A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
KIS KÉPEK A NAGYVILÁGRÓL pedig igen nagy erőfeszítések árán, hiszen Szibéria nagy részén mostoha természeti és időjárási viszonyok uralkodnak. (Már 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán hangsúlyozták, hogy Szibériát nagy ütemben kell fejleszteni, mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén. Gigantikus alkotások születtek az elmúlt évtizedben itt, elég csak a bratszki vízi erőműre utalni.) Akagyemgorodok és a tudományos alközpontok létrehozásával sikerült a természeti gazdagság és a tudomány ötvözetét megalkotni Szibériában. Az intézetekben, valamint az azokon kívül folyó kutatások jól szolgálják a terület továbbfejlesztését. A Geológiai Intézet például a természeti gazdagság feltárásával foglalkozik többek között, de alig akad olyan tudományos intézet, amely közvetlenül vagy akár közvetve ne kapcsolná munkáját Szibéria „felfedezéséhez“. Fontos feladatuk, hogy megvalósítsák a XXIII. pártkongresszus egyik útmutatását, amely szerint „meg kell gyorsítani a tudományos és a technikai haladást a kutatás extenzív fejlesztése és eredményeinek a termelésben való hasznosítása bázisán“. A tudósváros elméleti és gyakorlati kutatóintézetei a népgazdaság szolgálatában állnak és igyekeznek olyan módszereket kidolgozni, amelyek sera kérte a szövetség országos és vidéki nőszervezeteinek vezetőit, segítsenek megértetni a lakossággal, hogy a pedagógusoknak nagy szükségük van a pihenésre. Visszatérve az Ana Betancour iskolákra, azt mondják, hogy az apróságok, akik a hegyekből jöttek — hiába veszi körül Kubát tenger — itt Havannában látták meg először a tengert. Addig azt hitték, hogy a tenger plasztikból van. Bizony nemegyszer sírdogálnak a kicsik az otthon után. Ilyenkor a nagyobbak, akik szintén voltak sírós apróságok, vigasztalják az alsó osztályosokat. Az iskola igyekszik enyhíteni ezeket a fájdalmakat, s azt akinek rokona, falubelije van a hadseregben elhívja a gyerekhez, hogy hírt hozzon, vagy vigyen róluk. Azok is, akiknek hivatalos dolguk van a fővárosban, belátogatnak ide és hazatérve a szülőket is megnyugtatják, hogy nincs semmi baj. És nincs is. Az egykori lexuspaloták mai kis lakói semmiben sem szűkölködnek. Az egykori gazdák mindent megtettek azért, hogy a hegyekből legfeljebb takarítónőknek jöhessenek le ezekbe a márványpadlós, úszómedencés paradicsomi palotákba. Igaz, a forradalom útja áldozatokkal volt tele. Vidéken járva feltűnt, hogy a temetők sírköveiből karcsú rudak állnak ki, csúcsaikon kis nemzeti színű, kék-fehér-piros zászlók libegnek. A forradalom hősi halottainak sírjai ezek. Lenn, a Disznó-öböl felé vezető úton a Playa Larga mentén márványoszlopok emlékeztetnek a partraszálláskor elesett ősökre. A havannai, alfabetizációs múzeumban pedig fényképek, egy betűtanítás közben golyóval kilyukasztott iskolatábla, ellenforradalmároktól legyilkolt tanítók, tanárok, személyes holmijai — szemüveg, véres zsebkendő, aktatáska, tankönyv, tanári napló... gítségével a ma vagy a holnap technikája a legrövidebb időn belül a termelés részévé válik. A város lakóinak egyébként az ideális környezet nagyszerű kikapcsolódást biztosít. Nyaranta az „Obitenger“ nyújt a hűs erdőkön kívül felüdülést. Az Ob-folyón nagy vízi erőművet létesítettek és ennek 200 kilométer hosszú és 15 kilométer széles tárolómedencéjét hívják a helybeliek tengernek. A városban pezsgő kulturális élet folyik. A Tudósok Házában opera és színház működik, a látogatók kétezres képgyűjteményt tekinthetnek meg és Novoszibirszk, Szibéria kulturális központja is csak egy „ugrásra“ van. Élénk élet folyik a külföldi baráti társaságok helyi részlegeiben is. Érdemes megemlíteni az egészséges környezet fontos tényezőjét, a kristálytiszta levegőt. Akadémia város tervezésekor elhatározták, hogy semmi olyan berendezést nem fognak építeni, amely szennyezhetné a tiszta, éles szibériai levegőt. Csak villanyfűtést engedélyeztek és az egész városban nincs gáz vagy egyéb tüzelés. A nagy mennyiségben szükséges elektromos áramot a város mellett épült vízi erőmű szolgáltatja. Az intézetekben nagy intenzitással folynak a környezetvédelmi kutatások, lég- és vízszűrő eljárások és berendezések kidolgozása. A Szovjetunióban az elmúlt évek során, a környezet védelmére hozott intézkedések végrehajtáshoz szükséges technológiák és „filterek“ jó részét itt dolgozták ki. Akagyemgorodok — akárcsak a tudomány — szüntelenül fejlődik. Folyamatosan bővítik az intézeteket, a kísérletekhez a mindenkori legmodernebb berendezéseket használják. Az egyes tudományágak itt nem élnek magányos életet, hanem szervesen kapcsolódnak egymáshoz, mintegy kiegészitik egymás eredményeit. A havannai alfabetizációs múzeum és környéke a forradalom előtt a katonatisztek negyede volt, itt székelt a vezérkari központ is. A múzeum mellett áll Battistának, az elkergetett diktátornak a palotája. Most kultúrház könyvtárral, A többi ház iskola. A környék neve: Szabadság iskolaváros. A múzeumban fényképek, kézzel írott levelek, kötetekben — a forradalom vezetőjének címezve. Az alfabetizációs tanfolyam záróvizsgáján a vizsgaanyag ugyanis egy levél volt — Fidel Castrónak. Néhány részlet ezekből a levelekből: „ön hozta nekünk a munkát és megtanított bennünket írni...“. „Szeretném, ha küldene nekem egy könyvet, hogy tovább tanulhassak...“, „Nemcsak írni, hanem varrni is megtanultam.. „Adja isten, hogy mikor megkapja ezeket a sorokat jól érezze magát. . . Már olvasom az újságot, de nagyon nehéz nekem, mert rövidlátó vagyok és nincs szemüvegem, mert nagyon szegény vagyok. Minden este kérem istentől, hogy ez a forradalom előre haladjon... Ezer csók, nagyon hálás vagyok önnek. Éljen a szocialista forradalom.“ A tankönyvek ábécés könyvek voltak, az apró olvasmányok pedig a politikai ábécé a földről, a kenyérről, a szabadságról. Ha tudsz, taníts, ha nem tudsz tanulj ! — ez volt az alfabetizációs kampány egyik jelszava. A kollégium teraszán megpendül egy gitár. Idős, fehér hajú tanárnő pengeti. Egy kislány dobol, és felcsendül az itthon is népszerű, Jossé Marti versére írott dal a guantanamói kislányról: Sok nyomorultja a földnek Sorsomba zárta a sorsát, Tengerek fényeitől szebb Nekem e táj, ez ország, Guantanaméra, kicsi Guantanamére... A nemzetközi parasztlakodalmat öt napon át tartó tánccal, dallal, mókával, mulatsággal és a sok évszázados népszokás felelevenítésével rendezik meg évente Szlovéniában. A folklór-rendezvénysorozat utolsó napján a tizenhat pár megjelent a ljubjanai városházán az anyakönyvvezető előtt. Párok keltek egybe Jugoszlávia mind a hat szocialista köztársaságából, de boldogító igen hangzott el németül, olaszul, szlovákul, angolul — az Egyesült Államokból egy, Ausztráliából két pár kötött házasságot, — és magyarul. # Negyven kilométer hosszú es olajat szállít ez a tengeri kígyó. Lakóhelye a Kaszpi-tenger. E találmány azerbajdzsáni olajbányászoké, akik ezzel az egyszerű és kézenfekvő módszerrel oldották meg a leggazdagabb lelőhely és az Apserovi félsziget közötti szállításokat. A vezeték egyes szakaszait a parton hegesztik össze, szállítják az összeszerelés helyére. Védőborítását cinkből, bitumenből és különleges gumiból készítették, ami megakadályozza hogy a tengervíz idő előtt tönkretegye. A vezeték teljes mértékben helyettesíti a tankhajókkal történő szállításokat, lényegesen gazdaságosabb, és ami a környezet szennyezéses világában igen fontos, abszolút tiszta szállítási feltételeket teremt. #* Észak-Olaszországban Vincenza közelében háromszáz ember közreműködésével elevenítették fel a középkorban Marosticában rendezett „élő sakkot“. A színes látványosság turisták nagy tömegét vonzotta 1973 őszén a városba. Négy évszázada, 1554-ben egy élő sakkjátszmában mérték össze erejük helyett intelligenciájukat az ellenfelek a velencei dogé rendeletére, aki Marostica lakóinak ügyében is bíráskodott. A győztes sakkbeli király elnyerte a sakkbeli királynő kegyeit... Ennek emlékét ápolják most az észak-olasz kisvárosban Marosticában, a középkori vár árnyékában. Az 1973-as nyertes Rinaldo de Angarono, aki a mérkőzés után elvezethette a fehér királynő, a csinos Lionora Parissiót, Marostica kormányzójának lányát. • A 24 esztendős csinos Angela Hernandezről hírt adott a világsajtó, mert 1908 óta ő az első torreádornő, akinek minden vágya, hogy bikát öljön az arénában. Angela kérését, hogy mint torreádor léphessen fel egy madridi bíróság vizsgálta, miután a spanyol belügyminisztérium megtagadta a munkaengedély kiadását. Angela mindenesetre egy Sevilla melleti ranchon tartja edzéseit. „Manapság a nők repülőgépet vezetnek, harcolnak a háborúban, vadászni járnak. Miért nem léphetnének fel egy bikaviadalon is? — hangzott el a kérdés. Spanyolországban, ahol a nő jogilag még ma is másodrangú lény, erre a kérdésre tettekkel kell válaszolni. #
