A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-29 / 13. szám
• Újfajta gyüjtásvizsgálö. Ha nem indul a gépkocsimotor, a gyűjtásrendszer hibáját keresve rendszerint kicsavarják és a motorblokkra fektetik a gyújtógyertyát, figyelve, hogy ad-e szikrát, amikor az önindító forgatni kezdi a motort. Ez a vizsgálat azonban nem túlságosan hiteles, mert sokkal könnyebb szikrát létrehozni szabadon, mint a zárt motor henger nagy nyomásában. Egy angol feltaláló új szerkezete tökéletesen reprodukálja a henger viszonyait. Kábelének egyik végét a motorblokkhoz kell erősíteni, a másikat pedig a gyertyához kell csatlakoztatni. Az egyik kábelvég mögött zárt szikraköz van — ebben olyanok a viszonyok, mint a gyújtógyertyán valóságos üzemi körülmények között. Ha vizsgálókábel szikraközében megjelenik a szikra, ez annyit jelent, hogy a gyújtásrendszer jó szikrát hoz létre a hengerben is. * * • • HIDRAULIKUS SEGÉDMOTOR. A nyugati országokban egyre szélesebben kibontakozó energiaválság hatására a legkülönbözőbb elgondolásokkal kísérleteznek a gépkocsik energiafogyasztásának csökkentésére. Az egyik legújabb — és legérdekesebb — mintapéldányt a MAN-gyár szakértői készítették el Münchenben. A hagyományos súrlódásos fékrendszert olyan hidraulikus szivattyúval kötötték össze, amely fékezéskor nagy nyomású akkumulátort tölt. A fojtószelep elmozdítására — a gázpedál lenyomására — a nyomás felszabadul, és a szivattyú motorként hajtva, segíti a főmotor munkáját. A prototípussal már huszonöt százalékos üzemanyag-megtakarítást sikerült elérni. « * » • ELEKTRONIKUS „BÉLYEG“ véd az autótolvajoktól. Az Egyesült Államokban évente körülbelül egymilliárd dollárnyi kárt okoznak a teherautó-tolvajok. Most elektronikus „bélyeggel“ próbálják elősegíteni kézre kerítésüket, mielőtt még zsákmányukkal, a teherautó rakományával eltűnhetnének. Valamennyi teherkocsiba telepes üzemű vevőből, adóból és kódfejtőbői álló különleges egységet építenek be a jövőben. Valamennyi kocsinak külön-külön kódszáma lenne a százmilliárd lehetséges kódszámból. Normális körülmények között a beépített adó néma lenne — így kilenc hónapra lenne elegendő a telepek árama. Ha a kocsit ellopnák, vagy a vezetővel együtt fegyverrel elrabolnák, a rendőrség helikopterei a kódszám alapján „személyes“ rádiójelet küldenének az eltulajdonított kocsinak. A jel bekapcsolná a teherkocsi adóját — ebből a rendőrségi helikopter bemérhetné, hogy milyen távol van a gépkocsi, és milyen irányban halad. A rendszer további kiépítése után az egyes útkereszteződésekben is elhelyezhetnének „kérdező“ adókat, így még hamarább a nyomára akadhatnának az eltulajdonított autónak. Az első tíz „megbélyegzett“ teherkocsival rövidesen megkezdik a kísérleteket. Statisztikai adatokból tudjuk, hogy különösen tavasszal, a motorosidény kezdete előtt vásárolnak legtöbben motorkerékpárt, mopedot. Nagyon sokan azt a hibát követik el, hogy forgalmas főutakon próbálják ki új járművüket. És ez nagy hiba! Az újdonsült járműtulajdonos a legjobban teszi, ha valamelyik mellékúton kezdi barátkozását a motorkerékpárral, a vezetéssel. Még a tapasztalt motorosnál is időbe telik, amíg a téli kényszerpihenő után reflexei viszszanyerik frisseségüket, ezért ők is lassan szoknak a csapdákkal teli, lüktető forgalomhoz. Mi a biztonságos vezetés legfontosabb követelménye? — kérdezik minden bizonnyal azok, akik most vásároltak mopedet, motorkerékpárt. Amikor a kezdő motoros már biztonságban érzi magát a „nyeregben“, lába-keze hajszálpontosan végzi a vezetéssel kapcsolatos tennivalókat, — a mellékúton, ahol nincsen nagy forgalom — jelöljön meg az úttesten egy pontot, ahol a fékezést, a megállást gyakorolja. Egyre gyorsuló tempóval közelítse ezt a „veszélypontot“, és ennek érintése nélkül álljon meg. Az végzi jól a munkáját, aki a két féket használja. Az első kerékfék fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a versenymotorokon alkalmazott, nagyra méretezett első fék. A szériában gyártott sokhengeres motorkerékpároknál is nagy átmérőjű vagy szélesebb az első fék dobja, mint a hátsó féké, de nem ritkaság az első keréken az olajhidraulikus tárcsafék. Ha tehát a mintegy kétszáz kilométeres tempóban száguldó versenyző is veszély nélkül meghúzza a fékkart, akkor az utca motorosa is veszély nélkül használhatja az első féket. Csak akkor válhat kockázatossá ez a lassítási mód, ha nem kombinálja ezt a hátsó kerék fékezésével. Tehát úgy kell fékezni, hogy a fékpedál lenyomása utáni pillanatban behúzza a fékkart. Az a jó hatású fék, amelyik forgása közben nem állítja meg a kereket. Az tehát úgy állítja be motorkerékpárjának fékeit, hogy azok „lehorgonyozzák“ a kerekeket, veszélyessé teszi a forgalomban haladás egyik döntő szakaszát, a lassítást, a megállást. Milyen legyen a jó fék? Olyan, amelyiknek a lassítási határa a blokkolás küszöbéig ér. Igaz, ezt a határállapotot nagyon nehéz beszabályozni a mechanikusan működtetett fékeknél, de megközelíteni lehet. A hatásos fék fontosabb, mint a motor, és aki rossz fékkel vesz részt a forgalomban, nemcsak önmagával, hanem a közösséggel szemben is felelőtlen! Az az igazán jó motoros, aki úgy közlekedik, hogy ne az utolsó pillanatban legyen szüksége a fékre! Tulajdonképpen könyvet lehetne írni a biztonságos motorozásról. Mai cikkemben a legfontosabbról szóltam, legközelebb néhány jótanáccsal a biztonságos előzésről írok. Addig is, különösen fiatal motorosok, ne feledjétek: lassan hajts, tovább élsz! Számos változtatást eszközöltek a 132 típusú Fiaton. Korszerűsítették a karosszériáját, elöl és hátul is nagyobb ablakokkal látták el, korszerű fűtő- és hűtőberendezést szereltek az új típusba, és a szemre is nagyon szép személygépkocsit 1800 köbcentiméter űrtartalmú, 107 lóerős motor hajtja. A kocsi felgyorsulása kitűnő, maximális sebessége 162 km/ó. AZ AUTÓPIAC ÚJDONSÁGAI Bemutatták a Volkswagen gépkocsigyár új típusát, a VW 412 LS-t. A szakértők elismeréssel nyilatkoztak a kényelmes belső berendezéssel ellátott autóról, melynek egyszerű, minden fölösleges dísztől mentes karosszériája rozsadamentes acélból készült. A VW 412 LS-be 116 lóerős motort szereltek, mellyel 172 km/ó maximális sebesség érhető el. Itt a tavasz...