A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-16 / 46. szám
LOUISBOURG FELTÁMAD HALOTTAIBÓL Amikor az 1713-as utrechti béke megkötése után Franciaország kénytelen volt átadni Angliának kanadai birtokait: Üj-Fundlandot, Üj-Skóciát és a Hudson-öböl vidékét, s katonáit Cape Breton (akkori nevén Ile Royale) szegletére viszavonni, a francia tengerentúli csapatok parancsnoksága úgy döntött, hogy erődöt emel itt. amely ellenőrizheti a Szent Lőrinc folyó öblének tengeri bejáratát. Az erőd, a kikötő és Louisbourg városának építése 25 évig tartott és 30 millió akkori arany font sterlingbe került. Az igen erős falak mögött 3000 ember lakott. A kikötő igen fontos szerepet játszott mint az Európa és a nyugat-indiai francia telepek között operáló francia flotilla támaszpontja; a francia halászok ide tértek be tavaszonként, hogy itt szárítsák, sózzák, füstöljék a kifogott halat s aztán ősszel visszatérjenek Franciaországba. A louisbourgi kikötőben horgonyzó francia hajóegységek 1744- ben rajtaütöttek a szemben levő új-skóciai parton levő Canso halásztelepen. Ez igen feldühítette az új-angliai angol gyarmati hatóságokat, s az angolok a következő évben elfoglalták Louisbourgot. A város ugyan három évvel később visszakerült a franciák birtokába. De 1760-ban Quebec elesett és az egész kanadai francia uralom felszámolása után az angol gyarmati igazgatás elrendelte Louisbourg teljes lerombolását. A hatalmas erődöt a földdel tették egyenlővé. Kétszáz -évvel később a kanadai kormány úgy döntött, hogy Louisbourgot visszaállítja eredeti állapotába. önkéntes főiskolás brigádok segítségével kiássák és ismét egyenként egymáshoz illesztik a köveket, korabeli bútorokat hordanak össze. A romvárosban talált minden egyes cserépdarabot gondosan osztályoznak. Már teljes egészében helyreállították __ a Királyi bástyát, ezt az impozáns építményt, ahol a francia parancsnokok lakása és hivatali helyiségei voltak. Louisbourgért valamikor súlyos harcokat vívtak az angol és a francia gyarmati hatalmak. Az újjáépített Louisbourg mint a közös múlt emléke Kanadáé lesz s a kanadaiaké — angoloké és franciá- ! ké egyaránt. Louisbourg — egy 1731-ben készült metszeten . Diákok ássák ki az egykori erődítmény és a város házainak alapjait EGY MOSZKVAI KÜLVÁROS Jóllehet tősgyökeres moszkvai vagyok, és azt hiszem, eléggé jól ismerem szülővárosomat, mégis előfordul, hogy amikor munkám és magánügyeim olyan városrészbe visznek, amelyet évek óta nem láttam, egyszer csak kiderül: ezt a városrészt egyáltalán nem ismerem. így jártam legutóbb Cserkizovóval, ezzel a Moszkva észak-keleti részén fekvő városnegyeddel. Nem is tudom, mióta nem vetett arra az utam, míg most egy régi barátom meghívott, menjek el hozzájuk lakásavatóra. Bizony nem ismertem rá a Bolsaja Cserkizovszkaja utcára. Néhány tájékozódási pont maradt csak, amiből meggyőződhettem, hogy jó helyen járok: a régi Preobrazsenszkaja tér, a templom, a piac. Minden más tökéletesen új volt. És akkor eszembe jutott, mikor is jártam utoljára Cserkizovóban. Amikor barátomtól hazamentem, keresgélni kezdtem a gyűjteményemben, és megtaláltam az itt látható fényképeknek a negatívjait. Borítékukon a dátum: „1963 szeptember“. Ilyen volt akkor a Bolsaja Cserkizovszkaja utca. Itt látható az egyik faház is, meg az, ami megmaradt belőle. A ház lakói: a nyugdíjas Voroncov-házaspár, valamint a Lukin-testvérek, Leonyid és Tatjána új lakást kaptak a Bojcov utcában. Az itt következő riportból talán kitűnik, miért tértem vissza másnap reggel Cserkizovóba, fényképezőgépekkel és objektívekkel felszerelve. Azt, hogy mikor keletkezett Cserkizovo, pontosan nem tudjuk. Tudjuk viszont, hogy a XIV. században már bizonyos Ilja Azakové volt, aki aligha tartozott a szegény emberek közé. A krónikák megőrizték tréfás hencegését: „Vettem kis falucskát kevéske ezüstért...“ A falucska erdőben terült el. Rettegett Iván cár ide járt a fiaival nyúlra, rókára, szarvasra vadászni. A cserkizovói parasztok híresek voltak szép szőttes kendőikről, a kocsisok számára készített piros öveikről. Készítményeiket Moszkvába vitték eladni. Ezeknek a falusi kézműveseknek sok leszármazottja dolgozik ma a nagy szövőgyárban, amelynek gyártmányai országszerte kelendőek. Cserkizovótól nem messze, a Jauza folyónál Pjotr Alekszejevics nagyherceg, a későbbi Nagy Péter cár a XVII. század végén kisebb erődöt építtetett földsáncokkal, erős falakkal és tornyokkal. Tizenkét éves pajtásaival csaknem valóságos ütközeteket vívott itt, rohamokkal, ostromokkal. A múlt század végén Moszkvában kolerajárvány dühöngött, mely Cser-
