A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-02 / 44. szám
! Miért kell a béke? A fenti témáról írtak dolgozatot az egyik gimnázium harmadik osztályos tanulói. A tanár megengedte, hogy belelapozzunk a dolgozatokba. Meggyőződhettünk arról, hogy a mai fiatalok békevágya, békesség-óhajtása nagyon erős, pedig ők csak közvetve ismerik a háború borzalmait. Sőt, az is kitűnt a dolgozatokból, hogy nem is tudják azt sem, mibe kerül a háború, mennyi pénzt és energiát emészt fel a fegyverkezés, hogy a katonai kiadások milyen súlyos teherként nehezednek minden gazdaságra. ENSZ-szakértők a közelmúltban terjedelmes jelentést tettek közzé a fegyverkezésről. Ebből megtudhatjuk, hogy a világ 1970-ben körülbelül 200 milliárd dollárt költött fegyverkezési célokra, 50 milliárddal többet, mint tíz évvel korábban. Békeidőben még nem volt arra példa — mondja az ENSZ jelentés, hogy a világ katonai kiadásai ilyen óriási összeget értek volna el. ötven év alatt a katonai célokra fordított összegek (változatlan árakon számítva) legalább meghússzorozódtak! Rendkívül nagy anyagi terhekről van szó, sőt a haditechnika fejlődése újabb és újabb dollármilliárdokat követel. Landsberg tekintélyes amerikai szakértő szerint a jelenlegi irányzat folytatódása esetén az Egyesült Államok az évtized végén egymaga 181 milliárd dollárt költ hadicélokra, s a szám ezredfordulóra megközelíti á félbillió dollárt, (összéhasonlításképpen az első világháború összes közvetlen katonai kiadásai 208 milliárd dollárt tettek ki, a második világháborúban pedig a részt vevő országok 1384 milliárd dollárt költöttek hadicélokra.) Egyáltalán nem valószínű, hogy Landsberg a csillagászati összegekkel csak „sokkolni“ akarta volna a közvéleményt. Sőt, becslése talán még szerénynek is mondható. Tény, hogy az egyre rafináltabb fegyverek kikísérletezése és gyártása egyre nagyobb összegeket követel és az irányító személyzettel szemben is nőnek a követelmények. A fantasztikus fegyverkezési költségek érzékeltetésére szolgáljon néhány adat. A B-58-as óriásbombázó többe kerül, mint egy hasonló súlyú aranytömb. Egy atommeghajtású repülőgépanyahajó ára annyi, mint 2 millió 750 ezer tonna búzáé. (Ez Magyarország évi búzatermésének csaknem másfélszerese.) Egy rakétahordó tengeralattjáró ára 55 ezer tonna színhús. Egy szuperszonikus bombázógép annyiba kerül mint 100 ezer tonna cukor. Egy atommeghajtású amerikai tengeralattjáró költségeiből 233 kórházat lehetne felépíteni és berendezni. (Amerika jelenleg 44 ilyen hajóval rendelkezik.) A NATO „MBT-70“ jelű szupertankjából egyetlen darab 600 ezer dollárba kerül. A tank olyan bonyolult berendezésekkel van felszerelve, hogy a személyzetet szinte tudósokká kell kiképezni. A fegyverek kikísérletezése óriási kutató apparátust igényel. Az Egyesült Államok jelenleg például dollármilliárdokat áldoz az atommeghajtású tengeralattjárók újabb családjának, a B-l jelzésű szuperszonikus bombázó repülőgépnek a kifejlesztésére, a tengeralattjáró elhárítótechnika tökéletesítésére. Folynak a kísérletek a lézereknek a hadászati rakéták irányításában való alkalmazására, a rakéta-robbanófejek irányító rendszereinek tökéletesítésére. Ezek a kutatások Laird volt amerikai hadügyminiszter becslése szerint 1970—1975 között 22—23 milliard dollárt vonnak el a békés célú fejlesztési programoktól. (A stockholmi nemzetközi békekutató intézet — SIPRI — adatai szerint a világ 1971-ben összesen 60 milliárd dollárt költött katonai és békés jellegű kutatási célokra. Ebből az orvosi kutatásra szánt összeg ugyancsak 1971-ben nem érte el még a négvmilliárd dollárt sem.) Jellemző adat, hogy az Egyesült Államok az elmúlt húsz esztendőben mindig többet költött a fegyverkezésre, mint a közoktatásra, a nyugdíjakra, az egészségügyre, a fiatal dolgozók kiképzésére, az átképzésére és az állami lakásépítésre. A katonai kiadások elérik a tőkés világban végrehajtott beruházásoknak mintegy 60 százalékát. Nyilvánvaló, hogy a dollármilliárdok produktív célokra történő felhasználása lökést adhatna a gazdasági fejlődésnek. Nem véletlen* hogy a második világháború után azok az országok fejlődtek a leggyorsabban, amelyekben a katonai kiadások nem voltak magasak. Japán, Olaszország, az NSZK gazdasági növekedése az évek hosszú során kétszer-háromszor olyan gyors volt, mint az Egyesült Államoké vagy Nagy-Britanniáé. A kényszerűségből vállalt honvédelmi kiadásoknak ezer más helye lenne a szocialista országokban is. A leszerelés például meggyorsíthatná a lakosság szempontjából fontos beruházások — így a lakásépítkezések — ütemét. Nem a szocialista államokon múlt és múlik, hogy a leszerelés mind ez ideig nem valósult meg. Nagy üzlet az amerikai, francia és brit fegyvergyárosok számára a Közel-Kelet is. Az USA például rendszeresen szállít Phantom és Skyhawk vadászrepülőgépeket, Hawk típusú rakétákat és különféle tankokat, páncélos járműveket Izraelnek. Az amerikai fegyverek nagy része a hivatalos segélyprogram részeként kerül a közel-keleti térségbe, a Távol-Keletre és Latin-Amerikába, de a fejlődő országok — elsősorban a katonai diktatúrák — is tetemes 2—3 milliárd dollár értékű fegyvert vásárolnak. Bár ez az összeg az amerikai hadikiadásoknak csak töredékét éri el, olyan államokról van szó, amelyekben kb. 1 milliárd ember éhezik, és a fegyverimport rendelkezésére bocsátott anyagi eszközöket gyakran a létszükségleti cikkek importjának korlátozásával teremtik elő. Még most is majdnem 400 ezer amerikai katona tartózkodik állandó jelleggel külföldön: 300 ezer Európában, 42 ezer Dél-Koreában és 30 ezren Japánban. A 300 ezres európai csapattest ellátása 1971-ben több mint 1,8 milliárd dollárt emésztett fel. Nem véletlen, hogy az amerikai kongresszusban egyre erősebb azoknak a hangja, akik sürgetik az Egyesüt Államok külföldi elkötelezettségének mielőbbi leépítését. Az amerikai vezető réteg egy részében tehát tudatosul a felismerés, hogy a fegyverkezésnél a leszerelés mégiscsak „jobb üzlet“. Ennek a jele a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló SALT-megállapodás. A SALT-megbeszélések újabb fordulója ismét egy lépéssel közelebb vihet a fegyverkezési verseny megszüntetéséhez. A konfrontáció veszélyének mérséklődése élénkíti a kölcsönösen előnyös kereskedelmet. A közelmúltban írta alá Hammer, az Occidental Petroleum elnöke Moszkvában a nyugati sajtó szóhasználatával élve „minden idők legnagyobb értékű szerződését“. A Szovjetunió a 10 milliárd dolláros ügylet keretében 25 éven keresztül szállít Szibériából földgázt Amerikába. Ez hosszú távra megoldhatja az Egyesült Államok energiagondjait. A földgázért cserébe szállított amerikai gépek és berendezések pedig hozzájárulhatnak a szovjet gazdaság korszerűsítéséhez, a gazdasági növekedés meggyorsításához. Bár a teljesleszerelés még csak távoli cél, érdemes néhány adatot felsorolni, mit hozna a világnak, ha nem kellene a fegyverkezésre költekeznie. Szakértők szerint a világ valamennyi gyengén fejlett országa néhány évtizeden belül megközelíthetné a fejlett tőkés országok jelenlegi szintjét. Egy évi fegyverkezési költségekből mintegy 100 olyan kohóóriást lehetne építeni, mint a bhilai kombinát Indiában. Az összegből kitelne 20 asszuáni gát felépítése. Ha a fegyverkezési kiadásokat évente lakásépítésre fordítanák, 40 új Budapestét lehetne felépíteni... A teljes leszerelés megvalósulásához még rendkívül hosszú, nehéz út vezet. A szocialista országok erejének és súlyának növekedése gyorsítja ezt a folyamatot. I TÓTH ERZSI — Az 1971 — 1972-es évad elején új tehetség tűnt fel a csehszlovákiai színjátszás egén: a MATESZ kassai Thália Színpadán Tóth Erzsiké mutatkozott be a közönségnek a Csongor és Tünde címszerepében. Csak úgy áradt belőle az üde kislányos báj, és ami ennél is fontosabb: a tehetség. Azóta a közönség a szivébe zárta öt, akit többek között Az elveszett paradicsom Mirójában, a Tizenegyedik parancsolatban és a Kinek üt a toronyóra című Zahradník-darabban is láthatott. színészképek SZINÉSZSORSOK BORÁROS IMRE — Vrakunában (Vereknyén) születetett és a bratislavai magyar gimnáziumban érettségizett. Mint annyi fiatal, ő is belekerült a színészet varázskörébe és jelentkezett színésznek. 1965 óta tagja a MATESZ társulatának. Előtte a bratislavoi Tatra Revü énekese volt. A MATESZ-nál Schiller Haramiák cimü drámájában lépett fel először. Ezt egész sor sikeres alakítás követte. Utána egy évig mint láncdalénekes külföldön vendégszerepeit, különböző táncdalfesztiválokon is. 1971 óta ismét a MATESZ tagja, a kassai Thália Színpad társulatában. Sikeres alakítást nyújtott az Elveszett paradicsomban, o Tizenegyedik parancsolatban, és remek figura volt a Csongor és Tündében mint ördögfióka. Boráros Imre mögött tizéves színészi pályafutás áll, előtte pedig még egy alkotó színészi élet. BENE ILDIKÓ — Sala nad Váhomban (Vágsellyén) született, és a gimnázium elvégzése után jelentkezett a MATESZ-nál. A tehetségkutató vizsgán megfelelt, és így 1972-től a kassai Thália Színpad társulatához került. Ildikó még nagyon fiatal, s igy sokat még nem tudhatunk róla. Kis epizódszerepeket játszik, de ezekből is már következtetni lehet tehetségére. Felfigyeltünk rá a Kinek üt a toronyóra és a Búcsúzás júniusban című darabokban, ahol egy-egy fiatal lányt játszott. Tanulni, fejlődni akar, ezért jelentkezett a Bratislavai Zene- és Színművészeti Főiskolára.
