A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-10 / 19. szám

Vadregényes, gyönyörű tájon, sötét fenyvesekkel övezett völgyben épült a korytnicai gyógyfürdő Aegrotis salutem - santis letitiam Hegyek lejtőjén, dombok hajlatában, vadregényes tájon fut az út. Sötét fenyőerdők boronganak körü­löttünk apró falvakon ót siklik a keskeny vágányú vasút, amely még a század elején lófogatú közleke­dési eszköz volt — és már akkor is a ruzomberki (rózsahegyi) állomásról Korytnica fürdőbe szállította a vendégeket. Lent, a korytnicai völgyben kristály­­tiszta gyorsvizű patak csillog a tavaszi napfényben, a sínpárt hűségesen követő országúton hatalmas fatönköket szállítanak a teherautók. Mielőtt a sín­párnak vége szakad, a völgy kiszélesedik, és kényel­mes negyedórái séta után már feltűnnek a fürdő épületei — Korytnicára érkeztünk. Korytnicáról az 1233. esztendőből maradt ránk az első hiteles történelmi adat — II. Endre király egyik adománylevelében találunk utalást az ott elterülő Csevice-völgyről. A festői környezetben levő Korytni­ca a múlt század elején kezdett kiépülni, amikor a megyei urak kedvenc találkozóhelye volt. Abban az időben Korytnica még nem volt gyógyfürdő, vadász­ni, szórakozni jártak ide a tehetős emberek. A völgyben bugyogó források vizét azonban már régen ismerték a környék lakói. Jóízű, hideg vizének gyógyító hatásáról már abban az időben tudott a nép, a forrásokról regéket meséltek. Koch Vilmos, Liptó vármegye pénzügyigazgatájónak nevéhez fű­ződik a fürdő alapítása, aki felkérte a Földtani In­tézet munkatársait és a legismertebb fizikusokat ar­ra, hogy elemezzék a források vizét és azok gyógy­hatásút, Megállapították, hogy a korytnicai gyógy­források vize emésztőszervi megbetegedések gyógyí­tására országos viszonylatban is a legjobb. A geo­lógusok ugyanakkor helyesen értékelték a település körüli gyönyörű tájat, és már ők is felhívták az ille­tékesek figyelmét arra, hogy az megnyugtatóan hat az idegbetegségekben szenvedőkre. A fürdő építését 1850-ben kezdték. Elsősorban az emésztőszervi megbetegedéseket gyógyították — ivó­kúrával. Különösen az Albrecht-forrás vizének lett nagy híre, már a század derekán palackozták és a monarchia különböző városaiba szállították. Korytnicát 1865-ben egy vállalkozónak adta el a kincstár, aki két év múlva a gyógyforrások kiakná­zására részvénytársaságot alapított. Néhány éven A gyógyintézet 18 t

Next

/
Thumbnails
Contents