A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-02 / 44. szám
JELENÜNK A MÚLT TÜKRÉBEN Ebben az évben ünnepelte egész országunk dolgozó népe a Győzelmes Február 25. évfordulóját. Ezen ünnepségek folyamán pártunk nagyon őszintén és bolsevik alapossággal mérte fel azt az utat, melyet e negyedszázad alatt tettünk meg. s megvizsgáltá e 25 év ereményeit és hibáit egyaránt, kiindulva abból, hogy mennyiben tettünk eleget adott szavunknak, hogyan valósítottuk meg a Győzelmes Február forradalmi hagyatékát. Ezen ünnepségek, de az ezt követő és népeink életében sorsdöntő évfordulók is (mint a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő 30. évfordulója) megkövetelik, hogy elért eredményeinken keresztül konfrontáljuk a burzsoá reakciós és revizionista erőknek azt az állítását, miszerint ezen 25 év a „sötétség“ negyedszázada volt. Az elhangzott beszámolók pártunk KB gyűlésein, de maga az élet is alaposan rácáfolt ezekre az állításokra és igazolta, hogy népünk e 25 év alatt lerakta boldog életünk alapjait és hovatovább élvezi munkája gyümölcsét. Nekünk, Csehszlovákiában élő magyaroknak is jó alkalom, hogy a CSEMADOK szempontjából visszapillantsunk szövetségünk 25 éves tevékenységére. Vizsgáljuk meg mi is, mit is végeztünk el ezen idő alatt, annál is inkább, mivel szövetségünk majdnem egyidős a Győzelmes Februárral, sőt,mondhatjuk: a februári győzelem egyik újszülöttje. Jó alkalom ez tehát arra, hogy számot vessünk, mennyiben sikerült szövetségünknek betöltenie azt a történelmi hivatást, melyet annak idején Központi Bizottságunk ránk bízott. Nevelni, tanítani, kulturáltabb színvonalra emelni a mi sajátságos módszereinkkel a magyar nemzetiségű dolgozókat. , Azt hiszem, helyes lesz, ha abból indulunk ki, hogy mit is adott nekünk, magyar dolgozóknak a februári győzelem, és mi hogyan éltünk az adott lehetőségekkel. Az eltelt 25 év alatt — mely az általános fejlődés szempontjából aránylag nagyon rövid idő — Szlovákia arculata a felismerhetetlenségig megváltozott. Az elmaradott agrárországból fejlett ipari országrész lett. És ezen belül a Dél- Szlovákia magyar, avagy a Kelet-Szlovákia ukrán lakta területei is felsorakoztak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság iparilag legfejlettebb országrészei mellé. Mezőgazdaságunk e rövid negyedszázad alatt a világ legfejlettebb mezőgazdaságai közé került, melynek különös jelentősége és a legkézzelfoghatóbb, legszemléltethetőbb jelenségei éppen a magyarlakta délvidékeken éreztetik hatásukat. Az ' új hatalmas gyáróriások, mint a Kelet-szlovákiai Vasmű, a Vágsellyei Vegyikombinát, a stúrovói papírgyár, a komáromi hajógyár és még több más új üzem mellett, új gyönyörű iskolák, kórházak, bölcsődék, kultúrházak épültek fel ezeken a vidékeken. Városaink, falvaink képe teljesen megváltozott; lakosságunk több mint fele új, egészséges lakásokban lakik, megszűnt falvainkon a proletárbetegséget okozó sártengerre és porfelhőre jellemző elmaradottság, és hdifiket felváltották a pormentes utak, az elvezető csatornák. Mindez és még sok egyéb változás népeink életszínvonalát illetően mindössze két és fél évtized alatt ment végbe. Ezt hozta tehát részünkre a felszabadulás, így teljesítettük mi valamennyien a februári győzelem hagyatékát. De azt is látnunk kell, hogy eddigi sikereink és hibáink, fogyatékosságaink is aszerint alakultak. hogy mennyire sikerült pártunk vezetésével népünket mozgósítani kitűzött céljaink megvalósítására, dolgozó tömegekben előbbre vinni a kulturális forradalmat. És ha ebből a szemszögből kiindulva vizsgáljuk a CSEMADOK eddigi 25 éves tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy ezen magasztos munkából mi is kivettük részünket és tőlünk telhetőén mindig igyekeztünk teljesíteni azokat a feladatokat, melyeket 25 évvel ezelőtt pártunk központi bizottsága ránk bízott, Csehszlovákiában élő magyar ajkú kommunistákra. Tanúskodnak arról azon elismerések is, melyekkel pártunk akár mint egyéneket, akár mint szervezetünket számtalanszor kitüntette. Alapító tagjaink és az összes CSEMADOK-tag büszke lehet arra, hogy szövetségünk szintén egyik szószólója lett a szocialista nevelés nemes küldetésének, hogy aktív részesei vagyunk boldog szocialista jövőnk építésének a magvar dolgozók között. Közeledik számunkra annak az emlékezetes napnak évfordulója, mikor egy maréknyi kis csoport 25 évvel ezelőtt összejött a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának egy kis helyiségében, hogy pártunk központi bizottságának indítványát meghányja-vesse, lehetőségét valamilyen egyesület vagy kulturális szervezet megalakulásának a magyar dolgozók részére Szlovákia területén. Ezen kis csoport, mely Major Istvánból, id. Rábái elvtársból Kugler Jánosból, Lőrincz Gyulából és Fábry Istvánból tevődött össze, Lőrincz Gyula és Fábry István elvtársak ismertették Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének erre vonatkozó határozatát. Az akkori viszonyok ismeretében őszintén meg kell mondanunk, hogy ezen kis csoport nagyon nehéz feladatot vállalt magára, mert míg cseh és szlovák elvtársaink mindjárt az emlékezetes 1945- ös májusi felszabadulás után elkezdhették ezt a munkát — melyet ugyan valamennyiünk részére a szovjet nép hős, vörös csillagos katonái hoztak meg nekünk, itt élő magyar kommunistáknak csak a munkásosztály februári győzelme tette ezt lehetővé. Tehát az a nagy történelmi fordulópont, mikor már végérvényesen eldőlt hazánkban, a Csehszlovák Köztársaságban, hogy sorsunk és jövőnk a szocialista társadalmi rend felépítésének az útja. Igaz, ez a feladat csak egy részét jelentette mindazon terveknek, melyek előttünk tornyosultak, mert sok minden mást is el kellett végezni ahhoz, hogy a Szlovákia területén élő magyar dolgozók is minden tekintetben alkotó részeseivé váljanak pártunk célkitűzései megvalósításának: az osztálynélküli társadalmi rend s a szocializmus felépítésének hazánkban. A dolgozók neveléséhez újságra, könyvre, tehát írott szóra, de mindenekelőtt alapokra, iskolai nevelésre volt szükség, ami, mint tudjuk, a már ismert okok miatt 1948-ig magyar nyelven nem volt lehetséges. Ez a kis csoport mint legközelebbi feladatot, azt tűzte maga elé, hogy falvainkban és városainkban felkeressük azon ismert, és a múltban a harcokban már bevált kommunista harcosokat, akikre a jövőben e feladatok elvégzésével kapcsolatban számíthatunk. Jártuk hát a városokat, falvakat, tanácskoztunk, felráztuk az embereket, meggyőztünk, agitáltunk, ahogy mondani‘szokás: éjjel-nappal. Ez az igyekezetünk nem volt hiábavaló és jól számítottunk, mivel Somorjától Nagykaposig az ismert kommunisták örömmel vállalták ezt a munkát. Noha főleg az első időkben azt tapasztaltuk, hogy a hivataloknál és főleg egyes személyeknél ez az igyekezetünk nem mindig talál megértésre, nem riadtunk vissza a nehézségektől és fokozatosan meggyőztük a kételkedőket, pártunk központi bizottsága határozatának helyességéről. Nagy segítségünkre volt az a tény is, hogy a járási pártbizottságokon keresztül tudomásukra jutott ezen hivataloknak és egyéneknek az, hogy Bratislavában, Szlovákia Kommunista Pártja mellett megalakult az úgynevezett „nemzetiségi bizottság“, amelynek éppen a nemzetiségi kérdés fokozatos megoldása volt a feladata. Így aztán minden járásban, a városokban és falvakban a járási pártbizottságok hozzájárulásával megtaláltuk azokat a személyeket, akik mint a születendő kulturális szövetségünk helyi csoportjainak szervezői, számításba jöttek. Ezek után a következő összejövetelünkön, melyet szintén az SZLKP KB épületében tartottunk meg, már kb. 30—40-en tanácskoztunk. A fentebb említett kis csoporton kívül részt vett már Bratislavából és Szlovákia déli járásaiból több ismert elvtársunk is. Ezen elvtársak pár szóból megértették összejövetelünk célját és magukra vállalták azt a feladatot, hogy ki fogják jelölni az egyes járásokból azon elvtársakat, akik mint a szervezet alakuló közgyűlésének küldöttei s főleg mint az egyes járások szervezői számításba jöhetnek. Ezen összejövetelünkön Lőrincz Gyula és Fábry István elvtársakat azon feladattal bíztuk meg, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az illetékes elvtársaknál az SZLKP Központi Bizottságán kérjék a járások támogatását a további összejövetelek megtartására az egyes járásokban. Ez meg is történt — sőt a párt központi bizottsága határozatának értelmében a Szlovákia déli részén megoldandó problémák fokozatos megoldására, tehát nemcsak a kulturális élet, de minden más kérdés fokozatos megoldására is egy széles körű tanácskozást hívtak össze Dél-Szlovákia valamennyi járásának vezető párttitkárai és a járások ismertebb magyar nemzetiségű kommunistái részére Érsekújvárott. Ezen aktívaértekezleten Stefan BaStovansky és MoSko központi párttitkárok tartották a beszámolókat, körvonalazva a nemzetiségi kérdés problémáit és a feladatokat. Ezen aktíván részt vett és felszólalt a mi felejthetetlen Major István elvtársunk is; munkára hívta fel a magvar dolgozókat, mégpedig türelmes és kitartó tevékenységre annak érdekében, hogy az itt élő magyar nép fokozatosan részesévé váljon közös hazánk szocialista építésének. Egyben óva intett valamennyiünket, hogy ezt az előttünk álló feladatot csakis pártunk irányításával, a marxizmus-leninizmuá osztályalapjai szigorú betartásával fogjuk tudni elérni. Figyelmeztetett arra, hogy mindjárt a kezdetnél vigyázzunk, nehogy sorainkba beférkőzzön az osztályellenség, hogy ott majd a legális lehetőségeket kihasználva, romboló tevékenységet folytasson. Szövetségünk nevének javaslata Lőrincz elvtárstól származik, ö mondta az előkészítő bizottság gyűlésén, hogy a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete elnevezés megfelel a múlt hagyományainak és megnyithatja lehetőségét annak, hogy a becsületes szándékú magyar dolgozók soraiban széles alapokon végezhessük mindazt, amit 1938-ban a párt betiltásakor kénytelenek voltunk megszakítani. A javaslattal valamennyien egyetértve, elosztottuk az elvégzendő feladatokat. És mór mint az előkészítő bizottság tagjai tárgyaltuk az illetékes állami szervekkel, megtettük az előkészületeket. Megegyeztünk abban, hogy a megalakuláshoz szükséges anyagiakat a Szlovákiai Nemzeti Front Központi Bizottságától fogjuk kérni, pontos költségvetés alapján, ami pártunk központi bizottsága illetékes osztályának és nem kevésbé a párt nemzetiségi titkárságának támogatásával rövid' időn belül • meg is történt. A szervezés folyamán természetesen megmutatkozott a tapasztalatlanságunk is, pl. a költségvetésünket nagyon szerényen — nagyon szűkre szabtuk. Ezért történhetett meg, hogy a meghívott küldöttek majd éhen maradtak, mivel csak 2 darab szendvicset kaptak. Igaz, ehhez hozzájárult az a tény is, hogy ebben az időben csak élelmiszerjegyre lehetett vásárolni a vendéglőkben és pl. kávénak még híre-hamva sem volt, tehát a két szendvics mellé csak ásványvizet adtunk. Vagy például megfeledkeztünk arról, hogy az alakuló egyesület még nem rendelkezik postai átalánnyal, így aztán a postabélyegeket a saját zsebemből kellett fedeznem és csak egy hónap múlva kaptam vissza az egyesülettől, pedig bizony a csalódnak nagy szüksége volt mindennap a pénzre. Több más technikai hiányosság mellett melyek az alakulással jártak, a legnagyobb gondot az alapszabályzat előkészítése okozta, mivel az előkészítő bizottságban sajnos, nem volt jogászuk. Nem kisebb gondot okozott magának, a programbeszédnek az elkészítése sem, melyet Lőrincz elvtársnak kellett megtartania, mint az egyesület új, javasolt elnökének. Közvetlen a megalakulás előtt a szervezési feladatokkal és a gazdasági gondokkal Fellegi István elvtársat bíztuk meg, kikérve őt a párt központi bizottsága gazdasági osztályáról, azzal a szándékkal hogy a megalakulásnál őt fogjuk javasolni szövetségünk központi titkárának. Ha ma, 25 éves távlatból szemlélve visszaemlékezünk ezekre a napokra, azt hiszem, nem lesz érdemtelen foglalkozni pár mondatban azon nehézségekkel sem, amelyek politikai szempontokból keresztezték utunkat. A legnagyobb gondot az okozta, hogyan áthidalni mindazon sérelmeket, melyeket nemzetiségi szempontból még a hatéves fasiszta elnyomás után sem tudott pártunk olyan könnyen felszámolni. Már a megalakulást megelőző időkben találkoztunk egyének és csoportok olyan nézeteivel, kik az alakulóban lévő szövetségünket valamilyen „érdekvédelmi“ szövetségnek képzelték el, 10 hét
