A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-28 / 52. szám

Megérdemelt, boldog órák Egy november eleji vasárnap dél­után csupa idősebb asszony és ember mozgolódott Jablonca (rozsnyói já­rás) egyetlen hosszú utcáján. (A töb­bi mind rövid és kanyargós). — Vajon hova tartanak? — for­dulok hozzájuk. Ünnepség lesz az iskolában. Tea­délután. Nyugdíjasnapot rendeztek számunkra. két emelném ki. Amióta elkészült a ke­­lecsényi szabadtéri színpad, évről év­re szép eredménnyel szerepelnek az ottani járási ünnepélyeinken. A leg­nagyobb jövője viszont a bélyi tánc­csoportnak lehet, ha a rendkívül te­hetséges fiatalok a jövőben is olyan lelkesen és rendszeresen gyakorol­nak, mint az elmúlt évben. Az énekkari mozgalomnak sajnos járásunkban nincsenek gazdag ha­gyományai. Nagykapos, Nagytárkány és Bodrogszerdahely hirdeti és bizo­nyítja csupán évek óta, hogy tehet­ségben nálunk nincs hiány. Sajnos lelkes karvezetőkben annál nagyobb a hiányunk. Bízunk abban, hogy a nemrég alakult, de máris szép siker­­sorozatot elért Magyar Tanítók Járá­si Énekkarának a karvezetőhiányt le­küzdve sikerül az énekkari mozga­lom fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges tömegalapot biztosítania. Járásunk kulturális életének — a CSEMADOK jubileuma kapcsán — néhány lényeges mozzanatát igyekez­tem megvilágítani. A múltat eleve­nítjük fel, hogy erőt merítsünk a jö­vő merész célkitűzéseinek megvaló­sításához. Fontos, hogy az elért sikerek ne jelentsenek önelégültséget, hanem odaadóbb munkára serkentenek. Tár­juk fel a hiányosságokat és vonjuk le a munkánk megjavítását eredmé­nyező tanulságokat. Dolgozzunk úgy, hogy teljes mér­tékben méltók legyünk pártunk bi­zalmára és emeljük minél magasabb szintre a fiatal nemzedék kultúránk fejlesztése iránti felelősségérzetét. E nemes célok megvalósításáért úgy ér­zem fáradságot nem kímélve érde­mes dolgozni. MAG GYULA KAZINCZY NYELVMŰVELŐ NAPOK A CSEMADOK KB nyelvi szakbi­zottsága a bratislavai és a preéovi (eperjesi) kerületi pedagógiai intéze­tekkel karöltve az idén november 30-án és december 1-én rendezte meg KoHcében (Kassán) a Kazinczy nyelvművelő napokat. A rendezvényt Varga Béla, a CSEMADOK KB ve­zető titkára nyitotta meg. Ezután dr. Sima Ferenc, a nyelvi szakbizottság elnöke üdvözölte a megjelenteket. Ezután került sor az első előadás­ra, „Nyelvművelésünk helyzete, el­vei és legfontosabb feladatai“ címen. Dr. Jakab István előadó ismertette az egyetemes mdgyar nyelvművelés helyzetét, egyes irányzatait, elméleti és gyakorlati eredményeit, s ezen ke­resztül rámutatott a csehszlovákiai magyarság nyelvi gondjaival össze­függő teendőkre. Megállapította, hogy nyelvművelésünkben az ösztönössé­­get felváltotta a tudatosság. Ezzel párhuzamosan azonban azt is leszö­gezte, hogy mindaz, amit nyelvünk ápolása terén elértünk, még koránt­sem elegendő. Az előadásból kitűnt, hogy sok tisztázni való, probléma vár ránk a terminológia területén. Dr. Jakab István előadásának ta­lán egyetlen kitételét kérdőjeleznénk meg a magunk részéről, mégpedig azt, hogy a csehszlovákiai magyar­ság a magyar nyelvet a legalsó és a legfelső — vagyis a familiáris és szép­­irodalmi — szinten használja. Ez a megállapítás nézetünk szerint tizen­öt évvel ezelőtt talán érvényes le­hetett. Közben azonban felnőtt egy erős reál és humán értelmiségi rétegünk, amely már nem csupán familiáris szinten beszéli anyanyelvűnket. Ezt a tényt nyelvészeinknek is figyelem­be kell venniök, ha a nyelvművelés kérdéseivel, nyelvünk használatával, s a nyelvhasználat alakulásával fog­lalkoznak. Ez annál inkább is fon-RADNAI-EMLÉKEST Közismert Bratislavában a Duna jobb partján, a Ligetben álló Petőfi­­szobor. Viszont aránylag kevesen tudják, hogy a szobor alkotója, Rad­nai Béla pozsonyi születésű szobrász­­művész, aki a századforduló kiváló szobrászainak egyike volt. Száz éve született és ötven éve halt meg. Radnai Béla szobrászmű­vész, egyetemi tanár. Ebből az alka­lomból a CSEMADOK Bratislava óvárosi szervezete, a városi képtár­ral és a konzervatóriummal közös­­sen sikeres jubileumi emlékestet ren­dezett 1973. november 23-án a Prí­máspalota Tükörtermében. Duka Zó­tos, mert az egyik megállapítás sze­rint „nyelvi és gondolkodási rend­szerünk nem elég szilárd.“ Az első napon a második előadás „A helynév-gyűjtés módszere" címen hangzott el. Az előadó Teleki Tibor­­né volt. Előadásában bevezetőként ismertette a helységnév-kutatás tör­ténetét, majd tájékoztatta a hallga­tókat azokról a módszerekről, a­­melyekkel a helynév-gyűjtést egyes országokban végzik. Végezetül össze­foglalta a csehszlovákiai magyar helynév-gyűjtés jelenlegi helyzetét. Előadásában rámutatott arra, hogy a népnyelvi hagyományok vészesen pusztulnak, s talán ez az utolsó év­tized, amelyben még valami meg­menthető belőle. Hangsúlyozta, hogy saját népnyelvi kincsünket csak mi menthetjük meg. Ezt a munkát raj­tunk kívül senki sem végzi el. Ez­után az ezzel kapcsolatos gyakorlati feladatokat elemezte, s ismertette azokat a módszereket, amelyekkel ezt a nagyon fontos munkát a leg­eredményesebben lehet végezni. Az idén a kiejtési versenyt őrsúj­faluban rendezték meg mintegy hat­van résztvevővel. Eredményeiről — Valkóné H. Rózsa számolt be. A be­számoló után elhangzott olyan ja­vaslat is, hogy a jövőben a kiejtési versenyt a Kazinczy nyelvművelő napok keretében kellene megrendez­ni. December elsején két nagyon ta­nulságos és érdekes előadás hang­zott el. Az elsőt dr. Benkő Gyula egyetemi tanár tartotta, „Juhász Gyula nyelvi művészete“ címen, a másikat pedig dr. Zsilka Tibortól hallottuk, s ennek tárgya Németh László Irgalom című regényének sti­lisztikai elemzése volt. Végül kihirdették a pályázatok eredményeit. A toponímiai pályáza­ton Farkas Katalin pályamunkáját, a nyelvjáráskutatási pályázaton pedig Török Elemér magnófelvételeit ju­talmazta a bíráló bizottság második díjjal. A nyelvművelők kétnapos találko­zója, amelynek célja a nyelvhelyes­ségi kérdések megvitatása, a nyelv­­művelés elveinek és feladatainak tisztázása, valamint a nyelvjárás-ku­tatás szervezési és módszertani kér- j déseinek megtárgyalása volt, teljesí­tette feladatát. — gs — ; Jóleső érzés ilyen megmozdulásról hallani, mert ugyebár egyszer mi is megöregszünk. Jablonca kis falu, amolyan „ki­halásra“ ítélt. Már csak azért is, mert a fiatalok sorra hűtlenek lesznek hozzá. Beköltöznek a közeli városba, vagy még messzebb, Kassára. A la­kosság 80 százaléka nyugdíjas. A fa­lu csendes, kihalt. Pedig némelyik háza vetekszik egy-egy grófi villá­val! Akik még lakják, összetartanak, s igyekeznek még szebbé tenni fa­lujukat. (Az utat portalanítotrák, mert eddig nyakig érő volt esőzések idején a sár, a patakot szabályozták, kikövezték, stb.) Sőt örömet is tud­nak szerezni egymásnak, amit a je­lenlegi rendezvény is tanúsít. — Csobádiné Molnár Magda ta­nítónő érdeme az egész, ő a CSE­MADOK elnöke, a kultúra fő moz­gatója falunkban. Mindig kirukkol valamilyen ötlet­tel. S nemcsak a CSEMADOK-tagok, de még a többi tömegszervezeti tag is, lelkesen követi. Így fogott most is össze a hnb, a nőszövetség és a CSEMADOK, s így született meg a szép műsor, melyen minden vendég jól érezte magát. Felelevenedtek a ré­gi szokások, a nehéz múlt, arról be­szélgettek, hogyan is éltek itt az em­berek a múltban, s hogyan élnek most. Erről jutott eszébe Szakai Zsi­ga bácsinak egy verse is, melyet még a nyomorgó, munkanélküliség idején vetett papírra „Favágók panasza“ címmel. Verse sikert aratott. Hadd idézzem legalább két sorát! „Mert fekete a kenyér, vékony a szalonna, így hát gyakran korog a favágó gyomra.“ Visszatérve a műsorra, ugyancsak nagy tapsot kapott az „Utazunk ba­tyuval“ című paródia. Ki-ki magára ismerhetett benne ... (Itt még sokan felkötik napjainkban is a batyut...) Az estbe hajló óramutató gyorsan röpítette a boldog órákat. Szólt a nó­ta, cifrázta a klarinétos, s a megtört, öregedő arcokra boldog mosolyt va­rázsolt. A falu legidősebb polgáráról, a 81 éves Iván Zsuzsannáról sem feled­keztek meg és szívküldivel kedves­kedtek neki, és rajta kívül megláto­gatták a falu minden ágyban fekvő betegét. _ Németh Zsuzsanna lyomi Árpádnak és Jozefina Lácová­­nak a szervezet elnökének és a vá­rosi képtár igazgatóhelyettesének megnyitója után Pátzay Pál Kossuth­­díjas szobrászművész, egyetemi ta­nár — Radnai Béla tanítványa — méltatta a kiváló szobrászművész é­­letét és tevékenységét. Ezt követően a konzervatórium diákjai igen szín­vonalas és változatos műsorral emel­ték az emlékest ünnepélyességét. A P. Lebenhart, O. Dohnányi, E. Fried­­lová és J. Vacseková összetételű kvartett Mozart: G-dÚr vonósnégye­sét adta elő élvezetesen. Bukovecky­­né Seereiner Erzsébet pedig Lenau verseire írt Schumann-dalokat éne­kelt. Ezután adta elő zongorán Ko­dály Zoltán: Meditáció Debussy-té­­mára című szerzeményét. A műsor fénypontjaként Rácz Tibor az Akkor­dion Világkupa győztese J. Hatrik öt szentenciáját adta elő magas művé­szi szinten. A megemlékezésen jelen voltak a szobrászművész Budapesten élő fiai: dr. Radnai Béla orvos, dr. Radnai Lóránt műépítész és lánya dr. Jónás­­né Radnai Erzsébet tanárnő, vala­mint unokája, dr. Paphalmy Zsuzsa fogorvosnő. Másnap, november 24-én egy négy­napos kis dokumentumkiállítás meg­nyitására került sor a CSEMADOK KB termében, amelyen a szobrász­­művész fia, dr. Radnai Lóránt em­lékezett meg édesapjáról. A kiállítás tömör keresztmetszetben bemutatta a pozsonyi származású szobrászmű­vész életét és jelentősebb alkotásait. D. Sidó Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents