A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-22 / 12. szám
A forrón tűző trópusi napban valami megcsillant, a vízből villámgyorsan fölmerült egy gyermekkéz és elkapta a fényes kis korongot — a húszcentes aprópénzt, és eltüntette a szájában. Megint megvillant valami a levegőben, megint kiemelkedett egy másik gyerek keze, elkapta a pénzdarabot és a szájába tette, s máris egy harmadik kéz merült fel a vízből a következő húszcentesért. Kirándulás Két alig tizenkét esztendős fiú ugrott a primitív mólóról a Melati Manis nevű kis kirándulóhajó fedélzetére. A személyzet mint mindennap fél tizenegykor és délután fél ötkor, kiveti a kötelet s odaerősíti a kikötői cölöpökhöz. A vízből a hajó körül öt gyerek dugja ki a fejét, csak úgy csurog róluk a sós víz lefelé, öt apró kéz várja a további húszcentest, mint mindennap, amikor a keskeny hajóhídon kimasíroz libasorban Pulace Dekijang Palepah szigetére az a mintegy negyven turista, aki hat dollárért befizetett a Malakaszorosban, Malójföld és Singapore, illetve Szumátra között megteendő hajókirándulásra. A fedélzetről csodás a látvány az Egyenlítőtől nyolcvan kilométerre északra fekvő kis sziget dús trópusi vegetációjára, az ősi, háborítatlan, szűz természetnek erre a kis darabjára. A part mentén a vízben cölöpökre épült házak állnak, ezekben laknak a maláj halászok. A legszegényebbek bambusztörzseket vernek be a homokba, a gazdagabbak szilárdabb betonalapot is megengedhetnek maguknak. Erre jön a deszkapadló, a falak szintén deszkából vagy kiegyengetett benzineshordókból készülnek, a tető pedig hullámbádogból vagy azbesztlapokból. Kinek mire telik. Szükségből a pálmalevelek is megteszik. A negyven turistának csak tizenöt perc áll a rendelkezésére, ezért berregnek a filmkamerák, megszakítás nélkül csattog a fényképezőgépek kompurzárja. Később majd otthon levetítik ismerőseiknek, barátaiknak a filmeket, dlapozltívokat, amelyeken megörökítették az „egzotikus nyomort". Az elsőknek nehéz a stégről kijutni a partra, hat-hétéves gyerekek hada veszi körül őket. Megkérdezem az egyik pöttöm kislánytól, mennyi ijiős. Nem érti — angol szókincse csak a számnevekre, a megszólításra és a kéregetésre terjed ki. ötven centért nap mint nap gyönyörű kagyló-nyakéket kínál „őfelségének", az Ausztráliából, Amerikából vagy Angliából jött fehér turistának, A nyakék garantáltan valódi, az apró kagylókat ezerszámra mossa partra a dagály, s a gyerekek megtanultak ügyeskedni, vállalkozni, összegyűjtik a kagylókat, osztályozzák, kiválogatják a legszebbeket, keresztüllyuggatják, fonalra fűzik s másnap kivonulnak vele a mólóhoz. A szerencsésebbek másféle kagylókat is találnak, ökölnagyságúakat, ezeket a turista otthon a füléhez teheti, s akkor ismét hallhatja a tenger zúgását, azért ezeknek nagy a keletje. a Malaka-szorosban A sziget talán két kilométer átmérőjű, de a kirándulás programján csak az apró falu megtekintése szerepel. „Ott fönn a dombon már nincs semmi, csak pálmafák meg erdő" — válaszol kérdésemre maláj vezetőnőnk, aki a prózai és nem maláj hangzású Anne névre hallgat. „Városi lány vagyok, turistákat vezetek, uram, s ezt a nevet mindenki ki tudja mondani.. Benéztem az egyik halászkunyhóba. Ablaka nincs, csak valami vászondarab takarja a bejáratot. Egészen jól meg lehet itt lenni ablak nélkül — nyáron ötven fok meleget is mértek, s télen sincs soha kevesebb húsz foknál. A berendezés igen szerény — egyszerű asztal, padok és deszkapriccsek alvásra. A bejárat előtt kifeszített dróton szárad a frissen mosott fehérnemű, amit nálunk inkább rongynak nézne az ember. Cölöpökhöz erősítve himbálóznak a nők meg a gyerekek használatára szánt sajkák. Ezeken járnak a másik szigeten lakó szomszédokhoz meg a templomba. Csak most veszem észre, hogy a szigeten mindössze két férfi van, nő azonban tizenöt és vagy ötven gyerek. A
