A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-08 / 10. szám
• SZOVJET-BELGA autóközlekedési megállapodást írtak alá Brüsszelben. Az egyezmény a rendszeres és alkalmi utasszállításra, a turizmusra, valamint a nemzetközi teherszállításra vonatkozik. * * * • HIBRIDHAJTÁSÜ AUTÓBUSZ kialakításával kísérleteznek a Budapesti Autóipari Kutatóintézetben. A kétmotorú busz a belvárosban akkumulátorból táplált villanymotorral működik, a külső kerületekben pedig a Diesel-motor is bekapcsolódik, így jelentősen csökken a légszennyezés. A kutatásban a szovjet szakemberek is részt vesznek, 1974-ben kialakítják a „nyers“ modellt. Ezután indul meg az egyes alkatrészek közelítése, az azonos konstrukció kialakítása. * * * • A VILÁG NAGY VAROSAIBAN a gyalogosok lépésről lépésre visszaszerzik elveszett birtokaikat, az utcákat, a tereket. Forgalmas utcákból, terekből alakítanak ki sétálóutcákat, tereket — írja a párizsi Point című lap. A cikkíró szerint az utolsó huszonöt évben a várostervezés történetében ez a legnépszerűbb intézkedés. * * • • HAMARABB HALNAK MEG a gyalogosok. Érdekes írás jelent meg a Sternben arról, hogy az NSZK-ban a közlekedési balesetek halálos áldozatainak hetven százaléka gyalogos volt. Az elmúlt évben 5301 gyalogos halt meg közlekedési baleset következtében, közülük — írja a lap —, ha a gépkocsikat nemcsak olyan biztonsági berendezésekkel látnák el, ahol csak az egyik kocsi a másikra van tekintettel és a védtelen gyalogosokra nem. A közlekedési szakemberek most olyan autó szerkesztésén fáradoznak, amely minden tekintetben biztonságos, talán még a gyalogosok szempontjából is. * * * • A VÉDTELEN TAXISOFŐRÖK szerte a világon sok veszélynek vannak kitéve. A támadások sok esetben halállal végződnek. A Humanité egy nagy port felvert esetről írt, amely ez év január elején történt. Párizs egyik elővárosában négy férfi egy bárban mulatozott, majd onnan kijövet, pusztán szórakozásból rálőttek egy várakozó taxisofőrre, majd elfutottak. A gépkocsivezető belehalt sérüléseibe. A merénylők közül hármat letartóztattak. Szerintük a negyedik lőtt. De kire hivatkoznak majd, ha a negyediket is lefülelik? * * * • KILENCVEN KILOMÉTER a gépkocsik maximális megengedett sebessége Franciaországban. Ezt az intézkedést tavaly vezették be. A francia miniszterelnök egyik legutóbbi beszédében megelégedéssel állapította meg, hogy a sebességkorlátozás közel ezer ember életét mentette meg. A halálos végű balesetek áldozatainak száma 928-al kevesebb, mint 1972-ben volt. * * * • ÜJ AUTÓJAVÍTÓ MŰHELY nyílt meg a napokban Preáovban (Eperjesen). Az új műhely 30 ezer négyzetméternyi területen, 46 millió koronás költséggel épült s naponta 450 gépkocsi javítását, mosását tudja vállalni. Milyen lesz a jövő autója? A KGST közlekedési állandó bizottsága rendszeresen foglalkozik a közlekedés fejlődésével, s egyebek között azt is kutatja, hogy milyen járműveken közlekedünk majd az ezredforduló táján. A prognosztika, a „jövőbelátás“ tudománya egyre gyakrabban vállalja azt a szerepet, hogy segítsen a tervezőknek, a konstruktőröknek. Hiszen ha a fejlődés irányát illetően bizonyos valószínűséggel rendelkezünk, a jövő már a mai konstrukcióknál is figyelembe vehető. Nálunk is a szakemberek számai dolgoznak a 2000. év autójának a tervein. Az új évezred elején a közúti gépjárművek általánosan használt üzemanyaga a cseppfolyós vagy légnemű szénhidrogén lesz, de fontos szerephez jut majd az elektromos és az atomenergia is. A motorok fejlesztését elsősorban a környezetvédelem határozza majd meg, az évezred elejének autói nem szennyezik majd a levegőt, csendesebben, zajtalanabbul működnek majd, mint mai „őseik“. Az erőátviteli berendezések zöme automatikus lesz, a gépkocsivezetőnek, hogy járművét kormányozza, nem kell majd fizikai tevékenységet kifejtenie. Ugyanez vonatkozik a fékezésre is. Érdekesek az előrehaladás mechanizmusára vonatkozó elképzelések. Kétezerben még mindig a talajon gördülő kerék lesz általános, de egyre elterjedtebben alkalmazzák majd a mágneses teret — a gépkocsi egy mágneses tér „szőnyegén“ fog suhanni — és a légpárnás elv gyakorlati megoldását is. Egyes kutatók elképzelése szerint 30—40 év múlva a járművek haladása a nehézségi erő szabályozásával is elképzelhető. Várhatóan a személygépkocsik mérete csökkenni, a tehergépkocsiké nőni fog. A karbantartás a főbb szerkezeti egységek gyors cseréjét jelenti majd, de a járművek egyharmadánál erre sem lesz szükség, azonos lesz valamennyi alkatrész élettartama, a jármű elöregedéséig nem igényelnek majd javítást. A rajzokon a jövő évezred három legjelentősebb autótípusának fantáziaképe látható. S már csak három évtized szükséges ahhoz, hogy meglássuk: mi valósult meg a tudományos jóslatokból. Az általánosan elterjedő gépkocsi Elektromos meghajtással működő au- Nukleáris energiával haladó gépkocsi modellje tó AZ AUTÓPIAC ÚJDONSÁGAI A francia autógyártás egyik legújabb remeke: a Simca 1100 TI típusú luxuskocsi. A négyhengeres, 82 lóerős motorral felszerelt gépkocsi maximális sebessége 162 km/ó. A Simca 1100 TI 0 km-ről 60 km-re 5,2 mp alatt gyorsul fel. Fogyasztása 110 kilométeres átlagsebességnél 9,9 liter 100 km-enként. A General Motors kísérleti intézetének dolgozói építették ezt a 120 lóerős gázturbinás motorral ellátott kísérleti gépkocsit. A nyugati szaklapok véleménye szerint a Turbine Chrysler a százezer kilométeres próbaúton nagyszerűen bevált, sorozatgyártását rövidesen megkezdik. Minimális fogyasztás mellett az új típusú autóval 180 km/ó végsebesség érhető el.