A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-28 / 39. szám
PETŐFI ÉS A DAL Sándor verseire tHrkkmnßr». »n/h>r«AWn*sW MM» Illyés Gyula szerint Petőfi Sándornak nemigen volt hallása s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem maradt színpadon, hiszen a vándorszínésztől akkoriban elvárták, hogy énekeljen — magánszámot, kettőst vagy együtt a karral. Ha lírai verseit, elbeszélő költeményeit olvassuk vagy megzenésített költeményeit énekeljük az az érzésünk, hogy a zene és a dal senkihez sem állt közelebb, mint éppen őhozzá. Akkor hát talán nem is a hallással lehetett baj, hanem az énekléshez szükséged hangformálással, a hangmagasságok pontos szabályozásával vagy ilyesvalamivel, amit talán logopédusaink és énektanáraink tudnának meghatározni, de az igazságra már ők sem deríthetnek fényt. „De szeretett volna mindig énekelni, zongorázni is. Imádott zenét, éneklést hallgatni" — írja Illyés, Petőfi avatott életrajzírója egy új dalosfüzet előszavában. Dalok Petőfi Sándor verseire — ezt a címet viseli a kottásfüzet, amely immár második kiadásban jelent meg. Barabás Miklós 1845-ből származó Petőfi-képe díszíti a címlapot, előszót Illyés Gyula irt hozzá. A dalok: Ereszkedik le a felhő (Egressy Béni zenéje); A toronyban delet harangoznak (Arany János dallama, a zongorakíséretet Sugár Rezső írta); A szerelem, a szerelem (Mosonyi Mihály zenéje); Ungarns Gott — A magyarok istene (Ladislaus Neugebeuer német fordítása, Liszt Ferenc zenéje); az Erdőben és a Szeretlek, kedvesem című versek megzenésítője Farkas Ferenc, Kadosa Pál pedig a Boldog éjjel és a De már nem tudom, mit csináljak című verseket zenésítette meg; Az erdőnek madara van és Az alkony című költemények zenéjét Szervánszky Endre szerezte. Petőfi-kórusok címmel iskolai és műkedvelő karokra, férfi és vegyeskarra írt kórusművek három füzete jelent meg. Ismert és kedvelt versek zenéjét Bárdos Lajos, Dávid Gyula, Szabó Ferenc, Sulyok Imre és Péter József szerezték. A Petőfi-év folyamán hír érkezett arról is, hogy számos külföldi s így szovjetunióbeli ünnepi kiadvány mellett megjelent egy ukrán nyelvű dalosfüzet is, amely a költő verseinek megzenésített fordításait tartalmazza. A magyarországi zenei életben is méltóképp tükröződik Petőfi Sándor emléke, mégpedig elsősorban az Állami Filharmónia fővárosi és vidéki hangversenyeiben, valamint a meghívott zeneszerzők számára kihirdetett dalpályázatban. A nyár végére és az őszi hónapokra tervezték — az emlékhelyek ének- és zenepedagógusainak s kórusvezetőinek részvételével — a Petőfi-év kiskunsági zenei programjának megvalósítását is, amelynek kezdeményezője a költő szűkebb hazájában a megyei népzenei társaság volt. Ámde hétről hétre értesülünk más magyarországi és külföldi rendezvényekről is, ahol önálló vagy kombinált zenei program formájában hódolnak Petőfi Sándor emlékének. Zenekarok, énekkarok, szólóénekesek fellépése hangversenytermekben, színpadokon, iskolai dobogókon, rádióban és más fórumokon még ünnepélyesebbé teszi a Petőfi-évet. Nemzeti dal címmel, Petőfi Sándor és Kodály Zoltán képével díszítve, egy parányi könyvecske látott világot, ez a költő kezeírását, a vers ősnyomtatványát, valamint a megzenésített vers minipafrtitúráját tartalmazza. A Petőfi jubileumi esztendő hivatalosan szilveszterkor zárul. De addig is s azután is számtalanszor felhangzanak megzenésített versek és Petőfiihlette zenei művek világszerte. Sz. Gy. A CSMTKÉ balatoni összpontosításáról A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara idei nyári összpontosítását Balatonlellén tartotta augusztus 9. és 15. között. A megérkezés, elszállásolás után másnap már rendes napi program szerint folyt a munka. Célunk elsősorban a gyakorlás volt, őszi fellépéseinkhez akartunk tanulni néhány új kórusművet, valamint a régebbieket átismételni, felfrissíteni. Ezért már reggel hét órakor kezdődtek a szólampróbák, majd a reggelizés után délig tartott az énekkar összpróbákat. Délután aztán fürödtünk a Balaton hűs hullámaiban. Este még egy rövid összpróba volt, majd a finom vacsorával ért véget a nap „hivatalos“ része. Ezután kezdődött az egyéni ismerkedés Balatonlelle borharapóival. Ennek azonban hamar véget vetett az egyénileg szűkre szabott devizakészletünk, így aztán szórakozásként csak a tóparti séták maradtak. Vasárnap délután futballcsapatunk „nemzetközi“ mérkőzést vívott az üdülőkben tartózkodó lengyel csoport szaladgálni tudó tagjaival, s igy a nagyarányú győzelmünk nem is volt kétséges. Este pedig házi hangversenyt adtunk egy búcsúzó nyaralócsoport részére. Egy alkalommal egész napos kirándulást szervezett részünkre a rólunk gondoskodó Vasas kórus vezetősége. Balatonfüredre is ellátogattunk, a híres Anna-bálok színhelyére. A kikötőben megtekintettük a régi füredi halászt és révészt ábrázoló jellegzetes szobrokat. Meghallgattuk a hozzájuk fűződő érdekes mondákat is: „Az a leány, aki a halász szobrának csizmáját megsimogatja, még abban az évben férjhez megy.“ A hiedelem valódiságát nem tudtuk ellenőrizni, de egy biztos, a szoboralak csizmái fényesek a sok simogatástól. A révész szobráról azt mesélik, hogy „megemeli a kalapját minden férfi előtt, aki Füreden hosszabb ideig tartózkodván nem csalja meg távollévő élete párját“. Kalapját mind ez ideig még csak meg sem biccentette. Ezután megtekintettük a híressé vált füredi Anna-bálok épületét, majd ellátogattuk Jókai füredi házához, amely most emlékmúzeum. A tanulásra és kikapcsolódásra szánt egy hét után szép emlékekkel gazdagodott az énekkar tagsága és meggyőződésünk, hogy még lelkesebben terjeszti majd szerte hazánkban a magyar népdalkultúrát. KOVÁCS FERENC az énekkar krónikása
