A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-28 / 52. szám
Gerd Gusztáv tárlata A bányák, hegyek, iskolák, történelmi emlékek és múzeumok városa Banská Stiavnica (Selmecbánya). A múlt mulasztásai után napjainkban gyors ütemben folyik a város műemlékeinek restaurálása. A város vezetői kulturális rendezvényekkel kívánnak hozzájárulni Selmec patináns múltjának felidézéséhez. A múlt emlékeit ápolva felkarolják azokat a művészeket, akiknek munkássága a városhoz fűződik. így kerül most sor a város melletti Piargon (Hegybányán) született Gerő Gusztáv festőművész kiállításának megrendezésére. A művész itt töltötte ifjúságát, s kapcsolatát szülőföldjével ma is fenntartja. A Banská Bystrica-i Kerületi Képtár támogatásával a Selmeci Bányamúzeum vállalkozott a 84 éves festőművész gyűjteményes kiállításának megrendezésére. Egy „rejtett“, csak szűk körben ismert, s talán csak töredékében számon tartott életművet állított nyilvánosság elé a rendezőség. A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy Gerő Gusztáv, ez az értékes művész, végre megtalálta méltó helyét a hazai képzőművészetben. A kiállításon szereplő másfélszáz alkotása közül a legtöbb olajfestmény és pasztellkép, de szép számmal találunk köztük kombinált technikával készült enkausztikát, akvarellt, temperát és rajzot is. Egy-egy alkotása, az első világháborút követő hadifogságából való hazatérést idézi, amikor Vlagyivosztokból jövet végigutazta Koreát, Japánt, Kubát és Amerikát. Gerő Gusztáv miután hazakerült a hadifogságból, Losoncon telepedett le. Itt alapított családot, s a Budapesti Képzőművészeti Akadémián szerzett tanári diplomájának nosztrifikálása helyett a szabad alkotóművész pályáját választotta. Cseh Lajos festőművész barátjával társulva kis „batikoló“ üzemet létesítettek. Együttes munkájuk eredménye az úgynevezett képzőművészeti-batik, a selyem-grafika megteremtése. Slovenská Lupéén élte át a második világháború borzalmait. 1945-ben ismét visszatért Losoncra s itt 1956-ig, nyugdíjaztatásáig tanárként működött. Amíg tanár volt, kevés ideje maradt az alkotásra. A nyári szünetet rendszerint családjával együtt Selmecen töltötte. Ilyenkor szorgalmasan festett, olajjal és pasztellel dolgozott, 1958-ban a Banská Bystrica-i Vnb egy nagyobb kompozíció elkészítésére adott neki megbízást. A mű a Budinské Lazyn kivégzett partizánoknak állít emléket. 1965-től rendes tagja és kiállítója a DIELO-nak. 1973. októberében szülővárosában rendezték meg gyűjteményes kiállítását. Sólyom László a és Nagykaposon értek el. Nagyszerű .és felejthetetlen vitaesteket sikerült szervezni főleg Királyhelmecen, ami elsősorban a helmeciek nagyfokú érdeklődésének és hozzáértésének a bizonyítéka. Ügy gondolom, egyetlen csehszlovákiai magyar író és költő sincs, aki ne járt volna Királyhel-EREDMÉNYES NEGYEDSZÁZAD Kulturális szövetségünk a CSKP internacionalista politikájának eredményeképpen — egy évvel a Győzelmes Február után — 1949-ben alakult meg. A CSEMADOK a negyedszázad alatt felnőtt, erősödött és a csehszlovákiai magyar dolgozók tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrájának fáklyavivője lett. A 25 év alatt az emberek tömegében ’ kibontakoztatta a színjátszás, az ének, a tánc és az irodalom iránti érdeklődését. A CSEMADOK az emberek ezreit „fedezte“ fel, akik tehetségüket, rátermettségüket szövetségünk keretében bontakoztatták ki és segítették önzetlenül dolgozóink kulturális színvonalának emelését. A népszokások, népviseletek százait mentették meg a teljes feledés homályától és tették az országos és járási ünnepélyeken mihdannyiunk számára ismertté, közkinccsé. Elmondhatjuk, hogy a CSEMADOK rendezvényei hagyományőrző, hagyományápoló szerepüket betöltötték, és így dolgozóink számára közkedveltté váltak. ELSŐ TALÁLKOZÁSOM A csehszlovákiai magyar kulturális élettel először 1950-ben kerültem közvetlen kapcsolatba (1950-ig Magyarországon tanultam). Oly szerencsés helyzetben voltam, hogy éppen a kultúra akkori fellegvárában, Komáromban volt szerencsém — mint hetedikes gimnazistának — megízlelnem a csehszlovákiai magyar kulturális élet ízét. Komáromban oly gazdag és magas színvonalú kulturális élet volt az ötvenes évek elején, hogy aki annak akkoriban részese volt, egész életére eljegyezte magát kulturális életünkkel. így voltam ezzel én is. Még most is — a majd negyedszázad távlatából — rendkívül elevenen él (bennem azoknak a kedves, meleg hangú, nagyszerű szórakozást és művelődést jelentő kulturális rendezvényeknek a hangulata, hogy még ma is legkedvesebb emlékeim közé tartoznak. A ráhatás, a kulturális élet útján való elindítás oly erős volt, hogy azóta állandóan szinte megszakítás nélkül aktív szervezője és tisztségviselője vagyok kulturális szövetségünknek, lassan egy évtizede én töltöm be a tőketerebesi járási bizottság elnöki funkcióját. Ebből következik, hogy a mai fiatalokra, ha a kultúra terjesztőinek nehéz, de rendkívül felemelő útjára akarjuk őket vezetni, olyan erős, tartós és mély élményeken alapuló hatást kell gyakorolni, amely egész életünk folyamán elkíséri őket, olyan élmények részeseivé kell őket tenni, amelyekből hosszú éveken át meríthetnek. így kell nevelnünk a kultúra fiatal fáklyavivőit, hogy a stafétaátadás zökkenőmentesebb legyen, hogy a kulturális életben ne következzen be törés és pangás. Arra kell törekednünk, hogy a fiatalokat a szocialista eszmék iránti hűség mellett áthassa a kultúránk iránti forró szeretet, így meglesz a biztosítéka annak, hogy a nehézségektől és sikertelenségektől nem riadnak vissza és képesek lesznek kultúránk fejlesztése útjából az akadályokat elhárítani. BODROGKÖZI ÉS UNG-VIDÉKI MOZZANATOK Járásunk területén az 1949—1950- es években kezdtek megalakulni a CSEMADOK-szervezetek. A kezdeti nehézségek elhárítása után rohamosan fejlődtek és szinte a semmiből nőttek ki vidékünkön elsőként a színjátszó együttesek. Egy-egy bemutatkozás az egész községet lázba hozta, szinte ünneppé vált. így volt ez Királyhelmecen, Nagykaposon, Kiskövesden, Kistárkányban, Kaposkelecsényben, Battyánban, Perbenyikben, Radban, Szinyérben, Bélyben, szinte az Ung-vidék és a Bodrogköz minden községében. A lelkes rendezők közül is meg kell említenünk a színjátszás úttörőinek nevét, akik fáradtságot nem ismerve vállalták a kultúra terjesztőinek az „új ember kovácsának“ szerepét. Ezek Plachy Imre, Lackó Nándor, Köblös János, dr. Sutka László, Kassai Béla, dr. Varga Tibor, Majkrics József, Pikor István, Ripcsu Bertalan, Szabó János, Rudas István és mások. Rendezőink nagy szeretettel vitték színpadra a hazai szerzők műveit. Egri Viktor, Dávid Teréz és Lovicsek Béla darabjai szerepeltek leggyakrabban színjátszóink repertoárján. Ezek a színielőadások a sok-sok ezer néző számára a jó szórakozás mellett szocialista öntudatformáló szerepet is betöltötték. Kár, hogy az utóbbi években járásunkban kissé visszaesett a gazdag hagyományokkal rendelkező színjátszó mozgalom. Sokan a televíziót vádolják e helyzet kialakulásáért, de talán a megváltozott és rohanóvá vált élettempó egyre ritkábban teszi lehetővé a sok fáradsággal, lemondással járó színdarab-betanulást. Pedig a fáradozásért teljes kárpótlást nyújt az előadás sikeréből származó felemelő élmény. Ilyen csodálatos kárpótlásban volt részük a perbenyikieknek, akik felejthetetlen sikerrel adták elő évekkel ezelőtt a „Gül baba rózsái“ és a „János vitéz“ című daljátékot. Jelenleg a következő községekben fejtenek ki rendszeres tevékenységet a színjátszó együttesek. Bély. Nagvkaoos. Bári, Perbenyik, Ruszka és Mátyóc. A színjátszás mellett az irodalom népszerűsítésének és terjesztésének van leggazdagabb hagvománva járásunkban. Számtalan könyvkiállítás és az író-olvasó találkozók sokasága jelzi. hogy az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, a könyv megszerettetése mindig fontos helyet foglalt el a CSEMADOK tevékenységében. Az irodalom népszerűsítésében legszebb eredményeket Királyhelmecen ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ mecen. Sőt az egyetemes magyar irodalom kimagasló képviselőit is vendégül látták igazán felemelő és tanulságos író-olvasó találkozókon. Találkozott helmeci olvasóival Illyés Gyula, Veres Péter, Váci Mihály, Lengyel József, Dobozi Imre, hogy csak a legnevesebbeket említsem. Az utóbbi években iskoláink is eredményes és hasznos tevékenységet fejtenek ki az irodalom népszerűsítése és a könyv terjesztése terén. Ezt bizonyítja a hazai írókkal és költőkkel szervezett beszélgetések sokasága, melyek minden esetben a könyv iránti szeretet elmélyülését eredményezik. A néptánc területén járásunkban nem sikerült mind ez ideig a kellő színvonalat elérnünk. Ha volt is egyegy kiváló tánccsoportunk, működése általában tiszavirág életű volt. Sok évvel ezelőtt Szirénfalván működött — „Szirénfalvi aranylábú öregek“ néven — a legsikeresebb tánccsoportunk, amely Gombaszögön és Zselizen is sikeresen képviselte járásunkat. Kár, hogy a szirénfalvi táncosok teljesen kiöregedtek, és nincs helyettük kellő lelkesedéssel átfűtött utánpótlás. Hasonló a helyzet Abarán, Deregnyőn és Királyhelmecen is, ahol lényegében a tánccsoportoknak csak az emléke él. Jelenleg Kaposkelecsényben, Nagykaposon, Bélyben, Mokcsán, Bodrogszerdahelyen és Szomotoron van a CSEMADOK-nak tánccsoportja. A felsoroltak közül a kaposkelecsényie-
