Fő alapanyaga közönséges sár — téglát nem találunk benne — de mintegy félméterenként kátrányozott pálmalevél- és rostos kéregrétegeket iktattak közé. „ELVISZI A BAJT“ gyógyerejébe vetett hit. A vízparti települések asszonyai ördögűzésre használják. Ha betegség vagy baj van az otthonukban, égő gyertyákat ragasztanak a pálmalevélre, és azt vízre helyezik. Szerintük e kis csónak „elviszi a bajt". Sokszor Bagdadnál is láthattunk a Tigris vizén úszó égő gyertyákat, amelyeket északi településekről sodort idáig a folyó. A felvilágosodott bagdadiak persze inkább örülnek e kedves látványnak: ők már nem félnek, hogy tán e bűvös csónak elhozza hozzájuk mások baját is ... És a sivataglakó beduin mire használja a pálmát? Ugyanarra, mint a parasztság, csak a saját ismereteinek és körülményeinek megfelelő egyszerűbb szinten. A beduinok nem készítenek bútort. (Hogyan is szállítanák a bútoraikat vándorlásaik közben?) Helyette híressé vált — évezredeken át — a nomádok pálmalevelekből font sátra. Ez könnyű, összecsavarható, és ott állítható fel pillanatok alatt, ahol 'bkarják. A datolyapálma gyökere könnyű, mint* a parafa, így — ha van a közelben víz — az úszást tanuló gyermekek vászonnal a hátukra kötik. Erősen kifejlődött — telepesek és a beduinok közt egyaránt — a pálma E csodálatos erejű, büszke tartású „pálma nagynéni", „akiről" történetek, közmondások és dalok serege regél: a nagy jótevő, „aki" szinte minden porcikájával a körülötte élő népet szolgálja, sokáig dacol a vad széllel. Am jön néhány parányi rovarlárva, és aluliról befurakodik a pálma szikár, erős testébe. Napról napra, évről évre rágják belülről, és minderről mit sem tud senki. Majd egy váratlan pillanatban a pálma földre zuhan, meghal. Az egyébként ritkán elérzékenyülő arabok ezt a pillanatot mindig megkönnyezik...
