A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-19 / 16. szám
A PROLETÁR INTERNACIONALIZMUS SZELLEMÉBEN szilice—borzaval népi együttes verbunkos káplárja, azaz nagyvőfélye idősebb Mezei Sándor volt, aki a maga hatvannégy évével már nincs éppen a vőfélykorban, de a verbunkost úgy járta, mintha negyven évet kitöröltek volna az ével sorából. Ahogy lassan idáig csordogál az emlékezés kicsiny patakja, Sándor bácsi rám veti vidám tekintetét. — Pedig az éveket nem lehet kitörölni — mondja. — Mind megvannak, s bizony néha már nehéz volt a lábamnak a verbunk. De azért eljártam. Csakúgy, mint a többiek ... Mivel a Sándor-nap csak egy arasszal maradt mögöttünk, koccintunk egyet, hogy a gondolatok vidámabban mozduljanak az időben előre s hátra. A faluról, Szilicéről, a szövetkezet, a CSEMADOK megalakulásáról, munkájáról esik szó. Sándor bácsi a legilletékesebb, Jia az elmúlt negyedszázad eseményeit kell felidézni. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Mindig azért dolgozott, hogy a falu közösségének az élete jobb legyen, hogy többé, szebbé váljon. Földet osztott, munkát szerzett, rendezte a falu dolgait; volt elnöke a hnb-nek, a szövetkezetnek, kerek tíz évig a CSEMADOK helyi szervezetének; s nyolc évig volt tagja a központi bizottságnak. — Hogyan futotta az idejéből mindenre? — Így — mondja, s odakönyököl az asztalra. — Így, hogy az éjszakákat az irodában az asztal mellett könyököltem át. Könyököltem az asztalon, írtam, számoltam, vagy a telefont lestem, hogy jött-e takarmány az állatok számára. Fiatal voltam, a fáradtságot soha nem éreztem, ha olyan munkáról volt szó, ami a közösségnek hasznára vált. S a legnagyobb örömöm, hogy mindaz, amit tettünk, értelmes tett volt, nem dolgoztunk hiába. A falu gazdasági és kulturális élete megváltozott, jobban, szebben élnek az emberek. — A pihenésre nem gondolt még, Sándor bácsi? — Egy-két évig még dolgozok, ha lesz erő, egészség. Aztán majd meglátjuk. Én azt hiszem, lesz elég erő és egészség. S munka Is, rigmus is, és tánc is. A Szilicei-fennsík, rétjeivel, fáival, virágaival, fehér köveivel, teljes újulásával ezt hirdeti az ébredő tavaszban. Mert abba — ugye Sándor bácsi — soha nem fárad el az ember, hogy él. — gs— • • • „Forró szívvel és hideg fejjel" — Alapitó tag? — Hogyan is mondjam? ... A „szülésnél“ nem voltam ott, a „bölcsőnél“ azonban igen. — Ezt hogy értsük? — Ügy, hogy 1949-ben, mikor megalakult a CSEMADOK, én még szlovák helyen működtem. A szervezet munkájába 1950-ben kapcsolódtam be. KANYAR Istvánnal, a levicei (lévai) gimnázium tanárával beszélgetek : — 1971 szeptemberétől nyugdíjas vagyok, de — csökkentett óraszámmal — még mindig dolgozom. Hetvennégy éves vagyok, s ebből a hetvennégy évből több mint fél évszázad közéleti tevékenységben telt el. Ha visszagondolok az eddigi életemre, csupa őrlődés, hányattatás jut eszembe: ez volt a sorsom, 1922 óta tanítok. Egy kis faluban, Felsőszemeréden kezdtem, aztán Tesmagra kerültem. Rybnik, Nová Dedina, majd Léva voltak a következő állomások. 1954-ben az akkori nyltrai kerület magyar iskoláinak a tanfelügyelőjévé neveztek ki. Közben — magyar—szlovák szakon — elvégeztem a főiskolát Is. 1964-től a Lévai Szlovák Tannyelvű Gimnázium mellett levő magyar párhuzamos osztályokban vagyok a magyar nyelv és irodalom tanára. Két tankönyvet is írtam az általános iskolák negyedik, illetve ötödik évfolyama számára: mindkettőnek Anyanyelvűnk a cime. Átdolgozott kiadásuk most van sajtó alatt. — Mondana néhány szót a CSEMADOK-szervezetben végzett munkáidról is? — 1955-től négy éven át a CSEMADOK nyltrai kerületi bizottságának voltam az elnöke. Társaimmal együtt sokat jártuk a falvakat, részt vettünk a falvak szocializálásában ... Az utóbbi időben — tekintettel a koromra — visszavonultam ... Igen, talán Így nevezhetnénk: visszavonultam a közélettől. A következő mondatokkal azonban rácáfol a visszavonulás fényére Kanyar István: — Jelenleg a CSEMADOK lévai járási bizottsága népművelési osztályának vagyok az elnöke. Ez évi rendezvényeink közül a „Ki tud többet a Szlovák Nemzeti Felkelésről?“ elnevezésű akció lesz a legnagyobb szabású. Író-olvasó találkozót Is tervezünk, s ennek keretén belül a CSEMADOK helyi szervezete megemlékezik Puskin és Jilemnlcky működéséről is. Méltatásukra engem kértek fel. Tánccsoportunk, énekkarunk is van. Fájó pontunk, hogy kevés fiatal van a szervezetünkben. — Mit üzen a mai fiataloknak, a Hét fiatal olvasóinak? — Mindenhez forró szív és hideg fej, azaz józan ész kell, nem pedig fordítva. V. E. Lőrinci Gyula elvtárs, a CSEMADOK KB elnöke, köszöntőbeszédét tartja Kanovlts György felvétele Március 22-én tartotta meg ünnepi ülését Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen) a vnt? üléstermében, a fennállásának negyedszázados évfordulóját ünneplő CSEMADOK dunaszerdahelyi járási szervezete. Az ünnepi ülésen megjelent Lőrincz Gyula, a CSEMADOK Központi Bizottságának elnöke és ott voltak a járás párt- és állami szerveinek vezetői is. A járási szervezet huszonöt éves tevékenységét elemző beszámolójában Gyurcsik József elvtárs, a Dunaszerdahelyi Vnb és a CSEMADOK járási bizottságának elnöke az elismerés hangján szólt a CSEMADOK-tagoknak a járás arculata és az itt élő emberek szocialista tudata formálásában elért eredményeiről. Lőrincz Gyula elvtárs köszöntőjében a CSEMADOK történelmi szerepéről beszélt, kihangsúlyozva azt a tényt, hogy: „a nemzeti kultúra, a nemzeti tudat nincs ellentétben a proletár nemzetköziség elveivel, ellenben gazdagabbá és gyümölcsözőbbé teszi azt". Lőrincz elvtársat követően, az SZLKP járási bizottsága nevében Nyári István elvtárs, ideológiai titkár, a járási nemzeti bizottság nevében pedig Horváth Ferenc elvtárs, alelnök köszöntötte a huszonöt esztendős Járási szervezetet. Az ünnepi ülésen Presinszky Lajos, a járási bizottság elnökségének tagja, a helybeli Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem igazgatója elnökölt. Az ülés végén Lőrincz Gyula, Gyurcsik József és Fél Miklós elvtársak díszokleveleket adtak át a szervezet legaktívabb, legszorgosabb tagjainak. 11 hót