A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-14 / 37. szám
(SSaEMQOß m 1913-ds évre szóló tagsági illetéket mér 100 %ban rendezték. Ez a legelemibb feltétele annak, hogy valaki tagnak éfezhesse magét. A helyi szervezet vezetősége, Maszlák István elnökkel az élen, Igen aktív munkát fejt ki. Havonta, rendszeresen üléseznek, s ha szükség van rá, többször is. Valamennyi szervezeti problémát alaposan megtárgyalnak, a kitűzött feladatokat mindig pontosan elvégzik. Ha néha akad egy kis lemaradás, igyekeznek minél gyorsabban behozni. Ebben az évben a vezetőség húsz új tag szerzését vállalta. Ezt már ötven százalékra teljesítette. Minden remény megvan rá, hogy túlteljesítés lesz ezen a téren. Főleg a fiatalokat akarják megnyerni, akik látják, hogy milyen sok hasznos szórakozást nyújt nekik ez a szervezet. A közelmúltban a helyi művelődési otthon szervezésében megrendezett „KI mit tud?“ műsor szereplőinek több mint a fele CSEMADOK-tag volt. Ebből az alkalomból mutatkozott be a helyi szervezet tánccsoportja, amire mér régóta vártunk. Hosszú ideig nélkülözte a szervezet a táncosokat. Most végre sikerült Komár Gizellának és Tóth Ferencnek összehozni őket. Nagy siközség mintájára, Pogrányban is újítsák fel a régi szokásokat. Maga gyűjtötte össze a dalokat és választotta ki a szereplőket. Nem volt könnyű dolga. Sokan kezdtek, kevesen maradtak. De akik maradtak, megérdemlik, hogy név szerint említsük őket. Pindes Anti bácsit, aki hetvenen túl is fiatalos kedvvel játszik, dalol és járja a verbunkost. Két nagyszerű hangú menyecskét, Tóth Rozáliát és Sípos Ágnest. A fiatalok közül négyen maradtak hűek. Posztós Böske, Szombath Ági, Pindes Miska és Pindes Boldi, ahogy ők nevezik egymást. Szomolányiné nemcsak szervez, de maga is szerepet Vállalt. A bemutatkozás nem otthon, hanem Klasovóban (Kalászon) volt a lakodalmas, fonó- és tollfosztó szokásokkal. Műsorukban a fonó az, amely jellegzetesen pogrányi. Ezenkívül, érdekes a Bóhácskázó (bolhácskázó) játék, amit főleg a legények erőltettek a fonóban vagy a tollfosztóban, hogy csókot kapjanak a kiszemelt lánytól. Csókot ért az is, ha a lány leejtette az orsót és a legény felvette. Ha nem az a fiú volt ügyesebb, akire a lány várt, visszautasíthatta a „jutalmat“. A visszautasított legény bosszúja az volt, hogy az orsót nem adta vissza addig, míg a rajta levő fonalat le kerrel mutatták be Legénycsalogató című tánckompozíciójukat. A csoport tagjai fiatalok, bár valamikor — a hatvanas évek elején — sok idős tagja is volt a tánccsoportnak. Nemegyszer szerepeltek országos rendezvényeken is. Bízunk benne, hogy megtört a jég, és újra visszatalálnak a táncosok a régi kerékvágásba. Talán így az elmondottakból az tűnik ki, hogy nálunk problémák nélkül sikerül megszervezni egy-egy műsort. Pedig nem így van. Nekünk is meg kell küzdeni sok-sok akadállyal. Sajnos nincs még megfelelő helyisége a csoportnak, ahol nehézségek nélkül végezhetné munkáját. Van ugyan egy kis helyiség, ahol a próbák folynak, de ez táncok betanítására egyáltalán nem alkalmas. Azonkívül nehéz úgy beosztani az időt, hogy mindenki (színjátszók, táncosok, irodalmi kör stb.) helyet kapjon benne. Ennek ellenére sok szép tervet tűzött ki maga elé ebben az évben Is a vezetőség. Bízunk benne, hogy mint eddig mindig, lelkesedéssel felvértezve valóra Is váltják. Az eddig eltelt pár hónap arra mutat, hogy ez sikerülni fog. KURUCZ NANDORNÉ nem tekerte. Ha sok volt rajta, az utcára is ld-kihúzta. A lányra nézve ez szégyennek számított. A bolhécskázó játék lényege az, hogy a legény ráült a valamelyik lány előtt levő kenderszöszre, tollfosztóban a vánkosra, amiben a fosztésra váró toll volt, és addig nem „ugrott“ le onnan, míg azok a lányok, akiket megnevezett, nem adtak neki csókot. A pogrányiak műsorának valamennyi kelléke: a dalok, az asztalra kerülő csecseskorsó, a vendégváró harapnivalók, a tréfák — mind érdekesek és nyitott könyvként beszélnek a falu egykori életéről. A hagyományokat megőrizni, ápolni és továbbadni a fiataloknak a legnemesebb szándékok egyike. Mindezt Szomolányiné is tudja. Ma már nem kezdés nehézségeiről beszél, hanem a terveikről. Szeretnének minél több helyen fellépni és a CSEMADOK KB által meghirdetett versenybe benevezni, jól szerepelni. A legnagyobb munka idején Is próbálnak, gyakorolnak. Legutóbb szabadtéri előadáson mutatták be műsorukat. Otthon, ahol az idősebbek emlékezetében még elevenen él a dobogón megjelenő szokás — sikert arattak. De további meghívásuk is van. Így a lelkesedés nem lankad. Szívesen vennének maguk közé másokat is. Hiszen akkor mutatósabbat, értékesebbet és többet hozhatnak felszínre abból a művészeti kincsből ami hagyományaik aranybányáiban rejlik. A sikerek láttán, reméljük csatlakoznak hozzájuk. Velük a csoport, mindnyájukkal pedig a csehszlovákiai magyar nemzeti hagyomány ápolói lesznek gazdagabbak. DEBRÖDI D. GÉZA A MÓDSZEREKBEN KERESENDŐ AZ OK A Hét cikket közölt a CSEMADOK-szervezet életéről „25 éves lesz a CSEMADOK“ címmel. Szeretném én is mint alapító tag, s ma is a CSEMADOK nyitrai járási bizottságának tagja, megírni tapasztalataimat és észrevételeimet a CSEMADOK-szervezet munkájáról járásunkban. Járásunkban mér az ötvenes évek folyamán megalakított helyi szervezetek aktív kulturális munkát fejtettek ki. A kulturális tevékenység legjobban a színjátszás területén bontakozott ki. A CSEMADOK tehát a szocialista kultúra, a haladó társadalmi és politikai nézetek terjesztője, a CSKP politikáját népszerűsítő szervezetté vált. Nagy tömegmozgató ereje volt a járási dal- és táncünnepélyeknek. Ezek valóban komoly szervezést igényeltek, noha színvonalban e rendezvények kezdetben sok kívánnivalót hagytak maguk után. Azóta jó sok év múlt el. Változtak az idők, a műsorok színvonalasabbá váltak. Sikerek, gondok váltották és váltják egymást. A hatvanas évek elején mér úgy tűnt, hogy egy-egy rendezvény nem elég járásunkban. Jelentkeztek a helyi szervezetek a rendezvények igénylésével, csak úgy mint a dal- és ténccsoportok a szereplés, a fellépés biztosításénak az igényével. A társadalom átszervezésének problémái megfogytak, • így több idő és lehetőség nyílt a kulturális tevékenységre, Ha nem akarunk igazságtalanok lenni magunkkal szemben, akkor el kell ismerni, hogy tevékenységünk, a rendezvények is színesebbek, jobbak lettek. Azonban ez nem adhat okot a megelégedésre, az önteltségre, mert sajnos, napjainkban csökkent a CSEMADOK taglétszáma, valamint a meglevő szervezetekben stagnálás mutatkozik. Munkánk hiányosságát mutatja az Is, hogy jelentősen megcsappant az érdeklődés a rendezvényeink iránt. A CSEMADOK. járási titkársága ezért néhány éven keresztül különböző intézkedéseket foganatosított. Terveket dolgozott ki a kulturális munka jelentőségére, de vajmi kevés sikerrel, önkéntelenül is felvetődik a kérdés ml az oka a sikertelenségnek? Tapasztalatom szerint a módszerekben keresendő az ok. Ugyanis a legszebb tervek is csak tervek maradnak, ha azok megvalósítását nem vállaljuk magunkra. Számtalan elnökségi, járási bizottsági ülésen hallottam, hogy helyi szervezeteink nem valósítják meg a rájuk bízott feladatokat. A helyi szervezeteket személyes kapcsolatokkal, közvetlen segítséggel Is vezetni kell, hogy a feladatokat teljesíteni tudják. Például a rendezvények idején a titkárság dolgozóinak annyi a tennivalójuk, hogy magát a rendezvényt nem tekinthetik meg. S ha valaki ezt hibának rója fel, a válasz, hogy „Magunk vagyunk, nem segít senki!“ A valóság azonban az, hogy az elnökség több tagja nihcs is jelen a rendezvényeken, mert nem kapott feladatot, hasonlóan a Járási bizottság tagjait sem bízták meg semilyen munkával. Az irányítás, az ellenőrzés a kívül állókra van bízva. Ki tudja miért...? Volt egy időszak, amikor a helyi szervezetek dal- és tánccsoportjai nemcsak egyszerűen „ledarálták“ a műsort, hanem szinte versenyeztek egymással, ki tud szebbet, jobbat, színvonalasabbat nyújtani, s ez szerintem a helyes törekvés, így kellene vezetni szervezetünk tevékenységét, mert ez a csiszoltabb, igényesebb, fejlettebb kulturális tevékenység felé vezet. Erre a törekvésre a nyitrai járásban is megvan minden lehetőség. Gazdag népi hagyományokra, nem utolsósorban pedig ‘aktív és tevékeny csopoftokra lehet támaszkodni. Van néhány élegyüttesünk, amelyek nemcsak ijárásunkban ismertek, hanem a körzeti és országos rendezvényeken is. Szinte hihetetlen, hogy ezeknek az együtteseknek bevetésével ne válna lehetővé egységes, jó színvonalú rendezvényeknek a megvalósítása. A népszokások, hagyományok felelevenítésének nem kell okvetlenül unalmas előadásokkal járnia. A „csak tiszta forrásból“ műsorral párhuzamosan fejlesztenünk kell az új szocialista kultúrát s a régit alkotó módon bele kell építeni az Újba. Tudatosítanunk kell, hogy ha tevékenységünkbe a fiatalokat is be akarjuk vonni, nem hiányozhat rendezvényeinkből * a modern ritmus, a mai dallamvilág sem. Állítom, hogy nincs olyan fiatal, akit ne ragadna el csodálkozás és elismerés, ha a színpadon egy igazi, tüzes régi táncot lát, vagy egy megható népdalt hall. Ha rendezvényeinkbe bele tudjuk építeni a folklórt, de a mai modern műsorszámokat is, meg Vagyok győződve arról, hogy vissza tudjuk nyerni a rendezvények varázsát és ezzel a közönséget is. Ügy vélem, hogy járásunk CSEMADOK-szervezeteihek ez lenne a legszebb eredménye, ajándéka a közelgő 25 éves jubileumra. FAZEKAS IMRE
