A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-03 / 18. szám
Ez a vidám piaci árus a városi életben használatos, nyirfaháncsból és vesszőből font kosarait kínálja az érdeklődőknek A lappföldi élethez tartozik nagy folyájuk, az 520 kilométer hosszú Kemijoki, amelyen évente 70 millió köbméter fát úsztatnak le. Bár a lappok nem rajonganak a turistákért, mert azok megzavarják hagyományos életmódjukat, a lapp romantika mégis vonzza az érdeklődőket. A téli sötétség éppúgy, mint a tavaszi ragyogó napsütésben „szikrázó" sziklák. Nyáron is népvándorlás indul, hogy a kirándulók az Északi-sarkkörhöz minél közelebb töltsék az északi emberek hagyományos ünnepét, a Szent Iván éjt, ősszel pedig a színpompás lapp ősz ünnepe csábítja ide a turistákat szerte a világból. E tájon nincs sok híres történelmi emlék, nincsenek hatalmas városok, a maguk turistacsábító rafinériáival. Az erdők, folyók, tavak békéje, szépsége és nyugalma az, amely a mai rohanó korunkban ide vonzza az embereket. kontinens kormányaiban él a vágy a tartós béke és együttműködés megteremtése iránt, de helyzetük, lehetőségeik, mozgásterük nem mindenben azonos. A nemzetközi erőviszonyok megítélése szempontjából a legdöntőbb jelentőségű a szovjet—indiai barátsági és együttműködési szerződés gyakorlati megvalósulása, amely biztos támpont az indiai közvélemény eligazodásához, s a kormány hivatalos diplomáciai tevékenységének alkotóeleme. Ennek közvetlen hatása lemérhető Banglades életében is. hiszen — minden nyugati, zavart keltő propagandakísérlet ellenére — éppen Indira Gandhi és Rahman sejk legutóbbi nyilatkozatainak tényében megállapítható, hogy a két szomszéd állam barátsága változatlanul szilárd, kapcsolataik fejlődnek. Nem ilyen egyértelmű a pakisztáni orientáció mérlegelése, annál kevésbé, mert 1971 decemberében, emlékezetesen, csupán Peking és Washington támogatta az akkori Jahja Khan-féle rezsimet. s e két kormányzat helyezkedett nyíltan szembe a világközvélemény döntő többségével. Bhutto a hatalom átvétele után hozzálátott egy egyoldalú, s — mint nyomban felismerte — országára nézve előnytelen elkötelezettség felülvizsgálatához, s a szovjet fővárosba sietett elképzeléseinek körvonalazására, a további normális kapcsolatalakftás elvi alapjainak lefektetésére. Iszlámábádban már lecsillapodni látszanak azok a szenvedélyek, amelyeket a háborús vereség kavart fel, s a józan megfontolás mindinkább tért nyert a túlfűtött, indokolatlan érzelmi politika visszaszorításával. A nemzetközi színtéren pedig Banglades ENSZ-íelvételére számítanak, amennyiben a pekingi delegáció nem él a Biztonsági Tanácsban vétójogával. 13. Reményt keltő havazás Megtudtam, hogy a vadászatot tökéletesen előkészítették a számomra. Három kísérőm már tegnap óta indulásra kész, a sátor, a hálózsákok és a vadászatnál nélkülözhetetlen sok egyéb felszerelés pedig összecsomagolva vár az indulásra. Esélyeimet illetőleg a vendéglátómtól annyi biztatást kaptam, hogy az három vadászatra is elegendő lett volna. — Van itt medve sok! — mondja vendéglátóm. — Mégis, mennyi? Vállrándítás a válasz, majd hozzáteszi : — Egy német is lőtt!... — Mikor? — Két éve. — És azóta? — Azóta senki! Valahogy így festett párbeszédünk, s hát a szinte harapófogóval kihúzott válaszok után bizony nemigen növekedtek meg reményeim. Reggel nyolc óra tájt megérkezett a vadászházba a Valerij által felfogadott másik vadásztársam, a barna bőrű Guram. Guram kedves fiatalember, húszegynéhány éves és gazdag ..vadásztapasztalatokkal“ rendelkezik. Nem csoda, hiszen három évig volt határvadász az Usszuri mentén, ahol azonban nyilván nem kaukázusi medvére vadászott. Csak nemrégen szerelt le, azóta hivatásos gépkocsivezető. Ismeri is a motort kitűnően, de nem az erdőt... Sejtelme sincs arról, hogy hol kellene keresni a medvét. „Káderezése“ után nem vártam sokat legújabb kísérőmtől, véznasága miatt még teherhordásra sem tartottam nagyon alkalmasnak. De már most meg kell mondanom, hogy alaposan lebecsültem Guram képességeit. Guram megérkezése egyben jeladás volt az indulásra, és meg sem álltunk vagy öt fertály óráig. Mélyen a hegyek között egy széles rét szélén ért véget az autózás. A rét közepén piciny házikó. Körülötte katonás rendben, kimért sorokban méhkaptárok sorakoztak. Ezen a réten kell találkoznunk harmadik társunkkal, Vaszilijjal, aki majd a lovakat hozza. Vendéglátóm nem várta meg Vaszilij megérkezését. Röviden elbúcsúzott, aztán magunkra hagyott bennünket a késő ősszel már lustán, döngicsélő méhek társaságában. Elálmosodtam s lefeküdtem. Az ólomszürke égen gomolygó rongyos felhőket nézve még kilátástalanabbnak ítéltem vállalkozásomat. Ha egyszer ezen a csapadékban gazdag vidéken elkezd esni, bizony sok időbe telhet, amíg az ember kivárja a jó időt. Borúlátó várakozásom ellenére félóra múlva elállt az eső. Előmerészkedtünk a házikóból és behatoltunk a tisztáson túli sűrűségbe. A helyet jól ismerő Guram csalt oda bennünket azzal, hogy érdekes látnivalót mutat ott nekünk. A látnivaló súlyos kőlapokkal fedett két alacsony sírhant volt. A kőlap közepén ökölnyi lyuk, nyilván ezeken keresztül látták el különféle földi jóval a megboldogultat a hoszszabb életű hozzátartozók, valamikor sok száz évvel ezelőtt. Mire visszatértünk a méhekhez, megjött a már régen várt Vaszilij is, szőrén ülve meg az egyik málhás lovat. De nem sokáig örülhettünk neki, mert újra eleredt az eső. Ennek ellenére nem tétováztunk, hanem felpakoltunk a lovakra és elindultunk a ma még ránk váró hosszú gyalogútra. Végig szakadó esőben megtett, négyórás kemény menetelés után, elértük utunk .mai végcélját, az erdő legmélyén rejtőzködő, gerendákból durván összeácsolt vadászkunyhót, itteni nevén balagánt. GYIMES! GYÖRGY A KAUKÁZUS ORMAIN Mialatt Valerij és Guram a lovak leszerelésével foglalkoztak, Vaszilij társaságában, de mindnyájunk közös akaratából, elindultam az első medvevadászatra. Miből áll a transzkaukázusi medvevadászat? A vadászat módja nagyon egyszerű, a vadász kimegy az erdőbe, leül egy találomra kiválasztott fa alá és várja az esetleg oda tévedő medvét. Ha jön, meglövi, ha nem jön — amit majdnem teljesen biztosra vehet — s már jócskán elunta magát, szedi a sátorfáját. Legközelebb aztán ismét kiül, esetleg egy másik fa alá. Ezt addig csinálja, amíg az idejéből futja, vagy meg nem unja az egészet, esetleg amíg szemet nem talál, mint a mesebeli kiskakas. Egy terebélyes gesztenyefa tövében ültünk le Vaszilijjal lesbe. Ülünk és lassacskán bőrig ázunk. Leszáll az éjszaka, az erdő sötét, mint a legsötétebb alagút, az eső meg csak esik. egyre esik. Mi pedig kitartóan ülünk és várunk. Helyünkhöz szögez bennünket a tudat, hogy a medve éjszaka jár táplálék után. Hogy sötétben nem lehet meglőni? Dehogyisnem! Vaszilij félméteres „fonar-t“ szorongat a kezében, azzal fog majd a medve szeme közé világítani, ha megjön. Mi tagadás, amennyire nem sportszerű, olyan könnyű dolog volna az elvakított medvébe belepuskázni. Ha jönne. De nem jön, mert szerencsére van annyi esze, hogy kerülje a „mi“ gesztenyefánkat. Vaszilij észreveszi, hogy nem világít a lámpája, biztosan kiégett a körte, sajnálkozik. S mivel szeme villanásával egyikünk sem tudná az esetleg erre vetődő medvét megvilágítani, feleslegesnek tartjuk a további ücsörgést és visszaballagunk a balaganba. Gondolataimat egyre csak a kaukázusi medve foglalkoztatja. Képével tértem nyogovóra. és tudom, azzal fogok reggel ébredni. A kaukázusi medvét (Ursus arctos meridionaüs Middendorf) önálló alfajnak kell tekinteni, amely átmenetet képez az európai medve és az előázsiai medve, nevezetesen a Szíriái medve (Ursus arctos syriacus) között. Termetére nézve közepes, inkább kicsi. Általában jóval kisebb, mint az európai barnamedve és a színe is világosabb: a palaszürkétől a világosbarnáig minden árnyalatban előfordul. Hirtelenjében nem tudnám megmondani mi ébresztett fel: az eső egyhangú dobolása a zsindely tetőn vagy a derekamat törő kemény fekhely? Semmi kedvem sincs kimenni a vizes erdőbe, pedig medve forog a téten. Azért persze jókedv nélkül is elindulunk, mert ki tudja, hátha éppen ma reggel csillan meg az a bizonyos gyémántszem. Az ötödik nap reggelén incselkedett velünk legelőször a vadászszerencse. A sátorunk előtt ültük körül a tüzet és éppen valami sikamlós anekdotán hahotáztunk teli torokból, amikor megmozdult valami fölöttünk a gyér lombok között. Belká! — mutatja Valerij a „valamit“ és nyújtja felém a mellette heverő sörétes puskáját. A mókus, mert az volt, veszélyt sejtett és menekülni akart, de elkésett: a sörétcsóva az ágról a földre seperte. A hatodik nap sem hozta meg a várvavárt medvés kalandot. Ismét fölöslegesen melengettük reggel is, este is a leshelyünket. Az egésznapos eső az éjszaka folyamán havazássá sűrűsödött. Amikor kora reggel az időjárást kémlelve kíváncsian kinéztünk a kalyibából, már fehér hólepel takarta az erdőt. A havazás megszűnt, és szerencsére az eső sem eredt meg újra. Az első hó — melyik vadász ne tudná? — a legalkalmasabb a nyomkövetésre. A havon való csapázás — ez is köztudott — elsősorban a vaddisznó vadászatának egyik közkedvelt, ám természeténél fogva nem túlságosan gyakori módja. De ki a megmondhatója, hogy mennyire lehet a medvét, az ismert nagy barangolót, a havon csapázni? Utol lehet érni, meg lehet közelíteni, amikor téli álmát alussza? Olyan kérdések ezek, amelyeket abban a pillanatban nem tudtam megválaszolni. De ha tudtam volna, sem jutottam volna előbbre a vágynál, hiszen ahhoz, hogy a vadász a csapást követhesse, előbb meg kell találnia. Balagan — vadászkunyhó *
