A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-21 / 51. szám

ható a látogatottság. De ha az itt élő magyarságét, akkor ijesztően kevés,

A CSEMADOK kulturális szervezet. Fő célja tehát, közvetíteni minél nagyobb számú közönségnek a kulturális értékeket, formálni tagságának, a csehszlovákiai magyar dolgozóknak szocialista öntudatát, ízlését, világnézetét. Persze, amilyen könnyű ennek a feladatnak a megfogalmazása, annyival bonyolultabb a gyakorlati megvalósítása. Bonyolultabb, mert mint például a jelen esetben is, bizonyára sokrétű problémával kell a kulturális dolgozóknak szembenézniük.

Bevezetőmben talán túlságosan is komor képet festettem a jelenlegi helyzetről, és szinte örülnék, ha Jurenka Béla, a bratislavai városi bizottság titkára feloldaná, eloszlatná azt a sötét összegezést, s mondaná el véleményét a felvetett problémával kapcsolatban.

— Ami a legutóbbi Csokonai előadást illeti, valóban kevesen vettek részt rajta. A legszomorúbb, hogy rengetegen hiányoztak azok közül is, akiknek, ha nem is hivatali, de legalább erkölcsi kötelességük lett volna megjelenni. (Bár azt a fogalmat, hogy kötelesség a mi munkánkban nem szívesen használom?) Persze ugyanez vonatkozik a Prímáspalota tükörtermében áprilisban megtartott színvonalas ünnepi akadémiánkra, amelyen az 1948-as eseményeket méltattuk, de sorolhatnám tovább a kevés létszámú közönség előtt megtartott előadásokat. A fő problémát abban látom, hogy mi magunk, a Szövetség dolgozói, mintha nem tulajdonítanánk kellő fontosságot a saját munkánknak. Nem akarok általánosítani, kizárólag a fővárosban szervezett kisebb-nagyobb rendezvényekre gondolok. Ügy tűnik, mintha ezek értéktelenebbek lennének számunkra, mint azok, amelyek szerte az országban történnek. Itteni rendezvényeink kissé elvesznek, elsikkadnak.

Ugyanez vonatkozik (sőt összefügg a fentebb említett problémákkal) a főváros és vidékének iskoláira, az itteni szerkesztőségekre s az egyes intézmények magyar ügyekkel foglalkozó csoportjaira, osztályaira. Sajnos, részükről is olykor érdektelenség kíséri rendezvényeinket.

— Ezek mindenesetre komoly érvek, de gondolom, hogy a szervezés és a rendezvényt népszerűsítő munka terén is akadnak hiányosságok. Kicsit talán nagyobb fényt kellene adni már előzőleg is az egyes előadásoknak. Többször és többet kellene hallani, tudni róluk. Nem szomorú, fáradt, szervező munka kell, amikor búsongunk a jelenlegi helyzeten és elfogadjuk mint változhatatlant. Szerintem helyes lenne például, ha a CSEMADOK ifjúsági klubjának valamennyi tagja egyben lelkes aktivista is lenne, nagyobb részt vállalna a népszerűsítő munkából. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy a bratislavai népművelési és kulturális rendezvények látogatottság terén is példamutatók legyenek országos viszonylatban, akkor nem elég csupán meghívni a CSEMADOK tagságát, s egy rövidke újsághír sem elegendő. (Elkerülheti a figyelmet, a meghívók olykor késve érkeznek). Tehát fontos lenne az iskolák, egyetemek, üzemek, vállalatok, internátusok faliújságaira is eljuttatni időben a meghívókat. Olykor az igen rövidke tudósítás helyett más jellegű népszerűsítő rövid cikk is felhívhatná a figyelmet ezekre a tartalmas rendezvényekre. Jurenka elvtárs talán úgy véli, hogy naivak ezek az elképzeléseim.

— Egyáltalán nem, hiszen lényegében mindezt a jövőben ilymódon igyekszünk megvalósítani. Például már most is felméréseket végzünk a különböző üzemekben, de sajnos, az üzemek vezetőségénél nem mindenütt találunk kellő megértésre. Így is remélem, hogy ennek ellenére fokozatosan megoldjuk ezeket a problémákat.

— A városi bizottság helyi szervezetei közül melyek működnek a legsikeresebben.

— Ilyen a pozsonypüspöki helyi szervezet, ahol a népművelési és népművészeti munka is jó irányban és kellő szinten halad. Az óvárosi helyi szervezetről ugyanezt mondhatnám, munkájukban a legértékesebb a rendszeresség, valamint az, hogy az ifjúságot egyre sikeresebben vonja be a munkába. Ugyanakkor nagy reményre jogosít az oroszvári helyi szervezet munkássága, és a ligetfalusi helyi szervezetről is csak elismeréssel szólhatok

— A CSEMADOK városi bizottságának vezető tisztségviselői közül

kik azok, akik a legodaadóbban részt vállalnak a kulturális munkából?

— Ilyenek Péterfi Gyula, Hamar Kálmán és mindazok az elnökségi tagok, akik a helyi szervezetek élén mint elnökök működnek. Név szerint Duka Zólyomi Árpád, Nagy Vilmos, Végh Tibor, Oros György. Lehet, úgy tűnik kettős feladatuk van. Így igaz, de jó megoldás, mert kölcsönösen „elsőkézből“ tudunk mi is, ők is minden problémáról, ami a városi bizottság és a helyi szervezetek tevékenységét, kívánságait illeti.

— Aíít mondana végezetül?

— Szövetségünk fennállásának ne- , gyedszázados évfordulója tiszteletére mi is mindent megteszünk, hogy a lehető legkielégítőbben sikerüljön megoldani a meglevő problémákat. ■

A CSEMADOK Központi Bizottsá- , gára is ellátogattunk, ahol Varga Béla vezető titkár is kifejti véleményét a városi helyi szervezetek tevékenységével és a gyéren látogatott rendezvényekkel kapcsolatban.

— Természetesen több szempontból is nehezebb a városi helyi szer- ; vezetek munkája. Amíg a kisebb községekben mindenki tud mindenkiről, könnyebb az áttekintés, addig < a nagyobb városokban, különösen a fővárosban szétszórtan élnek az emberek. Ennek ellenére is nagy lehe- | tőség van a kulturális életre, hiszen itt vannak a legjobb szakemberek, előadók, művészeti dolgozók. Viszont j köztudott, hogy akár a bérházak la- i kói, alig ismerik a nagyobb városokban az emberek egymást, vagyis nemcsak a térbeli távolságok gátolják az egymáshoz való közeledést, hanem a kevesebb szabad idő, a rohanó nagyvárosi élet, tehát az emberek fáradtsága, de valljuk be, hogy sok esetben a közönyössége is. Nagyon sokan vannak, akik elzárkóznak minden elől. Jó és rossz elől egyaránt. Persze ez az elzárkózás nem mindig lesz egyenlő a pihenéssel, kikapcsolódással. Aki elmenekül, nem biztos, hogy megmenekül, csak esetleg egyedül marad, elidegenedik, még a nagyon kellemes családi körben is magányos lesz. S ekkor aztán még nehezebb megtalálni a visszautat. Az ember társas lény és rendezvényeink jó alkalmat nyújtanak a találkozásra, közeledésre az itt élő magyarok számára.

Ami pedig a rendezvények népszerűsítő munkáját illeti, minden bizonynyal e terén is akad javítani való, de még ez sem indokolja azt a furcsa tényt, hogy például íróinkat, költőinket a szerkesztőket (tisztelet az igen kevés kivételnek) szinte sohasem látjuk ott fővárosi rendezvényeinken. Tőlük elvárnánk, hogy például egy Csokonairól szóló rendezvényen megjelenjenek és ló példával járva elöl segítsenek kialakítani a pezsgőbb kulturális és szellemi életet. Sajnos, mintha kevésbé értékelnénk értékeinket, azt ami csak a miénk. Ezért is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hoev .mielőbb mesroldódjanak ezek a problémák, de addig is. ha harminc embernek is. szervezni fogjuk ezeket az előadásokat, akadémiákat, Csokonai, Petőfi, Madách, Jókai, Fábrv és más nagy irodalmáraink gondolkodóink életéről és munkásságáról, a baráti népek nagyjairól, korunk technikai, tudományos és ideológiai fejlődéséről, mert tudom, hogy ez az érdektelenség átmeneti lellegű és a város magyar lakossága hamarosan felfigyel ezekre a rendezvényekre. T. KASZA IDA

Két felvétel a bratislavai születésű Radnai Béla szobrászművészről tartott emlékestről

Esztrődbemutató

Egy kissé hűvös, de napsütéses novemberi vasárnap délutánján a „C” jelzésű városi autóbusz Rusovcén (Oroszvárott) kiszállt utasai a mozihelyiség holléte felől érdeklődtek. Ugyanis a CSEMADOK petráalkai (ligetfalusi) helyi szervezetének tagsága meghívót kapott a tavasszal újjáalakult oroszvári testvérszervezettől esztrádműsoros bemutató előadására.

Fél órával az előadás megkezdése előtt még folytak az improvizált színpad felállításának utolsó munkálatai. Maguk a szereplők is segédkeztek. Izgatottak, s nem csoda, mert túlnyomó részük fiatal, így alig emlékeznek arra, hogy az 1963-as esztendőt megelőző években milyen serény, eredményes kultúrtevékenység volt falujukban. Ök ebben a meddő, az

1963-as évet követő évtizedben serdültek fel, illetve váltak if jakká. — Annak ellenére, hogy éppen ebben az időszakban szociális téren óriási fejlődés észlelhető (hiszen Oroszvárott is sok, új korszerű családi ház és intézmény épült), viszont egyetlen társadalmi szervezete sem tevékenykedett, megszűnt a kulturális élet, s a CSEMADOK helyi szervezete is.

Ha 1973-ban érezzük is a rést, amely megállította a helyi szervezet fejlődésének folyamatosságát: örülünk annak a ténynek, hogy a tüzet mégsem hagyták kialudni, és hisszük, hogy azt szorgalmas, céltudatos tevékenységgel tovább fogják éleszteni.

Amikor 1973 télutóján elhatározták, hogy községükben újból létrehozzák a CSEMADOK alapszervezetét, volt már konkrét munkatervük: ébreszteni és növelni a község lakóinak kulturális igényeit, nemesen szórakozni és szórakoztatni a kocsmák szennyes légkörétől elvonni minél több polgártársat.

Negyvenhat taggal indultak a márciusi alakuló gyűlésen és azóta tizennégy új tagot kapcsoltak be a szervezet életébe.

Első nagysikerű rendezvényük a „Petőfi-emlékdélután” c. irodalmi összeállítás volt, amelyben kitűnt a 12—14 tagú vegyes énekkar Schneider Ede irányításával.

A november 11-én előadott esztrádműsoruk fénypontja az énekkaron kívül Pupákné, Sípos Mari volt, aki hivatásos színvonalon adott elő szlovák népdalt és cigánydalokat Streck Erika harmonikakíséretével. (A közönség többször visszatapsolta a színpadra). — A „csizma” c. komikus jelenetben Bótyik György, Matus László, Matus Péter és Lang József a „Vészjelző”-ben Matus Mária és Gaál Erzsébet, a „Nylonharisnyá”ban Battyánek Ili, Gaál Marika és Matus László, a „Zöldségüzlet” c. bohózatban Csapiár Erzsébet, Weinhandl Irma, Kovács Annus és Matus Marika szerepeltek. A „Fűszerüzlet” c. böhózatban Balogh Erzsébet, Matus Péter és Lang József játszott, „Hacsek és Sajó”-t Matus Péter és Matus László adták elő. Megtapsolták Kovács Jenőt is a „Pöstre möntem” c. parasztkomédia előadásáért.

Az előadásról mindenki megelégedetten, jó élménnyel távozott.

JURENKA BÉLA