A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-03 / 18. szám
A főhöz nem lapp eredetű. Az igazi lappok ugyanis raamival, azaz zsíros gyapjú takarókkal, vagy bőrrel fedett sátrakban élnek Egyszerű tábla jelzi az Északi-sarkkör határát. A közeli vendéglőben az utas diplomát kap a sarkkör átlépéséről Az Északi-sarkkörhöz közelfekvő Kovaniemi, Helsinkitől repülőgéppel alig több, mint egy óra. A tiszta idő lehetővé tette, hogy a magasból is élvezhessem a finn táj szépségét, érdekességét. Ahogy a gép északnyugatnak húzott, a sok ezer tó közül a nagyobbak fekvése világosan mutatta az észak-déli irányt. Amikor a Föld felszínét itt még ezer méter magas jég borította és az egyenlítő irányába haladva elolvadt, észak-dél irányba vájta ki a tavak medrét. Rovaniemit a második világháború idején a németek lerombolták. A régi, 8000 lakosú városka helyén, ma a 30 ezer lélekszámú, modern, közigazgatási székhelyű városból irányítják a Lappföld életét. Páratlan szép itt tavasszal a táj, csodálatos az erdő színpompája, a fehér törzsű nyírfák zöld levelei, a bokrok virágai. A valószínűtlenül kék ég, a hófehér felhők és a táj szemei: a tavak, lenyűgözik a látogatót. Különösen, ha az úgy vélte, hogy északon minden kopár és egyhangú. Ismeretes, hogy lappok nemcsak Finnországban, hanem Norvégiában, és Svédországban is élnek. Ez utóbbi két országban csak az számít hivatalosan lappnak, aki rénszarvastartó. A finnek e tekintetben liberálisabbak. Szerintü' az lapp, akinek szülői és nagyszülői közül az egyik lapp volt, aki beszél lappul és annak is vallja magát. Egy 1962-ben készített kimutatás szerint a finnországi lappok száma 3852. Vannak folyami és hegyi lappok. A civilizáció azonban egyiküknek sem kedvez és kiveszőfélben van a nomád lappromantika. Az autóutak kiépítésével megindult tömegközlekedés, a turizmus viharos előretörése, a lappföldi folyókon-épített vízi erőművek hatására pusztul a lazacállomány, annak ellenére, hogy ilyen helyeken „hallépcsőket", „hal-lifteket" is építettek. A kirándulók által eldobott szemét alól, a rénszarvas nem kaparja ki a jökölö-t, a zuzmót. Az autó és a motor úgy megijeszti a rénszarvast, hogy a vemhes állat elvetél. Mindezek aláássák a lopp életforma és életmód ősi, természetes alapjait. A szarvasgazdák hűséges segítőtársai régen a kutyák voltak. Ma azonban már repülőgépről figyelik a csordák mozgását, a gazdák rádión cserélik ki egymással észrevételeiket. Sítalpak, kutyás-szánok helyett speciális motorkerékpárokkal, illetve motoros szánnal közelítik meg a csordát. A vezérállat nyakában néhol még szól a kolomp, de másutt már olyan speciális rádióadó van, amelynek segítségével megállapíthatják a csorda tartózkodási helyét. Nappal az állatok szétszélednek, ám éjszakára az egész csorda összegyűl. Évente egyszer összeterelik a réneket, a szaporulatot gazdáik megjelölik és a selejtet levágják. A rénszarvashúst néhány napra erősen besózzák, s február végén felteszik azt a háztetőre, hogy a tavaszi szél, a nap és a hideg kiszárítsa. A szubkontinens népei a megértést keresik A világpolitika erőmezőiben egyre több szó esik a hindusztán szubkontinensről, amely stratégiahelyzeténél, hatalmas emberanyag-tartalékánál, ma még sokszor rejtett feltárásra és hasznosításra váró gazdasági potenciáljánál fogva az eddigieknél számottevőbb szerep betöltésére készül a nemzetközi életben. A térség három országa: India, Banglades és Pakisztán előtt olyan lehetőségek állnak, amelyek hosszú távra biztosíthatják e háborúktól, viszályoktól, ellentmondásoktól megosztott övezet békéjét, immár hétszázmilliós népességének fokozatos felemelkedését, a kölcsönösen előnyös együttműködést, s mindezzel párhuzamosan lényegesen aktívabb részvételét az egyetemes világhelyzet formálásában, a nemzetközi kapcsolatok kialakításában. NINCS VISSZAÜT Egy rendkívül fontos, konkrét tényhez fűződnek az új keletű és feltétlen megalapozott remények: a február utolsó hetében megrendezett lahorei második iszlám csúcsértekezlet nyitányaként megtörtént a történelmi kibékülés Pakisztán és Banglades között, megteremtve a normális diplomáciai viszonyt. Zufikar Ali Bhutto maga sem tagadta, hogy milyen nehéz volt számára a sokoldalú megfontolásokból kiinduló döntés, amellyel a realitások szellemében hivatalosan is pontot lett az egykori keleti területek függetlenségi harcban elnyert önállóságára, végleges és megmásíthatatlan elszakadására az egykori központi iszlamabadi kormányzattól. Bhutto pakisztáni kormányfő politikai képességeihez, különösen kifinomult taktikai érzékéhez sohasem fért kétség és mindennek ellenére kereken két évnek és két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Bhutto végre nyíltan kimondhatta az igazságot. Olyan mélyen hatott ugyanis a pakisztáni közéletben, az általános közgondolkodásban az egymást váltó katonai, elnyomó rezsimek idején beplántált nacionalizmus, nemzeti gőg, a vélt felsőbbrendűség érzése, a jobboldali ellenzék szüntelen, felforgató tevékenysége, a vallási előítéletektől és megkötöttségekből eredő beidegződés, hogy várni kellett a legalkalmasabb pillanatra. Ez az iszlám csúcstalálkozó pakisztáni földön történt összehívásával érkezett. Már a bhuttói külpolitika sikereként lehetett elkönyvelni magát azt a tényt is, hogy éppen Lahoréban gyűlt össze harmincöt iszlám állam legfőbb képviselője. A miniszterelnök nyilvánvalóan nem kizárólag az iszlám szolidaritás szellemétől vezéreltetve fáradozott oly sokat a konferencia előkészítésében és megrendezésében, hanem a nemzetközi megfigyelők egyöntetű értékelése szerint mindig is elsősorban az a cél lebegett a szeme előtt, hogy a nagy találkozót összekapcsolja az országa és az egész térség jövőjét érintő legfontosabb kérdés: a Bangladessel való kiengesztelődés bejelentésével. A muzulmán együvé tartozás hangoztatásával megfosztotta belpolitikai ellenfeleit legfőbb érveiktől, aligha akadhatott egyházi vezető, jobboldali, nacionalista politikus, aki a csúcsértekezlet előestéjén nyíltan kifogásolni merészelte volna, hogy az iszlám hadállások megerősítése érdekében múlhatatlanul szükséges a baráti jobb nyújtása az egykori ellenségnek tekintett daccal vezetőknek. Ilyen előzmények után került sor Mudzsibur Rahman sejk, bangladesi kormányfő Lahoréba érkezésére. A „függetlenség atyja“, akit annak idején halálra ítélten siralomházban tartottak pakisztáni földön, ezúttal egyenrangú vendégként lépett ki a különrepülőgépből, amelyet Bumedien algériai elnök bocsátott rendelkezésére. A második iszlám csúcs kétségtelenül legmaradandóbb eredménye a pakisztáni-bangladesi kapcsolatfelvétel volt. Egyébként a lahorei határozatok inkább ajánlás jellegűek, kötelező érvény nélkül. A hindusztán szubkontinens, az Indiai-óceán övezete, s tágabb értelemben véve egész Dél- és Délkelet-Ázsia fejlődését jelentékenyen elősegítheti minden bizonnyal ez az „új kezdet“, most már csak az elvileg körvonalazott elgondolásokat kell majd a gyakorlatba átültetni. S tegyük hozzá: ez a dolog nehezebb része. NAGYLELKŰSÉG Az indiai-pakisztáni viszony vitathatatlanul sokat javult Indira Gandhi és Ali Bhutto szimlai tanácskozása óta, majd az Üj-Delhiben folytatott különböző szintű megbeszélések is sikerrel jártak a háború következményeinek kiküszöbölésére. Még a nyugati világ szemléiről is kénytelenek voltak elismerni, hogy India igen nagylelkűnek mutatkozott, amikor nem aknázta ki az 1971-es háborúban elért győztes pozícióját, hanem kivonta csapatait az ideiglenesen megszállt pakisztáni területekről, biztosítva a korábbiaknál előnyösebb elvi meghatározását a kasmírt „ellenőrző vonalaknak“. Rahman sejk legutóbbi megnyilatkozásai nem hagytak kétséget afelől, hogy mindent elkövet a „lahorei szellem“ tartóssá tételére, s nem gördít akadályokat egyetlen területen sem a kapcsolatok bővítése, az együttműködés elmélyítése útjába. A jóakarat tehát minden oldalról észlelhető. A külügyminiszterek kedvezően megváltozott közegben láthatnak majd felelősségteljes teendőikhez. Mindhárom ország közvéleménye sürgeti a szilárd alapokon nyugvó, általános rendezést. Ha rövid összehasonlítást kívánunk tenni a három állam helyzete között, akkor mindenekelőtt megállapíthatjuk: azonos módon legfőbb gondjaik gazdasági természetűek, a megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul hatalmas arányú évenkénti népességszaporulattal vannak összefüggésben, s minden nehézség közvetlen következménye az évszázados- gyarmati kizsákmányolásnak. Figyelemre méltó, hogy Indira Gandhi, Rahman sejk és Ali Bhutto egyaránt a jobboldal, a nacionalisták, s ezzel egyidejűleg a szélsőbalos maoista csoportosulások koncentrált támadásainak kereszttüzében kénytelen mindennapi munkáját végezni, s megbirkózni a szinte emberfeletti feladatokkal. EGYENSÜLYT KERESVE Külpolitikailag, nemzetközi megvilágításban szemlélve a fejleményeket, szintén tömören leszögezhetjük: a szub-
