A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-01 / 9. szám
Erzsi tekintett* asszony-ót stb.). Amikor két éve a bratlslaval Hvlezdoslav Színház bemutatta Az ember tragédiáját, ő fogta magát, felutazott a fővárosba és megnézte: ma Is nagy lelkesedéssel beszél róla. S a budapesti tévében is látta a művet. De járt Csesztvén is, az ottani Madách-múzeumban. Azt mondja, a sztregoval szebb, gazdagabb anyaggal rendelkezik. Marci bácsi még Ismerte Madách Aladárt, Imre fiát, Lolát is, Aladár lányát, aki most valahol Brazíliában vagy Argentínában él — ha él még. Arra Is emlékszik, hogy Aladár Idejében nagy mulatozásokra is sor került az öreg kastélyban, amelynek pincéjében kitűnő borok voltak s a parádéskocsis gyakran „kerített" belőle a sztregovai legényeknek.. Percnyi elnézésünket kéri és átmegy az egyik szobába. Aztán egy fényképet tesz elénk: az öreg kastély képét. Ez a kastély már nem létezik. Marci bácsi a fotót nekünk ajándékozza, neki van még belőle — mondja. Aztán az új kastélyra, a Madách Múzeumra terelődik a szó. El ne mulasszuk megtekinteni, figyelmeztet, ha még nem láttuk, de ha jártunk ott, akkor se. ű szinte minden vasárnap elsétál a kastélyba és órákat tölt egyedül a képek és egyéb dokumentumok társaságában. Csupa szellemi frlsseség ez a szlovák parasztember. Alighanem ettől van, hogy legfeljebb hatvanévesnek néznénk őt, ha nem mondaná, hogy már hetvennyolc. Félárván nőtt fel, megjárta az első világháború poklait, aztán néhány hold földön gürcölt, mint mindenki, aki itt Sztregován nem a kastélyban született. A felszabadulás után az elsők között lépett be a szövetkezetbe, ezért van, hogy elég alacsony a nyugdíja, de hát a kezdeti nehézségek a közösben Itt éppúgy megvoltak, mint egyebütt. Mégsem panaszkodik. Nem panaszkodó fajta, meg aztán Itt, a gyönyörű új házban nem is nagyon lenne stllszerű és hiteles. Jól élnek — mondja —, a fia gépkocsivezető, a losonci gép- és traktorállomáson 2500—3000 koronát is megkeres havonta. A menye a szövetkezetben állatgondozó (2000 koronáig keres), tizenhét éves lányunokája, Anka, „irodista" ugyancsak a szövetkezetben (1000 korona)... A szövetkezet? Mint volt tag, figyelemmel kíséri. Hol vannak már azok az idők, amikor örült, ha havonta kétszáz koronát keresett a szövetkezetben. Ma, ha még dolgoznak, a nyugdíjasok is hazahoznak legalább 1500 koronát. S véleménye szerint még jobb is lehetne ez a hatalmas, tizenhárom szövetkezetből egyesült mezőgazdasági üzem — a Pramen, azaz Forrás szövetkezet, — ha takarékosabbak lennének, csakhogy például nyáron a széna felét kint hagyják a réteken, télen meg vásárolni kénytelenek a takarmányt — mondja Marci bácsi. Szeret utazgatni. „Mennyi gyönyörű dolog van nálunk — mondja —, s a legtöbb ember nem Is tud róla". Sőt még őrá is furcsán néznek, amikor nyaranta felkerekedik és bejárja az ország egy-egy vidékét. (Tavaly a Vrátna-völgyben volt). Az utcáig kísér bennünket. Ott még megmutat egy piros cserepes nagy házat: annak a helyén állott a régi Madách-kastély, amelynek a fényképe Itt lapul a táskámban. A múzeumban A Madách Múzeum. Megnyitásának napját 1964. október 4-ét „életünk jelentős eseményeként tartjuk számon — olvasom Balázs Béla nemrégiben megjelent tanulmánykötetében. — A Madách-kastély rendbehozásának gondolatát az író halálának 100. évfordulója alkalmából a losonci Irodalmi Kör néhány tagja, majd az Új Szó szorgalmazta". A tanulmánykötetből még azt is megtudom, hogy a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság a kezdetben kért 60 000 korona helyett a Szlovák Nemzeti Tanács javaslatára 300 000 koronát utalt ki a Madách Múzeum megteremtésére. Nem először járok Itt, s remélem, nem Is utoljára. .. Hétköznap, pocsék Idő, tél dereka, akár ősz Is lehetne, esik az eső, félek be se engednek a múzeumba. Szerencsémre tévedtem. Az ajtó nyitva, s mire a hatalmas sarut lábunkra kötözzük, a múzeum Igazgatónője is előkerül és kedvesen végigvezet bennünket az öt helyiségen. Megkérdem tőle, nem szokatlan-e Ilyenkor télidőben a múzeumlátogató? — A múzeum mindennap nyitva van — válaszolja Éva Mározová igazgató —, ml mindenkor szívesen látjuk az érdeklődőket. Mard bácsi Zsélyi tollfosztó Az igazgatónő — A tavalyi év volt a legjobb a múzeum megnyitása óta: 2159 látogatónk volt. — Dehát van-e elég érdeklődő? Nem tartja ezt kevésnek az igazgató? Tűnődik. — Ha más, városi múzeumok látogatottságához hasonlítjuk, talán kevés, de ha tekintetbe vesszük, hogy Alsósztregova a főútvonalaktól meglehetősen félreesik, akkor talán nem is olyan kevés. Egyébként — folytatja — a közeljövőben a múzeum kibővül két helyiséggel, ezekben a járás munkásmozgalmi hagyományait mutatják be. Az anyag már szinte teljesen összegyűlt, csak a szobákat kell rendbehozni és berendezni. Mondanom sem kell, örülünk ennek, hiszen tudtunkkal a nagykürtösi járásban még nincs munkásmozgalmi múzeum, tehát hiányt pótol majd, jelentősége kétségtelen. Jómagam mégis kevésnek érzem a Tátogaták számát, még a múlt évi eredményt tekintetbe véve is Hiszen ez mindössze napi öt látogató, s közülük Is a vendégkönyv tanúsága szerint nagyon sok a magyarországi (ami nem baj), sőt még osztrákok, németek is akadnak (ez se baj). Azt tartom csak, ha nem Is bajnak, de legalábbis elszomorítónak, hogy Ilyen kevés a múzeum hazai látogatója. Mindenekelőtt iskoláinkra gondolok, magyar tannyelvű Iskoláinkra. Ezek szerintem, Igen kevés látogatóval járnak Ide. Mondjam azt, hogy Madách Imre tananyag? Hogy minden diáknak illenék...? Dehogyis mondom I Csak annyit jegyzek meg, hogy nem is olyan nagy ez a kitérő a Magas-Tátrába és Szlovákia egyéb nevezetességei felé igyekvő autóbúszoknak a főútvonalról. Semmi esetre sem akkora, hogy lelkllsmeretfurdalás nélkül elkerülhető lenne az a kastély, amelyben a magyar és a világirodalom egyik legnagyobb szelleme élt és alkotott. Magyar Iskoláink tanítóinak szíves figyelmébe: ZS. NAGY LAJOS Kontár Gyula felvételei hét a pihenés. Már akinek! Mert akinek a fakorítást kell végeznie fél nyolctól, annak bizony kevés ideje marad a szórakozásra, főként, ha az ügyeletes rendkívüli tisztaságot követel meg. Egyébként tisztaság van mindig a körletben, cfehát valamivel neki is szórakoznia kell, ha már egyszer szolgálatos. Nem könnyű a szolgálatos élete, hiszen huszonnégy órán át ül a kis asztalnál és irányítja a század életét. A többiek, főleg az idősebb katonák, akiket nem szemelt ki munkára az ügyeletes, szétszélednek. Ki-ki a maga szórakozását keresi. Egyesek beszélgetéssel töltik el az egész estét. Közben zenét hallgatnak, leggyakrabban beatet. Beszélgetésük témája sokrétű. A napközben történt eseményeknél kezdik, politikával folytatják, s végül az otthon hagyott kedvesről álmodoznak. Kikerekedik jónéhány pikáns történet is, persze nem a kedvesről, meri a kedves, az más . . . A nagy többség természetesen a televíziót helyezi előtérbe, föltéve persze, ha a moziteremben nem vetítenek valami figyelemre méltó filmet. Sokszor előfordul, hogy az első és második műsorban egyidöben valami érdekeset közvetít a televízió. Nem ritka az összezördülés és a veszekedés, ami azonban nem tart sokáig. Szavazásra kerül sor, így döntenek, hogy melyik műsort nézzék meg. A többségbe kerültek gunycros megjegyzéseire a címzettek mérgükben sértődött hallgatásba burkolóznak. Azok, akiket a beszélgetés, a televízió és a mozi sem vonz, sok más, igen érdekes és hasznos szórakozási lehetőségek között válogathatnak. A sakk például fejleszti a logikus gondolkozást. Az olvasást kedvelők számára több ezer kötetes könyvtár áll rendelkezésre. Ott nyugalmat és csendet találnak, kikapcsolódnak a napi fáradságos munka után, azonkívül szélesedik a látókörük. A sportolni vágyók függetlenül az időjárástól szintén kielégíthetik igényeiket. Nyári időszakban a labdarúgás, röplabda és az atlétika hódít, télen a kulturisztika és az asztalitenisz. De sok szakkör is működik. Ide tömörülnek a fotósok, modellezők, a világ térképe fölött vitázók, s nem utolsósorban a munkásmozgalmunk múltjával és jelenével foglalkozók. Néhány perc múlva háromnegyed tiz. Gyülekeznek a folyosón. Létszámellenőrzés után fel kell készülni a takaródéra. Benépesedik a mosdó, nagy a zsivaly, kapkodás, futkározás. Mindenki igyekszik, hogy tíz órára ágyba kerülhessen. Sípszó harson, majd rekedtes hang kiáltja: Takarodó! A szobák ajtajai becsukódnak, a folyosó üresen, árván hallgat. Csak a szolgálatos - asztala fölött világit egy villanyégö. Távoli vonatfütty lopakszik bele a nagy csendességbe .. . SZILASI L. BÉLA
