A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-23 / 47. szám
AZ OLAJ HATÁSOS FEGYVER Északba ni erika USA 532.1 Mtiikó SS! DÉl-AMERIKA Venezuela 167.4 SSSSS sssss Argentína ess Kolumbia Sí sssss Se 22.1 10.4 Brazília 1.4 Trinidad 7.4 Ecuador 3.5 Peru 3.3 Bolivia 1.9 ______LL NYUGAT EUROPA Nuk 7.1 Ausztria 2.5 Norvégia 1.7 1 Hollandia 1.6 Fiunciao 1.5 Olasio. _____Hl A VILÁG KŐOLAJTERMELÉSE,1972. ÖSSZTERMELÉS: 2599 millió t KELET-EUROPA rs ÍR ■■■!■* I I OI»j««ju Románia 14.0 - 1-1 m Jugoszlávia 3,1 Magyaro. 1,9 Albánia 1.6 Libia AFRIKA KÄZEl-KElET^^ 105,0 Szaud-Arábia 285,5 Irak 670 SSSSgS! Abu Dhabi 50,0 Algéria gggL Egyiptom Se Angola Gabon. Kongó Junézia iSiSSSSSi Irán 254.0 IS Kuvait 152.0 TÁVOL KELET Indonézia 54.D SSSSS! Kin 29 6 sss Brunei 9.2 India 7.5 Malaysia 4.4 «"•A. Omán S! Dubai Szíria Bahrein Töröko. A közel-keleti fegyveres konfliktus ismét az „olajkérdésre“ terelte a világ figyelmét. A háborús konfliktus miatt néhány nyugat-európai állam nem kaphatta meg a szokásos olajszállítmányait és ezért súlyos helyzetbe került. Egyes államokat azonban nem ért váratlanul az olajhiány. Ahogy a Közel-Keleten eldördültek a fegyverek, Nyugat-Európa néhány államának kormánya már készen állt arra, hogy az eddig csak a minisztériumok páncélszekrényeiben meghúzódó energiabiztonsági terveket és intézkedéseket életbe léptessék. Londonba, Rómában már a konfliktus első napjaiban megküldték a postahivataloknak a kötelező fűtőanyag-elosztás bevezetését szolgáló kis fogyasztói könyvecskéket. Ausztriában napokig csak a biztonsági készletek feltöltését szolgálta az olaj. Washington november elejétől készült bevezetni a kötelező fűtőolaj elosztási rendszert. A közel-keleti háború — s ezt a tanulságot a fegyverszünet sem érvénytelenítette — minden eddiginél egyértelműbben megmutatta: a fejlett tőkés világ függése az arab államok nyersolajától rendkívül erős. Hogy Nyugat-Európa olajellátása mennyire sebezhető, ez a háború első napjaiban már megmutatkozott. Az izraeli légi támadások súlyosan megzavarták a szállítási rendszert. Szíriát két nagy csővezeték szeli át. Az egyik a Tapline, amely napi 450 000 barrel (hordó) olajat (egy barrel=159 liter) visz a szaud-arábiai olajmezőkről a libanoni Sidon kikötőjébe. A másik vezeték Észak- Irak olaját juttatja el a szíriai Baniasba, illetve a libanoni Tripoliba. Napi teljesítménye 1,2 millió barrel. Ezek a kikötők a háború kirobbanásától kezdve bezártak. Baniast izraeli támadás is érte. Természetesen a nem bombázott kikötők használata is rendkívül kockázatos lett volna. A kikötőkből Nyugat-Európa napi olajfogyasztásának legfeljebb egykilencede kerül ki. Kiesésük szinte pánik hangulatot teremtett. Élesen rávilágított arra, mennyire kritikus Nyugat-Európa olajhelyzete. Sőt arra is, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségeseik közvetlen érdekei eléggé különböznek egymástól, minthogy a közel-keleti olajtól való függés mértéke is eltér. Az Egyesült Államok elméletileg biztosíthatná energetikai önellátását, de rendkívül sokba kerülne az új energiaforrások kiaknázása. Amerika ennélfogva napi 18 millió barreles fogyasztásából 7 milliót behozatal útján fedez. A Közel-Kelet részesedése a behozatalból azonban elég kicsi, az olajfogyasztás 6-8 százaléka. Hosszabb távon azonban alaposan megváltozik majd a helyzet. Egyes becslések szerint 1980-rá az Egyesült Államok napi fogyasztása 24 millió barrel lesz. Belső termelésből (Alaszkává egyenlőre nem számolva) 10 millió barrelt fedeznének. A 14 milliós behozatalból pedig több mint 11 millió barrel a Közel-Keletről származna. Nyugat-Európa és Japán helyzete kényesebb. Az Egyesült Államokkal vetélkedő két nagy tőkés gazdasági egység olajfogyasztása 60—85 százalékban ma is a Közel-Kelettől függ. Az olajellátás számukra annál öszszetettebb probléma, mivel nemcsak a behozataltól, hanem egyidejűleg az amerikai olajmonopóliumoktól is függnek. A harapófogó Európában leginkább az NSZK-t szorítja. A Szövetségi Köztársaság Japánhoz hasonlóan épp ezért igyekszik minden erővel közvetlen kapcsolatot létesíteni az olajtermelő országokkal. Amíg Japán elsősorban a Perzsa-öböl kis sejkségei felé orientálódik, az NSZK fő partneréül láthatóan Iránt szemelte ki. Nagy-Britanniában is komoly riadalmat váltott ki egy esetleges olajbojkott lehetősége. A Szigetország olajszükségletének 65 százalékát a Közel-Keletről biztosítja. A brit sajtó éveken át sokat áradozott az északi-tengeri olajlelőhelyek gazdaságáról. Ügy tűnt, hogy belátható időn belül sikerül Nagy-Britannia olajkiszolgáltatottságát megszüntetni. Sőt olyan vélemények is elhangzottak, hogy az Északi-tenger alatt fektfő olajkincs egész Nyugat-Európa energiagazdálkodásában döntő fordulatot hozhat. A tervek azonban füstbe mentek. A jelenlegi olajválság talán a legérzékenyebben Olaszországot érintette. Itália olajbehozatalának több mint 85 százaléka származik a Közel-Keletről. Az olasz gazdaság az arab országok olajexportjának legkisebb csökkentését is rendkívül megérezné. Válsághangulat lett úrrá a kisebb európai tőkés országok vezetőin is. Ausztriát a földközi-tengeri szállítások kiesése a legszigorúbb takarékossági intézkedések meghozatalára kényszerítette. Az arab államok a válság folyamán szemmel láthatóan nem tettek egyenlőségjelet az Egyesült Államok és Nyugat-Európa közé. Mint a Die Tat című svájci lao megállapítja: „Az arabok ellensúlyként tárgyalni akarnak Nyugat-Európával./ Egyenlőre ennek megfelelő magatartást tanúsítanak az olajpolitikában. Amilyen mértékben fokozódott hajlandóságuk arra, hogy az olajszállítások csökkentésével büntessék meg az Egyesült Államokat Izrael-barát magatartásáért, olyan óvatosan járnak el Nyugat-Európával szemben, nehogy ártsanak érdekeiknek.“ Ennek a taktikus megközelítésnek egyik legszemléletesebb példája Irak volt, amely államosította az amerikai érdekeltségű olajvállalatokat, de a brit és a francia cégekhez nem nyúlt. Az 1967-es közel-keleti háború után az arab országok eredménytelen bojkottot szerveztek az Egyesült Államokkal szemben. Akkor is, ma is az a kérdés merült fel, ki bírja tovább az olajvezetékek csapjainak elzárását. Akkor a válasz még az volt, hogy az olajtermelő országok húznák a rövidebbet, mert erőteljesebb a függésük az olajbevételektől, mint az olajat behozó országok szükséglete a „fekete arany“ iránt. Az eltelt néhány év alatt azonban az erőviszonyok annyira módosultak, s olyan hatalmas bevételek halmozódtak fel a legjelentősebb olajtermelő országokban, különösen Líbiában, Szaud- Arábiában és Kuvaitban, hogy jelenleg egyértelműen a fejlett tőkés világ tekinthető sebezhetőbbnek. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy a nyugati tőkés államok megváltoztatták álláspontjukat az izraeli —arab ellentétben és az arab ügy mellé álltak. Komszomolszk ma Habarovszkban átszálltak a hajóra, korántsem mindenki volt tudatában annak, milyen nehézségek várnak rá. Lakás egyáltalán nem volt, az embereket a tajga rovarjai kínozták, skorbut és farkasvakság támadta meg, s minthogy az Amur viharos és szeszélyes, akadozott az ellátás is. Mindezzel még korántsem soroltuk fel mindazokat a kemény megpróbáltatásokat, amiket az elsőként ott dolgozó építőmunkásoknak ki kellett állniok. Sokan nem is bírták, és otthagyták az építkezést. Azok azonban, akik ott maradtak, tovább ostromolták a tajgát és felépítették a várost, amelynek — mivel ők komszomolisták voltak — a Komszomolszk nevet adták. Az első ötéves tervek nagy eredményekben gazdag történetében Komszomolszk egy sorban áll Magnyitogorszkkal és a turkesztán—szibériai vasúttal. Ebben a városban a forradalom utáni első ifjú nemzedék hősiessége öltött testet. Nehéz idők voltak azok. Nem volt elég lakás, élelem, ruha, kevés volt az építőanyag, a gép. Hiányukat egyvalami pótolta csupán, amiből bőven volt: a lelkesedés. Bár lassabban, mint szerették volna, de egyre nőtt a város. Viszont gyorsan, szinte szemmel láthatóan erősödtek az emberek. Munkások és falusi legények vezetőkké léptek elő. Akiben volt energia és ambíció, az teret talált ezek legteljesebb kibontakoztatására. És bár a gazdasági eredmények s az emberek erkölcsi, szellemi fejlődése nem mérhető össze: mégis azt mondhatjuk, hogy a Komszomolszk építése közben kiformálódó új embernek jobban örültek a Szovjetunióban, mint a komszomolszki gyárak üzembe helyezésének. A város lakói ma is őrzik Komszomolszk megalapítóinak hagyományait. A város pedig, amely fehér sirályként bontja ki szárnyát az Amur partjai fölött, első építőinek örök emlékműve lett. Építői közül sokan ma is élnek, dolgoznak, vagy ha nem ők, akkor gyermekeik. A ma már több mint készázezer lakosú város a Távol-Kelet egyik ipari központja. Ä. Szaluckij 17
