A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-11 / 2. szám

URDA JÄN, a Keleti Vasútigazgatóság igazgatóhelyettese • ősszel és télen csúcsforgalmat bonyolít le a vasút az áruszállításban. Hogyan teljesítette a Keleti vasút­­igazgatóság őszi tervét és hogyan készült fel a téli feladatok ellátására? A vasúti áruszállítás forgalomnövekedése szeptem­ber végén kezdődik és december második felében ér véget. Erre az időszakra esik a cukorrépa-kampány és a burgonyabetakarítás, s ezenkívül a termelő üze­mek is ilyenkor akarják behozni a tervteljesítésben mutatkozó lemaradásukat, a népgazdaság egy része pedig az évvégi hajrában akarja határidő előtt tel­jesíteni a tervét. Mindez a vasúti kocsik iránti foko­zott igényekben nyilvánul meg. A vasút természetesen csak akkor bocsáthat kocsikat megfelelő mennyiség­ben rendelkezésre, ha azok kirakása gyorsított ütem­ben történik. Átlag tízezer vasúti kocsit be-, illetve kirakni naponto nem kis dolog, de ha hozzávetőle­gesen ötmillió tonna árut akarunk szállítani, akkor elkerülhetetlenül szükséges. Az utolsó negyedévben nehezebb a vasutasok dol­ga: rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák. Gyakoriak a ködök, havazik, hideg az idő, ezért meg kell becsülni a vasutasok munkáját, különösen azokét, okik a szabad ég alatt dolgoznak, tekintet nélkül ar­ra, éjjel van-e vagy nappal, ha esik, ha fúj, hétköz­napokon, vasár- és ünnepnapokon egyaránt. Az őszi csúcsforgalomban a vasút 145 ezer tonna burgonyát szállított, 135 százalékra teljesítve a tervet. A terv szerint szállítani kellett még 449 400 tonna cukorrépát és 257 700 tonna répaszeletet. A kampány szeptember végén kezdődött és az év végéig tart. A répát azonban már korábban be kellett szállítani a cukorgyáraknak. November végéig 303 000 tonna cukorrépát és 189 000 tonna répaszeletet szállított a vasút. A cukorrépa és répaszelet-szállítás a legtöbb más áruval szemben előnyben részesül, ezért kijelenthe­tem, hogy a vasút a tervezett időnél korábban telje­síti feladatait. Az együttműködés jó a cukorgyárak­kal, s a kampány lefolyását a vasútigazgatósógon rendszeresen értékeljük a legfontosabb fuvaroztatók bevonásával. A vasút felkészülése a téli forgalomra folyamato-A HÉT VENDÉGE san történik. Tulajdonképpen már a téli forgalom­nak a tavasz folyamán történő értékelésével kezdő­dik, ekkor tűzzük ki az új feladótokat, hogy a követ­kező időszakban ne ismétlődjenek meg a fogyatékos­ságok. A felkészülésnek novemberben be kell feje­ződnie. Nagy figyelmet fordítunk elsősorban az utazókö­zönség céljaira szolgáló állomásépületek karbantar­tására, a szerelvények fűtésére és világítására. A téli forgalmi feltételekhez alkalmazzuk a vontatási tech­nikát, a vasúti pályákat, a pályabiztosítási technikát és az elektronikus berendezéseket, különösen a vil­lamosított vonalakon. Egyes állomásokon, hogy ne kelljen kézzel elhány­ni a havat s így szabaddá tenni a váltóberendezé­seket, erre a célra villamos melegítőket és hóelfúvó berendezéseket állítottunk be. Am ennek a munká­nak jelentős részét minden erejük megfeszítésével maguknak a vasúti dolgozóknak kell elvégezniük, márpedig ez bizony nehéz és kimerítő munka. Künn a nyílt pályákon már több eredményt lehet elérni műszaki berendezéssel, gépekkel. Vannak hó­ekéink és maróink, valamint sugárhajtású motorokkal működő fagyolvasztóink. Igen fontosak a szervezési intézkedések, amelyek konkrétan megszabják, hogyan kell eljárniuk a téli törzskaroknak a veszélyeztetettség egyes fokozatai­nak elrendelése esetén. Ha például hótorlaszok akadályozzák a pályán a forgalmat vagy lehetetlen az áthaladás valamely fontos állomáson, azonnal — ha kell éjjel vagy akár szilveszterkor is — üzembe lépnek a hóeltakarító brigádok és szabaddá teszik a pályát. Ha igen ko­moly a helyzet, számolunk a néphadsereg tagjainak segítségével is, akik már igen sokszor segítettek fenn­tartani dolgozóinknak a vasúti forgalmat. A legnagyobb problémáink éppen a komolyabb téli időszak beálltakor vannak. Ilyenkor kell gyakor­lati feltételek között ellenőriznünk, hogyan készült fel a vasút a téli forgalmi akadályok elhárítására.' Feltételezzük, hogy az idei téllel lényegesebb fo­gyatékosságok nélkül meg tudunk birkózni. Minden igyekezetünk arra irányul, hogy ne forduljanak elő nagyobb késések a személyforgalomban és hogy a szerelvények kellőképpen ki legyenek fűtve. # A közelmúltban zajlottak le a nyilvános pártgyű­lések, ahol a párttagok és a pártonkivüliek megvi­tatták a CSKP XIV. kongresszusa határozataiban ki­tűzött feladatok teljesítését. Hogyan folytak le a va­sútnál a nyilvános pártgyűlések és milyen tapaszta­latokat merítenek belőlük? Mi is minden munkahelyen megtartottuk a nyilvá­nos pártgyűléseket. A különösen fontos munkahelyek­re kiküldtük a vasútigazgatóság és a külszolgálat! főnökségek vezető beosztású gazdasági dolgozóit is. Elmondhatjuk, hogy a vasúti dolgozók igen felelősen értékelték a feladatok teljesítését; nem féltek rámu­tatni az irányításban mutatkozó fogyatékosságokra és emellett saját hibáikat sem takargatták. Rendkívüli figyelmet fordítottunk a vasút munkájának minőségé­re, a forgalmi és munkabiztonság kedvezőtlen ala­kulására. Sok gyűlés résztvevői kötelezettségeket vál­laltak a munka minőségi megjavítására és a terv ha­táridő előtti teljesítésére. A vasútigazgatóság vezető­ségének véleménye szerint igen-igen hasznos, ha a gazdasági dolgozók részt vesznek a kollektívák gyű­lésein, ahol konkrétabban meg lehet világítani a párt politikája célkitűzéseinek munkánkra való alkal­mazását és közvetlenül meg lehet hallgatni o felettes szervek címére elhangzó kritikai megjegyzéseket. 0 Milyen feladatok hárulnak az ötéves tervből és a KGST-együttműködésből a vasútra? A CSKP XIV. kongresszusának irányelvei szerint az ötödik ötéves tervidőszakban a vasúti áruszállítás terjedelme az 1970-ben kimutatott 104,2 millió ton­náról 1975-ben 115,35 tonnára növekedik. Ezt azon­ban már eddig túlteljesítettük, mert a várakozások szerint már ebben az évben elérjük a 114,2 millió tonnát. 1970-ben 55,744 millió tonna árut raktunk vasúti kocsikba, az 1975. évi terv 61,32 millió tonnát irányoz eő, és már 1973-ban elérjük hozzávetőlegesen a 60 millió tonnát. Sok árut fogadunk szállításra más vasútoktól, különösen a MAV-tól; így 1970-ben 16,315 millió tonnát fogadtunk, a terv 1975-re 21,35 millió tonnát irányoz elő, s már ebben az évben elérjük a 21,5 millió tonnát. A vasútnak, ha ki akarja elégíteni az állandóan növekvő áruszállítási igényeket, tervszerűen meg kell teremtenie ennek feltételeit. Fontosak különösen a racionalizálási intézkedések és a forgalmi berende­zések műszaki fejlesztése. Növekedik a gépi áru be- és kirakodás aránya. Növekszik a konténeres áruszál­lítás mennyisége, éspedig 274 tonnáról (1970) 16 660 tonnára (1973). A gőzvontatás aránya 14,15%-ról (1970) 1,5%-ra (1973) csökken. Korszerű villamos és Diesel-mozdonyokat kap a vasút. Emellett az egy mozdonyra számított teljesítményt a terv szerint 1975- re 18,5%-kal kell növelni. Egyre több nagy teljesítményű pólyafenntartó gé­pet állít üzembe a vasút. Míg a pályafenntartási munkák gépesítése 1970-ben 65%-os volt, 1975-ben 88%-osnak kell lennie. Korszerű biztonsági berendezéseket helyezünk üzembe, az átjárók közül 1975-ig 597-et látunk el au­tomatikus vagy fénysorompóval. További géptávíró és automata telefonközpontok épülnek. Félvezetőkkel látjuk el az irányító egységeket, és a vasútállomá­sok a fénycsövek helyett higanygőzlámpákat kapnak. Új rendezőpályaudvarok építésével, illetve a meg­levők bővítésével az egyre növekvő belföldi és nem­zetközi tranzitforgalom gyorsabb lebonyolítását kí­vánjuk biztosítani. Korszerűsítjük a javítóműhelyeket és új kapacitá­sokat építünk, meg kell azonban mondani, hogy az új beruházások határidejét a legtöbb esetben nem tartják be a kivitelezők. A számítástechnikának is megvannak a távlatai a vasúti forgalomban. A legfontosabb vasúti csomó­pontokat elektronikus számítógépekkel látják el, ezek fogják végezni az adatfeldolgozást a forgalomban, az anyagellátásban és a pénzgazdálkodásban. # Milyen intézkedések történtek, illetve történnek Szlovákiában a vasút korszerűsítésére? Milyen problé­mák vannak ezen a területen? Az utazás kulturáltságának növelése érdekében új fogadóépületeket helyeztünk üzembe Nővé Zómkyban (Ersekújvórott), Rozfiavában (Rozsnyón), Cadcában, Krompachyban (Korompán), és most áll befejezés alatt a kosicei (kassai) új állomásépület. Számolunk egy új kocsimosó berendezés üzembe helyezésével a bratislavai vasúti csomóponton; en­nek kapacitása lehetővé teszi, hogy az útját Bratis­­lavóban befejező valamennyi szerelvény lemosva hagyja el a rendezőpályaudvart. A személyforgalom­ban már 1974-ben megszűnik a gőzvontatás, s a ko­csiparkot 133 új korszerű kocsival bővítjük. Sajnos, gyakran vagyunk tanúi, hogy az utazókö­zönség nem kíméli a személykocsik berendezését. Nemegyszer vandál módon tönkreteszik a kocsik vil­lamos klímaberendezését, sőt felhasogatják az ülések műbőr-bevonatát, leszaggatják a függönyöket és más jelentékeny károkat okoznak. Milliós összegeket kép­viselnek ezek a károk, s főképp kényelmetlenné, te­szik az utazást, azonkívül az ilyen megrongált beren­dezésű kocsikat rövidebb-hosszabb ideig ki kell von­ni a forgalomból. Véleményünk szerint az utasoknak fegyelmezetteb­beknek kellene lenniük, jobban kellene ügyelniük a kocsik és az állomásépületek tisztaságára. A vasút, ha ebben nem segít neki az utazóközön­ség, nem képes a jelenlegi kapacitásokkal biztosítani olyan kulturált utazást, an\ilyet mindannyian kívá­nunk. A vasútigazgatóság megtesz mindent, hogy állandóan javuljon a személyforgalom, de ehhez ké­ri az utazóközönség segítségét is. A C SEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztő- Címlapunkon I. Grossman, helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesz­­a 24. oldalon tőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. —Postafiók: C. 398. Terjeszti a Prandl Sándor felvétele Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícia tlaéc, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaíiarne, n. p. KoSi­­ce. Előfizetési díj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél­kézbesítő. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. 1

Next

/
Thumbnails
Contents