A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-07 / 49. szám
tára tesszük a zsákot — mondta Éva. A fivérek sokáig tűnődtek, de az asszonyok rábeszélésére végül is kötélnek álltak. — Hozzátok ide azt a lovat. Látni akarom — utasította szolgáját Gergely. Egy órába sem telt, a természet furcsasága, a hófehér kis ló ott állt a várudvaron. János és Gergely megveregették a kis állat nyakát, hátát, s úgy döntöttek, hogy a ló hátára szíjazzák ajándékukat, s a lovat is a királynak ajándékozzák. Gergely sebtiben néhány soros levelet írt Szapolyainak, kérve, hogy engedjen szabad utat futárának, aki útban van Budára, Mátyás királyhoz. Szapolyai, amikor meglátta az apró lovat, mosolygott, ismerte barátját, tudta, hogy az furcsa ajándékával vissza akarja szerezni az* uralkodó kegyét, bizalmát. A futárnak utat nyitott, seregeit pedig visszavonta az erdő mélyére. — Egy hétig várunk... Ha a királytól nem kapok más utasítást, a várat elfoglalom — üzente a fivéreknek. A futárnak szerencséje volt. A hóvihar még aznap elcsendesedett, szép napos időben, de csikorgó hidegben szinte pihenés nélkül lovagolt Buda felé. Három napon belül Budán volt. A királyt rosszkedvében találta. Kisfia súlyos beteg volt, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni, lemondtak életéről. — Mit akar tőlem az a két kapi áruló? — kérdezte szolgájától, aki bejelentette a kapi futár érkezését. — Uralkodónk meghallgatását kéri, és egy zsákot hozott, azt akarja személyesen átadni. — Jöjjön be! A futár bizonytalan léptekkel menl Mátyás elé. — Kapy János és Gergely uraimék a legalázatosabban arra kérik, mentse meg Kapi várát a pusztulástól, mondotta és az asztalra szórta a zsák tartalmát. Rengeteg aranypénz, drága ékszer csillogott az ablakon beáramló napsugárban. Mátyás király egy ideig csak nézte az ajándékot, nézte, aztán dühösen megszólalt: — Mondd meg az uradnak, aranyra, kincsre nincsen szükségem, alattvalóimtól hűséget, engedelmességet követelek! Szedd össze az aranyakat, siess haza s válaszomat közöld uraiddal! A futár lassan összeszedte az aranypénzeket, ékszereket, berakta a zsákba, s alázatosan elköszönt. — Mit tegyek most...? tűnődött, amikor a vár folyosóján lassú léptekkel a kijárat felé haladt. A folyosón a király tanácsadói vitatkoztak. Középütt az udvari orvos állt, amikor beszélni kezdett, a többiek elhallgattak. — Az orvostudomány tehetetlen. Mi már nem tudunk segíteni ■— mondotta megfontoltan. — A kisfiú már mosolyogni, örülni sem tud ... És ez a legnagyobb baj. Lehet, hogy már nem éri meg a reggelt... A futár meghallotta, mit mondott az orvos. Közelebb lépett s megszólalt. — Olyan nagy örömet szerzek a betegnek, mint senki más! Az én ajándékomnak biztosan megörül, mosolyogni fog, s reggelre felgyógyul. — Milyen ajándékot akarsz adni a betegnek? Mivel akarsz neki örömöt szerezni? — érdeklődtek a király tanácsosai. — Van egy apró, hófehér lovacskám, nincs ilyen senki másnak. — Hol az a ló? — Mindjárt hozom — válaszolta a futár, s meg sem várta a tanácsosok döntését, rohant az udvarra a törpe lóért, s úgy hozta fel a tornácra. A tanácsosok kíváncsian vették körül a kis állatot. A lovacska értetlenül nézte a körülállókat és a fényűzően berendezett hatalmas folyosót. — Az öröm a legjobb orvosság! Gyerünk, vigyük a lovacskát a beteghez — ajánlotta az orvos. Csöndesen kinyitották a betegszoba ajtaját s a lovacskát oda vezették a beteg ágya mellé. A királyfi tágra nyílt szemmel bámulta, úgy csalogatta magához. — Hű, lovacska, gyere hozzám! Ne félj tőlem ...! Mi ketten jó barátok leszünk, együtt fogunk játszani... A lovacska bátortalanul közeledett az ágyhoz. Amikor odaért, a királyfi megsimogatta. Örömében kipirult az orcája. — Ültessetek a hátára, lovagolni akarok — szólt az ágya körül állókhoz. — Majd akkor, ha teljesen egészséges leszel — nyugtatta betegét az orvos. — De a lovacska maradjon itt mellettem ... Meglátjátok, reggelre egészséges leszek. A nagy öröm valóban kigyógyította, talpra állította a súlyos beteget. — Hol a kapi futár? Hol az az ember, aki a törpe lovat ajándékozta a fiamnak? — kérdezte a király, amikor meghallotta az örömhírt. — Ott van a királyfi mellett. Ö ápolja a kis lovat, a királyfi egy pillanatra sem engedi el magától. — Akkor maradjon mellette! Magam megyek Kapiba. Nyergeljétek fel a legjobb paripáimat, a zsákot pedig, amit a futár hozott, kössétek a nyereg mellé. Visszaviszem ... A fagyos, hóviharos napokat enyhe idő váltotta fel. A gyönyörű erdős vidéket elöntötte a fény, az árkok olvasztott ezüsttel voltak tele. a tavakon pedig a jég úgy csillogott, mintha hatalmas óntál volna. Szapolyai seregei éppen harci állásba sorakoztak fel, amikor Mátyás király betoppant hadvezérének sátrába. — Velem jössz a várba, együtt beszélünk a Kapy-fivérekkel. Nagy örömöt okoztak nekem, megmentették fiamat a biztos haláltól — mondotta a király. A Kapy fivérek nagyon csodálkoztak, amikor Szapolyai Imrével együtt maga a király jelent meg a várban. Mátyás az asztalra tette a kis zsákot. — Az aranyat, kincset visszahoztam — nincs rá szükségem. Alattvalóimtól, a váruraktól engedelmességet, hűséget követelek. A kis lovat azonban megtartottam... És most négyszemközt szeretnék veletek beszélni — fordult a király a fivérekhez. Mindhárman átmentek a szomszédos terembe. Rövid néhány percen belül megoldották a vitás kérdést, pillanatokon belül tisztázódott, hogy aljas rágalomról volt csak szó, mindkét Kapy fivér hűséges híve Mátyásnak. — Nagyon örülök, hogy ajándékotokkal megmentettétek a fiam életét. De jobban örülök annak, hogy nem csalódtam bennetek — mondotta Mátyás és magához ölelte a fivéreket. Kapi vára déli dísztornyának romjai A vár romjai hsiKSii fiijuk A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről.
