A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-01 / 5. szám
TÖRÖK ELEMÉR < Változatok a fényre 1 Hol az a fény melyben * álltunk egyszer a hajnali derengés boltíve alatt álmok terhével 2 Sárguló nyarunk égi szekerén lobog az a fény az alkonyi ég sötétje alatt árnyak terhével 3 Kihez a fény kihez az éj kegyelmesebb hozzánk egyik se lett ZIRIG ÄRPÄD anyám álma késik fekete lángok kövek a kézben emlékszem fekete lángok faluvégi fűzfahinták anyám álma késik (páncélöklök jöttek) titkos fejszék az álmokat metélik házam a házatok háza „szeressétek a csigákat" míg átmásznak az út túlsó felére . . . VOJTECH KONDRÖT Mindjárt Az asszonyok kiköltöznek anyám nyárikonyháiból A vízpumpák felöltötték tavalyi télikabátjukat (A tűzhelyben a napfény emlékei) Hajnalonként a hálószobában hull a hó Gál Sándor fordítása * A SZOCIALISTA REALIZMUS Varga Lajos grafikája és a művészet igazsága Abból a marxista tételből, hogy a művészetben a valóság megismerésének sajátos módja érvényesül, következik egész logikusan, hogy a művészi értékek skálájának csúcsán a művészi valóság áll — s hogy az összes többi értéket abból a szempontból kell megítélni, mennyiben veszi ki a részét ennek a valóságnak a kialakításából. A művészi valóság — mint minden más valóság — legmagasabb értéke a valóság mélyebb rétegeibe való behatolásnak, mely rétegekben találkozunk a különbséggel a között, ami ez a valóság volt, ami most és ami lehet — az ember aktiv közreműködésével ! A művészi valósággal kapcsolatos valamennyi megfontolásnál szem előtt kell tartani Lenin megállapítását (és Lenin követelményét'.), hogy minden igazságnak konkrétnak kell lennie, hogy a megismerni szándékolt valóságra mindig fejlődésének bizonyos konkrét stádiumában kell vonatkoznia. A követelmény, hogy az igazságnak konkrétnak kell lennie, abból a tényből következik, hogy minden megismerés forrása s egyszersmind célja magának az emberi létnek a lényege, az ember átalakító tevékenységének a gyakorlata. Az igazság konkrét voltáról való tanulságnak alapvető jelentősége van a művészetben érvényesülő, realista irányzat, azon irányzat megfigyelése szempontjából, amely évszázadok óta képessé teszi a művészeti hagyományt, hogy időszerűen részt vegyen a haladó történelmi mozgalmakban. Emellett minden új művészi alkotás ilyen vagy olyan módon mindig befolyással van a művészeti hagyomány egészének alakulására, úgy hat rá, mint aktualizáló és ismeretelméleti javító tényező, korrektívum. Michelangelo vagy Goya művészi üzenete kétségtelenül időszerű a huszadik század emberének számára is, s ez nemcsak művészek genialitásának érdeme, hanem Picasso és más művészek alkotásainak is, amelyeknek tartalma bonyolult, közvetett módon amazokhoz kapcsolódva öszszefonódik Michelangelo és Goya alkotásainak tartalmával. # Kinek nem érdeke a művészet igazsága Ha a művészeti hagyomány rendszerében mutatkozó realisztikus irányzat szerepe, hogy belevigye az igazságot e hagyomány egész folyamatába, s ha összefoglaló konkretizálása és a tartós aktív ellenállás az ellentétes tendencia, nem lehet csodálkozni, hogy a realisztikus tendencia fejlesztésére irányuló törekvések ellenállásába ütköznek azoknak a társadalmi erőknek, amelyeknek nem érdeke, hogy a művészet a maga igazságával szervezze, ösztönözze és felvértezze az embereket a világ további humanizálásáért folyó harcra. Ez az ellenállás elméletileg egész természetesen a nem marxista irányzatok törekvéseiben csúcsosodik ki, mely törekvések alábecsülik a művészi igazság problémáját: a művészi igazság kérdését olykor egyenesen álproblémának minősítik, minthogy szerintük a művészetben nem a valóság megismerése, valósul meg hanem új, egészen sajátos valóságok magukba zárt, „önnön magukért való“ jelzések stb. megalkotása. Foglalkoznak ugyan a művészi igazsággal komolyan is, de sajátos módon. Az alkotást például őszintének igaznak tartják, ha olvasásakor, szemlélésekor nem zavarnak olyan érzések, hogy felépítésében diszharmónia mutatkozik, egyes részei nem illeszkednek szervesen össze, ha kivitelezése tökéletes, ha semmit sem lehet elvenni belőle vagy hozzátenni stb. A művészi alkotás igaz voltát nem úgy fogják fel, mint a megismerés bizonyos minőségi kategóriáját, mint a művészi tartalomnak egyezőségét a mű által közvetített megismert valóság lényegével. Más szóval:' a művészi igazság nem abban van, amit a művészi alkotás mond, hanem csak abban, hogy milyen tökéletesen mond bármit i$ nekünk. Ebben az esetben az- alkotás művészileg igaz lenne azzal a feltétellel is, hogy tartalma elferdíti a valóságot, hogy nem találja meg a kivezető utat az élet problémáiból, nem ihlet,; elég lenne, hogy olvasásakor, szemlélésekor ne zavarjanak olyan érzések, hogy felépítésében diszharmónia mutatkozik, egyes részei nem illeszkednek szervesen össze. # A szocialista realizmus meghamisítói ellen Az ilyen nézeteket valló teoretikusok, gyakran szállnak vitába azzal az állítólagos marxista nézettel, amely szerint a művészi igazság azonos a valóság külső megjelenési formáinak hű visszaadásával a művészi alkotásban. Ez a felfogás, persze, kezdettől fogva idegen a marxistaleninista művészetelmélettől, mert a valóság külső megjelenési formáinak egyszerű visszaadása nem vezethet el lényeges fejlődési tendenciáinak ismeretéhez s ezért az ember aktivitásának új formáit sem ihletheti. Például Skála Chile című költeménye lényegesebb vonásainak elemzése elősegíti, hogy legalább valamelyest megismerkedjünk a művészi kifejezésmód legalapvetőbb elveivel. Skála költeménye nemcsak felhasználja Josef Hora és Vítézslav Nezval művészi felismerését, hanem ugyanakkor ebbe a felismerésbe átvetíti a mai valóság időszerűségét, konkrét valóságába beleülteti a történelmi fejlődés méreteit. Ezt az utánzás elvének alapján valósítja meg. Az utánzást azonban nem lehet szűkértelműen felfogni, mint a tárgyak és a jelenségek külső formáinak utánzását, hanem mindenekelőtt mint az élet jelentős mozzanatainak utánzását. Mi azonban az utánzás? Hasonlót, hasonlatosságot hoz színre — de a hasonlóság nem abszolút egyezés, hanem az egyezés és az eltérés dialektikus egysége. S a művészi kifejezési módban éppen ezt a tényt használja fel. A művészi kifejezési forma éppen ennek köszönheti a lehatolást a valóság lényegéig, mély tendeciáinak feltárását. A művészi utánzás a maga legmélyebb, leglényegesebb rétegeiben nem a tárgyak és a jelenségek külső formáinak, hanem az élet mozzanatainak felel meg. A különbség pólusa így mint a művészi üzenet kicsúcsosodása, mint a világ pozitív átalakítására vonatkozó felhívás jelentkezik. Éppen az így értelmezett „különbségi pólus“ teszi lehetővé megkülönböztetnünk, hol találkozunk 20. századi modern forradalmi alkotással s hol ütközünk olyan „művészetbe“, amely azonos módszer segítségével az igazságtól eltérő, hamis üzenetet közvetít. sava Sabouk
