A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
V A tudós válaszol Beszélgetések Szent-Györgyi Alberttel, a tanárokról és a tehetségről Volt-e olyan tanára, akire szívesen emlékszik? Akit szeretett vagy aki nagy hatással volt önre? — Hogyne, volt. Egy nagyszerű irodalomtanár, Szalay Károly, a költő. Persze, neki is kellett a tárgyat tanítania, de soha nem fulladt bele az adatokba, a szavaiból mindig egy magasabb rendű filozófia sugárzott, ö nagy hatással volt rám. Én ugyanis aránylag lassan fejlődtem, tizenöt éves koromig minden tekintetben közepesen aluli tehetség voltam. És ekkor jött Szalay Károly, aki meglendített — biológiailag, szellemileg is akkoriban kezdtem érni —, s elkezdtem fejlődni, ö nem a részletekből nézte a világot, hanem magasabb szempontból a részleteket, és ez nagyon megkapott engem. A modern pedagógiai szakirodalom sokat foglalkozik a tehetség kérdésével, ön szerint felismerhető-e az iskolában, hogy van-e a gyermekben különös tehetség valami iránt? — Ezt olyan fontos kérdésnek tartom, hogy fel is jegyeztem magamnak; erről beszélni kívántam volna akkor is, ha nem kérdezi. A tehetséget föl lehet ismerni, és a tanítóknak meg a tanároknak óriási szerepük, felelősségük van ebben, mert a világot a nagy tehetségek viszik előre! Az emberiség rendkívüli lépéseinek mindig a rendkívüli tehetségek a szülői. Ha megengedi, én ebben a nyilatkozatomban csak ezekről a rendkívüli esetekről beszélnék, a zsenikről, mert a nemzeti felemelkedés szempontjából az ő tehetségük ápolása a legfontosabb. A zseniket eddig úgy nézték, mint valami misztériumokat, a természet rejtélyeit. Nem igaz: a zseni nem misztérium! A zseni az egy jó agy, egy egészen különösen jó agy. Ezt fel lehet ismerni, mert ennek határozott jelei vannak. Newtont például úgy vették észre, hogy a falusi pap szélben ment valahová, és látta, hogy egy kisfiú összevissza ugrál. Megkérdezte a gyereket, hogy mit csinál. Azt mondta a fiú: ugrok a széllel meg a szél ellen, és ebből kiszámolom a szél sebességét. Mármint a kettő különbségéből. Szóval a tehetségnek ilyen jeléi vannak! Az oktatásnak igen magasan kell állnia a társadalomban, nehogy a tehetségek elkallódjanak! Minél több gyerek tanul, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fölfedezünk egy jó agyat. Aztán, ha már észrevettük a tehetséget, jön a kérdés, hogy mit csináljon vele a tanító. Az ilyen gyerekkel foglalkozni kell, kérem, táplálékot adni neki, sokat, hogy gyorsan fejlődhes-SLÁGER-HULLÁMVERÉS A könnyűzene kedvelői — de még inkább rajongói — az egész világon nagy kedvvel böngészik a különböző újságok slágerlistáit, hogy számon tartsák egy-egy beatszám vagy popzenei újdonság mikor kerül föl a „TOP“-ra, hány hétig marad ott, és mikor tűnik el örökre. A sláger hullámverése ugyanúgy szórakoztatja és pihenteti az érdeklődőket, mint az igazi tengerparti hullámverés, és valljuk be, nem is kevésbé monoton annál. Általában kétféle slágerlistával dolgoznak az újságok és rádiók világszerte; a hanglemez-sikerlistával vagy valamilyen levelezés, szavazás útján összeállított sorrenddel. Az előbbi természetesen sokkal megbízhatóbb, hiszen a könnyűzene világában a leghitelesebb sikermérő a hanglemez-forgalom. Az is kézenfekvő, hogy a nyár kedves a slágertermésnek. Ezért vessünk most egy pillantást a magyar hanglemezpiacra, a legfrissebb „TOP“-listára, amiből kiderül, hogy ezen a nyáron mi volt az igazi sláger. A nagylemezek között egész nyáron „TOP“-on volt Koncz Zsuzsa Élünk és meghalunk, a Locomotív GT képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és Zalatnay Sarolta Álmodj velem című lemeze. A Bergendy együttes én a Generál együttes nagylemezei csak az utolsó hónapban kapcsolódtak be a versenybe, de rögtön élre kerültek. Koncz Zsuzsa az első magyar lemezmilliomos változatlan népszerűségét jelzi, hogy volt olyan hónap, amikor két nagylemeze is az első öt között szerepelt — pedig a Kisvirág már több mint egyéves lemez és elérte a százezer példányt. A Generál együttes Staféta című nagylemezének sikere — augusztusban harmadik volt — azért figyelemreméltó, mert első nagylemezes beategyüttes ritkán „fut be“ ilyen hamar. Az új Ilsen, mert a tehetség gyorsabb, mint a többi. Táplálni kell őt könyvekkel, külön feladatokkal, gyakorlatoztatni az agyát, hogy tudjon futni, de nem szabad belőle extra valakit csinálni, mert az elrontja. És vigyázni kell nagyon, hogy el ne nyomjuk! Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csudát tör utat''! Nincs könnyebb dolog mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott se lett volna! Vigyázni kell tehát a tehetségre, és például a Szovjetunióban ezt nagyon szépen csinálják. Impozáns dolog, hogy ott, ha akármelyik kis faluban találnak égy rendkívüli tehetséget, az automatikusan felkerül Moszkvába, úgy tudom, a tehetségek iskolájába. Nagy ereje lesz ez az orosz népnek! De nemcsak az iskolának, a családnak is nagy felelőssége van ebben a dologban, hiszen az új pszichológia kiderítette, hogy a családi serkentések igen erősek. Nem véletlen például, hogy a két csodálatos zenei zseni, Bach és Mozart, zenészcsaládból jött. Professzor úrnál is található ilyen családi indíttatás? Hogyne, kérem, az én dédatyám Bécsben volt professzor. Az égy mezítlábas narasztgyerek volt, aki nekiindult a világnak, hogy tudást keressen, nem pénzt. Pozsonyban elszegődött egy patikába segédnek, hordta az üvegeket, keverte a porokat, és tizenöt-húsz év múlva már ott látjuk Bécsben, mint á fiziológia tanárát, ami óriási dolog volt, mert akkoriban Bécs volt az egész tudományos világ központja. Szóval a parasztgyerekből egyetemi tanár lett, az ő fiából tanár, annak a fiából is tanár, és tulajdonképpen ez az ember nevelt engem. lés-lemez, ami régi siker — számok új feldolgozásait gyűjti össze, a nyár végén még nem volt versenyben — később jelent meg — ők kezdik azonban az őszi sort. A kislemezek sikerlistáján kicsit unalmas, minden nyári hónapban a Hull az elsárgult levél vezetett Máté Péter előadásában. Sok meglepetés készül a beat- és popzene világában. Lesz új Locomotív GT-lémez — a rádió felvétele — új Omega nagylemez és megjelenik Szörényi Levente első önálló nagylemeze is. mini-magazin EGÉSZNAPOS ISKOLA A Szovjetunióban egyre jobban elterjednek az egésznapos iskolák. Ezekben a tanítási idő után 5—6 órát maradhatnak még azok a gyerekek, akiknek szülei dolgoznak. Az ebéd utáni pihenéshez hálótermeket rendeztek be, és megszervezték a tanulók kétszeri étkezését. A kisfizetésű szülök gyermekei ingyen, a többiek kedvezményes áron kapják az ebédet és uzsonnát. Az egésznapos iskola többi szolgáltatása teljesen ingyenes. Tapasztalt tanárok segítenek a tanulóknak a házi feladat elkészítésében, zene és énekórákat adnak nekik. A gyerekek különböző szakkörökben fejlesztik tudásukat, rajzolnak, barkácsolnak. ESŐS IDŐRE Még tél van, de a nyugati divattervezők már az esős tavaszi napokra gondolnak. Olyan szemüveget terveztek, melyen kis villanymotorral hajtott törlő van. Kételyeink támadnak ez újdonsággal kapcsolatban. Nem tudjuk elképzelni, hogy mennyire kellemes érzés az, ha közvetlen a szemünk előtt valami ide-oda csapkod. Hogy mik vannak? MÁR A JÖVŐJÉRE GONDOL A Német Demokratikus Köztársaság TV-állomásának köszönhetjük, hogy megismerkedhettünk Nina Lizel 26 éves svéd énekesnővel. A kiváló énekesnő már most gondol arra, hogy a jövőjét megalapozza. Hat nyelvet beszél kiválóan, és ha abbahagyja az éneklést, mint forditó szeretne dolgozni.