A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-21 / 51. szám
MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Cseh film Rendezte: Václav Matéjka Egy kis koreai falu lakosait mozgósítják. Súlyos harcok során az első vonalban harcolók legtöbbje elesik, nagy nehézségek árán azonban az ellenséget feltartóztatják. A falu fiataljai megesküsznek: bosszút állnak apáik haláláért. A fiatalok különleges megtorló egységet alakítanak; drámai események között is megtartják szavukat. A lenyűgözően érdekes bűnügyi film története az egyik észak-csehországi szénbányában játszódik, ahol titokzatos körülmények között meggyilkoltak egy fiatal munkásnőt. A bonyodalmas nyomozás során leleplezik a tettest, és megállapítják azt is, hogy az egyik bányász is — felelőtlen magatartása miatt ~ felelős a lány haláláért. A főszerepekben Jirí Valát, Peter Kostkát és Carmen Mayerovát Koreai film Rendezte: Cs. D. Min Amerikai színes film Rendezte: Sidney Poitier A film története az amerikai polgárháború utáni válságos időszakban játszódik. Buckót, az Unió lovascsapatának őrmesterét őszinte barátság fűzi egy kalandor prédikátorhoz, akit csak az érdekel hogyan használhatná ki a zűrzavaros gazdasági helyzetet arra, hogy meggazdagodhasson. A két barát között emiatt ellentétek keletkeznek, végül mégis egymás mellett szállnak harcba a rabszolgák felszabadításáért. A TÉLI FILMFESZTIVÁL MŰSORA A Szlovákiai Filmforgalmazó Vállalat munkatársai már hetek óta a Dolgozók Filmfesztiváljának téli seregszemléjére készülnek. A bemutatásra kerülő hazai és külföldi filmeket már kiválasztották, s mindjárt a bevezetőben megállapíthatjuk: a program a legigényesebb nézőket is kielégíti. Mikulás Zemanikkal, a Szlovákiai Filmforgalmazó vállalat fődramaturgjával a téli filmfesztivál előkészületeiről, a bemutatásra kerülő filmekről beszélgettünk. — 1974. január 18 és február 1 között rendezzük meg a Dolgozók Filmfesztiváljának téli eseménysorozatát Szlovákia 24 városában a legújabb hazai és külföldi alkotásokat mutatjuk be — mondotta a filmforgalmazó vállalat fődramaturgja. A cseh és szlovák filmek már vetítésre készek, két film laboratóriumi munkálatait a napokban fejezik be. A barrandovi és a kolibai laboratóriumokban serény munka folyik, minőségileg kifogástalan kópiákat bocsátanak rendelkezésünkre. A külföldi filmek szinkronizálását, feliratszövegezését ez év végére szintén befejezik. 9 Milyen filmeket láthat majd a közönség a fesztivál téli részében? — Szörény véleményem szerint a szakbizottság felelősségteljes és jó munkát végzett. Közel száz film közül választotta ki a bemutatásra kerülő tizenhárom alkotást. Nagy közönségsikert várunk két cseh filmtől, a K. Kuchyfta rendezte Forró tél-tői és J. Toman Marianské Láznéban történt. A téli fesztiválon mutatjuk be Vladimír Bahna új filmjét, a Rejtett forrás-t. Az új szlovák film néhány részletét már láttam, nekem nagyon tetszett. A film vágását már befejezték, az első kópiák már az év végére készen lesznek. A szovjet filmművészet két legújabb alkotását mutatjuk be a téli fesztivál keretében, a Hárman és egy szerelmes-t, valamint a Monológ-ot. Keoszajan és Averbach szovjet rendezők filmjei minden tekintetben kitűnőek, szinkronizálásukat a napokban fejezik be. A bolgár filmgyártást a Fiatalság és a szerelem, valamint a Házasság, a magyart a Barangolás Jakabbal, a franciát az Aggszűz, és a Bohócok, az amerikait a Visszavágás, a svédet az Emigránsok, az egyiptomit pedig a Múmia című filmek képviselik a téli fesztiválon. 9 Hol és mikor rendezik meg a cseh és a szlovák filmek 1974. évi fesztiválját? Francia színes film Rendezte: Philippe de Boica A második világégés első évében történt tragikomikus esemény főszereplői: két katonaszökevény és egy asszony az afrikai sivatagban az előrenyomuló náci haderők elől menekülnek. Hihetetlenül kalandos út során Tuniszba kerülnek, ahol a svájci nagykövetségen találnak menedéket, majd beállnak az előrenyomuló angolszász hadseregbe, hogy bosszút álljanak a nácikon. — Nyitrán és Plzeftben, 1974. február 20 és 27 között. Felvonultatjuk az 1973-ban készült legjobb rövid-, dokumentum- és játékfilmeket. Befejezésül szeretnék még egy érdekességről beszámolni — mondotta búcsúzáskor a filmforgalmazó vállalat fődramaturgja. — A jövő év februárjában, a téli filmfesztivál befejezése után, a bratislavai Csillag (Hviezda) moziban kiállításon mutatjuk be a 75. évfordulóját ünneplő csehszlovákiai filmgyártás történetének egyes jelentős mozzanatait. A kiállítás anyaga már együtt van, most folyik a rendezése, feldolgozása. Szó van arról is, hogy a kerületi székhelyekre is elvisszük a kiállítást. Az érdeklődők bizonyára sok érdekességgel régi emlékkel találkoznak majd ezen a kiállításon. FEDERMAYER ISTVÁN L A KULÖNVONAT