A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-12 / 41. szám
Borii László safárikovoi (tornaijai) olvasónk felvétele. A kép cime: Gyorsan siklik a csónak. Ihraczky Gyula sahyi (ipolysagi) olvasónk felvetele. A kép címe: Portré. Nagy László mul'ai (mulyadi) olvasónk felvétele. A kép cime: Búcsú a naptól. LEVELEK, TUDÓSÍTÁSOK SZÜRETI ÜNNEPSÉG Az idén már másodszor rendezte meg a CSEMADOK samoríni (somorjai) helyi szervezete a négy kisebb szövetkezet egyesüléséből alakult Kék Duna egységes földművesszövetkezettel közösen a szüreti ünnepséget. Az ünnepséget Presinszky Lajos elvtárs nyitotta meg, majd Tkáéik elvtárs szlovák, Orosz elvtárs magyar nyelven méltatta a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi jelentőségét. Az ünnepi beszédek elhangzása után műsor következett, melyet a Kis Duna együttes mutatott be a közönség megelégedésére. Szép, színes, változatos műsorukkal kellemes szórakozást nyújtottak a Béke park hatalmas fái alatt összegyűlt nagyszámú közönségnek. Bartalszky Ilona JOGOSAN BÜSZKÉK EREDMÉNYEIKRE Poproé a koáicei (kassai) járás egyik nagyközsége. Lakosainak száma 2670. Régi bányásztelepülés, de bányái már kimerültek. A lakosság a helyi efsz-ben és a járás területén levő nagyüzemekben dolgozik. De nemcsak a munkában állják meg a helyüket, a falu sorsát is a szívükön viselik. Ezt bizonyítja, hogy a választások előtt nyilvános gyűlésen vitatták meg és állították össze a jelenlegi időszakra szóló választási programot. Ez hat önálló részből áll, tehát felöleli a község életének valamennyi területét. Helyszűke miatt nem foglalkozhatunk mindegyikkel, ezért csak a községfejlesztéssel és az életkörnyezet javításával összefüggő feladatokat említjük. E területen 14 igényes feladatot tűztek ki. Közülük 10 beruházási akció, mégpedig: a községi utak bővítése, 12 lakásos bérház építése a tanítók részére, mozi, tűzoltószertár, víztároló és fürdőmedence építése, a községi vízlevezető árkok kikövezése, a sportpályán lelátó, öltöző, büfé és fedett tekepálya létesítése. Ezek közül már kilenc akciót befejeztek és a tizedik is jó úton halad a megvalósítás felé. A nem beruházási akciók is említést érdemelnek: befejezték az 5. ötéves tervben előirányzott községi utak karbantartását, modernizálták a közvilágítást, határidő előtt megkezdték az iskola udvarának körülkerítését, és szorgalmasan dolgoznak a községi hangosbeszélő újjáépítésén is. Terven kívüli akciókat is megvalósítottak: a hnb és az óvoda épületébe bevezették a központi fűtést, kifestették az iskolai étkezde és az óvoda helyiségeit stb. Mindezek a szép eredmények elsősorban a lakosok és a helybeli társadalmi szervezetek odaadó támogatásának köszönhetők. 1972-ben 61 882 órát dolgoztak társadalmi munkában 1973-ban pedig 622 kötelezettséget vállaltak 51 200 órára. Az 1972. évi vállalásukat 111 %-ra teljesítették, az ez évit pedig eddig 90 %-ra. A lakosság ilyen önkéntes hozzájárulásával olyan létesítmények jöttek létre, amelyek értéke több millió koronát tesz ki. Kultúrházával, modern mozitermével, hatalmas sportpályájával és a Hozzátartozó épületekkel stb. túlszárnyalta a járás hasonló nagyságú községeit, de még két városkáját is. Elért eredményeikre a község lakói jogosan büszkék lehetnek. A munkakedv továbbra is jó, s ha előre látott akadályok nem jönnek közbe, a választási programot teljes egészében a tervezett határidő előtt egy évvel teljesítik. Kapás Ferenc KÉRDÉSEK - VÁLASZOK Berendi Gábor preiovi (eperjesi) olvasónk ara kíváncsi, hogy Orlay János miként került a cári Oroszországba és hogyan lett a nagy orosz írónak, Gogolnak a tanára. Több mint kétszáz éve annak, hogy Ung megye egyik kis falujában megszületett Orlay János (1770—1829), az Oroszországban nagy hírnevet szerzett magyar orvos és polihisztor. Széles körű érdeklődésére jellemző, hogy latin nyelven levelezett Goethével, és kapcsolatuk az évek folyamán barátsággá mélyült. Palágy községben a magyarokon kívül kisoroszok is laktak, így természetes, hogy Orlay már gyermekkorában jól beszélt oroszul, románul és németül. Egyetemi éveiben azután nyelvismereteit a latinnal, göröggel és franciával is kiegészítette. Tizenkilenc éves, amikor tanári állást vállal a nagykárolyi gimnáziumban, de a vidéki élet nem elégíti ki a tehetséges ifjút. Pályát változtat. Orvostanhallgató lesz és 1971- ben királyi engedéllyel kivándorol Oroszországba, ahol két év múlva Pétervérott megszerzi az orvosi diplomát. Kórházi alorvos lesz az orosz fővárosban, majd 1793-ban II. Katalin cárnő kinevezi az orvosok országos kollégiumának tudományos titkárává. A cárnő udvari orvosának ajánlására kiküldik a híres bécsi Josephinumra, hogy tökéletesítse sebészi tudását. Az osztrák fővárosból Jénába utazik, ahonnan 1794-ben tér vissza Pétervárra, mint Pál cár háziorvosa. Pályája meredeken ível fölfelé. Udvari tanácsos lesz és Mylienek, a világhírű sebésztanárnak első asszisztense. Orlay János rövidesen felhagyott orvosi pályájával. Haladó, szellemű vidéki főurak ebben az időben rendezték be az első iskolákat. Orlay egyik barátjának, Bozsdorodko hercegnek nyezsini birtokára költözött, hogy a parasztifjak számára létesített líceumból példamutató népfőiskolát szervezzen. Itteni működésének egyik érdekes eseménye, találkozása a fiatal Gogollal, aki tanítványa volt. A későbbi nagy író magyar tanára előadásaiból ismerte a kárpátaljai ruszinok életét, és a hallottakat későbbi műveiben hasznosította. Orlay János különben Gogol családjával is baráti viszonyba került. Az író mindig nagy szeretettel emlékezett meg leveleiben kedves tanáráról.