A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-29 / 13. szám

Tudás és emberség Némi megilletődéssel lépek be min­dig egy-egy iskolába. Magam sem tu­dom, miért. Talán mert emlékeim között még mindig elevenen él az a nap, amikor édesanyám megfogta az udva­runk legszebb tyúkját, összekötötte a lábát, szárnyát, s nyakamba akasztva a piroscsíkos vászontarisznyát, kézen fogott és elvezetett az Iskolába. Mérges tekintetű, szép szál ember volt az első tanítóm, akitől én nagyon féltem egy ideig, később viszont igen megbarátkoz­tunk. Megszerettem, ö Is engem. így hát szeretettel és tisztelettel emlékszem rá vissza most is, közel fél évszázad múltán. Másodszor talán azért érzek némi megilletődést, mert húsz évért át jómagam is tanítottam. Megannyi küz­delem, kudarc és öröm érzése sejlik fel bennem az iskola falai közt. Most sem történt ez másképpen, ami­kor Alistálon átléptem az iskola küszö­bét. Éppen a nemzetközi nőnap meg­ünneplésére készültek. Rosszkor jöttem, gondoltam, nemigen örülnek ilyenkor a hívatlan vendégnek, Tévedtem. Sze­retettel és igen szívélyesen fogadtak. Meglepett a sok fiatal arc, a vidám­ságuk. Mindig így van ez? Vagy csak most, hogy bensőséges ünnepségre ké­szülődnek? Baffi Balázs igazgatóhelyettes, szintén fiatal ember, készségesen felvilágosít: — Huszonnégy tagú a tantestületünk. Nagy részük fiatal. Nem csoda, hiszen hatan közülük itt kezdtek iskolába járni. Úgy látszik, ennek az iskolának nagy a vonzása, mert ide tértek vissza, össze­forrott, jó a kollektívánk, és ez minden­kinek jó. Ennek a jó kollektív szellem­nek a hatása megmutatkozik a tanulók előmenetelében, de megmutatkozik a község kulturális életében Is. Ami o tanulók előmenetelét illeti, já­rási viszonylatban az alistáli iskola igen előkelő helyet foglal el. A múltat tekint­ve az ebből az iskolából kikerült tanu­lók közül vagy tizenöten (orvosi, mérnö­ki, jogász-) diplomát szereztek, s vagy húsz a pedagógusok száma. Az utóbbi öt év statisztikáját böngészve kitűnik, hogy az iskola tanulói közül hetvenhór­man mentek szakközépiskolába, har­mincegyen pedig gimnáziumba. Ezek a számok önmagukért beszélnek, s nem kell különösebben bizonygatnom az itt működő pedagógusok jó munkáját. Érdemes lenne egyszer megírni egy iskola életét, egy tanítási nap króniká­ját. Ez a krónika felmutatná, kimutatná, híven tükrözné a tanítói munka sokrétű­ségét, összetettségét, a tanító óriási küzdelmét és felelősségét. Ez a krónika mesélne a tanító igényességének, fel­­készültségének a fontosságáról, mesél­ne arról, hogy mennyi energiát fektet nap mint nap oktató-nevelő munkájá­ba, mennyit oszt szét emberségéből és tudásából a tanuló emberré érlelésének bonyolult folyamata során. Bizony, bi­zony, amíg az Írni, olvasni nem tudó kis elsősből jó szakmunkás, pedagógus, orvos, mérnök, atmofizlkus vagy tudós lesz... sok gondosan előkészített taní­tási óra pereg át az idő rostáján. „Ha rajtam múlna, szobrot állítanék minden kiváló pedagógusnak" — mond­ta vagy írta egyszer valaki. Nem járt messze az igazságtól, mert a tanítónak valóban óriási a társadalmi szerepe, különösen nagy a szocialista társada­lomban. Ebben a kétezer lakosú községben tíz évig hat helyen folyt a tanítás. 1961-ben készült el ez a tizenöt tantermes új iskola, amelynek a jelenlegi leltári érté­ke mintegy hárommillió korona. Tehát jól felszereltnek mondható. A tanulók száma háromszázötvenhárom, a peda­gógusoké huszonnégy. Az iskolában nagy figyelmet szentel­nek a szakkörök működésének. Van énekkaruk, tánccsoportjuk, azonkívül rendszeres tevékenységet fejt ki a fotó-, modellező, irodalmi-, honismereti kör és a Szovjetunió barátainak köre. A pedagógusok munkája azonban nem zárul le az iskola falai közé. Fi­gyelemre méltó közéleti tevékenységet fejtenek ki, s a község kulturális életé­nek is ők a mozgatói. Például Czucz Kálmán, Kovács Tibor és Csölle Vendel­­né tagja a nemzeti bizottság plénumá­nak, Écsi Tiborné pedig a polgári ügyeket intéző testületnek az elnöke. A sport­szervezetben működik Beck József és Szikhart Lajos, a nőszövetségben Do­monkos Gyuláné, Gyurovszky Ernőné és Kiss Zsigmond, a Vöröskereszt helyi szervezetében Kozma Györgyné és An­gyal József, a SZISZ-ben László Árpád, Angyal Józsefné, Érsek Irén és Kosár Lenke. Figyelemre méltó az a tény is, hogy minden pedagógus tagja a CSEMADOK helyi szervezetének. Szikhart Lajosné például a helyi szervezet elnöke, Do­monkos Gyuláné a kultúrfelelőse és Kovács Tibor vezetőségi tag. Itt jegyezném meg, hogy a CSEMA­DOK színjátszó együttese, tánccsoportja és énekkara sok szép sikert ért el már a múltban, s az is dicséretre méltó, hogy járási viszonylatban a község má­sodik helyen áll az önkéntes véradás­ban. Az iskolának igen jó a kapcsolata az egységes földművesszövetkezettel és a dunaszerdahelyi Ister nemzeti vállalat­tal. Ezek az iskola védnökség'! üzemei. Gyümölcsöző ez a kapcsolat. Az Ister például fa-, vas- és műanyaghulladék­kal látja el az iskola műhelyeit, így színvonalasabbá válhat a politechnikai oktatás. A két napközis osztályba 20—20 ta­nuló jár, elsősorban gyenge előmenete­lő, munkásszármazású tanulók, valamint a dolgozó anyák gyerekei. Annak ellenére, hogy az iskolának nincs tornaterme, szép eredményeket érnek el a tanulók. Szikhart Lajos test­nevelés szakos tanító vezetésével tavaly az 5. és 6. évfolyamos tanulók szlová­kiai méretben elsők lettek a Rátermett­­ségi versenyben. A tornaterem hiányá­nak kérdése azonban rövidesen meg­oldódik. A felsőbb szervek már jóvá­hagyták a terveket, így a közeljövőben felépülhet az annyira áhított és hiányolt tornaterem. Az alistáli iskola — mint ahogy min­den iskola ebben az országban — tu­dást és emberséget sugárzó forrás. Egész szocialista társadalmunk meríthet belőle mindannyiunk örömére és hasz­nára. LOVICSEK BÉLA > hót 5

Next

/
Thumbnails
Contents