A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-27 / 30. szám
Gál Gyöngy Sándor Egy diadalmas élet regénye (Részletek) a szibériai földgáz Amerikai források egységesen azon a véleményen vannak, hogy az Egyesült Államok új energiaforrások feltárása terén elmaradt a fejlett országok mögött. Az USA-ban a nukleáris erőművek jelenleg a villamos energiának csak négy százalékát termelik, és a Szövetségi Energia Bi*zottság feltételezése szerint a nukleáris energia 1980-ban is a fogyaszt tásnak mindössze 20 százalékát fedezi. Ezzel szemben 1980-ban Franciaországnak és Olaszországnak például annyi nukleáris erőműve lesz,, hogy a hazai fogyasztásnak a felét, tudják majd fedezni. Az olaj, villanyáram és földgázenergia mellett intenzívebb lesz más energiaforrások felkutatása. Jobban felhasználják a föld mélyében levő geotermikus lehetőségeket, a Nap, a szél energiáját. Megítélések szerint á legközelebbi évtizedben a legfőbb importált energiaforrás az arab és a latin-amerikai olaj mellett egyre nagyobb mértékben a közösen kitermelt szovjet földgáz lesz. A legutóbbi Brezsnyev—Nixon csúcstalálkozó után járta be a világsajtót a hír, hogy amerikai nagyvállalatok szovjet szervekkel megállapodást kötöttek szovjet földgáznak az Egyesült Államokba való szállításáról, 3,7 milliárd dollár értékben, ami azt jelenti, hogy ez a legnagyobb értékű kereskedelmi megállapodás, amelyet egy árucikkben a Szovjetunió valaha is kötött. A közös beruházáshoz amerikai cégek szállítják a műszaki berendezést, azonkívül hosszúlejáratú hitelt nyújtanak, s a Szovjetunió szibériai földgázban fizet. EURÓPA FÉNYEI Az amerikai energiakrízis külpolitikai következményei ma még kiszámíthatatlanok. Egy biztos, az Egyesült Államok energiaiparának s ezzel egész népgazdaságának jövője egyebek között a Szovjetuniótól is függ, viszont — legalább' részben —függetlenítheti magát a közel-keleti arab államok olajszállítmányaitól, bár ez utóbbi még mindig nem megvetendő tényező. Egyedül Szaúd-Arábia a világ ismert olajtartalékainak 30 százalékával rendelkezik, ezután sorrendben Irán, Líbia, Kuwait, Irak és Abu Dhabi következik ebben a térségben, amely például Európa szükségleteinek 80 százalékát fedezi. A helyzetet bonyolítja, hogy az energiakrízis csak az USA-ban új jelenség. „Furcsa hallanunk az amerikai siránkozást arról, hogy néhány év múlva szükségleteik 30 százalékát kell behozniuk — mondta egy francia szakértő —, mi már most 60 százaléknál tartunk.“ A japán igények növekedése az Egyesült Államokét is felülmúlja, és Tokióban komolyan aggódnak egy shigen senso. vagyis nyersanyagháború lehetősége miatt. Washingtoni prognózisok szerint az eddig a Perzsa-öböl és Japán között közlekedő tankhajók hamarosan megjelennek a szovjet kikötőkben, és Peking a jelek szerint Japánnal köti történelme első olajüzletét. A Közös Piac kilenc tagországában az energiaigények évi 4,5—5 százalékkal növekednek, a behozatali lehetőségek pedig egyre rosszabbak. 1985-re a tagországok szükséglete eléri az évi 808 millió tonnát, ami az 1970-es igényeknek több mint a kétszerese. Wilhelm Haferkampf, az NSZK energiabizottságának vezető szakembere kijelentette: „Ha 1985-ig a szükséglet legalább egynegyedét nem fedezi a nukleáris energia, bajok lesznek Európa fényeivel.“ A Szovjetunió olajhelyzete jó és ráadásul a világ legnagyobb földgáztartalékával rendelkezik. Amerikai becslések szerint a Szovjetunió 2000-ben fantasztikus mennyiséget: évi 15 billió köbméter földgázt fog termelni. Az eddig megkötött szovjet földgázüzletek közismerten óriás nagyságrendűek. —ta— Az ügyelő nagyon vigyáz Hannára. Állítólag szerelmes belé. Ellenőrzi, megvan-e minden rekvizit: legyező és könyökig érő kesztyű, csipkés zsebkendő s egy szál virág, ami szintén „játszik“ a darabban. Az ellenőrzés megtörténik annak rendje és módja szerint, aztán az ügyelő bizalmaskodóan hajlik Hannához. : — Művésznő, észrevette már...? — Mit? — Azt a szmokingos urat a földszint első sor bal egyes zsöllyében. — Mit nézzek rajta? — Itt ül minden áldott este. Vasárnap kétszer, mert akkor délutáni előadás is van. — Mióta? — Több mint egy hónapja ... — Biztosan kinyomoztátok már, hogy kicsoda. Az ügyelő szeme felcsillan: — Hát hogyne! Orvos. Méghozzá fogorvos. És nagyon elegáns. Egy koronát, ad a ruhatárosnak. Kikészítteti a kabátját. És műsort is vesz mindennap. Egy mázsa papiros lehet már otthon a lakásán. — Legalább tapsol rendesen? — Csak magának, művésznő. Mikor a színpadon van, akkor kinyitja a szemét. Egyébként úgy tesz, mintha aludna. Isten őrizz, hogy a Rátkai művész úr észrevegye. Botrányt csinálna. Másnap maga is figyeli a földszint bal egyes zsöllyét. Valóban egy szmokingos úr. Csak őt nézi. Követi minden mozdulatát. Attól a pillanattól kezdve, hogy belép a színpadra, egészen addig, míg ki nem libben a színfalak mögé. Aztán magába roskad. Többé nem érdekli a színjáték. De hát miért nem próbál közeledni? Miért nem küld egy szál virágot? Névjegyet. Nem is kell ráírni semmit, csak behajtani a sarkát. Vagy miért nem keres közös ismerősöket? Hisz egész biztos, hogy akadna ... Kicsi a világ, s a szmokingos úr — orvos. Ahogy az ügyelő mondja: méghozzá fogorvos! Mintha az külön rang lenne. Mellékesen nagyon jóképű ember. Szép, intelligens fej. Milyen borzasztó dolog, hogy a férfiak tulajdonképpen hasonlítanak egymásra. Mintha unokafivére volna Gézának. Erős áll, jó férfias pofacsontok . . . csak a szemét takarja ez az árnyék. Ezek az ostoba reflektorok egészen elvakítják az embert. Hanna játszik, énekel, tancol. Offen bachha) kacérkodik és miniszterekkel, hercegekkel és egyéb léhűtőkkel, figyeli a karmester pálcáját (no, nem túlságosan, csak annyira, hogy a karnagy úr meg ne sértődjék! Hadd higgye, hogy az ő pálcája csúcsán forog áz egész világ, s ha az ő dirigens botja csak egyszer megáll, a mindenség omlik össze), tehát nézi a karmestert, partnerének felel, bekapcsolódik egy tánckettőste, aztán a finálé nagy zenés zűrzavarába, de azért nézi a szmokingos urat is: — Határozottan jóképű. S milyen különös, még a XX. században is léteznek bátortalan gavallérok, akik nem mernek közeledni. Rá kellene mosolyogni talán. Vajon észrevenné? Aligha. A finálé most már robog teljes gőzzel és pokoli zajjal, mint valami óriás lokomotív, amit ráeresztettek a lejtős pályára, és most rohan mindaddig, míg .valami csoda: hegyomlás, taps, függöny meg nem állítja. Áztán a társulat együtt a bársonyfüggöny előtt: Dömötör Ilona, Rátkai Márton, Latabár Árpád, Ihász Aladár, László Andor... és legvégül ő: Hanna. Kicsit, nagyon kicsit megbiccenti a fejét. De a szmokingos úr már nincs a helyén. Ügy látszik,» csak a játékot szereti. A finálé elől menekül. Az ügyelő hozza a híreket: — Ma este botrány volt a pénztárnál ... Hanna a frizurájával bajlódik, csak odaveti a kérdést: — Kivel? Az ügyelő dörzsöli a kezeit. Ügy látszik, megtanulta már ő is a színielőadás trükkjeit: a poénnel várni kell. Hanna megismétli a kérdést: — Kivel? — A szmokingossal. Jön a mindennapi jegyéért. Földszint első sor, bal egyes. Azt mondja a pénztáros: — már elvitték. A szmokingos ragaszkodik a helyéhez: neki adják ki a bal első sor egyest! — A kisaszszony kijön a fülkéből és kimondja a varázsigét: — Molnár Ferenc szerkesztő úr volt itt. ö is ragaszkodott a földszint bal egyeshez ... Hát erre a szmokingos lecsillapodott. Kért egy páholyt, odadobta a tányérra a húszkoronást és már ment is. Meg se várta a pénzt, ami visszajár ... Hanna befejezte a frizurát. — Szóval ma este itt van Molnár Ferenc. — Hát igen, művésznő. Ámbár már itt volt tegnap és tegnapelőtt is, de csak beállt az igazgatói páholyba, nézelődött kicsit, aztán ment tovább. — És miért volt itt? — Azt mondják, jön az új darab. A Kálmán Imre úré. A címe: Bajadér. És hogy a szerkesztő úr felesége, a Fedák Zsazsa művésznő lesz a Bajadér. És azt is mondják, hogy a Zsazsa művésznő azért küldte a Molnár Ferenc urat, hogy nézzen körül: milyen erők vannak a színháznál. Hanna felállt. Még egyszer megnézi magát a tükörben, aztán az ügyelőhöz fordul: — Molnár úr mindenkit ismer. Rétkait, Latabárt, Ihászt... — Csak kegyedet nem, művésznő. Hát biztosan azért jött, hogy megismerje önt is. Ügy látszik, az ügyelő igazat mondott. Molnár Ferenc az első sorban ül, és majdnem olyan merően figyeli Hannát, mint az előbbi estéken a szmokingos. Ennyivel be se éri. Szünetben bejön, és máris (akaratlanul rátéved a nyelvem a pesti flaszter színházi zsargonjára) „rátér a lényegre“. Tehát: Kálmán premier, Fedák Sárival, Rátkai Mártonnal, Nádor Jenővel, Latabár Árpáddal — és Hannával. A rendező ugyan Tihanyi Vilmos, de Molnár olyan káprázatosnak tartja a darabot, hogy ő maga is asszisztál a Bajadér beállításánál. Udvarias, szép gesztus. Fedák Sári megtiszteli partnerét (vagy riválisát?), földerítőt küld. És nem is akárkit: a Testőr, az ördög, a Liliom szerzőjét. Másnap rögtönzött társulati ülés. Tihanyi Vilmos felolvassa az új darabot. Nagypál Béla karmester lejátssza Kálmán Imre muzsikáját. Aztán Beöthy kér szót. Ismerteti a szereposztást. Néhány okos, mérték*, tartó szóval aláhúzza a primadonna; Fedák Sári rangját, majd Hannához fordul: — Remek szerepe van magának is, kedves Hanna. És egy kettőse, amit félő, hogy elirigyel majd magától a primadonna. Nagypál Béla már játssza is a muzsikát: „Jöjjön velem nagysád shimmyt járni...“ Egy igazi primadonnának tudnia kell. mikor érkezik és mikor hagyja el a színpadot. Hát Fedák tudja. Jobban, mint bárki más a világon. I Nagypál csak éppen abbahagyta a muzsikálást, a zene még ott lebeg az üres színpad felett, mikor Fedák belép. Nem: bevonul. Tanítani kellene minden mozdulatát. Ahogy a fejét tartja, kicsit felszegve, diadalmasan, hiszen tudja, hogy győzelemből jött s újabb győzelemre érkezik. Tanítani kellene, ahogy jár: ezek a lépések valamivel hosszabbak egy „civil ember“ lépéseinél, de csak éppen annyira, amennyire ez Illő a dívához, aki az Istenek mércéje és nem emberi léptek szerint mozog. Tanítani kellene, ahogy a kezét nyújtja. Persze nem kézfogásra, hanem kézcsókra. Kicsit a vízszint felett. De azért lehetőséget hagyva a boldog férfiúnak, aki a díva keze fölé hajol, hogy ezt az erős, mégis nőies, izmosán gyengéd jobbot kissé fölemelje. Elsőnek Beöthy csókol kezet, aztán sorra a férfiak, s végül szemtől szemben — Fedák Sári és Honthy Hanna. Zsazsa mögött — ezt minden rosszmájúság nélkül mondjuk — a magyar színháztörténet egész fejezete: Népszínház, Király Színház, aztán Deutsches Theater, Prágai Német Színház, Amerika (bár félő, hogy ott nagyobb volt a füst, mint a láng) és minden külföldi sikernél nagyobb rang: Zsazsa — mint János vitéz és Bob herceg, s végül a nagy házasság: Molnár Ferenc. Hát így állnak egymással szemben. Zsazsa mögött már egy egész világ. Hanna alig három esztendeje vetette meg a lábát» a budapesti színpadon. Még bizonyítania kell. A kézfogás — legalábbis a szemtanúk szerint — több mint barátságos: szívélyes. Jó színésznő mind a kettő. Míg kezet fognak, s két egyéniség, két lélek árama villámgyorsan összeforr — a vonzás és taszítás emberi elektromosságának megfoghatatlan szabályai szerint — már fel is mérik egymás erejét. Zsázsát szíven üti Hanna hamvas fiatalsága, Honthyt a rutin, a mérhetetlen magabiztosság ahogy Fedák, valami láthatatlan uszállyal lesöpör mindenki mást a színpadról. 17
