A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-01 / 5. szám
Gyakorlati oktatás inte megható a kis ^ ^ ■■■ ipari tanulók igyeke- M zete, főleg az elsőéveseké, látni rajtuk, hogy szórakoztatja őket ez a munka, a kíváncsiság is ösztökéli még őket, minél többet ellesni a szakma fogósaiból, a bútorkészítés „rejtelmeiből", no meg nyilván a mesterek, a szakmunkások elismerését is ki akarják érdemelni. Még csak a múlt év szeptembere óta tanulnak itt, még többé-kevésbé minden új a számukra; ezzel nem azt akarom mondani, hogy a másodikosok roszszobbul dolgoznak, hogy nem szorgalmasak, ezt Uhrovcík Ladislav, a munkájukra felügyelő mester sem mondja, sőt, dicséri őket, lányokat, fiúkat egyaránt. Először látok lányokat, akik a bútorasztalos szakmát tanulják, eddig azt hittem, a bútorkészítés kizárólag férfiszakma. Miért lenne az, kérdi a mester, hiszen a bútorgyárakban ma már a legkorszerűbb gépekkel dolgoznak, a munka nem megerőltető, csak ügyességet és szaktudást igényel, azt pedig a lányok is elsajátíthatják. Mosolyogva, jókedvűen dolgoznak a lányok a prések, gyalupadok, csiszológépek mellett. Szinte valamennyien faluról kerültek ide, Galánta, Dunajská Streda (Dunaszerdahely) környékéről, a másodikosok tavaly még Iglón tanultak, Bratislavában szeptemberben nyílt meg egy szép és modern szakmunkásképző intézet, diákszállással, amely gyalog is csak tízpercnyire van a bútorgyártól. FIATALOK Szemet vetettem Saskiára, vonzalmamat azonban nem viszonozta. Nem is tehette, lévén csupán élettelen névrokona Rembrandt mester hajdani bájos feleségének, ponto-Hoffer Jozef mérnök, a Nyugatszlovákiai Bútoripari Vállalat 01-es üzemének igazgatója elmondja, hogy vállalatuknak jelenleg 400 ipari tanulója van, valamennyien ebben az üzemben végzik a szakmai gyakorlatot. A tanulókat a nyugat-szlovákiai kerületből toborozzák. Az igazgató véleménye szerint a szaktanintézetben jelenleg kevés a mester (kettő), ez megnehezíti a gyakorlati oktatást, az üzem szakmunkásai nem ügyelhetnek fel alaposabban a tanulókra, hiszen termelési feladatukat kell teljesíteniük elsősorban, arról nem is beszélve, hogy nemsokára külön műhelyeket rendeznek be az ipari tanulók számára. Erre viszont nagy szükség van, mivel jelenleg a tanulók műhelyből műhelybe futkosnak, ami természetesen a fegyelem lazulásához vezet. Különben neki is az a véleménye, hogy az asztalosszakma nagyon is megfelel a nőknek, nem nehéz, viszonylag jól is jövedelmez. A gyárban nem ritkaság a három és fél ezer koronás fizetés (nők, férfiak egyaránt megkereshetik), de mellesleg azt is közli, hogy a hanyag, gyakran hiányzó, rosszul dolgozó asztalosok, legyenek azok nők vagy férfiak, bizony kénytelenek olykor megelégedni akár hétszázötven koronával is. sabban a fent említett bútorgyár egyik legújabb, két kárpitozott fotelből, egy kárpitozott heverőbői és egy dohányzóasztalkából álló terméke. Nagyon vonzó és kacérkodó ülőgarnitúra, azt meg kell hagyni, az embernek igen nagy kedve támad valamelyik fotelbe telepedni Hoffer Jozef igazgató Svodín — Szőgyén. Az érsekújvári járás egyik nagyközsége. De nemcsak népessége miatt emlegetik. Egyesült szövetkezete és tömegszervezetei is eredményes, sokoldalú tevékenységet fejtenek ki. Tettre kész, szorgalmas, haladó gondolkodású emberek a község lakói. Olyanok, akik nemcsak áhítozzák a szebbet, a jobbat, hanem tesznek is érte valamit. Olyan község ez, ahol egy percre sem áll meg az élet, ahol mindig történik valami új és érdekes, ami felkelti a környező és távolabbi falvak, városok lakosainak figyelmét. A minap például egy főzőtanfolyam ünnepélyes záróestjére voltunk hivatalosak, s mi örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Főzőtanfolyam? Hát már ez is valami, kérdezik most egyesek, s joggal. Mert ilyesmi ugyebár szinte minden községben volt már. De nem ilyenről van szó: a főzőtanfolyamot férfiak számára rendeztékl Ugye, ez már más. — A múlt év elején harminc nő számára rendeztünk ilyen tanfolyamot — említette Pék László, a helyi szövetkezeti klub vezetője. — Jól sikerült, asszonyaink helyeselték az ötletet. A záróünnepélyen mindenki dicsérte a főztjüket. Sót inkább úgy mondanám? magasztalta. Talán mi férfiak nem lennénk képesek ugyanerre? — szaladt ki a számon akaratlanul a szó. Általános derültség volt a válqsz. Igen, akkor mindenki nevetett. Sőt „Szeretnénk mi azt látni", „Az lenne csak jó mulatság", „A teremtés koronái meg a főzőkanál" — röpködtek a megjegyzések. A klub vezetője már el is felejtette az esetet, amikor ... — Laci bátyám. Lesz valami abból a főzőcskézésből? Vissza szeretnénk vágni — állított meg egy fiatalember az .utcán. Már nem emlékszem, ki volt, de láttam rajta, komolyan gondolja a dolgot. — De lesz áml — érett meg bennem később az elhatározás. Es lett is. Az elhatározást tett követte, s bár a legtöbb férfi csak mosolygott igyekezetükön, harmincegyen mégis kiálltak a gátra. A kezdeményezést a helyi vadászszervezet is támogatta. A tanfolyam vezetésére Balogh Gyulát, az érsekújvári Partizán étterem fószakácsát kérték fel. — Női tanfolyamot már vezettem, de férfiak adták volna ilyesmire a fejüket? Éppen ezért örömmel vállaltam a feladatot — mondotta Balogh elvtárs, majd mosolyogva megtoldotta: — Igaz, hárman „lemorzsolódtak" menet közben, de a többiek állták a sarat. Velük sem volt sokkal több bajom, mint az asszonyokkal az év elején. Csak azt nem bírták megérteni, miért szükséges mindent olajjal készíteni, amikor odahaza az asszonyok majdnem mindenhez disznózsírt használnak. A tanfolyam résztvevői összesen tíz alkalommal jöttek össze, hogy elsajátítsanak valamit a szakácstudományból. Ezeken az estéken még tíz óra után is világos ablakszemekkel nézett az éjszakába a szövetkezeti klub konyhája. Odabent a tűzhelyek, asztalok, lábasok körül fehérköpenyes, fehérsapkás férfiak sürgölődtek s az orrcsiklandó illa-
