A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-15 / 11. szám

Miroslav Vodéra felvétele

Kedves csalódott tizennyolc évesek! Számtalanszor olvastam már szomorú leveleiteket, de nem tudom komolyan venni. Sőt, néha föl is háborodom rajtuk. Jó lenne, ha egy kis önkritikát gyakorolnátok. Nem gondoljátok, hogy nem mindig a fiú a hibás, aki titeket „becsap“ (mert ti úgy érzitek, de a fiú nem annak veszi). Túl korán veszitek komolyan az első szerelem jelerrtőségét. A jövőtöket alapozzátok az első szerelemmel. Ennek fényes példája a Hét 5. számában megjelent Szeretnék én is boldog lenni és a Csillagvirágok című jeligés írás, melyben 19 és 24 éves csalódott anyukák fordulnak segítségért az olvasókhoz.

Gyönyörű érzés a szerelem. Én is voltam szerelmes, először 19 éves koromban. Addig a diákélet gyönyörű éveit élveztem, melyet nem pótol semmi az életben. Ne higyjétek kedves fiatalok, hogy nem értelek meg benneteket. Hiszen magam is alig tíz éve léptem ki a tinédzser korból. Tudom, hogy az embernek nagyon fáj az, ha csalódik abban, akit érzése szerint nagyon szeret. De éppen az a legszebb, és emberi benne, amikor egy ilyen szívfájdalom után újra talpra állunk. Erről egy szép gondolat jut eszembe: „Csak az veszett el igazán, amiért megszűnünk harcolni, Ha földhöz vág az élet, fel kell kelni és visszaütni, és harcolni tovább.“

Fájdalmaitokat enyhítsétek a munkában való becsületes helytállással, önműveléssel (olvasással, sporttal, zenével) és rájöttök arra, hogy az

életetek így válik teljessé. Ha így néztek a dolgokra, akkor lelkileg kiegyensúlyozott és boldog felnőttekké váltok, akikre nagy szüksége van a társadalomnak.

Dániel Zoltánná

Húszéves vagyok és aránylag régóta olvastam lapjukat, és ezen belül az Emberi sorsok rovatában megjelent írásokat. Meggyőződésem, hogy a jó szándék vezette Önöket, amikor megindították e rovatot. Segíteni akartak az arra rászoruló embereken, és azt hiszem a céljuk a mai napig is ez maradt. S hogy teljesül-e kívánságuk, hogy a rovat színvonalas legyen, az nagymértékben az olvasók leveleitől függ. Szeretnék néhány megjegyzést fűzni a rovathoz. Dicséretre méltó a kezdeményezés és azt hiszem a kezdet kezdetén jónéhány szomorú életsorsot ismertünk meg és sokan segítőkészen ragadtak tollat, hogy tanácsot adjanak. Azonban az idők folyamán a rovat az én véleményem szerint, egyre inkább elszürkült, kampányszerűvé vált. Néhány olvasó kötelességének tartotta, hogy megírja „tragédiáját“ és ezzel kitöltse a rovatban a helyet. A kezdeményezés néha elvesztette komolyságát. Néhányan azt gondolták: akkor vagyok modern, divatos, ha panaszkodom. És minél többen olvassák majd történetemet, annál többen sajnálnak majd. Kapok egy sereg választ és ezek majd elszórakoztatnak.

Mert minek is lehet nevezni azokat a „történeteket“, melyeknek semmi értelmük nincs, hiányzik belőlük a probléma és csak unalomból íródtak. Természetesen tisztelet a kivételnek. Vegyük például az ez évi hetedik számban megjelent eseteket, a Hűségre és szeretetre vágyom és az Egymáshoz bújt egy fiú s egy lány jeligék íróinak emberi sorsát. Adva van egy 17 és egy 18 éves lány akik világfájdalmukra tanácsot kérnek az olvasóktól. Milyen választ várnak ők tulajdonképpen az olvasóktól? Sajnálkozzunk rajtuk és olyan tanácsokat adjunk nékik, amilyenekre maguk is rájöhettek volna? Mert másmilyen tanácsot nem lehet adni. Ezenkívül felháborít az is, hogy 16— 18 éves fiatalok egyre-másra hangoztatják boldogtalanságukat. Unalmas ez már és úgy sem hiszi el senki. Szinte úgy néznek ki ezek az esetek, mintha valaki 5 koronáért írná darabját. Minden héten szép számmal olvashatunk ilyen és hasonló sorokat: Eddig még nem ismertem a boldogtalanságot... de... megismerkedtem. .., két hónapig jártunk együtt... megcsalt... megbocsátottam. .. bevonult... nem írt... hazajött. .. összevesztünk... stb., stb. Mit tegyek? Ez a forma kombinálódik és ismétlődik. De meddig? Inkább olvassunk egy komoly problémával küszködő ember életéről, mint tíz semmitmondó írást. Jó lenne megszüntetni a rovat kampányjellegét, mert ha ez így folytatódik, nem segítünk az embereken, hanem elriasszuk attól, hogy érdeklődjön mások sorsa iránt. Tudom, lesznek ellenvetések, lesz, aki azt mondja, hogy ha csak egy emberen is segítettünk, akkor már a rovat így is teljesítette küldetését. De szerintem ebben az erőltetett formában ez már nem mehet tovább. Szeretném, ha több olvasó őszintén hozzászólna ehhez a témához. Ezek a hozzászólások a rovat színvonalát is emelnék.

Juhász Aladár

Válasz Egymáshoz bújt egy fiú s egy lány jeligére

Válaszomban nem a boldog „szerelmes jövőt“ akarom eléd tárni, hanem az élet valósága felé szeretném fordítani figyelmedet. Leveledből látszik, hogy eddig nem ismerted még a boldogtalanságot és kicsit önző is vagy. Miért várod el, hogy egy „srác“ hű legyen hozzád, és ne keressen más partnert, amikor te is az ellenkezőjét cselekedted. Miért írom azt. hogy önző vagy? Figyeld csak meg a következő mondatot: „De nem baj, egyszer majd ő is rájön arra, mi az, ha valakit szeretni fog és otthagyja őt“. Hát nem ugyanezt tetted te is? Otthagytad az első fiút egy másikért, pedig ő is szeretett téged. Most ugyanez az eset veled is megtörtént. Miért várod azt a sorstól, hogy hozzád csak mindig jó legyen és csak boldogságot nyújtson. Ha célodat zökkenőmentesen mindig elérnéd, soha nem gondolkoztál volna arról, hogy minden ember a boldogságot, a szépet keresi, és csak kevesen találják meg. Emberek vagyunk, tehát nem lehetünk tökéletesek. Magad is írod, hogy igyekszel okosan viselkedni. Ezt csak úgy tudod elérni, ha figyelembe veszed embertársaid kívánságait, céljait is és nemcsak a magad boldogságával törődsz. Ha mindenki csak a maga érdekeit és problémáit venné figyelembe egyetlen boldog ember sem lenne a földön. Csak azt tudom tanácsolni, hogy kapcsolatodat mindkét fiúval fejezd be. Ha valamelyik fiú igazán szeretett, az úgy is visszatér hozzád. Ha pedig nem, a szerelem megy, a szerelem jön. Te még nagyon fiatal vagy. Az élet még sok mindent tartogat számodra.

Marika

A JÓ KONYHA TITKAIBÓL

Töltött almák

Egy nagy almának kivágjuk a közepét, majd húsa nagy részét. A megmaradt almadarabnak a széleit cakkosra vágjuk. Ez az alma foglalja el a tál közepét; üregébe (ahonnan a gyümölcs húsát és magvait eltávolítottuk) kis darabokra vágott almaszeleteket teszünk, hasonlóan elvagdalt uborkát, főtt sárgarépát*, zöldborsót és salátát. Mindezt előzőleg jól összekeverjük és leöntjük mártással. A tál többi részét citromszeletekkel rakjuk ki, melyeket zöldsaláta-levél alapra helyezünk. Mindegyik szeletre egy piros paprikasaláta karikát helyezünk (nyáron friss paprikából). Ezt a salátát vadhúshoz, szárnyashoz adjuk, de önálló ételként is szerepelhet.

CSINÁLD MAGAD

Bármilyen egyszínű vagy mintás, erősebb vászonból vágjunk ki két 28-szor 24 centiméteres darabot. A 28-szor 24 centiméteres darab közé tegyünk erősebb kartonlapot, előzőleg az anyagot összegépeljük, az alsó szélét szabadon hagyjuk, itt csúsztatjuk bele a kartonlapot. Az anyag szélére varrjunk színes szegőszalagot vagy zsinórt, és a két felső sarkon hurok alakúra képezzük ki. Ezzel a hurokkal akasztjuk fel a kefetartót. A 40-szer 16 centiméteres darabot két oldalán a merevítő lappal ellátott darabhoz varrjuk, de előzőleg a felső szélét szintén beszegjük. Az anyag közepén erősítsük az alaphoz úgy, hogy két egyforma nagyságú zsebet kapjunk. Papucstartónak, vagy más egyébnek is megfelel.

20