A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-11 / 2. szám
®e® Az asszony szőke volt, a kisfiú fekete hajú és villogó szemű. Január közepén töltötte be az ötödik életévét. A szőke asszony megvette a születésnapi tortát, öt szál gyertyát állított rá, s mikor a fiú hazajött az óvodából, meggyújtották a gyertyákat. A kisfiú kerekre nyílt szemmel bámulta az imbolygó lángocskákat, melyek szemének mély tavacskáiban sziporkáztak, mint ahogy derült éjszakákon tükröződnek az ég csillagai a folyó vizében. Szokatlanul szomorú és szótlan volt. — Mi a baj, kisfiam? — kérdezte az asszony —, beteg vagy, bántott valaki ? — Nem vagyok beteg, nem is bántottak... — mondta a fiú. Elfújta a gyertyákat. Egyenként. Az üszkös kanócok vékony füstkígyókat eregettek, s különös, émelyítő szagot árasztottak. — Felvágjuk? — kérdezte a szőke asszony, gondolván, hogy azzal felvidítja a gyereket. A. fiú azonban tagadólag ingatta a fejét: ne, nem, kell felvágni! — Dehát miért nem, hiszen nagyon szereted? — Most nem szeretem . . . Az asszony nem veszítette el a türelmét. Magához vonta a fiút, az ölébe ültette, simogatta a haját, megcsókolta a homlokát, melyen vékony sebhely fehér csíkja látszott. — Mégis mi bajod, mi történt veled, kisfiam? — Semmi... — mondta a fiú tőle szokatlan komorsággal. Kis idő múlva váratlan kérdéssel fordult a szőke asszonyhoz. — Anyuka .. . anyuka! — Tessék! — Anyuka, igaz, hogy te nem vagy az én anyukám? — Miket beszélsz, kisfiam, már hogyne lennék az! — Nekem azt mondták az oviban, hogy te nem vagy az én anyukám, és azt is mondták, hogy Ingridke sem a testvérem, tudod, aki állandóan a szanatóriumban van, és aki sohasem ismer ránk, mikor meglátogatjuk . . . Ingridke nyomorék, igen, nyomorék, anyuka? Az asszony öléből maga elé csúsztatta a fiút a padlóra, maga felé fordította, kisimította homlokából a haját s hosszan fürkészte az arcát. — Én az anyukád vagyok, Ingridke a testvéred, és Ingridke nem nyomorék, hanem beteg, súlyos beteg ... és azért van állandóan a szanatóriumban, mert a doktor bácsik meg akarják őt gyógyítani, és ha majd egyszer felépül, akkor hazajön közénk, és akkor mi hármasban élünk, és örülni fogunk és nagyon, de nagyon boldogok leszünk . . . Nem engedlek többé az óvodába, mert ott neked csak butaságokat beszélnek ... — De én szeretek oviba járni, anyuka, és ha én nem mehetek oviba, és te elmész dolgozni, akkor velem mi lesz itthon? Az asszony felsóhajtott. Tehetetlenül hullott alá a karja. Szemét .könnyek égették, de tartotta magát, nem sírt. — Felvágom a tortát, jó? — mondta. — Én is megeszek egy szeletet, olyan kívánatos! Az éles kés szép, gusztusos szeletet hasított ki az édességből. Az asszony kistányérra tette, de a fiú nem nyúlt hozzá. — És azt is mondták az oviban, hogy az én apukám és anyukám meghaltak, mert a havas úton megcsúsztak az autóval és. egy rriély szakadékba bukándoztak... és hogy apukának kék Simcája volt, és hogy ezüstösen csillogott, mert metalíza volt.. . Azért csillogott ezüstösen, mert metalíza volt, anyuka?... És az is igaz, hogy teljesen elégett, mikor a szabadékba zuhantak? ... Minden autó elég, ha szabadékba zuhan? — Nem tudom, kisfiam... Azt hiszem, nem ég el minden autó, ha szakadékba zuhan... — felelte az asszony csendesen, majd a heverőre borult és felzokogott. A kisfiú riadtan nézte egy ideig, aztán a szőke asszonyhoz bújt és síró hangon követelte: * — Ne. sírj, anyuka, ne sírj, azért én szeretlek, ha nem is vagy az anyukám ... és ha akarod, nem megyek többé oviba... ne sírj, anyuka, ne sírj ... Azóta tizenegy év múlt el. A kisfiúból nagy fiú lett. Gimnazista, Fekete hajú, magas, nyúlánk, szép arcú, mégis férfias, mint az apja volt. Ingridke néhány éve meghalt a szanatóriumban, egyetlen napon át sem élhettek együtt, hármasban, boldogan. A szőke asszony arcán is gyülekezték már a ráncok, öregedett, de akarata továbbra is töretlen maradt. Nehéz bánata is feloldódott az idő múlásával. Az emlékezetes születésnap óta soha többé nem esett szó köztük a múltról, az igazi anyukáról. A tizenhatodik születésnapi vacsora jó hangulatban telt el. Utána a szőke asszony szembe ült a fiúval, a majdnem kész férfival. — Nagy fiú vagy már, végre meg kell tudnod az igazat — mondta higgadt tárgyilagossággal. — Nagyon szerettem a férjem, a te apádat. Jól éltünk. Gyereket akartunk. Évekig vártuk, de hiába. Megéreztem, hogy a férjem amiatt elhidegül. Én nem szóltam, ő sem. Látszólag minden rendben volt köztünk. Éltük a magunk megszokott életét. Dolgoztunk, néha elmentünk színházba, moziba. Mikor megvettük az autót, kisebb, nagyobb kirándulásokat is tettünk. Tudtam, szinte bizonyosra vettem, hogy van valakije, hogy egy másik nőhöz tartozik már és nem hozzám . . . Aztán jött az a bizonyos téli hajnal, a havas út, a te egyéves születésnapodon . . . Sosem ment el hazulról egyedül két napra, csak akkor az egyszer ... Vártam haza az első éjszaka, hiába. Rossz sejtések kínoztak, azért csak nyugtattam magam: valami közbejött, majd hazajön . . . Azt is tudnod kell, szóval. . . akkor vált előttem bizonyossá, illetve a körzeti orvos megállapította, hogy anya leszek. Mennyire vártam haza! Vártam az örömhírrel. Gondoltam, minden megváltozik, s minden újra a régi lesz, a viszonyunk, a szerelmünk ... Elmúlt a második nap is, s jött az éjszaka. Álmatlanul virrasztottam. Akkor már sejtettem, hogy valami szörnyű dolog történhetett. Elhatároztam, hogy reggel azonnal elmegyek a rendőrségre. Virradattal jött a hír, hogy hazafelé jövet megcsúsztak a havas úton és a szakadékba zuhantak. Te is velük Voltál... űk meghaltak, te meg kis karcolással a homlokodon feküdtél a havon ... Álltam fölötted, néztelek ... és nagyon gyűlöltelek ... Aztán megsajnáltalak, hiszen te igazán nem tehettél a történtekről. A világra jöttél, akár egy új csillag az égen, s helyet kértél magadnak puszta létezéseddel a többi ember között, veled is több lett az emberiség, gazdagabb a Föld ... Magamhoz vettelek, hogy felneveljelek ... Nyugtalan természetű voltál, mindig tettélvettél, játszottál és szárnyalt a fantáziád. Mindent másnak láttál, mint ami valójában volt. A szekrényt például teherautónak nevezted, a heverőt hajónak, a csillárt cserebogárnak, a vasalót bolhaóriásnak ... Később megszerettelek ... túlságosan is megszerettelek .. . A szőke asszony felállt, az ablakhoz ment és hosszan nézett kifelé a havas világba, a távolba futó havas útra... s mielőtt elkaphatta volna a kezét, a fiú ráhajolt a kezefejére és megcsókolta ... V Pfibyl felvétele .>lai rejtvényünkben B. Pascal egyik mondását idézzük a vízszintes 1, függőleges 13, vízszintes 19, és függőleges 18. számú sorban. Vízszintes sorok: 13. Vízisportot űz. 14. Ékezettel: francia nyár. 15. Nem halt meg. 16. Gerlice. 17. Visszamar! 22. Ernő András. 23. Számnév. 24. Lám. 26. Izomkötő. 27. Iza betűi. 2B. Kerék szélei. 31. Balatoni üdülőhely. 33. Termékeny hely a sivatagban-e? (é. h.) 36. L-betűvel a végén: angol főnemesi cím. 40. Illat. 42. Literátus. 43. Tól-től szlovákul. 44. Angol olaj. 45. Kötszer. 46. Küzdőtér. 49. Idegen olaj. 51. Alak. 54. Fél alma. 55. Kötőszó. 56. A tölgyfa termése. 58. Tudomány. 59. A Brit Légiforgalmi Társaság neve. 61. Tíz angolul. 64. Rak. 65. É. Y. 66. Ilyen a pisai torony. 68. .. . pasa, 1556-ban Szigetvárat ostromolta eredménytelenül. 70. Lám. 71. Vegyjele ,,S". 72. Sírfeliratokon olvashatjuk. 74. Szomorú játék, tragédia. Függőleges sorok: 1. Iktat. 2. Szlovák föld. 3. Mutatószó. 4. Irány. 5. Becézett női név. 6. Teréz becézve. 7. Szarvasfajta, 8. Lélegzik. 9. Kettős betű (ford.). 10. Ék! 11. Állam Közel-Keleten. 12. Tél kezdete és vége. 20. Borsod megyei nagyközség, é. h. 21. Afrikai főváros. 24. Olasz névelő. 25. ... Viktor, szlovákiai magyar államdíjas író. 27. Zamatja. 28. Az izraelita hitfelekezet tagja. 30. Jármű. 31. Louis. . . francia író. 32. rium, kincstár. 34. Haszonrész. 35. Mássalhangzó kiejtve. 37. Névelő. 38. Ibsen ismert színdarabja. 39. A mozdony teszi. 41. Vízimadár. 47. Létezett. 48. A Rhóne jobb oldali mellékvize. 50. Lám. 52. Nap angolul. 53. Nem fél. 57. Mázol, 59. Az Újpesti Dózsa kiváló labdarúgója. 60. Január 29-én ünnepeljük névnapját. 62. Spanyol névelő. 63. Román. 66. Kocsirész. 67. Ész. 68. Becézett Mária. 69. Fohász. 71. Károly Nándor. 73. Tél hosszabbik része. 74. Hangtalan Dánia, 75. Év franciául. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13, vízszintes 19, és függőleges 18. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül szerkesztőségünk címére: 890 44 Bratislava, Obchodná 7, lehetőleg postalevelezőlapon. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Halljátok, kapzsi szörnyek: /az Ember nagykorú!, Ma béke kell a földnek,/ múlté a háború.'' hét 13
