A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-12 / 41. szám

A BEKEMINDANNYIUNK ÜGYE

0 ._

Moszkvában, a béke fővárosában, korunk legátfogóbb tömegmozgalmának, a milliókat és milliókat a béke zászlaja alá tömörítő nemzetközi békemozgalomnak képviselői, hogy tanácskozzanak korunk legégetőbb problémájáról, minden ember leghőbb vágyáról: az egyetemes békéről.

A második világégés szörnyű pusztításai nyomán még szürke kőtörmelékek borították Wroclawnak, a rommá bombázott városnak utcáit, de a reakció agresszív, sötét erői már elindították a hidegháborús masinériát — és nem rajtuk múlt, hogy nem lett forróháború belőle —, amikor negyedszázaddal ezelőtt az értelmiségi világkongresszuson elhangzottak ezek a szavak: „A világ népei nem akarnak háborút és elég erejük van ahhoz, hogy megvédjék a békét és a kultúrát!" S a wroclavi vendégek azzal a szilárd elhatározással tértek vissza hazájukba, hogy a tehetség és a szellem el nem múló tekintélyét, a tiszta és igaz művészet erejét vetik küzdelembe a gyűlölködés áradata, a pusztítás és elnyomás sötét kíséretetei ellen. Vállalták, hogy közös akarattal olyan mozgalmat indítanak el, amely megnyitja a nemzeti és nemzetközi energiák kiapadhatatlan forrását: amely egységes táborba sorakoztatja fel az egész világ becsületes, jó szándékú embereit. Száz- és százmilliók mindennapi kenyere, korunk leghatalmasabb történelemformáló ereje lett a wroclawi gondolat. A wroclawi értelmiségi világkongresszust hamarosan követte a párizsi első béke-világkongresszus. Zászlót bontott tehát huszonöt évvel ezelőtt a szervezett nemzetközi és országonként — így Csehszlovákiában is — a nemzeti békemozgalom, hogy magasabb szintre emelje, irányítsa a tömegek tudatos békeharcót.

A békéharcosok világszerte kivették részüket a Korea elleni imperialista agresszió elleni harcból, felléptek az atomfegyverkezés ellen, síkra szálltak a vietnami nép igaz ügyéért, a tartós és igazságos béke megteremtéséért Indokínában, az izraeli—arab konfliktus igazságos rendezéséért, hogy csak néhány oldalt lapozzunk fel a békemozgalom gazdag krónikájából.

Huszonöt év a tanú arra is, hogy a békeharc nem kampányfeladat. Állandó küzdelem a jobb, biztonságosabb, emberibb életért, a háború erői eller . Vagyis — s ez is fontos tapasztalat — a mozgalo nem egyszerűen valami ellen áll csatasorba, hane valamiért száll síkra: a békés egymás mellett élé. elveinek érvényesítéséért, a tárgyalások útján lehetséges megoldásokért, s ezen keresztül igyekezett nyomást gyakorolni a reakcióra.

A nemzetközi békemozgalom kiterebélyesedése és világméretű sikerei elválaszthatatlanok a Szovjetunió és a szocialista államok következetes békepolitikájától. Európa volt a mozgalom bölcsője: a két világrendszer fő erővonalai itt húzódtak, az imperializmus itt kezdte meg a hidegháborút, ami mögött egy új, minden eddiginél pusztítóbb világégés kirobbantásán mesterkedett. Kontinensünk fennmaradásának szükséglete hívta életre, innen indult el a mozgalom azon az úton, amely,ma már az egész Földet átfogja. Benne egységben küzdenek Afrika, Amerika, Ausztrália, Ázsia és Európa dolgozó, alkotó népei. Ezért lehetett és lehet a jelen kor legátfogóbb, leghatásosabb tömegmozgalma.

A moszkvai béke-világkongresszus merőben új viszonyok között kezdi meg munkáját, mert a nemzetközi helyzetben igen jelentős fejlődésnek lehetünk tanúi különösen az elmúlt négy esztendőben. Akkor Európában, jóllehet elhangzott már a Budapesti Felhívás, nyugati oldalról az akadályok egész rendszerét, a politikai-diplomáciai tankcsapdák sűrű hálózatát építették ki az enyhülés útjának, az európai konferencia összehívásának eltorlaszolására. Ezzel szemben ma már — a döntő fontosságú szovjet— nyugatnémet, lengyel—nyugatnémet, a Berlinről szóló négyhatalmi egyezmény és a két Németország közötti ún. alapszerződés megkötése utón — megkezdődött Genfben a sikeres helsinkii első szakasz utón az európai biztonság és együttműködés kérdésében a tárgyalások második szakasza is. Számunkra különösen fontos, hogy földrészünkön a megvalósulás felé halad a béke és biztonság, hogy előre léptünk a nukleáris háború elkerüléséhez vezető úton.

De talán ennél is nagyobb jelentőségű, hogy a vietnami nép hősies elszántsága s a világ haladó erőinek összefogása meghátrálásra kényszerítette az amerikai imperializmust, és Vietnamban az amerikai csapatok távozása után már érnek a valódi béke feltételei.

örömmel állapíthatjuk meg, hogy napjainkban a békés egymás mellett élés, a „tárgyalásos politika" egyre szélesebb körben bontakozik ki. Jelentős változás történt a békéért legnagyobb felelősséget viselő két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában. A szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésében elért eredmények feltárják az abban

rejlő óriási lehetőségeket. A támadó hadászati rakétarendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai SALT tárgyalások nemrég Genfben kezdődött újabb szakaszát is Brezsnyev és Nixon készítette elő a washingtoni csúcstalálkozón.

Nem kétséges, hogy az utóbbi időben megerősödött a nemzetközi politikában az enyhülés, az együttműködés irányzata. E folyamat kibontakozásával kapcsolatban sokakban felmerül a kérdés, hogy ha már a két világrendszer államainak kapcsolatait államközi szerződések biztosítják, szükség van-e továbbra Is a néptömegek akcióira, a nemzetközi békemozgalomra, a világ békeerőinek ülésezésére. Sajnos kerek egy hónappal ezelőtt, szeptémber 11-én tragikus körülmények között ismét bebizonyosodott Chilében, hogy a nemzetközi enyhülés, á haladás és a demokratikus belső fejlődés ellenségei osztályérdekeik védelmében véres ellenforradalmi puccstál sem riadnak vissza. A puccs napja áta Santiagára és az ország többi városára a terror sötétje borul: a Monedóra az áruló tábornokok bombái hullottak, a gyárkapuk elé tankok vonultak és a könyvmáglyákon Marx és Lenin műveit égetik, Allende halott, munkások ezrei után lefogták Luis Corvalant, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, ezreket hurcolnak kazamatákba és börtönszigetekre. Tombol a véres fasiszta ellenforradalmi terror. Drámai beigazolódást nyert, hogy a világot átfogó békemozgalom egyetlen pillanatra sem csökkentheti éberségét és tevékenységét s a függetlenségért, a társadalmi átalakulásért harcoló népeknek a két világrendszer küzdelmének egész történelmi korszakában szüksége van a nemzetközi békemozgalom támogatására, a közvéleményt mozgósító tömegakciókra, a szolidaritás harcos megnyilvánulásaira.

Nehéz harcot vívnak szabadságukért más délamerikai népek is, és az újgyarmatosítók most is tizedelik még fekete, Afrika elnyomott népeit. Még a formailag szabad, a fejlődés elején álló fiatal afrikai országok is a neokolonializmus hálójában vergődnek.

Mi boldogan mondhatjuk el, hogy szabad hazában élünk és dolgozunk. Erőnk sok forrásból táplálkozik. Elsősorban is saját építőmunkánk eredményeiből, de meríthetünk a szocialista országok összefogásából, a tőkésvilág proletariátusa által vívott osztályharc sikereiből, a nemzeti felszabadító mozgalmak előretöréséből.

Mi, mindannyian azzal tehetünk ismételten hitet hűségünkről a haladás, az együttműködés, a béke ügye mellett, ha a moszkvai béke-világkongresszus felkészülési időszakában mindennapos lelkiismeretes és jó munkánkkal támogatjuk a békeerők e világméretű találkozóját. Egyszerre szolgáljuk ezzel hazánk szocialista fejlődését, népünk javát és az emberiség békéjét. Mert a béke — mindannyiunk ügye.