A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-07 / 49. szám
HAT AZ OLAJFEGYVER Nixon amerikai elnök energiahelyzettel foglalkozó beszéde jelzi az arab „olajfegyver" bevetésének hatásosságát. Az elnök a mostani energiaválságot a második világháború óta a legsúlyosabbnak nevezte. Az arab országok olajembargája nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai feszültséget is keltett, hiszen abban, hogy még legszorosabb NATO-szövetségesei is elhatárolták magukat Washingtontól, nagy része volt a Közel-Keletröl származó olajszállítások megszüntetésének, illetve csökkentésének. Ez alkalommal egészen másként fogadták az Egyesült Államokban, de még Nyugat-Európában is a kőolajtermelő arab országok lépését, mint 1967-ben. Hat éve a mostanihoz hasonló olajembargó hirére a Nyugat csak a vállát vonogatta: „az arabok végtére is nem tudják meginni olajukat". Meginni tényleg nem tudják, de tartalékolni, a termelést csökkenteni igen. 1967-ben az arab olaj helyett még máshonnan tudtak vásárolni a fogyasztó országok, de 1973-ra a helyzet alapvetően megváltozott. És ez adja az olajfegyver hatékonyságát: 1973-ban valamennyi tőkés országot érintő energiaválság érlelődik, mert az energiahordozók — elsődlegesen a kőolaj — termelése elmarad az egyre bővülő szükségletek mögött. A közel-keleti olajcsapok elzárását látszólag legkönynyebben az Egyesült Államok viselhetné el, minthogy elég nagy hányadban önellátó, csupán olajszükségletének egyharmadát elégíti ki az import. Ennek az importnak is mindössze negyedrésze származik a Közel-Keletröl. Az Egyesült Államok esetében azonban a számok önmagukban nem tükrözik a valós helyzetet. Amilyen mértékben növekszik ugyanis az amerikai lüggés az arab olajtól, olyan mértékben irányul oz olajfegyver közvetlenül Washington ellen. Mig a legnagyobb arab köolajtermelő országok az Egyesült Államokkal szemben teljes olajszállitási tilalmat léptettek életbe, addig a nyugat-európai országokat és Japánt — Hollandia kivételével — közvetlenül kevésbé érinti a tilalom. Ezek az olajfogyasztó tőkés államok tulajdonképpen „gondolkodási időt" kaptak, hogy felülvizsgálják vagy fenntartsák a közel-keleti konfliktusról kialakított álláspontjukat. Ki is mondták ezt a termelés csökkentését elhatározó OAPEC-ülésen (az arab kőolajexportáló országok szervezete): az igazságos rendezést támogató államokkal szemben nem alkalmazzák sem a teljes olajembargót, sem pedig ennek enyhébb formáját, a szállítások korlátozását. Tehát az olajfegyvert: a szállítások teljes leállítását a nyugati államok közül, csak az Egyesült Államok ellen, mint az izraeli agresszió egyetlen közvetlen politikai és gyakorlati támogatója ellen, vetették be (Hollandiára is kimondták ugyan a teljes bojkottot, de Hága esetében elsősorban a többi nyugat-európai tőkés államra és a Washingtonra való nyomás fokozásáról van szó). Már az arab olajembargó kihirdetése előtt súlyossá vált az amerikai olajellátás-olajkereslet viszonya. Hogy ebben a helyzetben az olajfegyver bevetése „nyomós rábeszélő eszköz" Washington közel-keleti politikája felülvizsgálatára, azt a következők indokolják: Az arab olajszállítmányok kimaradása december elejére vált igazán érezhetővé az Egyesült Államokban, tehát akkor, amikor tulajdonképpen beindult a teljes téli fűtési időszak, s a szükségletek ugrásszerűen nőnek. A növekvő olajhiány természetesen valamennyi amerikai iparágra kihat, de leginkább a két legnagyobbat, az autóipart és a kőolajipart sújtja. Veszélybe kerülhet tehát az a jelenlegi mérsékelt gazdasági fellendülési periódus, amelyet a Fehér Háznak csak üggyel-bajjal, kétszeri dollár-leértékeléssel sikerült elindítania. Emellett nő az infláció üteme is. A belföldi olajhiány fokozódása, a fűtőolaj, a benzin árusításának további korlátozása, a népszerűtlen korlátozó intézkedések növelhetik a Nixon-kormányzatra nehezedő, amúgy is eléggé nagymérvű belpolitikai nyomást. Öt-tiz éves távlatban gondolkozva, az Egyesült Államok máshonnan, mint a Közel-Keletről, nem kaphatja meg hiányzó olaját. Amerikai kormányforrások szerint 1980-ra az Egyesült Államok teljes olajszükségletének egyharmadát a Közel-Kelet kell hogy kielégítse. Az arab kőolajembargó, mint Washington Izrael-politikájának következménye, a NATO-n belül hatalmas válsághullámot robbantott ki. Minthogy gazdasági, politikai vonalon amúgy is feszült a viszony Washington és Nyugat-Európa között (elég itt utalni a dollárválságra, a Nyugat-Európa -Egyesült Államok kereskedelmi háborúra vagy az új atlanti charta körüli huzavonára), kétséges, hogy a Nixori-adminisztráció meg meri-e kockáztatni a helyzet további élezését. Összefoglalva, az amerikai belpolitikában és az amerikai szövetségesek között is gyarapodnak azok az erők, amelyeknek érdekei „kiegyensúlyozottabb" közel-keleti külpolitikát diktálnak. Nyilvánvaló, hogy ez, az arab államokkal való jobb viszonyt sürgető nyomás húzódott meg az Egyesült Államok közel-keleti engedékenysége mögött. A jégkorszak óta, amikor az Ingyigirka mentén mammutcsordák legeltek, amelyek azután ott lelték sírjukat a part menti rétegekben, e hatalmas vidék nagy része még érintetlen. Képünkön gázvezetéket fektetnek le a Lena és a Viljuj folyó közötti területen. Annak idején itt tört föl először a szibériai olaj A jakot földgáz útja A Szovjetuniónak óriási földgázkészletei vannak: a világ földgázkincsének körülbelül a fele a szovjet föld mélyében rejlik. A széles körű geológiai kutatások gyökeresen megváltoztatták és egyre módosítják e természeti kincsek menynyiségéről alkotott elképzeléseket, 1937-ben hozzávetőleg 1,2 trillió köbméterre becsülték a Szovjetunió földgázkészletét. Ez tizedrésze annak, amit mostanában találtak Jakutföldön, és huszonötödé annak a gázóceánnak, amelyre Nyugat-Szibériában bukkantak. Az alábbiakban Innokentyij Ignatyev, a Jakut ASZSZK minisztertanácsának az Oroszországi Föderáció minisztertanácsának delegált állandó képviselője a jakutföldi gáz kitermelésének és a kelet-szibériai gazdaság ezen alapuló fejlődésének távlatait ismerteti. Északon tisztelik-becsülik a rénszarvastenyésztőket, mert ragaszkodnak őseik foglalkozásához, a terepjárók és a teherautók vezetőit, mert szívósak és kitartóak, az arany- és gyémántbányászokat, mert szorgalmasak. Van azonban egy foglalkozás, amelynek művelői előtt mindenki meghajol. A geológusokra gondolok. Autonóm köztársaságunk, Jakutföld, még szűzföld a geológusok számára. Jóformán minden négyzetméter talaj alatt kincsek rejlenek a föld gyomrában. Igazolódik V. Obrucsev és I. Bargyin akadémikusok hipotézise, mely szerint Jakutföld az ásványkincs, az energetika és a kohászat szempontjából Kelet-Szibéria szíve. Olaj- és gázkutatást 1932 óta végeznek Jakutföldön, és mégis egészen a legutóbbi időkig köztársaságunk területe volt a Szovjetunió egyik legkevésbé tanulmányozott és felderített része. Az addigi geológiai vizsgálatok eredményéből arra következtethettek a tudósok, hogy nálunk sem kevesebb a földgáz, mint a nyugat-szibériai síkságon, ahol ma az olaj- és gázkutatási munkálatok zöme összpontosul. Feltevésük igazolódott: az örökké fagyott talaj páncélja alatt nagy kiterjedésű, több rétegben elhelyezkedő óriási gáz- és gázkondenzátum-lelőhelyekre bukkantak. A jakut földgáz kitermelését 1956-ban kezdték meg a Lena bal oldali mellékfolyója, a Viljuj Egy felkutatott gázlelőhely oázisa alsó szakaszánál. Az Aldan aranya, a Csulman, a Kolima és a Lena medencéjének szene, a Bagataj és a Jana medencéjének ónja s a köztársaság déli részén feltárt vasérc mellett most már megvan a „kék meleg" is, amelyre oly nagy szükség van az északi félteke leghidegebb tájain. Köztársaságunk nyugati részén az uszty-viljuji lelőhely után sok más lelőhelyre bukkantak. Felfedezték a szobo-haini, a badarani, a nyedlizsini, a szrednyeviljujszki és a masztahi lelőhelyeket. Tavaly és tavalyelőtt Mirnijtől, a gyémántbányászat központjától nem messze derítettek fel hatalmas gázkészleteket a geológusok. A gázkitermelés szempontjából eredménnyel kecsegtetnek köztársaságunk keleti részein az Ingyigirka, az Alazeja, a Kolima folyók völgyében végzett kutatások is. Jakutföldről ma teljes joggal elmondhatjuk, hogy a Szovjetunió keleti részén települt ipar legnagyobb nyersanyagbázisa: el tudjuk látni gázzal egész Kelet-Szibériát és a Távol-Keletet. A készleteket összesen 13 trillió köbméterre becsülik. Az uszty-viljuji lelőhelytől 400 kilométer hoszszú gázvezeték épült a Promislennij—Jakutszk— Besztyah vonalon. Az alacsony hőmérséklet és az örök fagy miatt öt évre volt szükség ennek a rendkívül nehéz kísérleti objektumnak a megépítéséhez. Az itt szerzett tapasztalatok felhasználásával. igen rövid idő, alig valamivel több mint egy év alatt sikerült üzembe helyezni egy új 200 kilométeres csővezetéket, amely a masztahi lelőhelyről indult ki. Az idén év elején ezt összekapcsolták a már működő fővezetékkel. A csendes-óceáni partvidéken tervezett nagy áteresztőképességű csővezeték lefektetése meggyorsítja az ipari és a mezőgazdasági termelés fejlődését, bőségesen ellátja ezt az iparvidéket olcsó fűtőanyaggal és villamos energiával. A Szovjetunió északi vidéke földgáziparának fejlesztése lehetővé teszi a Jakut ASZSZK, valamint a szomszédos területek teljes ellátását, továbbá jelentős exportot is. A jakut földgáz iránt nagy érdeklődést tanúsítanak Japán és az Egyesült Államok üzleti körei. 0-' ' A geológusok még nem mondták ki az utolsó szót
