A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-05 / 40. szám
A VONÓKOTÉL HOSSZA kb. 500 méter A mai tengeri halászok, akár Murmanszkból, Rostockból vagy Rigából indulnak ki, korszerű hajókat használnak, amelyekkel nemcsak kifogják, de fel is dolgozzák a halat. Együtt halásznak lengyel, bolgár és román társaikkal, kölcsönösen kicserélik egymással tapasztalataikat, de így is megvannak a maguk problémái. Elsősorban a tengerrel. Különösen megerőltető az utazás a halak után a tengeren túlra, a távoli grönlandi, kanadai vagy nyugatafrikai partokhoz. Így például a rostocki „Dehmel“ vezérhajó csaknem négy hónapig halászott az Egyesült Államok keleti partjai előtt, anélkül, hogy befutott volna valamelyik kikötőbe. Ez alatt a hosszú idő alatt a nyolcvanhét főnyi legénységnek a nyolcvanhét méter hosszú, örökké imbolygó és halszagú hajó volt az otthona. Egy folyóméter jutott tehát egy emberre. De azért mindenki kibírta, mert nagy az összetartás a hajón. Ott voltam a „Dehmel“ fedélzetén s igyekeztem képben ás szóban megörökíteni, mindazt, amit átéltünk — a jót is meg a rosszat is. Naplóm azonban hézagos, amit az Atlantióceánon nem ritka vihar és ennek következménye — a tengeri betegség okozott. NÉHÁNY ÉRDEKES ADAT A Föld felületének több mint kétharmadát vizek — tengerek, tavak és folyók — borítják. Ez közismert tény. Kevésbé ismeretes azonban, hogy az állatvilágnak mintegy nyolcvan százaléka a vízben él. Csak a világtengerekben kerek háromszázezer különböző fajta élőlény él, ebből tizenhatezer fajta a hal. Ezek közül azonban jelenleg csak mintegy kétszáz fajtát halásznak, friss állapotban való fogyasztásra, sóval vagy konzerválással való tartósításra. S így nyilvánvaló, hogy az óceánnak, mint ..halgyárnak“ sokkal nagyobb lesz, mint eddig, a jelentősége az emberiség élelmezési problémáinak a megoldásában. Halászati szakemberek becslése szerint még a századforduló előtt évente százmillió tonnára emelkedik a világtengerekből kifogott halászzsákmány. De a legmélyebb tenger sem feneketlen hordó, ezért racionális halgazdálkodásra van szükség. Valamennyi érdekelt államnak ésszerű és nemzetközileg szabályozott halászati politikában kellene megállapodnia, olyanban, amilyet már több mint tíz esztendeje sikerrel folytatnak a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Bulgária és Románia halászflottái. Míg számos tőkésország éles konkurrenciaharcot folytat egymással, a szocialista együttműködés példátlanul áll a világon. S ennek a „titka“ ? Egyik ország flottája sem csak a saját maga számára halászik. A legkiterjedtebb és legkiadósabb halászmezők a partok előtt vannak Itt a partmenti sekélyesekben, ahol a víz mélysége nem haladja meg a kétszáz métert, olyan erős a plankton-koncentráció, hogy rengeteg hal táplálékát képes biztosítani. Éppen egy ilyen halászmező felé tartott a mi „Dehmel“-ünk is. HALFELDOLGOZÓ ÜZEM A TENGEREN Rostockban száhúsz napos útra szerelték fel a „Walter Dehmel“-t. A legénység 87 fő, köztük három nő. A „Dehmel“ nem közönséges halászhajó, hanem úszó halfeldolgozó üzem. A hűtőkamrákban mínusz 30 Celsius fokon 650 tonna halat lehet tárolni. Nagy-Beit, Kattegat, Skagerrak, Északi-tenger. Aztán végre, négy napnap azután, hogy elhagytuk Rostock kikötőjét, kitárulkozik előttünk a nagy, szürke Atlanti-óceán. Az Orkney-szigetek és a Hebridák mentén hajózunk nyugat felé. A Hatteras-fok messzi van, s hajónk nem a leggyor-'