A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-28 / 39. szám
Kezdhetnénk Homérosszal és Hérodotosszal, a történetírás atyjával, akik munkáikban megemlékeznek egy hatalmas államról — Aithiopiáról, amely a lakott világ szélén fekszik és feketebórűek lakják. Csodálattal írnak róla, hogy ennek az ősi országnak a híre bejárta az egész világot már akkor, amikor Athén még gyermekkorát élte. Az ókori földrajzi írók azonban általában két országot jelöltek ezzel a névvel — Keleten a mai Indiát és Nyugaton Afrika déli részét, mindazt, ami Egyiptomtól délre terült el, szűkebb értelemben a mai Núbiát és Abesszíniát együttvéve, Az ókori írók műveiben Etiópia mint rendkívül gazdag ország szerepel, ahonnan az arany, az ezüst és az elefántcsont Egyiptomba és a Vörös-tenger nyugati partjaira érkezett. Ezt régészeti kutatások is igazolták. Tanulmányozták a Nyugat- Etiópiában felfedezett ókori bányákat, amelyeket már a fáraók is műveltettek. 1966-ban az archeológusok érdeklődése Eritreában feltárt ókori bányák felé-fordult, majd az Etiópia déli részében fekvő Addola keltette fel a figyelmüket. Itt ugyanis Abesszínia megszállása után az olaszok aranyra bukkantak és megkezdték kibányászását. Az olasz megszállók kiűzése után etióp szakemberek láttak hozzá az arany kitermeléséhez. De sem az olaszok, sem az etiópok nem fordítottak figyelmet azokra a különös halmokra, amelyek kunhalmokra vagy elhagyott termitépítményekre emlékeztettek, sem a betemetett kútszerű gödrökre. Ezek — mint később kiderült — régi aknák maradványai, s a környéken mindenütt megtalálható halmokat emberkéz alkotta — az itteni lakosság, amelyet a gazdag aranyelőfordulás letelepedésre késztetett. Azonkívül értékes történelmi emlékeket és munkaeszközöket találtak — kőbaltákat, mozsarakat és kézimalmokat, amelyek mint az ismeretlen ősök után maradt értékes emlékek öröklődtek generációról generációra, s amelyeket eldugtak a bennszülött kunyhókban. Tudósok véleménye szerint ezek az eszközök az időszámításunk előtti első évezred elejéről származnak. Ezek a régészeti kutatások azt is igazolták, hogy Etiópia hamita őslakói a műveltség elég magas fokán álltak, műveltségük közeli rokonságban volt az egyiptomi-hellén-római kultúrával. SABA KIRÁLYNŐJE Ki ne ismerné a szépséges, bölcs és mesésen gazdag Sába királynőjének — Negeszta Azabnak históriáját? Állítólag Amhara tartományból származott* amely a Kék-Nílus forrástava, a Tana-tó körül terül el. Erre a termékeny fennsíkra jöttek ősei időszámításunk előtt 1200 körül Dél-Arábiából, Jemenből. Keserves vándorlásuk alatt át kellett kelniük a Vörös-tengeren, a sós sivatagon és a kiszáradt, forró sztyeppén. Ütjük során sorra legyőzték a bennszülött törzseket, s a meghódolt lakossággal meg a rabszolgákkal műveltették a földet, míg az amharák harcoltak és uralkodtak. Még ma is ők az uralkodó osztály. De térjünk vissza Sába királynőjéhez, aki elhatározta, hogy felkeresi Salamon királyt, próbára kívánván tenni ennek bölcsességét. Hogy ezután mi történt, arról a Kebra Nagaszt — Királyok Könyve, az i. e. 4. században írt etióp krónika így emlékezik meg: „Salamon a gyönyörű Idegen aszszonynak, kinek homloka aranyos bronz színű volt, s szeme mint az onyx tündökölt, erősen fűszeres ételeket adatott, úgyhogy a királynő éjszaka megszomjazott. A kúthoz azonban csak a bölcs király ágyasházán át juthatott. S e szomjúságból született ősatyja azoknak, kik legyőzték Judea oroszlánját: Menelik, Salamon fia.“ Sába királynőjével és fiával, Menelikkel kezdődik Etiópia hivatalos történelme. Háromezer évre tekinthet tehát vissza, s a jellegzetes ornamentumokkal díszített, etióp és ógörög feliratokat viselő ókori templomok romjai, régi sírok, furcsa veretű arany- és ezüstpénzek mind e régi idők magas kultúrájáról tanúskodnak, De hát hova tűnt az ország egykori gazdagsága? Miért lett az enyészeté a régi templomok kőbe vésett szépsége és miért lakik még annyi ember nyomorúságos kunyhókban ? Miért váltotta fel a régi kultúrát a műveltség hiányának korszaka? A választ a történelem adja meg. Etiópia területén az i. e. 1. évezred közepén alakult meg Akszum rabszolgatartó állam, amely kezdetben egyiptomi befolyás alatt állott, később azonban felszabadult, sőt királyai két századon át (770—590 i. e.) Egyiptom felett is uralkodtak. Legnagyobb virágzását az i. sz. 4—6. században érte el, amikor a Vöröstenger másik partján fekvő Jemen is birtokában volt. E területet a források a 13. században említik Etiópia néven. A 16. század elejéig hatalmas és virágzó keresztény állam volt, ekkor azonban hanyatlásnak indult, arab és más szomszédos törzsek (gallák) a törökök támogatásával elszakították keleti és déli tartományait. A későbbi századokban számos tartományra bomlott, ezeket 1885-ben II, Theodor egyesítette, és magát császárrá — négussá koronáztatta. A 19. század gyarmati háborúi Etiópiát sem kímélték: az olaszok kétszer (1887-ben és 1896-ban) is megkísérelték meghódítani, de csapataik mindkétszer vereséget szenvedtek az etiópiaiaktól. Végül Mussolininak sikerült leigáznia Etiópiát: az olasz megszállás 1936-tól 1941-ig tartott. Sok veszteséget okoztak az országnak a fejedelmek, raszok közötti háborúskodások is. Etiópia ma is soknemzetiségű ország, ahol mintegy hetven nép és népcsoport él. Negatív befolyással volt a fejlődésre Etiópia évszázados elzárkózottsága a környező mohamedán országoktól. Etiópia egészen 1855-ig lezárva tartotta határait az európaiak előtt is, amikor II. Theodor császár egyéb reformok bevezetése mellett ezt a tilalmat is feloldotta. Nem csoda hát, hogy Etiópia modern állammá, való átalakulása nem megy egyik napról a másikra, és hogy ásványi kincseinek kiaknázása csak A termékeny Wadi Dakr völgy Fiatal lányok az ambrai utcán Galla törzsbeli fiúcska nyakában ezüstpénzekkel vontatottan halad előre. Az eddigi kutatások alapján gazdag olaj-, réz-, kén-, cink-, arany-, vasérc-, platina-, kő- és kálisó- stb. telepekkel rendelkezik. Ezek közül csupán az aranyat, platinát és a vasércet bányászszák, s az olajkincsek feltárása folyik külföldi tőkével. ÚJ VIRÁG A főváros az ország középső részén fekszik, 2400 méter tengerszint feletti magasságban. Ennek megvan a haszna is, az éghajlat igen kellemes, örök tavasz uralkodik itt, évi 17 fokos középhőmérséklettel. Addisz-Abeba nem régi város. 1885-ben alapította II. Menelik császár — Finfinni néven. Mai nevét (amelynek jelentése „új virág“) 1887-ben kapta. A város képében festőién keverednek a hagyományos nemzeti építészet és a modern stílus elemei. A földszintes agyag- vagy kőházak elsősorban a külvárosokban láthatók, de évről évre szaporodnak a betonból, üvegből, alumíniumból készült korszerű épületek. Az Ekatit 12 tér közepén áll azoknak a mártíroknak az emlékműve, akiket az olasz fasiszták 1937 februárjában a Graziani alkirály elleni sikertelen merénylet után agyonlőttek. A Szent György székesegyház a nemzeti építészeti stílus jellegzetes példája. Az Afrika Ház az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának székhelye. Az üvegből, betonból és alumíniumból készült, színes kőlapokkal borított épület nevezetessége egy méreteiben is egyedülálló (150 négyzetméter) sokszínű üvegablak, amelynek figurái Afrika múltját, jelenét és jövőjét jelképezik, A törzsi rendszer és a feudális viszonyok visszahúzó ereje megmutatkozik Etiópia népeinek kulturális életében is. A felnőtt lakosság 90 százaléka írástudatlan, a gyerekeknek még ma is csupán 5 százaléka jár iskolába. A közép- és felsőfokú tanintézetekben angol nyelven oktatnak, Az 1901-ben Addisz-Abebában megnyílt I. Hailé Szelasszié Egyetemen több mint 3000 diák tanul, közülük sokan más afrikai országokból érkeztek.
