A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-01 / 9. szám
cA 'KÁRPÁTOK Trencséntyeplic építészeti érdekessége a Hamman fürdő Trenéíntől (Trencséntől) néhány kilométerre északkeletre, a Tyepllcska folyó festői völgyében, a Machnács és Klepács lábánál fekszik Szlovákia egyik legszebb gyógyfürdője: Trenéianske Tepllce (Trencséntyeplic). Kevés fürdőnek van olyan kedvező természeti fekvése, mint Trencséntyeplicnek. A völgy, amelyben épült, csak délnyugati Irányban nyitott — a környező hegyek védik a hideg szelektől. Gyógyforrásait emberemlékezet óta ismerik. Az első Írásbeli emlék a környék gyógyvizéről 1234-ből származik. Az építkezés 1800 körül indult meg, de a fürdő mai jellege csak századunk elején alakult ki. Kétségtelen, hogy már a régi rómaiak ismerték a tyeplici viz gyógyító hatását. A trencséni várurak is szívesen keresték fel a közeli gyógyforrásokat. A krónika szerint Csák Máté is ott gyógyította köszvényét. A krónika megsárgult lapjain Talafusz huszita vezér nevével is találkozhatunk. A krónikás feljegyezte a Zápolyák, Illésházyak és Sinák uralmát, Wesselényiék összeesküvő gyűlését, I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esküvőjét, Slna Iphlgénia históriáját, akinek Trencséntyeplic egyik nevezetességét köszönhetjük: a mór Hamman fürdőház mintájára épült Slna fürdőt, melyet az egyiptomi királyi udvar építésze: a csehországi származású Franz Schmoranz épített. Jókai Mór, a legnagyobb magyar mesemondó többször látogatta meg a kies fekvésű fürdőt. Elragadtatással beszélt gyógyító vizéről, és a romantikus erdőktől övezett fürdővárost a „kárpátok gyöngyének“ nevezte. A trencséntyepllcl gyógyvíz hőmérséklete (38,7—40,2 C°) alacsonyabb a pöstyéni forrásokénál, de szabad kénhidrogéntartalmánál fogva kitűnően alkalmas reumatikus és idegbántalmak gyógyítására. A fürdőmedencék közvetlenül a források fölé épültek, ezért a páciens „egyenes úton" jut hozzá a gyógyító kénvegyületekhez. Trencséntyeplicen gyógyítanak kénes iszapozással, vizsugáral, gyógytornával is. Trencséntyeplic nagy fejlődését az új, korszerű gyógyintézetek, szanatóriumok, szállók igazolják. A ma már 1200 ággyal rendelkező gyógyintézetben évente a betegek ezrei nyerik vissza egészségüket, sokezren találnak üdülést, pihenést, a nyári hónapokban sportolási lehetőségeket. A fürdővárosból számos sétány vezet minden irányba. Az egyiken néhány perc alatt a Baracskára jutunk, ahol a Hattyúk taván csónakázni Is lehet. 1937 óta, a nyári hónapokban, a főidényben rendezik meg a Trencséntyeplici Zenei Nyarat, melynek keretében a lékjobb hazai és külföldi zenekarok, előadóművészek lépnek fel. A hangversenyeket, fellépéseket a fürdőpavilon nagytermében, a már említett Hattyúk tavára épített színpadon, és a Zöldbéka strand melletti amfiteátrumban rendezik. fis végül még egy turisztikai érdekesség: a fürdőktől északkeleti irányban OmSenie község fölött emelkedik a 669 m magas Baba hegy, mely botanikai példája a melegövi és hegyi növényzet közötti átmenetnek. Az ősi fürdő történetét érdekes legenda őrzi. A juhpásztor kincse Azokban a régi időkben, melyek már csak a mesékben élnek, a sűrű erdőkkel övezett trencséni hegy fokán, soktomyú hatalmas vár állott. Aranyos teteje messze csillogott a szeszélyesen kanyargó, sötétvizű Vág , tükre felett, s az arra járó halászok, pásztorok és tutajosok mindig ámulattal és félelemmel csodálták óriás bevehetetlen bástyáit, ahol egy gazdag, fehér szakállú öreg herceg lakott. Kegyetlen, rossz ember hírében állt, mindenkit gyűlölt, alattvalóit kínoztatta, sanyargatta, mert fényes várpalotájának ablakaiból sohasem gyönyörködhetett a hajnali pírban, a lenyugvó nap bíbor sugaraiban; nem láthatta azt, amit a legszegényebb szolgája is láthatott: az aranysugarakban tündöklő napot. A fehér szakállú herceg vak volt. Fényes várpalotájának legszebb termében töltötte a hosszú napokat és a végtelennek tűnő éjszakákat. Sohasem tudta, mikor van nappal, mikor éjszaka. Hatalmas, faragott Trencséntyeplic egyik legszebb gyógyszállója, a Pax karosszékében ült, állandóan pénzét számolgatta. Aranyait a szarvasbőrből varrott zsákba, az ezüstpénzt a mellette álló vasból kovácsolt ládába számolta, Mindig pontosan tudta, mennyi aranya, ezüstje van, és mindig többet akart, mint az olyan ember, aki örökké éhes, vagy az olyan, aki kincset szerzett és mindig többet akar. Teméntelen kincséről meszsze földön legendák keringtek. A kapzsi várúr az egyik nyári este magához hívatta Miklóst, leghűségesebb szolgáját. — Jakab juhpásztor munkájával nem vagyok megelégedve. Nagy nyájat őriz, mégis tőle kapom a legkevesebb gyapút, sajtot, húst — mondotta dühösen a vár ura. — Nagy a szárazság, a környéken kiégtek a legelők. Idén a termés is nagyon gyenge lesz. A búza meg a rozs is csak alig három lábnyira nőtt, és az apró kalászokban alig lesz szem, — válaszolta a hűséges szolga. — Jakab pásztor becsületes ember, nem csap be az senkit. A fehér szakállú vak herceg egy ideig tűnődött. — Keresd meg Jakabot, és közöld vele a parancsomat: A nyájat a Vág partján hajtsa észak felé. Két nap alatt eljut a klepácsi völgybe, ahol most is dúsak a legelők. És közöld vele azt is, ha legközelebb kevesebb gyapjút, sajtot és húst hoz, kerékbe töretem! Miklós azonnal útra kelt. Másfél napi barangolás után az egyik sűrű erdő mélyén találta meg a juhpásztort. Jakab éppen a szegény vizű, rohanó erdei patak mentén kövekből új itatót épített. A juhpásztor abbahagyta a munkát. Friss sajttal, zsendicével kínálta vendégét, majd leültek a készülő itató mellé. Az erdei tisztáson nyugodtan legeltek a juhok. Kondor, a juhászkutya az egyik lombos tölgy árnyékából elnyúlva figyelte a legelésző nyájat. A közeli láposnál vaddisznók dagonyáztak. Az egyik apró csíkos kíváncsi malac egészen a tisztás szélére merészkedett, ahonnan a koca dühösen visszahajtotta. Mihály evés közben elmondotta a várúr üzenetét. Csend volt körös-körül, amit időnként az erdő legszebb hangversenye: a szarvasbőgés tört meg. A szarvasbőgés ugyan csak lombhulláskor, amikor a völgyekben köd születik, kezdődik, a furcsa nyugtalanságtól, éhségtől és szomjúságtól hajtott szarvasbikák azonban most nem a nászt, hanem a zamatos, friss legelőt, a kristálytiszta erdei vizet keresték. És amikor ráakadtak, bőgve hívták a teheneket és a borjakat. Kondor, a juhászkutya idegesen felugrott, ugatva futkosott, amikora tisztás fölött, a kék ég alatt magasan keringő szirti sast pillantott meg. A juhok közben az erdő peremére, a fák közé húzódtak. — Látod, a legelőket kiégette a szárazság. Ha a nyájat nem hajtom ide, az erdő mélyére, akkor a juhok éhen-szomjan pusztulnak. A népet éhség fenyegeti, a kegyetlen várúr pedig belefullad töménytelen gazdagságába — mondotta csöndesen a juhász az üzenetet hozó szolgának. — A parancsot teljesítened kell! Holnap pirkadatkor indulj. Lehet, hogy a Klepács környékén dús legelőkre akadsz, de ha nem, üzend meg, nehogy bajba kerülj. — Jól ismerem a klepácsi völgyet. Többször is jártam arrafelé. Igaz, van ott harmatos legelő bőven, de azokat ilyenkor tönkreteszik az őzek. Üzekedés közben körbe-körbe-karikába tapossák a legelők füvét — jegyezte meg Jakab. Másnap napkelte után útra kelt a pásztor. Vadregényes, gyönyörű erdők sűrűjében tört utat. Az egyik szabadabb területen, ahol a romtalajon dús virágokkal teli rét pompázott, megpihent. A juhok nyugodtan legeltek, ő közben ebédjét főzte. Száraz gallyakból tüzet rakott. Tarisznyájából füstölt szalonnát és hagymát szedett elő. A szalonnát apró Köt, la
