A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-16 / 46. szám
A HÉT KÉPES FILMREGÉNYE | I Van Weyden a sziklaparkányon várta be az estet. Kegyetlen szomjú- 37. ság gyötörte, de ezzel most nem törődött. Alaposan szemügyre vette *—-— a sziklafalat, majd napnyugta után, lassan, óvatosan leereszkedett. Már késő estére járt, amikor a szikla lábához ért. Az egyik forrásnál meg mosdott, kevés vizet ivott. A tengerparton száraz füvet gyűjtött, fekvőhelyet készített, s reggelig mély álomba merült. Rögtön napkelte után alaposan szemügyre vette a tájat. Semmi gyanúsat nem észlelt. Elindult Ghost roncsa felé. Óvatosan megkerülte a zátonyon veszteglő roncsot, s felmászott a fedélzetére. Wolf Larsen ott ült a fedélzeten. Amikor megpillantotta van Weydent, elébe indult. Ügy viselkedett, mintha várt volna rá. — Tudom miért jöttél... Bosszút esküdtél, most végzel velem — fogadta van Weydent. Mire vársz, erkölcsi világod még most sem engedi meg, hogy megölj egy védtelen, fegyvertelen, beteg embert?! Én gondolkodás nélkül végeznék veled. — Hol vannak az embereid? — terelte másra a szót van Weyden. — Hogy hol vannak...? Nagy hibát követtem el, amikor Raffyt kormányosnak szerződtettem. Megtudta, hogy ezen a szigeten arany és igazgyöngy van, s a hajómat zátonyra futtatta... De gyerünk az árnyékba, megint gyötör a fejgörcs, már alig bírom... 36 A meredek sziklafalón lassan, óvatosan kúsztak fölfelé. Már majdnem a csúcsra értek, amikor váratlanul megszólaltak az üldözők fegyverei. A fiatal négert találat érte, lezuhant a mélybe. Van Weyden ismét egyedül maradt. Nagy nehezen feltornázta magát a csúcsra. A kis platón végignyúlt, pihenni próbált. Rettenetesen kínozta a tűnő nap és a szomjúság. Körülnézett. A meredek szikla lábát a hullámzó tenger mosta. A mélykék tenger fölött ezüstösen csillogó sirályok repkedtek. Van Weyden nagyon meglepődött, amikor a szemközti öböl túlsó partján megpillantotta Wolf Larsen halálhajójának roncsát. — Ha a Ghost itt van, itt találom Larsent is — tűnődött. Tengeri farkas ^ nyugatnemet-roman film JACK LONDON REGÉNYE ALAPJAN KÉSZÜLT 39. ismételte meg van Weyden a kér— Mi lelt az emberekkel... ? dést. — Hogy mi lett velük? Például Mugridges szakácsot én ajándékoztam a bennszülötteknek. Végeztek vele. Tudom, halálos ellenségem volt, mást nem érdemelt. Lenyakazták, a fejét füstön összezsugorították. — Tudok róla... A fej ott van a hajómon. Az vezetett nyomra. Egy részeg kalandortól vettem, tőle tudtam meg, hol végeztek a szakáccsal. — Akkor mire vársz? Miért nem lősz agyon? — Tudod, védtelen, beteg emberre nem emelek fegyvert. Woll Larsen fejgörcsei egyre erosbödtek. Kínlódva fetrengett s csak- 40. hamar elveszítette az eszméletét. 4------ — Larsen, Larsen, nem hallasz engem? — kérdezte a fedélzet padlóján kínlódó tengeri kalózt. A tengerek réme, Wolf Larsen azonban már nem válaszolt. Végzett vele a kór... ‘ Van Weyden észre sem vette, hogy mellette ott áll Raffy, s minden mozdulatát figyeli. ' — Maga ölte meg! — szólalt meg a kalandor. — Nem, a kór végzett vele — válaszolta csöndesen van Weyden. — Nem kellett bemocskolnom vele a kezemet. Most már nyugodtan elmegyek. De mielőtt elhagyom ezt a szigetet, egy tanácsot adok: Lője magát főbe, mert innen nincs menekvés! Raffy kezében megvillant a pisztoly csöve. Van Weyden azonban gyorsabb volt, végzett vele —V e g e—
