A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-10 / 19. szám
nak és ismét a születések számának, csökkenése várható. A népességi statisztikát jelentősen befolyásolja a nőknek a társadalomban alapvetően megváltozott helyzete. A forradalom előtt a lányok, asszonyok az ország munkaerő-gárdájának mindössze 19 százalékát tették ki. 1970-ben már az alkalmazottakat is beleértve több mint ötven százalékát. A cári Oroszországban a nem otthon dolgozó nők nyolcvan százaléka a mezőgazdaságban és a háztartásban nyert alkalmazást. Arányuk az egészségügyi és a nevelési hálózatban összesen négy százalék volt. Ma az egészségügyi dolgozók 85(l), a pedagógiai és kulturális munkahelyeken tevékenykedők 72 százaléka nő. Statisztikai bizonyosság, hogy a kétszázötvenmilliomodik szovjet állampolgár életkora hosszabb lesz, mint elődeié: az 1973-ban született nemzedék átlagos életideje a szakemberek becslése szerint megközelíti a hetvenöt évet. A nevezetes újszülött 1980-ban megy/ iskolába és 1987-ben vagy 1988-ban választ hivatást. Hogy milyet, annak találgatására nem vállalkoznak a demográfusok. Már csak azért sem, mert könnyen lehet, hogy a kétszázötvenmilliomodik olyan foglalkozást választ magának, amelynek ma a létezéséről sem tudhatunk. Hasonló lenne a helyzet a többi jövendöléssel — állapítja meg a moszkvai professzor. — A történelem sokszor bebizonyította: egyszerűen felmérhetetlenek azok a gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban etikai normaváltozások, amelyekkel egy most született nemzedéknek két évtized múlva szembe kell néznie. Ki lehetett a Szovjetunió kétszázötvenmilliomodik állampolgára? Személyét nem ismerhetjük, csak a születésnapját, mert az ország területén minden egyes percben nyolc-tíz gyermek születik. Fiú vagy lány? Milyen területen születhetett? Mi lehet a neve? Konkrét feleletet nem adhat ezekre a kérdésekre a népességtudomány — de statisztikai választ már inkább. Noha — még ez sem egyszerű. Mint a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalánál elmondották, az illusztris jövevény születési helyét többféle szempontból lehet valószínűsíteni. Mivel a lakosság 53 százaléka az Orosz Föderáció területén él, komoly esély van arra, hogy a kétszázötvenmilliomodik is itt született. De ezen kívül mégiscsak van még további tizennégy köztársaság. A másik logikusnak tűnő megközelítési mód; megkeresni azt a várost, amelynek születési rátája az országban a legmagasabb. A Szovjetunió 34, félmilliónál népesebb nagyvárosa közül Dusambe, Tádzsikisztán székhelye tartja ezt a rekordot, ezer lakosra 23,5 születés jut. Csakhogy abszolút értelemben a hétmilliós Moszkvában a legtöbb csecsemő — és ezen kívül is akad még elég „csakhogy". . . Az épülő óriás autógyár színhelye. Nabarezsnyie Cselnij lakossága például szinte kizárólag fiatalokból áll. Ezért érthető, hogy a születési ráta magasabb, mint Dusambéban: ezer lakosra 36,1 újszülött jut. Ráadásul semmilyen város nem lehet „biztos", hiszen a lakosság csaknem ötven százaléka mezőgazdasági jellegű körzetben él. Ha pedig nem ragaszkodunk az urbánus régiókhoz, még magasabb születési rátákat találunk. Az országos rekorder a Pamír-hegységben lévő Gorno-Badaksan autonóm terület, a maga ezer lakosra eső 43(!) újszülöttjével. (A forradalom előtt az itteni lakosság már-már kihalóban volt.) Fiú vagy lány a kétszázötvenmilliomodik? A statisztika csak annyit mond, hogy a fiúk és a lányok születési aránya — száz lányra 105—106 fiú jut. Hogy hívhatják a kétszázötvenmiiliomodik szovjet polgárt? Leningrádban a legnépszerűbb női név a Jelena, a férfiak közül az Alekszandr vezet. Moszkvában a férfinevek népszerűségi sorsendje: Dmitrij, Alekszandr, Alekszej, Mihail, Pavel, a női neveké: Olga, Irina, Natalja, Marina, Jelena. 14. A türelem -medvét terem < Nyomkeresőnek Guram szegődik mellém, ö is, akárcsak jómagam, jobban szereti a gyaloglást, mint a tétlen ücsörgést. Valerij a kalyibában marad és a főzésen kívül a megbeszélt időben felhívja rádiójával vendéglátómat, hogy legyen segítségünkre a másnapra tervezett hazaköltözésnél. Holnap végérvényesen búcsút mondunk ennek a vadregényes tájnak, amely amilyen szívesen ölelt bennünket a keblére, olyan fukar volt hozzánk vadászataink alatt. Immár saját tapasztalataim alapján állíthatom, hogy Krasznaja Poljana környéke vadban nagyon szegény. Szükséges talán ezt mással is bizonyítani, mint azzal, hogy nyolc nap alatt az elejtett mókuson kívül egyetlen más emlős állatot sem láttunk? Azt hiszem, hogy ez a maga nemében páratlan „eredmény“. Hasonlót talán még a Szahara sem tudna produkálni. A balagant rejtő katlant övező hegykúpok legnagyobbikát szándékozzuk ma körülnyomozni. Szűz havon haladunk, gyorsan és kényelmesen. Sehol sem tartóztat fel bennünket nyom vagy moccanás; mi írjuk lépteinkkel az első hó fehér lapjára az első bejegyzéseket. Nem sokáig sétálhattunk kényelmesen, mert a névtelen hegykúphoz vezető legközelebbi út egy szűk völgyön vezetett keresztül, amely fokozatosan szurdokká keskenyedett, majd alig másfél méteres sziklavályú maradt belőle, csörgedező patakkal az alján. Kikerülhetetlen patakkal. Jobbról is, balról is, szinte függőleges sziklafalak fogják közre a keskeny patakot, amelynek nincsen partja, csak medre, és így számunkra nincsen mentség, bele kell gázolnunk a vízbe. Nekem bakancsban, természetesen. Már az első lépések után bakancsom megtelt jéghideg vízzel, száz méter után jajgatni szerettem volna a dermesztő fájdalomtól, háromszáz méter megtétele után pedig már mindegy volt, mert a lábam a hidegtől annyira elzsibbadt, hogy semmit sem éreztem. Az egyre táguló völgy ritkás növényzetű alján egy vadkörtefához érkezünk. Alatta, bennünket megelőzve, már másvalaki is járt ma reggel: széles medvetalpak gyúrták sáros kásává vackor után kutatva a patyolatfehér havat. Ez aztán a szerencse! Mindjárt kora reggel friss medvecsapásra találni ebben az erdőben nem mindennapi dolog. Nem volt nehéz megállapítani a fa körül összekuszálódó nyomokból, hogy merre távozott a mackó. Gyerünk utána! Egy darabon a völgy iránt haladt, aztán felkanyarodott balra a meredeknek és felballagott a ritka állományú, de annál sűrűbb aljnövényzetű lomberdőbe. A nyomok tisztán pecsételődnek a nedves hóba, jól láthatók, könnyen követhetők, de mégis nagyon lassan haladunk előre, mert Guram szerfölött óvatos. Ilyen ütemben persze órák alatt sem jutottunk messzire. A medve — reggel még azt hittük, perceken belül elejtjük — még most délben is legalább olyan távol van, mint amikor a nyomára bukkantunk. De inkább távolabb, hiszen ezidáig egyenletes tempóján nem lazított, sehol le nem heveredett, sehol pihenőt nem tartott. Nem úgy mint mi, akik már legalább százszor megálltunk, többnyire fölöslegesen, csak az óvatosságnak és nem a fáradtságnak adózva. A nyomok sem olyanok már, mint reggel voltak. Előbb szürkülni, majd az olvadás előrehaladtával terebélyesedni kezdtek és most már helyenként hosszú métereken teljesen eltűntek. A medve, nyomában velünk, vaGYIMESI GYÖRGY AKAUKÁZUS ORMAIN dászokkal a nap folyamán szinte teljesen körülgyalogolta a kúp alakú hegyet. Valahol a hegy túloldalán csapása kivezetett az erdőből, egy széles rétet keresztezve. Az ám, de merre? A réten áthaladva találomra abba az irányba indultunk el, amerre sejtésünk szerint a medve is ment, és az erdőben megmaradt hófoltokon igyekszünk újra megtalálni a nyomát. Egy helyütt sűrű azalea közé keveredek. Nyakig állok a magas növényzetben, barátot, irányt vesztve. Na, most mit csináljak, merre menjek? Guram füttyszóval keres, s magam is így válaszolok. Ha ezt meghallotta a medve, akkor lőttek a vadászatnak... Most már csak egyetlen célom maradt: minél hamarább befejezni ezt a kínszenvedést. Bár a szájam íze keserű, mégsem marcangol az önvád és nyugodt vagyok. Kényelmeskedéssel senki sem vádolhat, társaim is, én is minden tőlünk telhetőt megtettünk a medve kézre kerítéséért. Hogy mégsem sikerült, az egyáltalán nem a mi hibánkból történt. Lassan bandukolunk a szurdok felé. Guram még valamiben sántikálhat, mert' magában dünnyög és bosszankodva csóválja a fejét. — Én még egyszer megpróbálom megtalálni a nyomot! — buggyan elő végre belőle a szó. Cimborám ismét felkanyarodik a hegytető felé, én pedig egyedül folytatom a rétegvonal mentén az utam. Nem kell sokáig bandukolnom komor gondolataimba merülve, mert úgy tíz perc múltán Guram alakja tűnik fel fölöttem vagy ötven méternyire. Megáll és várja, hogy odamenjek hozzá. El is indulok, de ekkor társam hirtelen a sűrű felé figyelve szinte megmerevedik, majd hevesen integetni kezd. Meggyorsítom a lépteimet, de Guram most tiltakozóan integet, a másik kezével meg lefelé mutogat. Elindulok arrafelé, mire helyeslőleg bólint. Mi a fene lelheti a cimborámat? Talán csak nem látta meg a medvét.. .? Pár lépés után minden oldalról sűrű bozóttal szegélyezett apró tisztás tárul elém. Tanácstalanul állok meg a szélén, feszülten figyelve, de semmi gyanúsat nem észlelek. Feszült néma várakozásban telik el egy végtelennek tűnő perc, már indulnék keresztül a tisztáson, amikor tőlem húsz lépésnyire szétnyílik a bozót és hatalmas szürke medvefej bukkan elő, majd megjelenik a mackó ormótlan lompos teste is. Villámgyorsan vállhoz kapom a puskámat és egy pillanatig tétovázok: hová célozzak? A medve bambán felém fordítja a fejét, felismeri a veszélyt, de egyébre már nincs ideje. Csattan a nyakszirtjére irányzott lövés, s azonnal földre sújtja, két-három métert gurul, majd elnyúlik és a fejét emelgeti. Szájából vastag sugárban patakzik a vér. Lövésre kész puskával figyelem a halálra sebzett vad végső küzdelmét. Semmi kétség, nem álmodtam! Lám! ott fekszik a medve és fölötte Guram diadalmaskodik vigyorogva. Örömünkben megveregetjük egymás hátát s összeölelkezünk. Hosszasan gyönyörködök zsákmányomban, a kaukázusi viszonylatban rendkívüli méretű öreg hímmedvében. Szürkésbarna bundája dús és teljesen hibátlan. Hatalmas karmai görcsösen kapaszkodnak a lehullott falevelekbe, apró szemeiben már megtört az élet fénye. Így legyőzötten is erőtől duzzadó ritkaszép alkotása a természetnek. Amint az velem hasonló esetekben gyakran előfordul, most is kissé szorítja torkomat a pusztítás vádoló érzése. Nem szégyenkezem érte, nem is hessegetem magamtól, hiszen vadász vagyok, természetrajongó és nem lélektelen vadölő. Az ellágyulás pillanatai után megoldódik nyelvünk és egymás szavába vágva mondjuk, meséljük, aprólékosan felelevenítjük egymásnak az élményszámba menő kaland minden mozzanatát. i Terítéken a kaukázusi barnamedve /
