A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-12 / 15. szám
KONSZTANTYIN SZIMONOV Polinyin ezredes szerelme Mellesleg szégyelltek volna nemcsak beszélni erről, de még gondolni is rá azután a látvány, után, amely Vologdában tárult eléjük a pályaudvaron, ahol a Leningrádból evakuált nők és gyermekek átirányító központja volt. A háborús idők keserves útja — a zsúfolt állomások, a sorbaállás a jégpáncélba burkolózott vízcsapok előtt, a jeges peronok, a nyomorékok, a sebesültek, a több napra vonatra váró síró asszonyok és gyerekek — mindez együttvéve olyan szörnyű szerertcsétlenség volt —, szinte hihetetlennek tűnt, hogy ebből valaha is ki lehet keveredni. Az egyetlen, ami az úton kellemes volt, és amiről — igyekezve semmi másra nem gondolni — Galina Petrovna és Mása Makarova, valamint a körülöttük levő emberek beszéltek: a katonai sikerekről szóló jó hírek. December tizenkettedike, a Moszkva alatti támadás első hírei óta, a tájékoztatókban nap-nap után újabb városok és falvak nevei szerepeltek, amelyeket visszafoglaltunk a fasisztáktól. Miután megjelent a közlemény Tyihvin és Rosztov felszabadításáról, aztán a Moszkva alatti győzelmekről, az emberek szívét valami egészen más, új hangulat árasztotta el. A háború már leszoktatta őket arról, hogy könnyen higgyenek. Most már nem születtek olyan esztelen remények, mint amilyenek a háború első napjaiban lángoltak fel akármilyen, sikerünkről szóló hír hallatán. Hogy a háború rövid ideig tart, azt már senki sem gondolta, noha jóformán senki sem tudta elképzelni azt sem, milyen sokáig tart még. De a mieink Moszkva alatt már kergetni kezdték a fasisztákat nyugat felé, és a két Moszkvába utazó nő szívében ez olyan nagy helyet foglalt el, amilyen helyet az utóbbi években talán soha semmi sem foglalhatott el. Ez az érzés elt.öltötte őket, és majdnem boldognak érezték magukat, pedig nem volt sok jóban részük az utóbbi időben, és a jövő sem ígért semmit. Mása Makarova Belomorszkban kapta a hírt, hogy bátyja, aki tüzérszázados volt, hősi halált halt a fronton. Galina Petrovna több levelet írt Polinyinnak arra a téves címre, amelyet Mása Makarova adott neki, A természet megújuló feltámadása ősidők óta emberi örömünnep. Az évszakváltást ősidők óta szertartások és szokások övezik, s ezek a mezőgazdasági termelés váltakozásával ismétlődő ritmikus műveleteivel: a szántássak vetéssel, ültetéssel függnek össze. A húsvét: a tavasz diadalmas eljövetelét ünneplő, a termékenységet, a föld jó termését elősegítő szimbólumok, szertartások és szokások összessége. Az ősi természet — és terméskultusz az idők folyamán — eredeti bűvös funkcióját elvesztve — vallásos törvényekben és dogmákban merevedett meg, vagy nemzedékeken át hagyományozódó népszokássá lett. Ma is virágzó húsvéti szokásainkban s jelképeinkben: a tojásban, s a városi kultúrából csak a közelmúltban falura is elkerült nyusziban ősi varázsde választ nem kapott a két hónap alatt, amióta nem látták egymást. Amikor a brigád Murmanszkból elutazott más frontszakaszokra — Kandalakiba, Belomorszkba — Galina Petrovna megkérte az Arktika szálló portását, hogy ha levele jön, feltétlenül küldjék utána Belomorszkba, a frontparancsnokság politikai főosztályára. Már Kandalakiban voltak, amikor Polinyin nevét olvasta az újságban, azoké között, akik megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntetést, és még aznap este elküldte a lehető legrövidebb levelet, amelyet véleménye szerint egyszerűen nem lehetett válasz nélkül hagyni. De minden reménye és hat levele ellenére még Belomorszkban sem várta, és nem is érte ott egyetlenegy válasz sem. Aztán, amikor megbetegedett, és a kórházban feküdt, akkor sem kapott levelet. Hiába küldte el néhányszor Mása Makarovát érdeklődni a politikai főosztályra. Csak közvetlenül a kórházból való kiírása előtt tudott érdeklődni Polinyinról az egyik ezredestől, aki repülőhadosztály törzsparancsnok volt, és lábtöréssel feküdt a kórházban. — Nem tudom pontosan, hogy milyen beosztásban, de hallottam, hogy Moszkva alatt harcol. Él, semmi baja. Nem tudom, kivel, hogy van ez, de a mi Polinyinünkről feltétlenül meghallottuk volna, ha valami történik vele — nyugtatgatta Galina Petrovnát az ezredes, ahogy tudta. Sem akkor, amikor még egészséges volt, sem akkor, amikor beteg volt, és most sem, hogy Moszkvába érkezett, nem tudott megszabadulni Grickónak attól a mondatától, amely meglepte, sőt megijesztette, ha nem is mindjárt, de utólag: „Néhányszor már elhatározta, de aztán mégis meggondolta magát...“ Azt, hogy Polinyin elszánta magát, Galina Petrovna tudta, hiszen saját maga mondta elutazása előtt, Murmanszkban, a színház hideg folyosóján. De vajon nem gondolta-e meg magát? ... A PolinyinnaJ gyorsan létrejött és gyorsan megszakadt kapcsolatról szinte percenként másként és másként vélekedett: hol hitte, hogy szent igazat mondott, amikor közölte, hogy szereti őt, hol arra» gondolt, hogy ez a kapcsolat nem volt több egyszerű szerelmi vágynál, ami bármilyen erős ló szertartások emléke sejlik fel. A húsvéti nyuszijelkép egyébként német eredetű, s a rendkívül szapora állatot formáló modern csokoládé- és cukornyulaink is tulajdonképpen a termékenység szimbólumai. A húsvéti tojás, amely lehet valódi, de készülhet cukorból, csokoládéból is, a nevezetes piros tojás, a tudósok megállapítása szerint a Föld valamennyi népének eszmevilágában a termékenység varázshatású jelképe. A tojás festése szintén igézet: mint általában a vörös színnek, a pirosra festett tojásnak is védő, varázsos erőt tulajdonítottak. A népi díszítő kedv Európa-szerte, századok óta, a piros tojásból formálta a hímes vagy írott tojásokat, amelyeknek korai nyomaival Németországban, Franciaországban, Oroszországban is találkozunk. Másik szokásunk a húsvéti locsolkois, hirtelen elolvad, mint a hópehely. Galina Petrovna nagyon jól tudta, hogyan szokott ez lenni nála. Egy érzés azonban állandóan kísérte: terhére lett, ami korábban csak nagyon ritkán volt terhes: kényelmetlenül érezte magát, ha férfiak udvaroltak neki, bárkiről volt szó! Most valósággal nehezére esett, ami korábban minden erőfeszítés nélkül könnyen ment: egy kis könynyű kacérság, hogy Mása Makarovával jobb szobát kapjanak, vagy egy kis szemezés, ha kellett, valamilyen apróság elintézésében. Ez az új érzés eléggé tartós volt, és minél erősebben támadt rá, annál biztosabban érezte azokban a percekben, hogy valóban szereti Polinyint. Azt, hogy Polinyin esetleg meggondolta magát — tehát nem ő, Galina Petrovna, hanem éppen Polinyin — szörnyen sérelmesnek és igazságtalannak érezte. Galina Petrovna pontosan elképzelte, hogy az élete gyorsan visszatér előbbi medrébe, hogy ismét ugyanaz lesz, ami volt, ott lesz Vityenka és sok más, amihez — ahogy ezt minden öröm nélkül tudomásul kellett vennie — visszatér, ha Polinyin meggondolta magát. A peronon alig voltak. Ez volt az első jele annak a negyvenegy telén uralkodó néptelenségnek, ami úgy szembe tűnt mindenkinek, aki Moszkvából már a nyáron, vagy az ősz elején elutazott, és csak most tért vissza. Mása Makarova azon kevesek közé tartozott, akit vártak. Az apja várta, egy magas, idős ezredes, aki a háború előtt a moszkvai helyőrségi parancsnokságon teljesített szolgálatot. Természetellenesen feszes tartása volt, az arcát, mintha kőből faragták volna. Amikor magához szorította a lányát, és szeméből kicsordult a könny, szinte lehetetlen, sőt elképesztő látvány volt Galina Példás s az ajándékozás is mágikus eredetű. A locsoló áldást hint a vízzel, s cserébe szerencsét hozó ajándékot kap. A húsvéthétfői locsolkodásnak ez a különösen áldó, szerencsét hozó tartalma termékenységet idéző szimbolikával fonódik össze. A húsvét tartalmában és formájában gazdag szokásokat alakított ki. Az ajándékozás falusi formái, a mátkálás, a komálás, azaz a tojásból s egyéb ennivalóból álló ajándéktálak küldése köszöntözéssel társult. A fiatalok barátsága, szerelme is ezekben a játékokban, táncokban fejlődik ki: lányok legényekkel almát vagy hímes tojást cserélnek, s ez bátorítás a közeledésre. A megújulást, a tisztulást, az ébredést jelképezik faluhelyen a harmatszedés, hajnali fürdés, állatfürösztés szokásai. Szokásban volt még nem is olyan rég, hogy húsvétkor a fiatalság a patak vizében mosakodott, hogy egészséges és friss maradjon az egész esztendőben. Sok helyen a lovakat is megrovna számára. Az apa sírt, és ölelte a rövid bundába öltözött, füles sapkát viselő, sohasem szeretett, sőt valaha kitagadott leányát. Sírt, mert elesett szeretett fia, és ez a lánya maradt csak, egyedül, és rajta is katonaruha volt — sohasem hitte volna, hogy egyszer még egyenruhában látja. Aztán az anyja ölelte meg Mása Makarovát — alacsony, pisze orrú, törékeny asszony, úgy hasonlítottak egymásra a nagyon megöregedett Másával, mint két csepp víz. Az ezredes már letörölte könnyeit, szárazon bemutatkozott, és megkérdezte Galina Petrovnától, hogy van-e még holmija ezen a bőröndön kívül, és hova kell vinni a pályaudvarról. Ezután mindannyian beültek a gépkocsiba, és elindultak először Mása apjának lakására, ahol Mása Makarova már régen nem járt, de ahová most beköltözött. Kiszálltak a gépkocsiból a többiek is, Galina Petrovnát pedig a gépkocsivezető elvitte haza, a Bronnaja utcába. A gépkocsivezető, hogy teljesítse az ezredes parancsát, fogta Galina Petrovna bőröndjét és hátizsákját, és fölvitte a harmadik emeletre. A lépcsőház mennyezetén, a legfelső emeleten, a kerek ablak be volt törve, a lépcső havas volt. A harmadik emeleten a gépkocsivezető letette Galina Petrovna holmiját, és mint elöljárónak, úgy jelentett : — Kérek engedélyt a távozásra. Galina Petrovna megköszönte a segítséget, és kulcsával ki akarta nyitni az angolzáras ajtót. Az ajtó azonban nem nyílott ki, mert volt rajta még egy másik zár, amely korábban nem volt ott. Galina Petrovna sokáig dörömbölt az ajtón, és már sajnálni kezdte, hogy elengedte a sofőrt. Végül csizma-csoszogás hallatszott az előszobából, Galina Petrovnának a szomszédasszonya nyitotta ki az ajtót: Kuzmicseva, akirítk a férje mozdonyvezető volt: a kazányi vonalon szokott szolgálatot teljesíteni. Kuzmicseva arca korábban sem volt szép és fiatalos, de most még jobban megöregedett. Csizmában volt, férje fekete vasutas-köpenyében, a kezében erszény. — Szervusz, Gálja — mondta, mintha csak tegnap este látták volna utoljára egymást. — A szobád kulcsa a gázóra fölött lóg. Jó, hogy itthon találtál, különben állítattál volna éjfélig. A lakásban nincs senki, én meg második műszakban dolgozom. Na, megyek is, mert elkésem ... Éppen, hogy megérintette ajkával Galina Petrovna arcát, elment mellette a sarkig kitárt ajtóban, és elindult a lépcsőn lefelé, még mielőtt Galina Petrovna bármit kérdezhetett volna tőle. — Az uramat megölte egy bomba — mondta az első lépcsőkanyarból visszafordulva Galina Petrovnának, és csizmájával kopogva, ment tovább gyorsan, lefelé. (Folytatjuk) __l^———úsztatták, hogy ne legyenek kehesek. Egyes falvakban kora hajnalban meztelenül körülszaladták a házat, hogy az egereket, patkányokat elriasszák a háztól. Ugyancsak hajnalban a fűzfák alatt fésülték a lányok kibontott hajukat, miközben ezt mondogatták: „Kígyó, béka, távozz a házunktól“. Igen fontos feladat volt régen a községi közigazgatásban a határok tavaszi feljárása, a határszélek kiigazítása, a források kitisztítása. Sok helyen megtartották az ünnepélyes tavaszi határjárást vagy húsvéti határkerülő körmenetet. Ezekhez az örömünnepekhez tartozik a húsvéthétfői kirándulás, néhol az örömtüzek gyújtása. Itt már nem pusztán falusi hagyományokról van szó; a városi ember a locsolkodáson, piros tojás ajándékozáson kívül éppen a természetben felfrissülő, tavaszt ünneplő szokást vette át a legbensőségesebben, vagy talán ezeket soha sem felejtette el. HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK
