A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-15 / 7. szám
ANDRÁS BÁCSI, A CITERAS Szikrázó délután. A falut hó takarja, nem nagy hó, bokáig sem ér, ahhoz viszont elég, hogy telet, téli hangulatot varázsoljon, amelyben jól érzi magát mindenki, beleértve még azt a szőrmék kutyát is, amelyik itt ül az utcán. Alaposan szemügyre vesz bennünket, de ránk se vakkant, csak akkor mordul egyet, amikor fényképezni akarjuk, mintha nem falusi házőrző, hanem legalábbis sakk-világbajnok volna. Három kapun is bekopogtatunk, amíg András bácsit megtaláljuk. Hiába, sok Pindes lakik ebben a faluban! Végül mégis megleljük a kis fehérre meszelt házikót, s benne özvegy Pindes Andrást. Hideg, fűtetlen konyhában fogad bennünket. Itt mutatja be hangszereit: egy idegenszerű, rövid, nagyhasú sokhúrú és egy testetlen vadonatúj citerát. Mindjárt rá is zendít néhány Zobor-aljai népdalra. A maga készítette új citerán játszik, örömmel hallgatjuk, noha toporognunk kell a hideg konyhában. A hangszereket azonban nem viheti a melegre, mondja, mert megárthat nekik. A szobában jó meleg van, épített tűzhely ontja magából. Egyébként a szobában ez a búboskemencével egybeépített tűzhely foglalja el a legnagyobb helyet. De hát nem kell nagy hely András bácsinak, hiszen már évek óta egyedül él ebben a házban. Azt kérdezem tőle, hol tanulta a citerakészítést, talán asztalos? Nem asztalos, mondja, de mindig szeretett fúrni-faragni, de mi a fő, nagyon szereti a zenét, régebben jól klarinétozott, tagja volt a pogrányi fúvószenekarnak; a klarinétozás ma már nehezen megy, betegek az ujjai. De citerázni még tud, sőt citerát készíteni is. Már négy citerát csinált. Most hívják őt a CSEMADOK-ba, hogy a már régebben működő folklór csoport mellett ő is fellépjen Pindes Antallal együtt. Megígérte, most hát idejének egy részét azzal tölti ki, hogy a citerózást gyakorolja. Hatvannyolc éves, idegei megviseltek, lába beteg. Nem csoda, rengeteget dolgozott egész életében. Nincstelen zsellér volt, szolgalegény, nem is élt mindig Pogrányban, bejárta munka után a közeli és távolabbi vidéket. Az Alföldön is megfordult nemegyszer. Elpanaszolja, kevés a nyugdíja, mert annak idején a felszabadulás előtt a legtöbb munkaadója nem fizette utána a betegsegélyzőt. . . A felszabadulás után leginkább vincellérkedett. . . Két gyermeke van, a fia Banská Bystricára nősült, a lánya itt van férjnél. Nem szeretne valamelyik gyermekénél lakni? — Nem, válaszolja gyorsan és határozottan. — Pedig rendes, jóravaió cselédeim vannak — mondja, akárkitől megkérdezheti, mégsem akarok egyiküknek sem a nyakába akaszkodni. Amíg mozogni tudok, nem szorulok senkire. Nekik is jobb így én is megvagyok valahogy. Gyakran járok a falusi fiatalok közé, igyekszem őket ösztönözni, tanítani is, amire tőlem telik, szeretném, ha Pogrányban pezsgő kulturális élet folyna, legalább olyan, mint az én legénykoromban, hiszen most sokkal jobbak a lehetőségek.. . Egyszóval: szeretnék még hasznára lenni ennek a falunak. AZ AGRONÓMUS Bús Feri bácsi kétféle minőségben beszélt velem, úgy mint agronómus és, mint a CSEMADOK helyi szervezetének az elnöke. A szövetkezetről azt tudtam meg tőle, hogy közepesen gazdálkodik 571 hektár földterületen, 120 tagja van. A tagok átlagos havi keresete 1405 korona — hogy eltekintve a 14 tagú traktoros brigádtól, nincs a szövetkezetben fiatal. Arra a kérdésemre, hogy mi lesz, ha a tagok teljesen kiöregszenek, ő is meg Turányi elnök is azt válaszolta, egyetlen megoldás van, a termelés teljes gépesítése. Arra ugyanis, hogy itt a város (Nyitra) közvetlen szomszédságában sikerül majd fiatalokkal pótolni a nyugdíjba vonuló öregeket, egyáltalán nem számíthatnak. Aki teheti szakmát tanul, és a nyitrai üzemekben vállal munkát. A CSEMADOK-szervezetnek jelenleg 172 tagja van. Ezt a számot azért is érdemes feljegyezni, mert a tavalyi átigazolásnál mindössze 33 tagja volt a szervezetnek, a többit azóta toborozták. A szervezetnek van egy 9 tagú folklór csoportja, amely a régi fonószokásokat eleveníti fel és mutatja be, különböző alkalmakkor, például tavaly Zselizen. Most alakítottak egy tíztagú menyecskekórust, amely majd bizonyára örömet szerez a falu lakóinak. Akárcsak a már említett citerások. De a kulturális élet ésaCSEMADOK- tevékenység igazi fellendülését az elnök is, mások is a már épülő kultúrháztól várják. Jelenleg minden kulturá-Téli csendélet... lis megmozdulás színhelye az iskola, ami ma már természetesen nem felel meg az igényeknek. Bús Ferencről megtudom, hogy világjárt ember. Három évig élt Franciaországban. Párizs mellett volt mezőgazdasági munkás. Hetente legalább egyszer megfordult a franciák fővárosában ... Négy felnőtt fia van, három idősebbik lakatos, a legfiatalabb kocsikísérő a szövetkezetben. ~ TANÍTÓ-KARMESTER Azt nem sejtettem, hogy ma még Kolonban is leszek. Azt hogy ide kerültem, Debrődi D. Géza barátomnak köszönhetem; míg a pogrányi iskola folyosóján nézegettem az általa létrehozott nagyszerű néprajzi kiállítást, addig ő autót szerzett, beült^tt kollégástól s megkerülve egy nagy hegyet, Kolonba fuvaroztatott. Előre le kell szögeznem, hogy nem bántam meg. A koloni kultúrházban gyakorolt a Zobor hangja nevű vegyeskórus, amelynek ő a karnagya. Kevés ilyen fegyelmezett, jó hangú énekkart ismerek. S hogy fegyelmezettségük nemcsak a vendégnek szólt, arról Géza barátom mindjárt biztosított, ám maga az a tény is ezt bizonyítja, hogy ő sem sajnálja a fáradságot, és Pogrányból jár ide betanítani a szebbnél-szebb kórusműveket. „Fel vörösök proletárok" énekelték lelkesen. Reggelig is elhallgattam volna. Ám későre járt az idő, alig néhány percünk maradt már csak autóbuszindulásig. Meghallgattuk még Vass Lajos tréfás népdal-feldolgozását, amit „direkt“ a mi kedvünkért énekelt el a kórus. Zs. NAGY LAJOS Kontár Gyula felvételei A szövetkezet és a CSEMADOK-szervezet elnöke
